Letették a Szabadságtorony alapkövét New Yorkban
2004. július 4. 17:38
541 méter lesz, amikor a tervek szerint 5 év múlva elkészül a Szabadságtorony New Yorkban. Ez lesz a világ legmagasabb épülete, ha csak nem addig nem húznak fel egy még nagyobbat máshol a világon.
A szabadság maradandó szelleme. Ezt a mondatot vésték a 20 tonnás gránit-alapkőbe, amelynek elhelyezése a folytonosságot és egy új korszak kezdetét hivatott jelezni a 2001. szeptember 11-én megsemmisült Világkereskedelmi Központ területén.
George Pataki, New York állam kormányzója arról beszélt, hogy a terroristák nem tudták leromolni Amerika hitét a szabadságban. Michael Bloomberg, New York polgármestere azt mondta, hogy a történelem során már a tizedik alkalommal Manhattan szigetén épül fel a világ legmagasabb épülete.
Az üvegből és acélból készülő Szabadságtorony 541 méter, vagyis amerikai mértékegység szerint 1776 láb lesz, az 1776-ban kivívott amerikai függetlenség tiszteletére. Az alapkő letételen megjelent egy rabbi, egy keresztény és egy muzulmán pap is. Ez utóbbi azt mondta, hogy Amerika képviseli az emberiesség és a szabadság szellemét. Az ünnepség rövid időre feledtette a háttérben kirobbant vitát.
A lengyel származású építész merész tervét korábban módosították, így a felső emeletekre elképzelt függőkertek helyén irodákat alakítanak ki. Ráadásul a New York Times vasárnapi híre szerint az építész már csak ügyvédjén keresztül tartja a kapcsolatot a telek bérlőjével, aki csupán 125 ezer dollárt fizetett ki 800 ezer dolláros számlájából.