Halál a zebrán
2004. június 30. 21:03
Egy szimuláció szerint fél másodpercen múlik az életünk.Egy 50 kilométer/órával haladó autóval már végzetes a találkozás.
Az egy héttel ezelőtti gázolásra már csak ez a koszorú emlékeztet. A 23 éves lány át akart kelni a zebrán, de egy autó elgázolta. Azonnal szörnyethalt. A szakértők szerint ez a Gyömrői úti gyalogátkelőhely az egyik legveszélyesebb Budapesten. A zebra ellenére is ott történik a legtöbb baleset. Az átkelőt rendszeresen használók szerint olykor 4-5 percet is várni kell arra, hogy a járókelő átjusson a másik oldalra.... Tettünk hát egy próbát, egy urat és egy hölgyet is kifigyeltük, amint igyekezett elkapni a megfelelő pillanatot a zebrára lépéshez. Az első húsz másodperc mindkettőjüknél teljes reménytelenségben telt. Hogy végül mennyi időre volt szükségük, nemsokára kiderül, előtte azonban egy kis fizikaóra...
Elvégeztünk egy kísérletet. Egy autó- szerencsére- csak egy bábut gázol el, és repít több méter magasba. A szimulációból kiderül, hogy mi történik azzal a gyalogossal, akit elüt egy a városi közlekedésben egyébként szabályosan közlekedő, 50 kilométer/ órás sebességgel haladó gépkocsi.
„A 40-45 km/ó sebességnél kezdődik az, amikor nagyon komoly sérüléssel lehet számolni.50-55 felett reálisan halálos következményekkel lehet számolni, elsősorban a fejsérüléstől függ a dolog kimenetele” – jelentette ki Dr. Melegh Gábor, igazságügyi szakértő.
A sokkoló felvételek is szemléltetik, hogy a gyalogos mennyire védtelen egy ütközés esetén. Ha a fizika szabályai azonban nem is, a törvény a gyengébbet védi.
A gázolás pillanata szabadszemmel szinte nem is látható, 0.4 tized másodperc alatt megy végbe, míg a szimuláció szerint gyalogos 0.1 tized másodperc alatt veri be a fejét a szélvédőbe. Ezt a szempillantástól is rövidebb időt az emberi agy fel sem tudja fogni. Így az is előfordul, hogy az autós észre sem veszi, hogy valakit elgázolt.
„Elütnek egy személyt, nem veszik észre és a kocsi alatt hurcolják több kilométeren keresztül vagy a tetején. De szintén megdöbbentő volt az, hogy az elütött gyalogos úgy esett vissza a hátsó szélvédőn keresztül beült a hátsó ülésre az élettelen test” – mondja Melegh Gábor.
A szakemberek véleménye szerint a magyar vezetők egy része az autóját fegyverként használja, és nincsenek tekintettel a gyalogosok elsőbbségére még a zebrán sem.
És akkor jöjjünk vissza a Gyömrői útra, Budapest egyik legveszélyesebb gyalogátkelőjéhez. A középkorú úr és az idős hölgy óriási csatát vívott az autós ellenfelekkel: a férfi két perc nyolc másodperc alatt tette meg a 12 métert, míg női sorstársának másfél percre volt szüksége mindehhez. Az igazságügyi szakértő szerint a gázolók nehezen dolgozzák fel azt a tényt, hogy elütöttek egy embert. A sokktól nem tudják, hogy hol és mit tettek. Többségük a baleset után órákat, heteket, sőt éveket tölt el azzal, hogy felidézze a becsapódás 4 másodpercének történetét.
Magyarországon az elmúlt egy évben közel 5000 gyalogos gázolásból, több mint 400-an vesztették életüket a kijelölt átkelőhelyeken. A felmérések szerint a gyalogosok és a gépkocsivezetők 50-50%-ban felelősek a bekövetkező tragédiákért.