Dübörgő kamion-menet
2004. augusztus 28. 15:03
Hatalmas tömeggel, csaknem hatszázezer látogatóval zajlott az ötödik Budapest Parádé, ahol 50 kamionon több mint 200 lemezlovas kevete a zenéket este 10-ig. A rendezvényt tűzijáték zárta a Felvonulási téren.
Délután kettőkor kezdődött el az ötödik Budapest Parádé, miután elindult az Andrássy út elejéről az 50 színpaddá alakított zenés kamionból álló sor. A járműveket egészen a Hősök teréig lehetett követni, ahol 11 ország 250 lemezlovasa pörgette a zenéket a platókon.
A szervezők arra számítanak, hogy megdől a tavalyi látogatottsági rekord, amikor félmillió technorajongó bulizott a Parádén.
'Az első évben körülbelül 200 ezren, tavaly már közel 600 ezren vettek részt a Budapest Parádén. Abban bíztunk, hogy jó lesz az idő, egyelőre úgy tűnik, hogy ez így alakul, illetve a program is erősebb lett a tavalyinál, úgyhogy szerintem a tavalyi számot, a 600 ezret el fogjuk érni idén is' – mondta el Lobenwein Norbert, a Budapest Parádé projektvezetője.
Idén Berlinben egyébként egyeztetési problémák miatt elmaradt az eredeti, ötletadó Love Parade. A főszervező Dr. Motte most a budapesti parádén keveri a zenét, a Loveparade saját kamionján, sőt a párizsi technofesztivál járműve is végiggurult az Andrássy úton.
Az ötödik Budapest Parádét egy nagyszabású tűzijáték zárta este 10 órakor, majd kezdetét vette az a programsorozat, ahol több százezer fővárosi diszkókban és a klubokban szórakozhat egészen hajnalig.
70 ember került detoxba
Hetvenen kerültek a helyszínen felállított detox-sátorba szombaton a Budapest Parádén – tudta meg az X-Press. A budapesti rendezvényen öten szorultak kórházi ellátásra kisebb verekedések következtében, enyhébb sérülésekkel. Viszont két súlyos szívinfarktusos beteget is el kellett látniuk a mentősöknek – mondta el Györfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az X-Press Hírügynökségnek.