A téli sólétől pusztulnak a fák
2004. március 29. 18:53
'Az elmúlt évben egy olyan 1100 fánál lehetett kimutatni, hogy a só okozta, hogy kiszáradt, és ez egy jelentős kár. Ez több száz millió forint, 300 millió forintos kárt jelent' - mondta Bánsági György, a Fővárosi Környezetvédelmi Bizottság elnöke.
Egy idén januári mérés azt bizonyította, hogy a fővárosban a megengedett sókoncentráció többszörösét tartalmazza a latyak. A legtöbbet a Gellért rakparton és a belvárosban mérték. A közterültfenntartó szerint a közlekedés megbénulna sózás nélkül.
'Előfordul, hogy ilyen síkos napon, napsütéses napon 3-szor, négyszer is meg kell szórni, természetesen a mechanikus eltakarítást is alkalmazzuk, azaz a hó ekézését' - mondta Altmann Antal, a Fővárosi Közterület-Fenntató Rt. főosztályvezetője.
A kutatások azonban azt bizonyították, hogy a fák tövébe nem az utakról, hanem a járdákról folyik a legtöbb sólé. 'A járdáknak a sózása, ami sokkal inkább károsítja a növényzetet. Javaslatunk az lenne, hogy ne sózzák fel előre a járdákat' – nyilatkozta Schnier Mária, a Levegő munkacsoport elnökhelyettese.
A fővárosban a közterületfelügyelők megbüntethetik azt a házat, amely előtt síkos a járda. A fővárosi környezetvédelmi bizottság most azt javasolja, hogy tiltsák meg a járdák sózását, és a házfelügyelők használjanak környezetkímélő anyagokat.
A homok és só keverék helyett létezik egy alternatív megoldás is, a zeolit-kalciumklorid keverék, amely majdnem olyan jó, mint a hagyományos, de ötször annyiba kerül. Kérdés az, hogy ezt megfizetik-e a házmesterek és a fővárosnak lesz-e pénze arra, hogy az utakat ilyennel szórják.