Tartalmak

1:51
Híradó
2017. április 26. 18:40

Megvan Farkas Flórián irodája

Megtaláltuk Farkas Flóriánt, igaz, beszélni most sem tudtunk vele. A miniszterelnöki biztos az RTL Híradó információi szerint Budapest belvárosában, az Alkotmány utca 25. alatt kapott irodákat. Abban az épületben, ahol korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézménye működött. Farkas Flórián régóta bujkál az újságírók elől, az utóbbi években csak a Magyar Idők tudott interjút készíteni vele. Pedig sokan kérdeznék, például a romafelzárkóztatási programban eltűnt 1,6 milliárd forintról is.
2:44
Híradó
2017. április 26. 18:34

Lehet, hogy mégsem marad a CEU?

Ma már nagyobb az esélye annak, hogy a CEU elköltözik Budapestről, minthogy itt marad. Ezt az intézmény rektorhelyettese mondta az RTL Híradónak. Enyedi Zsolt szerint az is elképzelhető, hogy Budapesten csak egy felnőtt oktatási kurzus lesz vagy a könyvtár egy része marad. A CEU vezetése azért jutott erre a következtetésre, mert a felsőoktatási törvény elfogadása óta senki nem tárgyal velük a megoldásról. A kormány szerint hamarosan munkacsoport alakul az egyeztetésekre.
5:44
Híradó
2017. április 26. 18:30

Eljárás indult a CEU miatt

A CEU-ról, a civilekről, és a nemzeti konzultációról is kérdezték Orbán Viktor miniszterelnököt az Európai Parlament szerdai ülésén, ahol az első napirendi pont volt a magyarországi helyzet. A Közép-európai Egyetemet sokak szerint ellehetetlenítő törvénymódosítás miatt az Európai Bizottság most kötelezettségszegési eljárást jelentett be. A miniszterelnök azt mondta, Magyarország elkötelezett az unió mellett, és nyitott a tárgyalásra.
6:01
Híradó
2017. április 26. 18:30

CEU: megy vagy marad?

Előfordulhat, hogy csak a könyvtár egy része marad a CEU-ból Budapesten – erről is beszélt az egyetem rektorhelyettese az RTL Híradónak. Enyedi Zsolt szerint ma már 50 százaléknál kisebb az esélye annak, hogy az intézmény Magyarországon működik majd tovább. Európa számos városából van megkeresésük, Prágába és Bécsbe is mehetnek. A költözés a dolgozókon és családtagjaikon keresztül tízezer embert is érinthet. A most felvett oktatóknak már nem tudják azt mondani, hogy vegyenek Budapesten lakást.
2:12
Híradó
2017. április 26. 18:22

Meghalt a „távgyógyító”

Meghalt a távgyógyítóként ismert Gyurcsok József. A férfi a már nem létező Budapest TV-n vált ismertté távgyógyítós műsoraival. A kilencvenes évek végén százával jártak hozzá betegek, és többen is csodálatos gyógyulásról számoltak be. Volt, aki istenítette, más ugyanakkor a pokolba kívánta. Nem ritkán jósolt is: 2012-ben világvégét vizionált, és azt is látta, hogy 86 évesen fog meghalni. 20 évvel korábban, 66 évesen hunyt el több agyvérzés után.
1:54
Híradó
2017. április 26. 18:01

Nem élhette meg a segítséget

Váratlanul meghalt az a pécsi rokkantnyugdíjas férfi, akinek a kálváriájáról az RTL Híradó is beszámolt. Úgy volt, hogy amputálják a lábát, a párja pedig nem tudta volna látogatni, mert nem volt pénzük utazásra. A nehéz körülmények között élő párt vasárnap mutattuk be. Adásunk után rengetegen adakoztak, volt, aki buszbérletet ajánlott fel, ám a súlyos beteg férfi már azt sem élte meg, hogy a műtétet elvégezzék.
1:22
Híradó
2017. április 25. 19:00

Az utolsó fogságban fogant bálna

Megszületett az utolsó fogságban fogant gyilkos bálna Amerikában. A Sea World park ugyanis még korábban bejelentette: az állatvédők támadásai, és az emiatt visszaesett érdeklődés miatt felhagynak a programmal. Amikor a döntés megszületett, Takara már vemhes volt. A 25 éves gyilkos bálna másfél órás vajúdás után hozta világra kicsinyét. A gondozók szerint minden rendben volt a szüléssel. Azt egyelőre még nem tudják, hogy milyen nemű az újszülött.
0:39
Híradó
2017. április 25. 18:30

Újra bírságolnak kamerák alapján

Ismét bírságolják a szabálytalanul forduló autósokat a közterület fenntartók a térfigyelő kamerák felvételei alapján a harmadik kerületben. Március végén felfügesztették a bírságolást - mert az ORFK állásfoglalása szerint a kamerák nem felelnek meg a jogszabályoknak. A kerület polgármestere ezután fordult a rendőrfőkapitányhoz, de nem kapott választ arra, hogy milyen jogszabályokat sértenek meg a büntetésekkel. Papp Károly későbbre ígért választ. A polgármester úgy döntött, hogy ismét kiróják a bírságokat, mert azóta nőtt a közúti szabálysértések száma. A főpolgármester korábban azt mondta: túlzottak az 50 ezer forintos büntetések.    
1:54
Híradó
2017. április 25. 18:25

Mozgássérült parkolóra álltak

Még a mozgássérült parkolót is elfoglalták a munkások a Bibó István Szakkollégium új épületének építkezésén. A közelben egy súlyosan sérült gyerekekkel foglalkozó intézmény van. Egy nézőnk - aki oda viszi beteg unokáját - arra panaszkodik, rendkívül nehéz a munkálatok miatt megközelíteni az iskolát. Az építtető Magyar Nemzeti Vagyonkezelő szerint, hozzájuk még nem érkezett panasz, de az ígérték, fokozottan ellenőrizni fogják a kivitelezőt, hogy tartsa be a parkolási rendet.
2:13
Híradó
2017. április 25. 18:20

Megelőzhető lett volna a kanyarójárvány

Megelőzhető lett volna a romániai kanyarójárvány a WHO szerint, ha mindenki beoltatja a gyermekét. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke azt mondta az RTL híradónak, egyértelműen az okozta a bajt, hogy egyre több szülő tagadta meg az oltást az elmúlt években. A híradónknak nyilatkozó infektológus szerint fontosak a védőoltások, mert azoknak köszönhetően olyan halálos járványok tűntek el Európából, mint a szamárköhögés vagy a torokgyík.
1:32
Híradó
2017. április 25. 18:15

Elzárás és kiutasítás a tajvani férfinak

28 nap elzárásra ítélte és négy évre kiutasította Magyarországról a bíróság azt a tajvani férfit, aki az ügyészség szerin internetes fogadóirodát akart kiépíteni egy II. kerületi házban. Ahogy arról Híradónk is beszámolt, a rendőrök március végén tartottak házkutatást az épületben, miután az egyik szomszéd segélykiáltásokat hallott. 34 tajvani férfit és nőt dolgoztatott, akiket szinte embertelen körülmények között tartott.
2:17
Híradó
2017. április 25. 18:10

Tagadják, hogy halálra éheztették volna a gyereküket

Megkezdődött a másodfokú pere annak az agárdi családnak, akik – a vád szerint – halálra éheztették a kisgyereküket négy évvel ezelőtt. Benjámin másfél évesen halt meg: akkor alig 4 és fél kiló volt. Egy ennyi idős gyerek általában 10-12 kiló szokott lenni. Első fokon 15 év börtönre ítélték a szülőket és a nagyszülőket – az ügyész most súlyosabb büntetést kért. A gyerek anyjának védője viszont azt mondta: a szülők gondosan etették a kisfiút, és ő hatályon kívül helyezné az ítéletet. Ítélet csütörtökön várható.
2:06
Híradó
2017. április 25. 18:05

Másfél év fogház, mert engedte részeg barátját vezetni

Fogházat kapott első fokon, mert vezetni engedte részeg barátját. Ketten haltak szörnyet 2015 májusában, amikor egy háromfős társaság autózni indult egy születésnapi buliból: a sofőr részegen, jogosítvány nélkül vezetett, balesetet szenvedtek. Az egyetlen túlélőt azért állították bíróság elé, mert engedte barátját vezetni. Nem jogerősen másfél év fogházat kapott.
1:51
Híradó
2017. április 25. 18:05

M3-as baleset: Egy halott, négy sérült

Egy férfi meghalt, négyen megsérültek, amikor összeütközött két autó, majd beléjük csapódott egy kisbusz az M3-as autópályán Mezőkeresztesnél éjszaka. A rendőrség szerint egy negyedik jármű is érintett balesetben, egy világos színű teherautót keresnek. A baleset éjfél előtt történt az autópályán, majdnem ugyanott, ahol a szombati halálos baleset is: akkor egy férfi meghalt, hárman megsérültek.
2:04
Híradó
2017. április 25. 18:00

Kigyulladt egy gyógyszerraktár Budaörsön

Kigyulladt egy ötezer négyzetméteres gyógyszerraktár délelőtt, Budaörsön. Úgy tudjuk: az épületben kilencen voltak, amikor az egyik hűtő lángra kapott. A munkások kimenekültek, de a tűz hamar átterjedt az egész épületre. A füst az egész környéket ellepte. A tűzoltók arra kérték a közelben lakókat, hogy ne szellőztessenek, mert sokáig nem lehetett tudni, hogy az égő gyógyszerkészlet mennyire mérgező. Egy bevásárlóközpontot ki is kellett üríteni.
2:08
Híradó
2017. április 25. 16:25

LÁNGOK: Ilyen volt a budaörsi raktártűz a tűzoltók szemével

Kigyulladt egy ötezer négyzetméteres gyógyszerraktár délelőtt, Budaörsön. A tűzoltók daruról kezdték oltani az égő raktárat, de a füsttől szinte alig láttak. Társaik közben az épület oldalát hűtötték, majd megpróbáltak bemenni. Először úgy tűnt, hogy a tűz csillapodik, de a bejárathoz érve azt látták, hogy a raktár belsejét mindenhol ellepik a lángok. A tűz egyre nagyobb lett.
2:33
Híradó
2017. április 24. 21:30

RTLII: Tüntetés az orosz követségnél

Újra tüntetés volt Budapest belvárosában. A tiltakozók szerint egyre nő az orosz befolyás Magyarországon, többször is azt skandálták, hogy az ország Európához tartozik. Hatalmas volt a rendőri készültség. A demonstrációt eredetileg a budapesti orosz nagykövetség elé tervezték, de az épület előtti területet a rendőrség lezárta, így a tüntetést a külképviselettől nem messze tartották meg.
2:19
Híradó
2017. április 24. 18:38

Buktak a hagyományos nagy pártok a francia elnökválasztáson

A középutas Emmanuel Macron és a szélsőjobboldali Marine Le Pen jutott tovább a francia elnökválasztás első fordulójából. Hatvan éve, vagyis Franciaország jelenlegi államberendezkedésének kezdete óta nem fordult elő, hogy a hagyományos francia politikai elit nagy pártjai: a Köztársaságiak és Szocialista Párt jelöltje sem került be a második fordulóba. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a második forduló esélyese a mindössze 39 éves Emmanuel Macron.
2:00
Híradó
2017. április 24. 18:33

Érden trollkodott a Kétfarkú Kutya Párt

Egy hónap telt el, mire észrevette valaki az átverést. Érden trollkodott a Kétfarkú Kutya Párt. A rovással írt helységnévtáblát ragasztották át arra, hogy „Szia”. A viccpárt arra volt kíváncsi, hogy egyáltalán olvassa és érti-e bárki azt, ami ki van írva. Végül egy hónnappal az akció után a rovas.info oldal egyik olvasója jött rá a trükkre. Az eredeti rovástáblákat kihelyező alapítványnál azt mondták, a párt legalább helyesen írta rá a matricára a „Szia” szót.
2:08
Híradó
2017. április 24. 18:31

Századvég-ügy: mégis nyomoznak

Folytatni kell a nyomozást a Századvég tanulmányok ügyében - ezt a Legfőbb Ügyészség rendelte el, miután hivatalból felülvizsgálták a rendőrség tavaly lezárt eljárását. A tanulmányokért összesen 4 és fél milliárd forintot fizetett a kormány, de a Párbeszéd szerint főleg hasztalan kutatásokat, töltelék oldalakat tartalmaznak. Ők tettek feljelentést több mint egy éve hűtlen kezelés miatt. A Legfőbb Ügyészség szerint a rendőrség nem megfelelően járt el.  
2:11
Híradó
2017. április 24. 18:29

Lemondatnák Farkas Flóriánt

Már a rendőrség is nyomoz az Országos Roma Önkormányzatnál. A Magyar Nemzet szerint hűtlen kezelés a gyanú, ezt a rendőrség is megerősítette, azt írták, több embert is kihallgattak. Az Országos Roma Önkormányzat ellen a Híd a munka világába program miatt több vizsgálat is van, összesen másfél milliárd forintnyi uniós támogatással nem tudtak elszámolni. A programot korábban a miniszterelnök romaügyi megbízottja, Farkas Flórián felügyelte. Őt és a kormányt hiába kerestük, az LMP lemondatná a politikust.  
2:01
Híradó
2017. április 24. 18:26

Tiltakozó diákok várják Ádert

Tiltakoznak ellene a diákok, mégis elmegy órát tartani a Trefort Ágoston Gimnáziumba a köztársasági elnök. Az intézmény több mint 100 tanulója petíciót írt, mert Áder János alárta azt a törvényt, amely ellenzői szerint tönkreteszi a CEU-t. A jogszabály ellen a fővárosi gimnázium több tanára is tiltakozott. A köztársasági elnök azonban nem változtat a porgramján, és nemcsak órát tart, de  azt ígéri, beszélget is a tanulókkal.
2:28
Híradó
2017. április 24. 18:19

Két éven belül megszűnhet az ingyenes fogászati ellátás?

Két éven belül megszűnhet az ingyenes fogászati ellátás, mert annyira kevés pénzt kapnak a praxisok, és egyre kevesebb a szakorvos. Ezt mondta az RTL Híradónak a keszthelyi fogorvos, aki petíciót indított, azért, hogy kapjanak több pénzt az államtól. Ezt már több mint nyolcszázan írták alá. Ha meglesz az ezer aláírás, még az idén demonstrálnának, négy hétig kizárólag sürgősségi ellátást végeznének. A minisztériumtól azt írták, tárgyalnak majd a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatával.
1:25
Híradó
2017. április 24. 18:02

Unokájukat vitték, mikor tragikus baleset szenvedtek

Unokájukat vitték a nagyszülők, amikor tragikus baleset szenvedtek Monorierdő közelében, a 4-es főúton. Összeütköztek egy másik kocsival, egy ember meghalt, hatan megsérültek. Úgy tudjuk, a nagymama vesztette életét, az egyik súlyos sérült pedig az unoka, aki mindössze két éves. A másik autó kigyulladt, abban ketten ültek, a sofőrt és a mellette ülő férfit is súlyos állapotban vitték kórházba.  
2:07
Híradó
2017. április 23. 18:38

Fikciónak tartják Nógrádi György állítását

Az amerikai nagykövetség fikciónak, a magyar kormány pedig politikai pletykának nevezte Nógrádi György egyik állítását. A biztonságpolitikai szakértő egy dombóvári előadásán arról beszélt: Orbán Viktor utódját keresi az Egyesült Államok. Úgy fogalmazott: „az Amerikai Nagykövetség bekérte a Fidesz egyik legmagasabb vezetőjét, hogy vállalja el a miniszterelnöki feladatot”. Tuzson Bence államtitkár szerint ezzel nem is kell foglalkozni.
1:25
Híradó
2017. április 23. 18:31

Kétezer forint egy szavazóért?

Választási csalás gyanúja a Józsefvárosban. Feljelentést tett az MSZP, miután egy felvételen több férfi arról beszél, hogy kétezer forintot kapnak, ha embereket visznek szavazni az időközi választáson. Az azonban nem derül ki a videóból, hogy melyik jelöltnek segítenek ezzel. A Fidesz helyi szervezetének elnöke szerint elfogadhatatlan, ha törvénytelen eszközzel próbálják befolyásolni a választókat.