Zaklató papok magyar áldozatai

rtl.hu

2004. augusztus 8. 19:30

Meztelen gyermekfotók, papok és apácák közötti orgiák, gyóntatás közbeni szexuális zaklatás: amik évek óta tépázzak az egyház tekintélyét.

Több mint ötezer, egyházi személyek által elkövetett szexuális zaklatással és erőszakkal kapcsolatos ügy vált ismertté 1995 és 2002 között szerte a világon, beleértve hazánkat is. Tiltott nemi élet, pedofília, szeméremsértés, bántalmazás.

'2300 katolikus pap van Magyarországon és körülbelül 360 ezer a világon. Elenyésző azoknak a száma, akik efféle bűncselekményekre képesek' – mondta Papp Ferenc.

A katolikus egyházat sújtó, idehaza csak az utóbbi években nyilvánosságot kapó pedofil-botrányokról a média sorozatosan beszámol.

A közvélemény és a nyilvánosság nyomására ezidáig 11 magasrangú egyházi méltóság kényszerült lemondásra. Az áldozatoknak megítélt, az egyház által fizetendő kártérítés összege meghaladja a két milliárd dollárt.

'Sok esetben az egyház lejáratása a cél. Az egyház helyzete éppen ezért labilissá válik' – mondta Gyulay Endre, szeged-csanádi megyéspüspök.

Papp Ferenc négy évig volt egyházi kötelékben. Szemináriumi növendékként egy nyári szüneti táborozáskor szembesült a papi molesztálás tényével.

'Közölte, hogy csak mellette van hely az ágyban. Nem gondoltam semmi rosszra, de miután lefeküdtünk, rám fordult és egyértelműen közös önkielégítésre ösztönzött' – mondta Papp Ferenc.

A férfi nem tudott azonosulni a katolikus egyházzal, és kilépett a kötelékből. Ő még időben, a felszentelés előtt gondolta meg magát. Rájött, hogy családra vágyik. Ma felesége és egy gyermeke van. Mélyen vallásos, de a történtek mély sebet hagytak benne. 

'Rájuk bizonyítani nehéz, mert általában úgy csinálják, hogy ne legyen szemtanú. Fennáll a veszély, mivel bizonyítani nem tudom, rágalmazónak minősülök, így az esetek többsége rejtve marad' – mondta Papp Ferenc.

Magyarországon az elmúlt években is előfordult egyházi pedofilgyanús eset. 2001-ben Deszken egy 73 éves plébánost kislányok molesztálásával vádoltak meg. Később több diák szülője és a helyi iskola igazgatója a megyés püspökhöz fordult, azt állítva hogy a pap fegyelmezésként a verést alkalmazta a fiúkkal szemben.

'Igazi bűnbánattal egyszer még megbocsájtható a vétkezés, a további munkája folytatható, hiszen botlás előfordul. Ha nem tudja befejezni, akkor kell eltávolítani' – mondta Gyulai Endre.

A szülők azonban elégtételt követeltek. A molesztálással összefüggésbe hozható pap felettese akkor Gyulay Endre volt. A püspök meg volt győződve arról, hogy a papról állított vádak alaptalanok. Ennek ellenére az felfüggesztés mellett döntött.

Birtalan Balázs 1992-ben akasztotta szögre végleg a reverendát. Két évet végzett egyházi főiskolán, végül a világi életet választotta.

'Két éve halasztást kértem, mert azt hittem, hogy beteg vagyok, és a homoszexualitásból ki kell gyógyulnom. Rájöttem, hogy igényem van párkapcsolatban élni, és jelenleg nem lehet katolikus pap kapcsolatban élő ember' – mondta Birtalan Balázs.

A fiú életéről egy dokumentumfilm is készült, melyben elmeséli hogyan szembesült másságával, továbbá azt is, milyen lelki teher volt számára bevallani saját szüleinek a hovatartozását. Öngyilkosságot is megkísérelt, de túlélte és megtalálta a helyes utat.

A főiskola elhagyása után még a mai napig gyakorolja a vallást, hivatásának érzi a tanítást. Többedmagával egy homoszexuális egyházi közösséget létesített, ahol nem kikötés a monogámia.

'Nem irigylem azokat a papokat, akik végighazudják az életüket' – mondta Birtalan Balázs.

A Vatikán hallgat az egyházon belüli homoszexualitás elbírálásával kapcsolatban. Magyarországon sem kívánnak e témában megnyilvánulni az egyházi vezetők, pedig egy nemrég elbocsájtott – saját bevallása szerint homoszexuális beállítottságú diák - választ várt volna felettébb furcsa, iskolából való eltanácsolásának okára.

'Ő csak bevallotta, hogy az azonos neműekhez vonzódik, de semmiféle bűncselekményt nem követett el. Ha meg tudja tenni, amire felesküdött, betartja a fogadalmát, és nem gyakorolja a szexet, akkor joggal kérdezi miért rúgták ki' – mondta Papp Ferenc.

A református egyház egyik tanulmánya szerint a homoszexualitás isten elleni vétek, így az ilyen életet élő személy nem lehet lelkipásztor. A Károli Gáspár egyetemről eltanácsolt fiú egy rádióinterjúban beszélt arról, hogy állítása szerint a mássága miatt rúgták ki.

Az RTL Klub Fókusz című műsora úgy tudja, hogy a fiú öngyilkossági kísérlete után vallott egyik tanárának szexuális irányultságáról. Az ügy az egyetemi kari tanács elé került, aminek a vége elbocsájtás lett. A fiú sorsa a bíróság kezében van.

Olasz Lászlóné egykori házvezetőnő, illetve állítása szerint volt papi szerető. A 74 éves asszony egykor egy rossz házasságból kilépve menekült el otthonról, és egy papi háznál kapott menedéket. Házvezetőnői posztra számított, kitartott szerető lett belőle.

'Mindjárt, amikor odamentem, a pap közölte, hogy ide ugyan nem csak házvezetőnő kell, hanem asszony is. Mindjárt átfutott az agyamon, hogy ő 23 évvel idősebb, de nem tudtam mit tenni, hiszen egy szál zacskóval érkeztem, nem volt hová mennem' – mondta Olasz Lászlóné.

A ma már nyugdíjas Vera néni azt is elmesélte, hogy kénytelen volt egy ágyban hálni kenyéradójával, a katolikus pap ugyanis - habár ezt vallása tiltja - állandó szexuális kapcsolatra kényszerítette.

'Öt hónap után abbamaradt közöttünk a szex, mert vettem egy lakatot az ajtómra' – mondta a hölgy.

A munkával töltött idő alatt Vera néni úgy véli sok szentségtörő dolgot látott és hallott. Csalódott azoknak az embereknek az életvitelében, akiket egykor tisztelt, és például szolgáltak neki.

'Ha a papi nőtlenséget eltörölnék, az lenne a legnagyobb baj, mert akkor egy házasságban kellene leélniük az életüket, és nem cserélgethetnék a barátnőiket, mint most' – mondta Vera Néni.

Bizonyítani állításait nem tudja, de nem is akarja. Azt mondja, vannak ezzel még így jó páran, mégis mindenki hallgat.

Nem mert szólni, csak csendben távozott Vera néniéktől az a 17 éves lány is, aki egykor pár napra vendégségbe érkezett a papi lakba. A jóhiszemű kislány utólag levélben írta meg az asszonynak, mi történt vele akkor, amikor kettesben maradt a nálánál 50 évvel idősebb pappal.

'A lány nem merte elmondani, hogy arra ébredt, a kanonok úr tapogatja őt' – mondta Vera néni.

A levélben azt is megfogalmazta, hogy a pap megkérte őt: a paplan alatt történtekről senkinek ne beszéljen. A lány azonban ezt nem tudta feldolgozni és tovább magában hordozni, ezért vetette papírra.

Az asszony 23 évig szolgált a pap mellett, ebből azt mondja 12 évig teljesen ingyen dolgozott. Az atya ugyanis nem tudott neki fizetni. Fizettségképpen, halála esetén értéktárgyakat ígért neki, de ebből Vera néni a mai napig nem látott semmit. A pap halála után az elszegényedett asszony bírósághoz fordult, de elveszítette a pert. Így most 600 ezer forint tartozása van.

A cölibátus alól a kánonjog szerint kérhető és kapható mentesítés, így elméletileg papok is házasodhatnak törvényesen. Gyakorlatban viszont ezt lehetetlen megszerezni: csak maga a Pápa adhatja meg. II. János Pál szemben elődjével - aki bőkezűen osztogatta a felmentéseket - korlátozta az engedélyek kiadását.

Papok és apácák orgiája

A Szentszék 2001-ben hivatalosan is elismerte, tudomása van olyan esetekről, amelyek során apácák szexuális zaklatást szenvedtek el papok és misszionáriusok részéről. Mindezért a kötelező papi nőtlenséget okolták.

A jelentés szerint az egyik országban papok egy csoportja egy zárda főnöknőjét kérte meg arra, hogy szexuálisan igénybe vehesse az intézmény lakóit. Mivel az apácák a fogamzáságátlást bűnnek tartják, egyszerre 29-en estek teherbe. Majd többen a teherbe esett nővéreket katolikus kórházakba kísérték orvos ismerőseik segítségét kérni: hajtsanak végre abortuszt. Az egyik megrázó esetben az a pap vezetett gyászmisét a terhességmegszakítás során elvérzett apácáért, aki a műtétre kényszerítette.

Megjegyzés:

A Fókusz című műsor szerint, az összeállítás készítői mindent megtettek azért, hogy a név nélkül meggyanúsítottaknak is lehetőséget adjanak a viszontválaszra, de ők ezzel nem éltek.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!