John Kerry megnevezte alelnökjelöltjét
2004. július 6. 17:37
Volt vetélytársát, John Edwards észak-karolinai szenátort választotta alelnök-jelöltjének John Kerry az Egyesült Államokban.
Csupa mosoly, optimista fickó - lényegében ez az imídzse a fiatalos, 51 esztendős észak-karolinai szenátornak. John Edwards jelölését hosszú titkolózás után, egy pennsylvaniai nagy-gyűlésen jelentette be a demokraták elnökjelöltje.
Edwards jól kiegészíti John Kerryt, szinte mindenben a ellentéte. A nép egyszerű fia, protestáns, és ami most a legfontosabb, népszerű a déli államokban is.
Pályafutása - az amerikai álom. Apja még munkás volt, ő viszont ügyvéd lett, és kártérítési perekből meggazdagodott. Az idillt családi tragédia árnyékolta be, legidősebb fia autóbalesetben meghalt, 16 évesen.
Edwards ezután kezdett politizálni, immár hatodik éve szenátor. Ez, mármint a viszonylag kevés politikusi tapasztalat lehet a gyenge pontja. Sokszor lép fel a szegény emberek szószólójaként, kritikusai szerint kissé populista.
Ez most éppen jól jönne az elnök legyőzésére készülő Kerry szenátornak. Jóllehet Bush elnök egyre kevésbé népszerű, a demokrata jelölt egyelőre nem nagyon győzte meg a választókat.
Úgy hírlik, a két szenátor személyes viszonya nem túlzottan baráti. Kerry alighanem az érdekeit nézte, amikor Edwardsot választotta, és nem a szívére hallgatott.