Tartalmak

1:46
Híradó
2017. március 25. 18:38

Így vitték el a brit kormányfőt

Több hibát is elkövethettek a biztonságiak, amikor kimenekítették a brit kormányfőt a szerdai londoni merénylet idején a Parlamentből - állítják a szakértők. Theresa May komoly veszélyben volt, mert tőle alig 100 méterre követte el a merényletet a támadó. A felvetéseket azonban nem kommentálja a miniszterelnök hivatala. Mindenesetre a tervezettnél gyorsabban felülvizsgálják a biztonsági intézkedéseket a brit Parlamentben.
2:01
Híradó
2017. március 25. 18:32

Ifjabb Simicskát kizárják

Kizárják a Fidelitasból Simicska Lajos fiát, Simicska Ádámot - ezt a kormánypárt ifjúsági szervezetének vezetője közölte. Az egykori kormányközlei nagyvállalkozó fia 10 évvel ezelőtt lépett be a Fidelitasba, most azért zárják ki, mert egy interjúban arról beszélt: szerinte a Jobbik győz majd a jövő évi választásokon. A Fidesz szerint ezzel kiderült, hogy a Jobbikot ma már Simicska Lajos irányítja.
2:00
Híradó
2017. március 25. 18:24

Az ÁFA-csökkentés drágulást hozott

Lenyelték az ÁFA-csökkentést a vendéglősök. Nemhogy olcsóbbak lennének az éttermek, hanem 3%-kal drágultak, és már 2%-ot vesztettek is a forgalmukból. Mindez a statisztikai hivatal legfrissebb adataiból derül ki. A vendéglátók szövetsége a kötelező minimálbéremelésre, és a dráguló élelmiszerekre hivatkozik. A szocialisták azt mondják: a kormány hibája, hogy a fogyasztóknak nem jutott az adócsökkentésből. A Fidesz szerint azonban még korai következtetéseket levonni.
2:17
Híradó
2017. március 25. 18:17

Nehezen ismerik fel a betegséget

Sokszor az orvosok sem veszik komolyan a tüneteket, pedig szörnyű fájdalmakat és meddőséget is okozhat az endometriózis nevű betegség. Erre hívja fel a figyelmet a Női Egészségért Alapítvány. A betegség lényege, hogy a méh nyálkahártyájának sejtjei testszerte szétszóródnak, akár a szervekre is rárakódhatnak. A legfőbb tünet az erős menstruációs görcs, amit sok nő nem vesz intő jelnek a szakértők szerint.
2:23
Híradó
2017. március 25. 18:08

Tarlós: Jogtalan a büntetés

A főpolgármester után a fővárosi közterület-felügyelet igazgatója is állítja, kizárólag a térfigyelő-kamerák felvételei alapján senkit nem büntethetnek meg a közterület-felügyelők. Budapesten 2000 közterület-felügyelő dolgozik, több kerületnek saját hatósága van, amelyek saját térfigyelő rendszert működtetnek. Arra azonban sehol sem válaszoltak, mit szólnak a főpolgármester javaslatához, hogy ne fizessék be a büntetést a megbírságolt autósok.
0:35
Híradó
2017. március 25. 18:06

Házi őrizetbe helyezték Tasnádi Pétert

A '90-es évek hírhedt bűnözőjét a rendőrök hetente négyszer ellenőrzik, de elektronikus nyomkövetőt nem kell viselnie. A férfit legutóbb csütörtökön vették őrizetbe a Liszt Ferenc repülőtéren. A gyanú szerint Tasnádi és társa egy nagy értékű lopott autó tulajdonosának ajánlotta fel, hogy segítenek visszavásárolni a kocsit. Erről a Nemzeti Védelmi Szolgálat is értesült és mindkét férfit őrizetbe vették. Társát szombaton előzetes letartóztatásba helyezték, Tasnádi azonban hazamehetett. 
2:15
Híradó
2017. március 25. 18:05

A többség szigorítana a szabályokon

Éjjel ne közlekedjenek az iskolás csoportokat szállító buszok! Erre szavazott a többség a kormány internetes társadalmi konzultációján. Az iskolai kirándulások szigorítása a veronai busztragédia után merült fel. Az oktatási államtitkár szerint pár hét múlva kiderül, pontosan hogyan változik a szabályozás. Az egyik közlekedési érdekképviselet szerint inkább a munkakörülményeken kellene javítani.
1:46
Híradó
2017. március 25. 18:00

Szemtanú mentett az égő házból

Hősként ünnepelnek egy férfit, aki égő házból mentett ki egy nőt Budapesten. Autójából vette észre, hogy lángol egy épület. Átugrott a kerítésen, majd kihozta a házban rekedt idős asszonyt. A nő közben kétségbeesetten kiabált, mert az élettársa is a szobában volt. Érte már a tűzoltók mentek be, de az életét nem sikerült megmenteni. A szomszédok szerint az asszony az autósnak köszönheti, hogy életben maradt.
2:03
Híradó
2017. március 24. 18:40

Peren kívül egyeztek meg

Peren kívül megállapodott a Gyöngyhajú lányról Presser Gábor és Kanye West. Az amerikai világsztár még 2013-ban, egy újonnan megjelenő számához használta fel az Omega híres slágerét, aminek zenéjét Presser Gábor és Adamis Anna írta. Presser Gábor az MTI-nek azt nyilatkozta, örül, hogy végre vége van ennek az ügynek. részleteket nem árult el, de az amerikai Page Six hírportál azt közölte, tudomásuk szerint 2 és fél millió dollárra, azaz 717 millió forintra perelték a rappert.
2:01
Híradó
2017. március 24. 18:36

Fegyelmit kaptak a történészek

Írásbeli figyelmeztetést kapott négy történész, amiért engedély nélkül nyilatkoztak a sajtónak – írta meg a 444.hu. Ungváry Krisztián a tavalyi október 23-i állami ünnepségen nyilatkozott, miután úgy arcon vágták, hogy vérzett a feje. Az ’56-os intézet három másik történésze pedig abban a vitában foglalt állást, hogy ki látható az 56-os emlékév egyik óriásplakátján. A történészek pénteken nem akartak nyilatkozni. Ahogy a kormány és az emlékévet szervező bizottság sem. Az LMP szerint ez a módszer a Rákosi-korszakra emlékeztet. A kormánypártok viszont azt mondják, a történészek írásban bármikor kifejthetik a véleményüket.
2:14
Híradó
2017. március 24. 18:35

Ingyen gyógyszert ígér az MSZP

Ingyen gyógyszert ígér a 65 év feletti nyugdíjasoknak az MSZP. Molnár Gyula, a párt elnöke szerint minden olyan vényköteles orvosságot ingyen kaphatnának meg az idősek, amit a háziorvos ír fel. A szocialisták szombat országos kampányt is indítanak, hogy ismertessék Botka László miniszterelnök-jelölt programját. A Fidesz szerint a szocialisták elkezdték a kampányt és fűt-fát ígérnek az embereknek.
2:05
Híradó
2017. március 24. 18:18

Szerette a kést a londoni támadó

Többször is ült már börtönben késelés miatt a londoni merénylő - közölte a Scotland Yard. Arra viszont semmi sem utalt, hogy az angoltanárként dolgozó 52 éves férfi terrortámadásra készülne. Péntek reggelre ötre emelkedett a merénylet halálos áldozatainak száma, egy idős férfi a kórházban belehalt sérüléseibe. Közben egyre több amatőr videó lát napvilágot, amelyeket közvetlenül a támadás után készítettek. Megrázó képsorok következnek!
1:50
Híradó
2017. március 24. 18:13

Mást mond a rendőrség és a tanúk

Ellentmondás a szemtanúk és a rendőrség álláspontja között. Egy 38 éves férfi hétfő este akart felgyújtani, majd megkéselni három embert a váci vasútállomáson. Az RTL Híradónak nyilatkozó áldozat és szemtanúk szerint a férfit elfogták az állomáson és bilincsben vitték el. A rendőrség viszont azt állítja, elment a helyszínről és ezért körözik gyilkossági kísérlet miatt. Szerettük volna tudni, hogy mulasztott-e valaki a rendőrségnél, de nem válaszoltak kérdéseinkre.
1:39
Híradó
2017. március 24. 18:10

Belemart a megvadult kutya

Zavarta a gyerekzsivaj, ezért a gyanú szerint ráuszította nagytestű kutyáját egy 13 éves fiúra egy 40 éves nő Hajdúsámsonban két nappal ezelőtt. A megvadult kutya a gyerek combját kapta el, majd berántotta egy bokorba. A rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt indított nyomozást a kutya gazdája ellen. Ő ma azt mondta a Híradónknak, hogy nem uszította senkire az állatot, a gyerekek idegesítették fel a kutyát, az rájuk támadt, hiába próbálta megakadályozni.
1:59
Híradó
2017. március 24. 18:06

Ismét őrizetben Tasnádi Péter

Fél évig volt csak szabadlábon, ismét őrizetben van Tasnádi Péter. A 90-es évek hírhedt bűnözőjét orgazdasággal gyanúsítja a Budapesti Nyomozó Ügyészség. A gyanú szerint Tasnádi társával megszerzett egy korábban Budapestről ellopott luxusautót, majd felajánlotta a kocsi tulajdonosának, hogy 3 és fél millió forintért visszavásárolhatja. Ebből 250 ezret ki is fizetett a férfi, aki visszakapta a kocsit. A titkosszolgálat azonban tudomást szerzett az ügyről és nyomozást indított.
1:50
Híradó
2017. március 24. 18:02

Halott anyjával élt hetekig

Hetekig élt halott édesanyjával egy lakásban egy 60 éves férfi Miskolcon. A szomszédok azt mondják, az elviselhetetlen szagokra figyeltek fel, ami a negyedik emeleti lakásból áradt. Amikor a rendőrök csütörtök délután kinyitották az ajtót, a 83 éves asszony már legalább másfél-két hete halott volt. Fia azonban nem szólt senkinek, a holttesttel élt tovább. Úgy tudjuk, őt most pszichiátrián kezelik. Megrázó történet következik.
2:17
Híradó
2017. március 24. 16:01

MEGSZÓLAL: A szemtanú másképp emlékszik

Nagy Vivient sokkolta a hír, hogy szabadon van az a férfi, aki hétfő este őt és párját fel akarta gyújtani a váci vasútállomáson. A rendőrségtől azt szerettük volna tudni, hogy a szemtanúkkal ellentétben, miért állítják azt, hogy a férfi elment az állomásról. Valamint miért van szabadlábon, ha már egyszer elfogták, illetve mulasztott-e valaki a rendőrségen? Ma mindössze annyit írtak, hogy a nyomozásról jelenleg nem áll módjukban bővebb tájékoztatást adni.