Tartalmak

2:13
Híradó
2017. március 13. 18:05

Elszakította anyjától a kisfiút?

Az utcán maradt a kisbabája egy asszonynak, akire rácsukta az ajtót egy trolisofőr Budapesten, ezt állítja az édesanya. A 75-ös troliról próbáltak leszállni, de csak a babakocsi ért földet, az ajtó becsukódott, és az anya a buszon maradt. Hiába kérte a sofőrt, nem állt meg, csak egy megállóval arrébb tudott leszállni. Szerencsére egy másik utas vigyázott az öt hónapos csecsemőre, akinek nem lett baja. A BKV kivizsgálja az esetet, de azt írták, az általuk átnézett kamerafelvételeken nem láttak ilyesmit.
2:12
Híradó
2017. március 12. 18:42

Török zavargások Hollandiában

Vízágyúkkal oszlatta fel a török tüntetőket a holland rendőrség. Rotterdamban azután törtek ki zavargások, hogy a holland hatóságok két török miniszter kampányát is betiltották. Ők arra akarták biztatni a Hollandiában élő törököket, hogy a közelgő népszavazáson támogassák Erdogan elnök hatalmának kiterjesztését. A lépés után a török elnök nácimaradványnak és fasisztáknak nevezte a holland vezetést.
2:17
Híradó
2017. március 12. 18:40

Államfőt választ az országgyűlés

Már hétfőn délelőtt kiderül, ki lesz a következő öt évben a köztársasági elnök. A kormánypártok jelöltje a jelenlegi államfő Áder János, a baloldali pártok pedig Majtényi Lászlót, volt ombudsmant jelölték. Mivel a Fidesz-KDNP-nek kényelmes többsége van a parlamentben, így szinte biztos, hogy marad Áder János. Majtényi László azt mondja: tisztában van a várható eredménnyel, ezért neki az a célja, hogy a képviselők előtt elmondja: milyen országot szeretne.  
2:02
Híradó
2017. március 12. 18:35

Napi száztíz utas a kétezerötszáz helyett

A tervezett napi kétezerötszáz utas helyett, átlagosan csak száztízen utaztak a felcsúti kisvasúton tavaly. Ez alig több, mint négy százaléka annak az utasszámnak, amit az uniós pályázatban vállaltak. Ez derül ki abból a válaszból, amelyet az Átlátszónak küldött a felcsúti polgármester sajtóreferense. A DK szerint, Orbán Viktornak kell vállalnia a felelősséget, ha vissza kell fizetni a támogatást.
2:10
Híradó
2017. március 12. 18:30

Újabb segítséget kaphatnak

A maradék adóssága rendezéséhez is segítséget kap a kormánytól az Országos Roma Önkormányzat - értesült a Romnet internetes portál. Az önkormányzatnak még háromszáz millió forintot kellene visszafizetnie a munkahelyteremtő programjuk csődje miatt. A Romnet szerint ennek nagy részét úgy törlesztik majd, hogy egy székházukat eladják az Emberi Erőforrások Minisztériumának. Ott azt közölték Híradónkkal, hogy nem terveznek ingatlanvásárlást, de arra nem válaszoltak, hogy más kormányszerv megveszi-e az irodaházat. Az MSZP szerint a kormány és az ügyészség is falaz Farkas Flóriánnak, aki a Roma Önkormányzat elnöke volt a botrányba fulladt program alatt.
2:10
Híradó
2017. március 12. 18:29

Kevesebb közmunkást akarnak

Legalább negyedével csökkentené a közmunkások számát a kormány. Jövő nyártól három éven belül összesen tizenkét hónapot lehet majd közmunkában dolgozni - ezt a nemzetgazdasági miniszter nyilatkozta. A tervek szerint a szakképzettek és a huszonöt év alattiak csak akkor dolgozhatnának közmunkában, ha igazoltan nem találnak munkát. A közmunkás szakszervezet szerint ez megvalósíthatatlan terv, mert szerintük ezek az emberek nem tudnak más városban dolgozni, mert az utazásra sincs pénzük. Ha pedig közmunka sem lesz, veszélybe kerül a megélhetésük.
2:40
Híradó
2017. március 12. 18:25

Quimby: „Varangykirály” ünnepel

Beszólt-e a kormánynak a Quimby frontembere? Varangykirályról írt verset Kiss Tibi, majd idézett is a költeményből a Hír TV stúdiójában. Akkor szavalta el versét, amikor a műsorvezetővel arról beszélgettek, vannak-e aktuálpolitikával foglalkozó dalai az együttesnek. Az interneten több ezren osztották meg a részletet azzal, hogy a Quimby a kormányt támadja. Kiss Tibi azt mondta Híradónknak, hogy ez egy készülő színdarab részlete, amelyet kiragadtak eredeti mondanivalójából.
1:36
Híradó
2017. március 12. 18:20

Zavargás a bírság miatt

Súlyos összecsapások törtek ki Grúziában egy parkolási bírság miatt. Két autóst megbüntettek, mire azok annyira felháborodtak, hogy szidták és állítólag bántalmazták is az egyenruhásokat. A két autóst emiatt őrizetbe vette a rendőrség. Ám a hatóságok arra valószínűleg nem számítottak, hogy emiatt spontán ezrek vonultak a rendőrséghez, hogy követeljék a két férfi szabadon engedését. A rohamosztagosoknak csak reggelre sikerült helyreállítaniuk a rendet, huszan megsérültek.
1:40
Híradó
2017. március 12. 18:00

Huszonötmilliót lopott szüleitől

Saját szüleitől lopott el huszonötmillió forintot, majd a pénz nagy részét barátaival együtt elmulatta egy pusztaszemesi fiatal. Autót, számítógépet, panzió szobát fizettek a pénzből, sőt még egy prostituáltat is. A fiú a gyanú szerint rendszeresen fosztogatta a rejtekhelyet, ahol szülei a pénzüket tartották. A házaspár egy idő után megelégelte ezt, és feljelentést tett. A fiút és társait egy nap alatt elkapták a rendőrök.
1:40
Híradó
2017. március 12. 18:00

Részeg sofőr kocsikat tört össze

Részeg ámokfutó tört össze két autót Nyíregyházán. Kocsijával szombat este nagy sebességgel hajtott be egy utcába, ott ment neki a parkoló kocsiknak. A baleset utáni pillanatokról az egyik szemtanú felvételt is készített. Az ott élők azt mondják: menekülni próbált, de alig tudott kikászálódni a kocsiból, annyira részeg volt. Két utasa viszont kipattant és elfutott. A sofőr először azt mondta, nem is ő vezetett, később azonban a rendőröknek mindent beismert. 
0:33
Híradó
2017. március 11. 18:50

Meghalt Kovács András

Meghalt Kovács András filmrendező. Több játékfilmet és dokumentumfilmet is készített. Legismertebb filmjei között van a Nehéz emberek, a Falak, a Ménesgazda, illetve a Hideg napok. A Cseres Tibor regénye alapján, 1966-ban készült film az 1942-es újvidéki vérengzésről szól, ami Karlovy Varyban és a Magyar Játékfilmszemlén is fődíjat kapott. A Kossuth és -kétszeres Balász Béla díjas kiváló művész kilencvenkét éves volt.
1:51
Híradó
2017. március 11. 18:40

Hatezer éves kincseket találtak

Majd hatezer éves rézkori kincsekre bukkantak Magyaregres mellett, ahol épp a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő gyorsforgalmi utat építik. A régészek szerint történelmi kincs került a birtokukba, mert ebből a korból nagyon kevés lelet maradt fenn, még kevesebb olyan, amely épségben került felszínre. A most előkerült edény, és a benne talált ékszerek épségben vészelték át az elmúlt több ezer évet.
2:06
Híradó
2017. március 11. 18:35

Pénzt kérnek az információért

Pénzt kér a Nemzetgazdasági Minisztérium azért, hogy Híradónknak elárulja, hová és kivel utazott külföldre közpénzen nemzetgazdasági miniszterként Matolcsy György. Az adatokat azután kértük ki, hogy megtudtuk: Matolcsy Györgyöt jegybankelnökként barátnője, Vajda Zita kísérte el a legtöbbször külföldi útjain. Az átláthatóságért küzdő Transparency Internationalnél azt mondják, semmiképpen nem nevezhető jó államnak az, amelyik pénzt kér egy alapvető jog érvényesítéséért.
2:10
Híradó
2017. március 11. 18:30

Duplájára nőtt a szállásköltség

Majdnem négymilliárd forintba kerül majd a vizes vb nyitó- és záróünnepsége - az erről szóló hír szombaton jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben. Ugyancsak szombaton derült ki, hogy a világbajnokság résztvevőinek és vendégeinek biztonságát a kormány rendezvényeit is biztosító Valton Security garantálja majd, 1,1 milliárd forintért. Az  mfor.hu arról írt: a tervezett szállásköltség csaknem kétszeresét, hatmilliárd forintot költenek majd el a versenyzők és a vendégek elszállásolására. A kormány szerint ha nagy a kereslet, magasabbak a szállodai árak. Az LMP viszont parlamenti vizsgálóbizottságban tisztázná a vb költségvetését.
1:58
Híradó
2017. március 11. 18:25

Nincs, aki a gyepet gondozza

Hiába a sok új stadion, ha nincs, aki gondozza a pályákat. Pályafenntartó képzést indított a Labdarúgó Szövetség. A jelentkezők megtanulhatják például az öntözés és a fűnyírás fortélyait. A következő szezontól már minden első és másodosztályú csapatnál végzett pályafenntartónak kell dolgozni. Előfordult már, hogy új stadionban meccs maradt el a pálya állapota miatt. Az MLSZ azt reméli, ilyen többbször nem történhet.
1:58
Híradó
2017. március 11. 18:25

Összeomolhat a tömegközlekedés

Áprilisban összeomolhat Budapest közlekedése, a BKV több száz dolgozója megírta a felmondását, mert elégedetlenek a fizetésükkel – ezt mondják az Egységes Közlekedési Szakszervezetnél. A dolgozók legalább tizenöt százalékos béremelést szeretnének 2017-re, de a közlekedési társaság egyelőre semmit sem ajánlott nekik. A felmondásról szóló papírokat egyelőre ügyvédi letétbe helyezik, és egyszerre adják be, ha április 15-ig nem tudnak megállapodni a munkaadójukkal.
1:58
Híradó
2017. március 11. 18:20

Összekötnék a HÉV-vonalakat

Meghosszabbítaná, összekötné és a föld alá vinné a csepeli és ráckevei HÉV-et a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő. Ez az állami cég felel többek között a hazai autópálya és a vasúti fejlesztésekért. Közlekedési szervezetek pedig azt mondják: össze kellene kötni a csepeli és a szentendrei HÉV-et, amivel megépülne az ötös metró. A DK szerint kár új metróvonalról beszélni, amíg nem újítják fel a hármas metrót.
1:33
Híradó
2017. március 11. 18:05

Pedofíliával vádolják

Bekattant!- ezzel magyarázkodott a bíróságon az a pécsi férfi, aki a vád szerint 2014 tavaszán öt fiatal fiúnak fogdosta a nemi szervét. Egy játszótéren figyelte ki őket, összebarátkozott velük, így elmentek hozzá. A molesztálásról az egyik gyerek szólt édesanyjának így derült ki minden. A férfinél ezután házkutatást tartottak, a számítógépéből több tízezer darab gyermek pornográf fotó került elő.
1:53
Híradó
2017. március 11. 18:00

Kirepült a kocsiból, meghalt

Fiatal halt meg egy borsodi balesetben, Csongrád megyében pedig egy autós kirepült a kocsijából, ez okozta a halálát. Valószínűleg elaludt a volánnál, szalagkorlátnak ütközött, majd az út menti árokba csapódott az M5-ös autópályán Csengele közelében. Hiába volt a kocsija tele légzsákkal, ezek sem tudták megmenteni a sofőr életét, mert nem használta a biztonsági övet. A rendőrség szerint az öv használatával sok esetben elkerülhető a tragédia. Az egyik szemtanú azt mondta, közvetlenül a baleset után sokan egyszerűen elhajtottak a roncs mellett, és nem álltak meg segíteni.
2:10
Híradó
2017. március 10. 18:43

Megtiltották a közös sípolást

Az alkotmányos értékek védelmére hivatkozva tiltotta meg a rendőrség az Együttnek, hogy sípokat osszon március 15-én. Az ellenzéki párt arra kérte szimpatizánsait, hogy fütyüljék ki Orbán Viktort a Nemzeti Múzeumnál tartott beszéde alatt - ehhez pedig három helyen is sípokat osztanának. A rendőrség szerint ez akadályozná a méltó megemlékezést. A Fidesz és a kormány is úgy látja: az Együtt célja csak az ünneplés megzavarása. Az ellenzéki pártnál azt mondják: mindenképpen fütyülni fognak.
2:25
Híradó
2017. március 10. 18:38

Letiltják fizetése egy részét

Fizetésének jelentős részét letiltják, bérelt házban él, mégis járt a foci EB-n és egy Bajnokok Ligája meccsen is Simonka György. A fideszes képviselő ellen azért indítottak végrehajtási eljárást, mert kezességet vállalt csődbe ment cége hitelére - írta a Blikk. Simonka György 86 millió forinttal tartozik, és több ügyészségi vizsgálat is folyik vele összefüggésben. A Fidesz elnöksége most már elbeszélgetne a képviselővel - mondta a Híradó kérdésére a párt alelnöke.
1:54
Híradó
2017. március 10. 18:30

Golyó süvített a kocogó mellett

Éles lövedék süvített el egy futó feje mellett Szentendrén. Legalábbis ezt állítja az a nő, aki a honvédség lőtere mögött lévő kerékpárúton kocogott csütörtökön. Erről a 24.hu írt először. A futó nem sérült meg, de jelentette az esetet a rendőrségnek, az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz. A lőtéren felfüggesztették a lövészetet, és belső vizsgálat indult. A parancsnok szerint bár képtelenség kilőni a pályáról, újabb óvintézkedéseket tesznek.
2:23
Híradó
2017. március 10. 18:29

Tanácstalanok a boltosok

Tanácstalanok a boltosok az áruházi parkolók megadóztatása miatt. Egy kormányzati előterjesztés alapján minden kétezer fősnél nagyobb településen fizetni kellene a boltok parkolói után. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a leaszfaltozott parkolók a városok felmelegedéséhez is hozzájárulnak - ezért kell lépniük. A kormány jövő héten tárgyal az Országos Kereskedelmi Szövetséggel. Az MSZP szerint inkább a vasárnapi boltzár eltörlésekor megfelezett bérpótlékot kellene visszaadni.