Féltékenységből megmérgezte a húgát
2004. július 5. 15:40
Miután a férfi a nővér után annak húgára is szemet vetett, a fiatalabb úgy döntött, megöli testvérét.
A 32 éves nőt idén májusban, a főváros VII. kerületében egy lakásban találta meg a rendőrség - tudta meg a Független Hírügynökség. A nőt azért keresték, mert amikor a rendőrség ki akarta hallgatni húga, és annak férjének mérgezésével kapcsolatban, váratlanul Budapestre költözött. A nőt hazugságvizsgálatnak vetették alá és kiderült, hogy köze van a mérgezésekhez. A nő később beismerte tettét.
2003. júliusában egy 30 éves vajai nő mérgezéssel, eszméletlen állapotban került kórházba, majd néhány nap múlva meghalt. Mivel depresszióval korábban már kezelték, így öngyilkosságnak hitték az esetet. A hölgy temetése után három héttel azonban a férje is kórházba került, hasonló tünetekkel. A férfi életben maradt, és miután magához tért a kómából, közölte, nem akart öngyilkos lenni.
Közben a túlélő férfi feljelentést tett a sógornője ellen, aki 50 ezer forintot lopott tőle. A rendőrség ezután szerette volna kihallgatni a nőt, de az váratlanul a fővárosba költözött.
A nyomozás során kiderült, hogy a testvéreknek egy falubeli férfival volt viszonyuk. Így miután a férfi a nővér után annak húgára is szemet vetett, a fiatalabb úgy döntött, megöli testvérét. A sógorát azért akarta megmérgezni, hogy azt a látszatott keltse, a férfi azért végzett magával, mert feleségének nem tudott megadni mindent.
Az elkövető 1989-ben már megölte a bátyját, és négy év után szabadult. Most akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.