Schamschula: jó döntés volt a koncesszió
2004. augusztus 23. 18:03
A volt közlekedési miniszter az M5-ös vizsgálóbizottságának mai ülésén azt mondta úgy becsülték, hogy a magas árak ellenére nagyobb lesz a magyarok fizetési hajlandósága.
Schmaschula György a minisztersége után kivonult a politikából. Kárpótlásból kapott 130 hektár földjén Békés megyében napraforgót és repcét termel. Korábban úgy nyilatkozott, hogy már nyugdíjas, várja a postást.
Majdnem tíz év után jelent meg először a nyilvánosság előtt, ahol azt mondta, hogy azért írta alá az 1994-es parlamenti választások két fordulója között a szerződést a többségében francia tulajdonú autópálya-építő céggel, mert jónak tartotta. Szerinte akkoriban ennél olcsóbban nem épülhetett volna sztráda.
„Azért írtam alá, mert jónak tartottam, lehet, hogy ez kihangzott a szavaimból, de egy percig sem mondtam azt, hogy Lotz Károlynak nem kellett volna aláírnia” – mondta Schamschula.
A szabaddemokraták képviselője arra figyelmezette a volt MDF-es minisztert, hogy állításával ellentétben az alapszerződés már tartalmazta az európai összehasonlításban is nagyon magas autópályadíjakat, tehát szabaddemokrata utódjának már nem volt nagy mozgástere. Schamschula György azzal vágott vissza, ha a Horn-kormány nem írta volna alá a szerződés finanszírozási részét, akkor az általa aláírt részek se léptek volna életbe.