A halál oka: véletlenek sorozata
2004. június 18. 21:07
Elutazott Irakba az a küldöttség, amelynek tagjai a tegnapi halálos áldozatot követelő robbantásos merénylet körülményeit vizsgálják.
A honvédség szállítógépe péntek este hat körül szállt fel azzal az 5 fős bizottsággal, amelynek feladata a csütörtök délelőtti tragédia kivizsgálása lesz. Isaszegi János dandártábor, a bizottság vezetője az RTL Klub Híradójának elmondta, az eddigi vizsgálatok alapján szinte teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a magyar katonák nem hibáztak tegnap délelőtt. Természetesen biztosat csak a vizsgálatok után lehet mondani. A bizottság tagjai megvizsgálják a helyszíneket, ahol a tragédia történt és meg kell vizsgálják azokat a parancsokat is, amelyeket tegnap délelőtt kiadtak a magyar katonáknak.
'Én azonban az elmúlt 10 hónap valamennyi tapasztalata alapján azt tudom mondani, hogy a magyar menetoszlop és a magyar szállító zászlóalj parancsnoksága és beosztott állománya ezúttal is szabályosan járt el' – nyilatkozta Isaszegi János dandártábornok.
A tragédia szerencsétlen véletlenek összejátszása miatt történt. A katona szolnoki parancsnoka az RTL Klub Híradójának úgy nyilatkozott, hogy a BTR páncélozott jármű fegyverzete és páncélzata megfelelő, ám ahhoz, hogy a konvojt teljeskörűen biztosítani tudják, néhány katonának a búvónyílásokon ki kell bújnia mellig vagy derékig és ez szabad felületet ad a merénylőknek.
A BTR harci járművet az afganisztáni háborúban használták a szovjetek és a háborús tapasztalatok után alakították ki mostani formáját. Magyarország a volt szovjet államadósság fejében 550 BTR-80-as harcjárművet kapott. Az iraki misszióra Magyarországról szállították a BTR-eket. A Hadtörténeti Intézet főigazgatója szerint a harckocsi csak rendkívül nagy erejű robbantás esetén szenvedhet olyan sérüléseket, amelytől az oldalpáncélzat beszakadhat, s amelynek következtében a bent ülő katona halálos sebet kaphat. Noha a BTR-ek páncélzatát az afgán háború óta vastagabbra cserélték, az egy centiméter vastagságú páncélfal Holló János vezérőrnagy szerint a kézifegyverek és aknaszilánkok ellen biztonságosan véd, ha minden ajtó zárva van.
A páncélozott jármű, amelyben a szakaszvezető utazott az előzetes vizsgálatok alapján nyitott oldalsó ajtóval közlekedett, mert a katonának az volt a feladata, hogy figyelje a terepet. A szakaszvezető tehát a jobb oldali úgynevezett búvónyíláson át kihajolt a páncélozott járműből.
A robbantás következtében szétrepülő repeszek közül pedig egy eltalálta Nagy Richárdot, akit a golyóálló mellény sem tudott megvédeni.
Abban minden szakértő egyetért, hogy a robbantásos merényletben elhunyt katona több szerencsétlen véletlen összejátszása miatt szenvedett végül halálos sérüléseket.
A magyar küldöttségen nem csak a szerencsétlenség körülményeinek a kivizsgálása lesz a feladata, hanem megpróbálják azt is megnézni, hogyan tehetik esetleg még biztonságosabbá a magyar katonák munkáját és hogyan lehet még biztonságosabb a konvoj kísérete. A bizottság tagjai két napig maradnak Irakban tehát a tervek szerint valamikor vasárnap éjszaka érkeznek haza. A bizottság harmadik és egyben legszomorúbb feladata az, hogy feltehetően ezzel a katonai géppel fogják hazahozni Nagy Richárd földi maradványait.