Összeverekedtek a házasulandók

rtl.hu

2004. március 8. 10:15

A szerencsések az üvegajtó túloldaláról nézték pénteken reggel, ahogy a biztonsági őrök székekből és láncokból barikádot építenek, hogy az ügyfelek árját a bilétaadó gép elé vezessék. A legelső, legelszántabb rohamosztag a szegedi okmányiroda folyosóján párosával sorakozott fel. Egybekelnének. Ehhez azonban korán kellett kelni. A feliratkozás éjszakája komoly próbatétel. Két hete verekedés is volt itt.

Csütörtökön este 6-kor érkezett az előőrs. A strázsáló szülőket aztán este 11-kor váltották a gyerekek. Az iroda dolgozóinak javaslatára elkezdtek vezetni egy listát arról, kinek melyik időpont kell.

Reggel a fagyoskodókat a biztonsági őrök már beengedték, a folyosón várhattak. Néhány hajléktalan is a tömegbe vegyülve élvezte a hivatali meleget.

Az ajtó előtt felsorakozott menyasszonyok sorolták panaszaikat, a vőlegények csendesen figyeltek. Jobbról is, balról is mondták, hogy mégiscsak szörnyű, hogy egy ekkora városban csak egy házasságkötő terem van.

És hogy a vőfélyt, a termet, meg a zenekart már sokszor januárban le kell foglalni szeptemberre, de a hivatalba csak hat hónapra előre lehet bejelentkezni. Az egyházi esküvő idejét már lefoglalták, most többen egy ahhoz passzoló időpontot kerestek.

A múlt héten egymásnak estek a tisztelt házasulni vágyó ügyfelek az okmányirodán, mert valahogy csak nem tudtak megállapodni, ki jött elsőként.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!