Netfüggő nem lehet finn katona
2004. augusztus 5. 10:01
A finn hadsereg orvosai szerint azok a fiatalemberek, akik nem tudnak elszakadni a számítógéptől, képtelenek eleget tenni honvédelmi kötelezettségeiknek.
Egyelőre nincs hivatalos adat arról, hogy milyen arányban érinti a netfüggőség a sorozottakat, ám az illetékes tiszt szerint ez nem jelent nagy gondot a finn hadseregben, amely 'büszke a finn férfiakra'.
Az orvosok viszont bizonyítva látják, hogy valóságos sokkhatásként éri a katonaság azokat, akik bevonulásuk előtt szinte kizárólag a virtuális világban töltötték napjaikat, nem voltak barátaik a valós életben, tehát szinte kiszakadtak a társadalomból.
A finn haderőben 50 ezer hivatásos katona szolgál; melléjük hívnak be évente mintegy 27 ezer civil újoncot. Ami pedig az internetet illeti: a skandináv ország 5,2 milliós lakosságának 44 százaléka használja a világhálót nap mint nap. Forrás: euro.hu