Ismeretlen József Attila-kézirat

rtl.hu

2004. június 18. 11:13

A vers a szakemberek által sem volt ismert. A költő egy 1925-ben publikált, Ady Endre versfordításokat tartalmazó kiadványba írta bele a 'Klasszicizmus 3 rímmel' című költeményét.

A kézirat több évtizedes történetéről egyelőre keveset tudnak a kutatók. Annyi bizonyos, hogy a Központi Antikvárium árverésén néhány hónappal ezelőtt bukkant fel a darab; a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma biztosította a szükséges forrásokat ahhoz, hogy a Móra Ferenc Múzeum Irodalomtörténeti Gyűjteményébe kerülhessen az értékes dokumentum. Lengyel András irodalomtörténész gondozásában a közeljövőben jelenik meg a vers és a hozzátartozó irodalmi elemzés.

Lengyel András irodalomtörténész szerint József Attila valószínűleg baráti társaságban kapta ezt a kis füzetet, amelybe ott helyben rögtönözve jegyezte fel a Babits Mihályt fricskázó avantgárd alkotást. A fiatal költő számára egy ideig Babits egyfajta 'apapótlékot' jelentett, a későbbiekben viszont szembefordult vele. A most előkerülő szösszenetet ironikusan egykori mesterének ajánlja és Babits Mihály klasszicizáló stílusát tűzi tollhegyre.

Az ismeretlen vers felbukkanása segítséget jelentett a kutatóknak a József Attila életrajz pontosításában is. A korábbiakban ugyanis úgy gondolták a szakértők, hogy 1925 karácsonyán az ifjú művész Bécsben tartózkodott. A 'Klasszicizmus 3 rímmel' című költeményt azonban egészen biztosan Budapesten írta, hiszen a keltezés és a dátum is szerepel a feljegyzésben. Így tudhatták meg az irodalomtörténészek, hogy József Attila az ünnepeket Magyarországon töltötte.

József Attila 1925 nyaráig tartózkodott Szegeden egyetemi hallgatóként, ezt követően ment ki Bécsbe tanulni. Az előkerült alkalmi vers azért is különösen érdekes, mert ez a költemény stíluskészletét tekintve lényegében lezárja a költő szegedi szerzői korszakát.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!