2004. július 17. 18:38

Színjeles átlaggal zárta az évet egy osztály a vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskolában. Vagyis az osztály mind a 22 diákja kitűnő bizonyítványt vitt haza.

Balogh Istvánné nem sokat számolgatta diákjai tanulmányi átlagát. Az Eötvös József Általános Iskola 5/C osztályának osztályfőnöke 13 lánynak és 9 fiúnak állította ki a hibátlan bizonyítványt.

'30 éves pályafutásom során ilyen osztállyal még nem dolgoztam. Rendkívül boldog vagyok, mert úgy érzem, hogy a szorgalomnak, a kitartó munkának valóban meg van az eredménye' – mondta Balogh Istvánné osztályfőnök.

A kitűnő osztályban emelt szintű matematikát és idegen nyelvet tanulnak a gyerekek. Az iskola diákjai évek óta rendszeresen nyernek országos tanulmányi versenyeket, mindegy hogy matekból vagy történelemből kell bizonyítani. Bodzay Laura most ötödször lett kitűnő. A 12 éves lány a négyes osztályzatot csak hírből ismeri, ő és osztálytársai ilyet csak ritkán kapnak az ellenőrzőbe.

'Közgazdász vagy jogász szeretnék lenni. Attól függ, hogy sikerül. Melyiket fogom jobban szeretni: a történelmet vagy a matematikát' – nyilatkozta Bodzay Laura.

A hibátlan osztály idei eredményein a szakminisztériumban sem csodálkoztak. A szakértők évek óta figyelik a vásárosnaményi iskola pedagógusainak munkáját.

'Évek óta magasan itt a legjobbak a pedagógusok' – mondta Dr. Vári Péter, az Értékelési Bizottság igazgatója.

A teljesen kitűnő osztály nagyon ritka, ebben az iskolában viszont sikk jól tanulni és szorgalmasnak lenni.

Az iskola névadója, Eötvös József biztosan büszke lenne a vásárosnaményi diákokra és tanáraikra. Az iskola igazgatója az RTL Klub Híradójának elmondta, az intézményben tanuló 765 iskolás közül minden negyedik kitűnő bizonyítványt kapott a tanév végén.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!