New York 6 milliárdot követel tőlünk

rtl.hu

2004. július 13. 19:11

New York városa mintegy 30 millió dollárt, vagyis több mint hat milliárd forintot követel a magyar kormánytól, a kinti magyar főkonzulátus ugyanis állítólag ekkora adóhátralékot halmozott fel.

A magyar főkonzulátus épületében több szolgálati lakás van, amelyek hivatalosan kereskedelmi célú helyiségeknek minősülnek. Ezért nem vonatkozik rájuk a diplomáciai adómentesség. Az amerikaiak szerint Magyarország a lakások után évek óta nem fizet adót, és eddig 30 millió dollár, azaz több mint 6 milliárd forint adótartozása gyűlt össze.

A Népszabadság információja szerint az adómentességet egy formanyomtatvány kitöltésével kiterjesztethették volna a vendégszobákra és szolgálati lakásokra is, de ezt a magyar diplomácia nem tette meg. New York városa állítólag több más országtól is követel dollármilliókat.

A Külügyminisztérium sajtóosztályán megerősítették, hogy létezik ilyen követelés, de nyilatkozni egyelőre senki nem akart. Úgy tudjuk, a magyar diplomácia vitatni fogja a követelés jogosságát.

Fotó: kum.hu

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!