Hetekig tarthat Pécsi Ildikó felépülése

rtl.hu

2004. augusztus 17. 21:01

Súlyos balesetet szenvedett Pécsi Ildikó hétfő este, de már jobban van. Defektet kapott az autója, és nekicsapódott a szalagkorlátnak az M3-ason.

Néhány hónapig biztos, hogy nem léphet színpadra Pécsi Ildikó. Merthogy a híres nagymamának még másfél hétig a Honvéd kórházban kell feküdnie. A színésznő tegnap délután az M3-as autópálya gödöllői lejáratánál defektet kapott, és többször a szalagkorlátnak csapódott.

„Testszerte zúzódásokkal, sebekkel hozták be a balesti osztályra, medencéjén sérült. Jelen pillanatban fekszik, kipiheni a kezelések kellemetlen mellékhatásait. Sebeit folyamatosan átkötözzük, arcát jegeljük” – nyilatkozta dr. Zsíros Lajos a Központi Honvédkórház főorvosa.

A művésznőt elsősorban családtagjai látogathatják.

Pécsi Ildikó Tiszapolgáron született, egészen 18 éves koráig egy leánygimnáziumban tanult, majd onnan rögtön felvették a Színművészeti Főiskolára. 22 évesen, kezében a színész diplomájával indult neki a színház és filmvilágnak, és egy csapásra ünnepelt díva lett. Több mint 100 tv és filmszerepe volt, nemcsak a Tenkes kapitányában csodálhatták meg a nézők, de a futballpályákon is. 28 évesen ugyanis Szűcs Lajoshoz a világválogatott futballistához ment hozzá, és rá 3 évre aztán meg is született gyermekük a nagy Csaba. Az ő fia lett a kis Csaba, aki nem akármilyen mesékre alszik el minden este. Nagymamája ugyanis megelégelte a mesekönyveket, és írt egyet saját unokájának.

Pécsi Ildikónak a rengeteg elfoglaltság mellett nemcsak a családjára, de az őt körülvevő állatokra is jut ideje. Évekkel ezelőtt Gödöllőn egy kutyamenhelyet alapított az utcára kerülő négylábúaknak.

Most azonban ő szorul segítségre, ha minden jól megy, akkor nem sokáig. Az orvosok szerint 8-10 hét alatt teljesen meggyógyulhat a művésznő, és akkor újra folytatja segítőhadjáratait a világban.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!