Tartalmak

2:12
Híradó
2017. február 22. 18:52

Támadásról beszélt Matolcsy

Titkosszolgálati eszközökkel indított támadást a magyar kormány és a Magyar Nemzeti Bank ellen egy NATO-szövetséges ország még 2015-ben - ezt mondta a Parlamentben Matolcsy György. A jegybankelnök szerint az ország budapesti nagykövetségéről szervezték az akciót, amelynek része volt a brókerházak csődje is. A szocialisták vizsgálóbizottságban tisztáznák, van-e valóságalapja a jegybankelnök kijelentésének. A kormány nem válaszolt arra a kérdésre, tudtak-e az állítólagos támadásról.
2:04
Híradó
2017. február 22. 18:50

Újabb magánosított vendégházak?

Újabb uniós pénzből épített vendégházról derülhetett ki, hogy nem közösségi célokra használják – írta meg a 60lap.hu. A Nógrád megyei Szuhán 32 millió forint uniós támogatásból építettek két éve egy vendégházat falusi szálláshelynek. Mégsem hirdetik a helyet, a nyertes cég pedig elérhetetlen és egyetlen forint bevétele sem volt az elmúlt években. A szomszédok szerint Szabó Zsolt fideszes államtitkár és családja használja a házat.
2:11
Híradó
2017. február 22. 18:47

Még 400 millió kereskedőházakra

Argentínában, Kanadában és Bosznia-Hercegovinában nyit újabb irodákat az állami kereskedőház. A Magyar Nemzet írta meg, hogy a három új kirendeltségre összesen 400 millió forintot költenek. A Külügyminisztérium szerint a kisebb magyar cégek akkor tudnak külföldön terjeszkedni, ha állandó képviseletük van. Arra nem válaszoltak, hogy például Argentínában melyik magyar vállalkozás miatt érdemes irodát fenntartani. Az MSZP szerint az új kirendeltségekben Fideszes kádereknek csinálnak munkát. PONTOSÍTÁS: A riport elkészítése után a Külgazdasági és Külügyminisztérium felhívta a figyelmünket arra, hogy az állami kereskedőház állampapírban tartotta a tőkéjét a Quaestorban.
2:44
Híradó
2017. február 22. 18:45

Olimpia: vita volt, döntés nincs

Még mindig nem dőlt el, lesz-e a népszavazás az olimpiáról Budapesten, a fővárosi közgyűlésen a személyeskedő vita végén csak arról döntött a fideszes többség, hogy a kialakult helyzetért az ellenzék a felelős, és a főpolgármester az olimpiai bizottság elnökével, valamint a kormánnyal egyeztet a jövőről. Közben az Index megtudta, hogy a népszavazás kiírásához gyűjtött és már ellenőrzött aláírások közül több mint 10 százalék érvénytelen.
2:25
Híradó
2017. február 22. 18:40

Drágult a sertéshús és a cukor

10 százalékkal drágult a sertéshús, és 15-tel a cukor - a KSH szerint. Tehát nemcsak a zöldségek, hanem több alapvető élelmiszer ára is az infláció sokszorosával emelkedett a boltokban. A Fidesz alelnöke szerint a multik dobták meg az árakat, mert rosszul viselik, hogy magas béreket kell fizetniük idén. Az LMP-nél viszont azt mondják, éppen a kisboltosok drágítottak kényszerből a kormány - szerintük dilettáns politikája, a kötelező minimálbér-emelés miatt.
2:20
Híradó
2017. február 22. 18:37

Késik a béremelés

Késnek a tankerületi központok a nevelést, oktatást segítők béremelésével. A kormány tavaly ígérte meg, hogy idén januártól 7+3 százalékos béremelést kapnak az oktatók munkáját segítő dolgozók, ebből azonban csak a mindenkinek járó 7 százalék érkezett meg. A fennmaradó plusz pénzről rengeteg helyen még nem döntöttek a tankerületi központok vezetői. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeténél azt mondják, már meg kellett volna érkeznie a pénznek. A minisztérium holnapra ígért választ.
1:52
Híradó
2017. február 22. 18:35

Elküldték őket, mert melegek?

Nem úszhatnak melegek a budapesti MOM Sportuszodában, ezt állítja egy egyesület, amely ki akart bérelni néhány úszósávot a tagjainak. Az uszoda először visszaigazolta a foglalást, de amikor kiderült, hogy az egyesületbe leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű  sportolók járnak, elutasították a kérésüket. Az uszoda szerint csak kapacitáshiányuk van. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság vizsgálatot indított.
2:10
Híradó
2017. február 22. 18:15

Nem taníthat, de fizetést kap

Nem taníthat jelenleg az iskolában, de a fizetését egyelőre megkapja Szabó Ferenc, a botrányos körülmények között távozó volt körmendi alpolgármester. Két hete merült fel a gyanú, hogy viszonya lehetett egy diáklánnyal. A Házon kívül stábja a városban próbált utánajárni annak, hogy mi történt. A tankerületnél azt állítják, az iskola igazgatója korábban már egyeztetett a szülőkkel az ügyben, és úgy ítélte meg, egy diák tanár iránti rajongásáról van szó.
1:59
Híradó
2017. február 22. 18:00

Meghalt egy 9 éves kislány

Tragédia az utakon! Egy 9 éves kislány meghalt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jánoshidán, amikor kocsijuk frontálisan ütközött egy terepjáróval. Úgy tudjuk, a kislány édesanyja okozta a balesetet, ő vezette a kocsit. A Csongrád megyei Szentes közelében pedig egy 7 éves kislányt vitt a mentőhelikopter kórházba, miután az autójukba belecsúszott egy balesethez siető mentő. A gyerek apja szerint jeges volt az út.
2:07
Híradó
2017. február 21. 18:47

Szovjet kém lehetett Rökk Marika

Szovjet kém lehetett Rökk Marika operett primadonna, legalábbis ezt állítja a Guerdian című angol lap. Egy hatvan éve titkosított, de most nyilvánosságra került dokumentum szerint a náci Németország egyik legnépszerűbb színésznőjét a negyvenes években szervezte be a KGB, hogy jelentéseket küldjön a nácikról Moszkvába. A Híradónknak nyilatkozó szakértő elképzelhetetlennek tartja, hogy Rökk Marika kémkedett volna.
2:13
Híradó
2017. február 21. 18:45

Elkészült a Duna Aréna

Átadták a 2017-es nyári vizes világbajnokság uszodáját, a Duna Arénát. Az úszók kedden már a medencét is kipróbálhatták. Hosszú Katinka szerint a komplexum a világ öt legjobb uszodája közt kaphatna helyet. Fürjes Balázs kormánybiztos az átadón azt mondta, az első világrekord már meg is született azzal, hogy idő előtt kész lettek az építkezéssel, úgy, hogy az aréna költségvetését tartani tudták. A Demokratikus Koalíció szerint viszont sokkal többe fog kerülni a világbajnokság megrendezése, mint ahogy az eredeti tervben szerepelt.
1:55
Híradó
2017. február 21. 18:40

Új szabályok a bérbeadásra

Nemcsak a Budai Várban, hanem a IX. kerületben is új szabályokat vezethetnek be az önkormányzati lakások bérbeadására. Erről a Magyar Nemzet írt először. A Ferencvárosi Önkormányzat szerint új lakásgazdálkodási koncepción dolgoznak, amit egy új lakásrendelet követhet. Korábban a volt jegyző és két Fideszes önkormányzati képviselő is olcsó bérlakásba költözhetett be, a pályázatukról a polgármester döntött. Az LMP szerint inkább rászorulóknak kellene lakást adni.
2:09
Híradó
2017. február 21. 18:35

Évente egy napot töltünk dugóban

Csaknem egy napot töltöttek a budapesti autósok tavaly azzal, hogy a dugóban ülnek. Az amerikai Inrix felmérését a HVG gyűjtötte össze. Eszerint a fővárosban 22 és fél órát várakoztak az autók a forgalomban. Debrecenben azonban még a budapestinél is rosszabb volt a helyzet tavaly. Ott több, mint 25 órát vesztegeltek a sofőrök. A felmérés szerint Magyarországon egyébként átlagban nincsenek nagy dugók, a vizsgált 38 országból, a 32-dik helyen végeztünk.
1:48
Híradó
2017. február 21. 18:25

Erősen ittas volt a kerékpáros

Halálra gázolt egy kamion egy biciklist hétfőn este a 87-es úton Vasszécsénynél. Úgy tudjuk, a kerékpáros erősen ittas volt, és beesett a teherkocsi elé, majd a közeli szántóföldre zuhant. Néhány éve a KRESZ szerint biciklire lehet ülni akkor is, ha valaki ivott. A rendőrség adatai az elmúlt három évben szerint csak Zala megyében 66 százalékkal emelkedett azoknak a baleseteknek a száma, amelyeknek az okozója ittas volt.
1:23
Híradó
2017. február 21. 18:20

3 év alatt 60 milliót zsaroltak ki

60 milliót zsarolt ki egy jómódú debreceni családtól 3 év alatt egy férfi. A 31 éves nyírmihálydi gyanúsítottat tavaly márciusban fogták el. A következő nagyobb összeg átadására érkezett, de a pénz helyett kommandósok várták a nyilvános parkolóban. A gyanúsított közel egy éve van előzetes letartóztatásban. Most fejezte be ellene a nyomozást a rendőrség és zsarolás miatt vádemelést javasolnak az ügyészségnek.
2:02
Híradó
2017. február 21. 18:01

Falba verte a kislánya fejét

Falba verte kislánya fejét, mert enni kért. Börtönbüntetésre ítélte a Szegedi Törvényszék azt a férfit, aki rendszeresen megalázta és bántotta a gyerekeit. Volt feleségét pedig azért ítélték el, mert mindezt hagyta. Öt éve indult ellenük rendőrségi eljárás, amikor a szomszédok észrevették, hogy a mínusz 14 fokban egyedül hagyták a gyerekeket a fűtetlen tanyájukban. A bíróság első fokon börtönre ítélte férfit és volt feleségét is. A jogerős ítélet azonban az asszony büntetését enyhítette.
2:12
Híradó
2017. február 20. 18:41

„Trump vajon mit szívott?”

Vajon mit szívott? - tette fel a kérdést a volt svéd miniszterelnök közösségi oldalán Donald Trumpról. Az amerikai elnök hétvégi floridai nagygyűlésén bevándorlókról és terrortámadásokról beszélve azt mondta, hogy megdöbbentette az, ami péntek éjjel Svédországban történt. Csakhogy a skandináv országban aznap semmilyen incidens nem volt. Miután Svédország magyarázatot követelt: Trump Twitter oldalára azt írta, hogy arról beszélt, amit egy tévéműsorban látott. A történtek után a közösségi médiát elárasztották a Trumpot kifigurázó vicces mémek.
1:07
Híradó
2017. február 20. 18:35

Nemzeti konzultáció öt témában

Öt témában indít nemzeti konzultációt hamarosan a kormány – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben napirend előtt. Az öt téma rezsicsökkentés brüsszeli betiltása, az illegális bevándorlás, a civil szervezetek külföldi támogatása, az uniós támadások az adópolitika ellen és a munkahelyteremtő támogatások megvédése Brüsszellel szemben. Azt Orbán Viktor nem árulta el, hogy pontosan mikor indul az újabb nemzeti konzultáció.
2:19
Híradó
2017. február 20. 18:31

Férfiak szoknyájáról beszéltek

„Nem én szoktam más férfiak szoknyája mögé bújni” - ezt mondta Orbán Viktor az Országgyűlésben Vona Gábornak. A Jobbik elnöke előzőleg azt mondta a miniszterelnöknek, hogy nyuszi módjára Tarlós István főpolgármesterre próbálja tolni a felelősségét a budapesti olimpiai pályázat esetleges bukásának. Volner János a Jobbik frakcióvezetője szerint a miniszterelnök homoszexuálisnak nevezte Vona Gábort, és ezért a házbizottság ülésének összehívását kezdeményezték.
2:20
Híradó
2017. február 20. 18:29

Olimpia: ki kit értett félre?

Nem mi találtuk ki az olimpiát, és nem fogom eltűrni, hogy a fővárossal vitessék el a balhét - ezt mondta Tarlós István a Hír Tv-nek. A főpolgármester arcátlanságnak nevezte a Fidesz frakcióvezetőjének nyilatkozatát, amely szerint a pályázat Budapest ügye. Kósa Lajos pénteken beszélt erről, miután több mint negyedmillió aláírás gyűlt össze a népszavazáshoz. Hétfőn már azt közölte, senki sem akarja a fővárost magára hagyni. A miniszterelnök a Parlament folyosóján azt mondta, az olimpia nemzeti ügy, amelyből párt ügy lett.
1:38
Híradó
2017. február 20. 18:15

Illegális gyógyszert árultak

Bezártak két budapesti gyógyszertárat, mert illegálisan adtak el pszichiátriai gyógyszereket Svédországba. A patikák éveken keresztül kereskedtek a svéd feketepiacon a tablettákkal, több mint 500 ezret adtak el belőle, háromszázszoros haszonért. A tabletta az egyik legnépszerűbb kábítószer Svédországban. A Gyógyszerészeti Intézet és a NAV közösen indított vizsgálatot az egyik gyógyszertárban, ahol kiderült egy másik budapesti patikával együttműködve kereskednek illegálisan a gyógyszerekkel. Összesen öt ember ellen indítottak eljárást, egyikük egy patikus.