Bírálják a túszszabadító akciót

rtl.hu

2004. szeptember 4. 17:20

A robbanóanyagokat és a fegyverek egy részét még nyáron rejtették el a beszláni iskolában, amikor a tanítási szünetben átépítették az épületet - értesült az Interfax hírügynökség.

A 12 éves Dzerassza túlélte. Az ablakon ugrott ki, majd a gyilkos golyózáporban sikerült élve elmenekülnie az iskolaépületből.

Édesanyja a hatóságokat hibáztatja.

„Hogy lehet, hogy egy robbanóanyaggal teli kocsi átjut a határon, gond nélkül? Senki meg se kérdezte, mit szállít, és hová megy!” – mondta az édesanya.

A reggeli moszkvai lapok hevesen bírálták a túszszabadító akciót. Tehetetlenséggel és szervezetlenséggel vádolják a hatóságokat.

Az egyik változat szerint a vérontás azzal kezdődött, hogy véletlenül robbant fel a terroristák egyik bombája. Mások szerint a támadók szándékosan repítették a levegőbe a tornatermet, amely tele volt gyerekekkel. Sokan ekkor haltak meg. Ekkor indultak rohamra a különleges alakulatok. Azok a gyerekek, akik túlélték a robbantásokat, két tűz közé kerültek: szemből a kommandósok, mögöttük a terroristák.

A menekülők közé vegyülve néhány túszejtő is kijuthatott az épületből. A helyettes államügyész úgy nyilatkozott, hogy átfésülik az egész várost, terroristák után kutatva.

Az orosz alakulatok parancsnokai a helybelieket hibáztatják, akik felfegyverezve rohangáltak, és ezzel szerintük akadályozták a szabadító akciót.

A beszláni csata minden mozzanata egyelőre nem ismert, de az is lehet, hogy egyes részletek örökre homályban maradnak.

Ez a brit szakértő, a Financial Times moszkvai tudósítója úgy véli, hogy sokan kritizálják majd Putyin elnököt, de a népharag inkább a csecsenek, másodsorban a helyi hatóságok ellen fordul.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!