2004. szeptember 1. 21:38

Legalább 400 embert köztük 200 gyereket ejtettek túszul fegyveresek egy iskolában Dél-Oroszországban a csecsen határ közelében. A támadók a tanév első napján foglalták el az épületet, amikor a diákokat szüleik is elkísértek.

Fegyverropogás, lövöldözés, halottak. Tanévkezdés a dél-oroszországi Beszlan városában. A Csecsenfölddel határos észak-oszétiai településen 17 álarcos fegyveres - köztük nők - foglalták el az iskolát és ejtették foglyul a diákokat és szüleiket. Sőt! A túszok között csecsemők is vannak, akiket a szülők elvittek a tanévnyitóra.

A túszejtők akciójuk közben lövöldözésbe keveredtek a belbiztonsági erőkkel. Közben egy kislánynak és egy idősebb asszonynak sikerült kimenekülnie. És 15 gyerek is valahogy elhagyta az iskolát.

'Levegőbe lőttek, bekerítették az iskolát, mi pedig elfutottunk' – mesélte az egyik kisfiú.

Az iskolafoglalók több követelést is megfogalmaztak, egyrészt az Észak-Oszétiában egy júniusi merénylet miatt bebörtönzött társaik szabadonbocsátását, másrészt az orosz katonák kivonását Csecsenföldről.

Azt mondják, ha az orosz biztonsági erők megtámadják az iskolát, levegőbe röpítik az épületet. Azzal is fenyegetnek, ha bármelyikük megsebesül, 20, ha pedig valamelyikük életét veszti, 50 gyereket végeznek ki.

Aszlan Maszhadov a Csecsenföld elszakadásáért küzdő fegyveresek vezetője közölte: semmi köze nincs a túszejtő akcióhoz. Az észak-oszétiai muzulmán vallási vezető pedig kérlelte az emberrablókat, hogy legalább a gyerekeket engedjék szabadon.

A Független Orosz Televízió helyszínen lévő tudósítója híradónknak azt mondta, hogy az elfoglalt iskolaépületet továbbra is körbeveszik a belbiztonsági erők felfegyverzett munkatársai, de ostromra nem készülnek, ugyanis féltik a gyerekeket. Maxim Berezin arról számolt be, hogy kora este tárgyalásokat kezdett az orosz kormány képviselője a túszejtőkkel.

Putyin elnök az újabb túszejtő akció miatt sietett a Kremlbe, és nyomban Belorussziába küldte belügyminiszterét és a biztonsági szolgálat vezetőjét. Moszkva a biztonsági tanács rendkívüli ülésének összehívását kérte – mondta a híradónak Palotás László, az MTI Moszkvai tudósítója.

A szeretetszolgálat munkatársait feltartóztatták

Az oszét várostól nem messze tartoztatták fel a magyar ökomenikus szeretetszolgálat egyik igazgatóját az orosz rendőrök. Czimre László Híradónknak elmondta, kollégáival egy ENSZ értekezletére igyekeztek, amikor az országúton feltartóztatták őket.

Összeül az ENSZ BT

Közép-európai idő szerint este tizenegykor összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy a túszdrámáról tárgyaljon. A BT összehívását orosz diplomaták kezdeményezték. A 14 képviselő az elmúlt hetek orosz terrortámadásait is megvitatja.

Az elmúlt 10 évben Csecsenföldön egymást érték a háborúk, a merényletek, az emberrablások és a terrortámadások. Szakértők szerint a fanatikus csecsen harcosok nem ismernek irgalmat és nem akarnak egyezkedni.

A függetlenségért küzdő csecsen harcosok 1995-ben 1500 embert, köztük terhes nőket és gyerekeket ejtettek túszul egy dél-oroszországi kórházban. Akkor 166-an haltak meg. Egy évvel később Dagesztánban 2000 tússzal ismétlődött meg a dráma. Két éve egy moszkvai színházban csaptak le, itt 912 túszt ejtettek. Az oroszok nem alkudoztak, a támadásban meghalt az összes túszejtő, de életét vesztette 130 túsz is. Szakértők szerint a sahidoknak nevezett harcosoknak nincs vesztenivalójuk. Abban a tudatban halnak meg, hogy a paradicsomba jutnak.

„Ezek az emberek nem ismernek irgalmat, nem ismernek emberséget, mert más mozgatja őket. A mozgatórugó az a zsidó-keresztáény világ elleni szent háború, amelynek a harcosai a paradicsomba kerülnek” – mondta Gereben Ágnes, szakértő.

A csecsen harcosok számát másfélezerre becsülik. Egyre több köztük a nő. Akcióikat fanatizálva, sokszor drogok hatása alatt hajtják végre. Általában szegény családból származnak, és tudják, haláluk után rokonaik 10 ezer dollárt kapnak. Az utóbbi napokban egyébként megszaporodtak a csecsen akciók. Nemrég ugyanis elnökválasztást tartottak Csecsenföldön, ahol egy oroszbarát politikus nyert. Független megfigyelők szerint csalással. A szakadárok öt nappal a választások előtt két repülőgépet robbantottak fel, tegnap pedig egy öngyilkos merénylő lépett akcióba egy moszkvai metróállomás előtt. A szögekkel és fémdarabokkal töltött bomba tíz embert megölt és 50-et megsebesített. A tegnapi merényletért és a repülőgép robbantásokért is ugyanaz a csoport, az Iszlambuli brigádok nevű szervezet vállalta a felelősséget, amely állítólag az Al-Kaidával is kapcsolatban áll.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!