Még a dupla kattintást is levédik

rtl.hu

2004. augusztus 26. 7:41

A szoftverszabadalmakról szóló uniós direktíva újratárgyalását szeretnék elérni civil szervezetek.

A Külügyminisztérium előtti, a számítástechnikával foglalkozó civil szervezetek által szervezett békés demonstráció résztvevői az Európai Tanács azon direktívatervezete ellen tüntettek, amely lehetővé tenné, hogy a multinacionális cégek a szabadalom által kisajátítsanak maguktól értetődő szoftveres megoldásokat. Korábban az Európai Parlament már elfogadott egy irányelvtervezetet, ezt azonban később módosították, és az uniós versenyképességi tanács május 8-án egy olyan változatot fogadott el, amelyből lényeges részleteket húztak ki, például a találmányok újdonságára, valamint technikai jellegére vonatkozóakat. Holott a szabadalmi jog hatálya alá klasszikusan azok a technikai jellegű találmányok esnek, amelyek természeti erőket használnak, legfontosabb tulajdonságuk pedig az újítás, az előrevivő gondolat. A szoftverek ezzel szemben nem technikai, hanem elméleti jellegűek, hétköznapi megfogalmazásban: 'ötletek' sorából állnak. Éppen ezért a szellemi tulajdon körébe tartoznak, amelyet azonban az erre vonatkozó szabályozás, a szerzői jog már ma is megfelelően véd – vélik a civilek. A szabadalmaztathatóság kritériumainak pontatlan meghatározása miatt tehát a jelenlegi irányelvjavaslat lehetővé tenné a triviális ötletekre bejegyzett szabadalmak érvényesíthetőségét az EU területén. Balsai Péter, az egyik civil szervezet, a Linux-felhasználók Magyarországi Egyesülete elnöke a Magyar Hírlapnak azt mondta, hogy már vannak abszurdnak tűnő szabadalmak: ilyen a sokat emlegetett dupla kattintás (Microsoft), valamint gyakorlatilag egy internetes áruház összes klasszikus tartozéka a bevásárlókosártól a felnagyítható képeken át a hitelkártyás fizetésig. 'Márpedig a szoftverfejlesztés úgy történik, hogy egyik ötletből jön a másik, írok egy jobbat, egy másfajtát' – mondta a napilapnak Balsai. 'Az biztos, hogy lesznek szoftverszabadalmak, de nem mindegy, hogy milyenek: mi azt szeretnénk, ha korrektek lennének, amelyeket be lehet tartani, fel lehet rájuk készülni.' Ha a direktíva átmegy, az nagyon kellemetlen következményekkel jár majd, főleg a szoftverfejlesztők, vagyis leginkább kis- és középvállalkozások számára. 'Ők ugyanis nem tudják megengedni maguknak a hatalmas szabadalomportfoliót, a szabadalmak bejegyzéséhez viszont nem kevés pénz kell' – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Somogyi Péter, a főként szabad szoftverek honosításával foglalkozó FSF Alapítvány aktivistája, a demonstráció főszervezője. Európában két-három millió forintnak megfelelő összeget (8-12 ezer euró), Amerikában hárommillió dollárt kell kicsengetni egy bejegyzésért. Egy-egy szoftverben pedig ötven, száz vagy akár ezer szabadalom is lehet. 'Ez egyértelműen a multiknak kedvez, amelyek újabb fegyvert kapnak a konkurencia ellen' – teszi hozzá Somogyi. A legrosszabbul pedig az úgynevezett szabad szoftverek fejlesztői járhatnak. A szabad szoftver ugyan nem feltétlenül ingyenes, de mindenképpen szabadon terjeszthető, módosítható, ennek köszönhetően pedig gyorsabban fejlődik – persze csak ha nem kell az eddig fejlesztésre fordított pénzeket a licencdíjakra költeni. Németh Attila, a Net-felhasználók Érdekvédelmi Társasága elnöke szerint: 'Az elhibázott szabályozás kihat közvetlenül az internet, a számítógép felhasználóira is. Az alkalmazások fejlesztése lelassulhat, megszűnhetnek a szabadon alkalmazható operációs rendszerek, szoftverek. Így az egész számítástechnika fejlődése egy szándékosan lassított kényszerpályára kerül.' Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium mindenesetre közleményben biztosította támogatásáról a szoftverfejlesztőket, amelyben kijelenti, az ország érdekét olyan szabályozás szolgálja, 'amely biztosítja a versenyt, és nem eredményezi sem a szoftverek előállítási költségeinek, sem fogyasztói árainak emelkedését'. Mindesetre az irányelvjavaslatot korábban támogató uniós tagországok közül Hollandia és Dánia már visszavonta szavazatát, ha pedig Magyarország is megteszi, akkor a tanácsnak újra kell tárgyalnia az ügyet. Ennek érdekében a civilek petíciót nyújtottak be az EKTB-hez, amely következő, augusztus 31-ei ülésén tárgyalja majd a kérdést - írja a Magyar Hírlap.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!