2004. június 29. 17:48

A Somogy megyei Marcaliban fogták el kedden reggel azt a férfit, aki 10 napja megölt két kínai férfit egy kőbányai internet-kávézónál. Az ugyancsak kínai gyanúsítottat most szállítják Budapestre.

A 29 éves kínai férfit elfogása után Marcaliból Budapestre szállították a rendőrség teve utcai székházába. Kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Elmondta azt is, hogy az egyik áldozatával már március óta haragban állt.

„Egy játéktermi történetből indul, ahol összevesznek és onnan indul egymás sértegetése és ezt megelégelte és eldöntötte, hogy elmegy és ahol megtalálja ott kivégzi” – nyilatkozta Keszthelyi József, a BRFK alezredese.

Végül 10 nappal ezelőtt akadt a haragosára egy kőbányai internet kávézóban. Ismét összevesztek, ezután rántott fegyvert és lőtt rá az áldozatra. Ezután az utcára menekült, ahová karddal a kezében utána rohant a meglőtt férfi egyik barátja. A kínai vele is végzett, majd egy autóval elmenekült a helyszínről. A rendőrök néhány napja elfogták az autó sofőrjét. Rajta keresztül jutottak el a férfi rejtekhelyére Marcaliba, ahol egy bérelt lakásban találtak rá.

 

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!