Tartalmak

1:28
Híradó
2017. június 3. 18:06

Autós üldözés után kapták el, kiderült drogot árult

Már előzetesben van az az albán férfi, akit autós üldözés után kaptak el 3 napja Budapesten. Igazoltatni akarták a rendőrök, de társával együtt megpróbált elmenekülni, néhány perccel később azonban nekimentek egy oszlopnak. A férfi a gyanú szerint marihuánát árult, a kocsijában is találtak két kilónyit. Átkutatták lakását is, ahonnan még 23 kiló drog került elő. Ez úgy 50 milliót ér.
2:27
Híradó
2017. június 3. 18:02

Egy négy éves kisfiú és édesanyja halt meg a balesetben

Családi tragédia Hódmezővásárhely közelében. Egy négy éves kisfiú, édesanyja és a nő élettársa halt meg péntek este, amikor frontálisan összeütköztek egy másik autóval a 47-es úton. Abban a kocsiban öten ültek, ők túlélték, de mindannyian megsérültek. A család egy közeli tanyáról tartott a városba, a rendőrök szerint a nyílegyenes úton valamiért átsodródtak a szemközti sávba és ekkor történt a baleset. Megrázó tudósítás következik.
2:12
Híradó
2017. június 2. 18:37

„Köszönő”-kampány közpénzből

Alig ért véget a legutóbbi nemzeti konzultáció, máris jön az újabb kampány! A kormány most új plakátokon köszöni meg, hogy sokan visszaküldték a kérdőívet. Erről a Magyar idők adott hírt először. AZ RTL Híradó megkérdezte a Miniszterelnöki Kabinetirodától, hogy mindez mennyibe kerül, de azt közölték, ezt csak a kampány végén mondják meg. Az LMP szerint az biztos, hogy minden fillérért kár, amit erre költenek.
2:36
Híradó
2017. június 2. 18:35

Lázár János: „Ha van felelős, L. Simon az”

Ha történt szabálytalanság a vár és a Várkert Bazár felújításakor, akkor azért L. Simon László a felelős - ezt mondta az RTL Híradó kérdésére Lázár János csütörtöki tájékoztatóján. L. Simon László azt állítja: még államtitkárként írásban figyelmeztette a várat és a Várkert Bazárt üzemeltető cég fideszes vezetőjét, Gyutai Csabát, hogy szabálytalanságokat talált a munkájában, és erről Lázár Jánost is tájékoztatta. A Demokratikus Koalíció szerint fideszes belharc dúl az adófizetők pénzén.
2:01
Híradó
2017. június 2. 18:28

Tarlós István: „Szar ember lennék, ha…”

Trágár kifejezést használt magára Tarlós István, hogy milyen ember lenne, ha nem tenne meg mindent, azért, hogy felújítsák a metrót. A főpolgármester azt mondta, ha szükséges, akkor más fejlesztések kárára vagy hitelfelvétellel, de felújítják a metrót. Az MSZP szerint a budapestiek napi 20 milliárd forint adót fizetnek be a költségvetésbe, ezért az lenne a minimum, hogy a felújítást az állam állja.
2:07
Híradó
2017. június 2. 18:24

Nem osztályoznák a diszlexiás tanulókat

A diszlexiás gyerekeket továbbra sem kellene osztályozni az iskolákban - ezt mondta az RTL Híradónak az oktatási ombudsman arról az új törvénymódosításról, amelyen sok szülő is felháborodott. Az oktatásért felelős helyettes államtitkár szerint a jogszabály csak azokra a diákokra vonatkozik, akiknél átmeneti a tanulási zavar. A Pedagógusok Szakszervezete szerint viszont egyszerűen felesleges volt a módosítás.
2:06
Híradó
2017. június 2. 18:22

Az ön mobilja kártyás? Ne felejtse el az adategyeztetést!

Hatalmas tumultustól tartanak a mobilszolgáltatók a feltöltőkártyás adategyeztetés miatt. A határidő alig egy hónap múlva lejár, de a 4 millió érintett kétharmada még nem vett részt a kötelező ügyintézésen - a Hírközlési hatóság szerint. Márpedig aki nem intézi, 4 hét múlva búcsút inthet a szerződésének. Az RTL Híradó azonban úgy értesült, az egyenlegét senki sem veszíti el, sőt akár a hívószámukat is megmenthetik a mulasztók.
1:12
Híradó
2017. június 2. 18:19

Lövöldözés volt a kaszinóban

Lövöldözés egy manilai kaszinó- és hotelkomplexumban! Egy gépfegyveres férfi jutott be az épületbe, majd tüzet nyitott. Emberekre nem lőtt, viszont benzint locsolt az asztalokra, székekre és a szőnyegekre, majd meggyújtotta azokat. Pánik tört ki: több százan menekültek az utcára. 36-an füstmérgezés miatt haltak meg, a lövöldöző öngyilkos lett az egyik szállodai szobában. 70 ember került kórházba kisebb sérülésekkel.
1:53
Híradó
2017. június 2. 18:17

Iskolás lányokat akart elcsalni

Kapucniban, az iskolába surranva próbált meg negyedikes kislányokat elcsalni egy férfi az egyik budapesti általános iskolában. Az RTL Híradó úgy tudja, azt mondta nekik, ha vele mennek, nem kell tanulniuk, a lányok viszont elrohantak. A férfit elkapták, de elengedték, mert a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény. A pszichológus szerint fontos, hogy a gyerek akármilyen kicsi, korának megfelelően a szülő megbeszélje vele, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek rá.
1:55
Híradó
2017. június 2. 18:02

Felborult, autójában fulladt meg

Saját autójában fulladt meg egy szolnoki férfi, miután csütörtök este balesetet szenvedett a Békés megyei Dévaványa közelében. Valószínűleg későn vett észre egy kanyart, az autó kisodródott és a szemközti oldalon futó csatornában landolt. Hiába volt kevés víz az árokban, a kocsi olyan szerencsétlenül fordult fejre, hogy a sofőr már nem tudott kiszabadulni, megfulladt. Az elmúlt hetekben ez a második olyan baleset, ahol az egyedül utazó sofőr az autójában fullad meg.
2:20
Híradó
2017. június 2. 18:00

19 napos csecsemőt mentettek meg

Egy háziorvos és egy karbantartó élesztett újra egy 19 napos csecsemőt Dunakeszin. A koraszülött kislány légzése otthon állt le, másfél órával azután, hogy a szülők hazavitték a kórházból. Szülei a közeli SZTK-ba rohantak vele, a babának ekkor már nem dobogott a szíve. Az éppen rendelő háziorvos azonnal elkezdte az újraélesztést, ezután egy karbantartó segített stabilizálni a baba állapotát a mentők kiérkezéséig.
Híradó
2017. június 2. 16:37

Trump felmondta a klímaegyezményt

Hiába volt minden győzködés: Donald Trump felmondta a párizsi klímaegyezményt. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok nem ratifikálja a 195 ország részvételével kötött megállapodást, amely célul tűzte ki, hogy megfékezi a globális felmelegedést. Szinte minden ország sajnálja és elítéli az amerikai elnök döntését. Trump újratárgyalná a szerződést, de a többi ország erről hallani sem akar, és közölték: kitartanak.
1:59
Híradó
2017. június 1. 18:45

Hosszú Katinka dühös a döntés miatt

Hosszú Katinka szerint Gyárfás Tamás bosszúja a négy számos indulás. A világklasszis úszó a Facebookon ment neki a Nemzetközi Úszószövetségnek, amely szerdán úgy döntött, a jövőben a Világkupa-sorozat egy-egy állomásán legfeljebb 4 számban indulhat egy úszó. Hosszú Katinka korábban volt, hogy 12 számban is rajthoz állt. A FINA igazgatója szerint a döntésnek semmi köze Gyárfás Tamáshoz, aki nem kívánt reagálni az ügyre. A Híradónknak nyilatkozó sportújságíró azt mondja, az intézkedéstől nem lesz színvonalasabb az úszósport.  
2:08
Híradó
2017. június 1. 18:35

Visszakérték a szuperzongorára adott 60 milliós támogatást

Visszakérte a szuperzongorára adott 60 milliós támogatást a jegybank - ezt Híradónkkal közölték, miután kiderült, tavaly már egyetlen forint árbevétele sem volt a hangszerből a gyártónak, és emiatt a cég veszteségbe fordult. A Nemzeti Bank csak annyit árul el, hogy szerződés-szegés történt. Bogányi Gergely közpénzből fejlesztett szuperzongorájából tavalyelőtt 10 darabot rendelt az állam 764 millió forintért, ezeket idén év végéig kell leszállítaniuk.
2:29
Híradó
2017. június 1. 18:32

Akár öt emeletet is visszabontanának a panelekből

Hódmezővásárhelyen kezdődhet a tízemeletes panelek visszabontása. Erről a kormányinfón beszélt Lázár János miniszter, a város korábbi polgármestere. A tervek szerint a lakók beleegyezésével kiköltöztetnék a felső szinteken élőket, és akár öt emeletet is visszabontanának, egyelőre kísérletképpen. A mindig viccelő Kétfarkú Kutyapárt szerint inkább fekvő toronyházakat kellene építeni. A Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke azt mondja, ez nem vicc: a panelek visszabontására vannak sikeres nemzetközi példák.  
2:11
Híradó
2017. június 1. 18:30

Soros: Orbán maffiaállamot épít

Megszólalt Soros György. Orbán Viktor szerinte maffiaállamot épít Magyarországon korrupcióval, propagandával és szemfényvesztéssel. A milliárdos Brüsszelben beszélt minderről, először azóta, hogy a magyar kormány támadja őt és az általa létrehozott alapítványokat, valamint a CEU-t. Soros szerint a magyar kormányfő egész politikáját a vele való szembenállásra építi, ezért terjeszt hazugságokat róla. Lázár János miniszter visszautasította Soros György szavait.  
2:39
Híradó
2017. június 1. 18:26

Milliárdos osztalékok: Jól ment Mészáros és Vajna cége

Naponta 14 millió forint. Ennyit keresett tavaly Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és felesége. Építőipari vállalkozásaikból több mint öt milliárd forint osztalékot vettek ki. A céges beszámolókat minden évben május végéig kell közzétenni. Ezekből kiderül, hogy jól ment Andy Vajna kaszinóüzemeltető cégének is - 4 milliárd 800 millió forint osztalékot fizetett.  
2:23
Híradó
2017. június 1. 18:25

Megszűnik a felmentés az osztályzás alól

Felháborodtak a szülők - szerintük rontja a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek esélyeit, ha ugyanúgy kell osztályozni őket az órákon, mint a többi diákot. Nemrég fogadott el a parlament egy törvénymódosítást, ami alapján éveken belül megszűnik a felmentés az osztályzás alól. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az ösztönzés a cél, és nem az hogy, bárkit is megbuktassanak.  
2:34
Híradó
2017. június 1. 18:21

Lombik-program: sokat kell várni

Nagyon sokat kell várni lombik beültetésre idehaza. Van olyan meddőségi centrum, ahol már csak jövő év végére tudnak időpontot adni a kezelésre. Országszerte hatezren várnak arra, hogy sorra kerüljenek, a legtöbb beavatkozást végző Kaáli Intézet alapítója szerint közülük sokan már nem lesznek fogamzóképesek, mire sorra kerülnének. Hamarosan több pénz juthat a lombik programokra, de hogy pontosan mit és hogyan támogatnának, a szaktárcánál nem árulták el.  
1:56
Híradó
2017. június 1. 18:20

Nincs elég pincér a Balatonnál

A nyár első napján még mindig több száz álláshely betöltetlen a balatoni vendéglátóhelyeken. A szakemberek többsége ugyanis külföldön vállal munkát az itthoni fizetés két-háromszorosáért. A vendéglátósok érdekképviselete szerint nemcsak a fizetés, az árak is csak töredékei a külföldinek. Azt mondják, amíg harmadannyiért tudják eladni a termékeiket, mint az osztrákok, addig béremelés sem lesz.  
2:04
Híradó
2017. június 1. 18:01

Tombolt a vihar Borsodban

Ítéletidő Borsodban: 28 ember maradt átmenetileg fedél nélkül, miután három faluban négy ház vált lakhatatlanná a tegnapi vihar után. Tizenhat településen tombolt a vihar, fákat, villanyoszlopokat döntött ki, cserepeket sodort le a házakról. Rengeteg épület beázott, Csobádon szinte mindenkinek van valamilyen kára. A katasztrófavédelem összesen negyven helyszínen dolgozott a károk elhárításán, de a munkák még napokon át tartanak.
2:47
Híradó
2017. június 1. 16:36

Mindenhol makikat látunk!

Ezek a majmok igazi ínyencek. Nem esznek meg akármit. Csak az apróra vágott gyümölcsöt fogyasztják vagy a joghurtba áztatott csirkemellet. Mással hiába kínálják őket. Nevüket a bajszukról kapták, de csak félreértésből. Egy állatpreparátor, aki korábban még sosem látott ilyen majmot, azt hitte, az élő állat bajsza fölfelé kunkorodik, akárcsak II. Vilmos, német császáré. A hibára hamar rájöttek, de addigra már császárbajszú tamarinként váltak ismertté.
2:02
Híradó
2017. május 31. 18:40

Óriási robbantás Kabulban

Írtózatos erejű robbanás történt az afgán főváros diplomáciai negyedében. A terrorakciónak legkevesebb nyolcvan halálos áldozata van, háromszázötvenen megsebesültek. Több külképviselet, például a német nagykövetség épülete megrongálódott. Hírek szerint másfél tonna robbanóanyag repült a levegőbe, amit teheratóval vittek Kabul központjába. Egyelőre senki sem tudja, hogy tudtak becsempészni egy ekkora pokolgépet az elvileg szigorúan ellenőrzött zónába.
2:01
Híradó
2017. május 31. 18:40

Hiába hívta fel Gyurcsány Botkát

Hiába hívta fel telefonon Botka Lászlót, Gyurcsány Ferenc szerint a szocialisták miniszterelnök-jelöltje elutasítja az ellenzéki együttműködést. A DK elnöke szerint Botka nem tárgyalni, hanem diktálni akar. Ő viszont úgy véli, Gyurcsány Ferenc személye az ellenzéki összefogás gátja. A Fidesz-nél azt mondják, hatalmi harc folyik a baloldalon, és szerintük Botka László csak azért utazott Brüsszelbe, hogy Soros Györggyel találkozzon.
2:09
Híradó
2017. május 31. 18:35

Kétmilliót kér a közszolgálati egyetem adatokért

Kétmillió forintot kér a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, hogy adatokat adjon ki egy uniós projekttel kapcsolatban. Ez az a 17 és fél milliárdos program, aminél sajtóhírek szerint szabálytalanságokat talált az Európai Bizottság ellenőrzése. Ezért kérte ki a szerződéseket az LMP társelnöke. Az ügyben Lázár János miniszter belső vizsgálatot rendelt el és szerinte az egyetem jobban teszi, ha kiadja az adatokat még a vizsgálat lezárása előtt.
2:37
Híradó
2017. május 31. 18:35

Olcsó bérlakást kapott a Várgondnokság vezetője

Felújíttatta, beköltözött majd két és fél éven át nem fizetett lakbért egy céges lakásért a Várgondnokág vezetője. Gyutai Csaba lánya is olcsó bérlakást kapott, egy másik 82 négyzetméteres lakást pedig a Várgondnokság pár ezer forintért adott bérbe. A Fideszes politikus az autójába zárkózott és elhajtott, amikor az RTL Híradó stábja kérdezni próbálta. A kormány vizsgálatot indított, annak lezárultáig nem nyilatkoznak. Az Együtt menesztené a cégvezetőt.  
2:24
Híradó
2017. május 31. 18:30

Németh Szilárd: „Kivilágított úton nem lehet lopni!”

Kivilágított úton nem lehet lopni – ezt mondta Németh Szilárd a Fidesz alelnöke, arról, hogy az általa létrehozott és a saját lakására bejegyzett alapítvány építhet kétmilliárd forintból birkózócsarnokot Csepelen. Németh Szilárd, aki a birkózószövetség elnöke azt mondta: az alapítvány egyszerűbben tudja megvalósítani a beruházást, mint a szövetség. Az Együtt szerint ez nem igaz, az MSZP feljelentést tett az ügyben.
2:38
Híradó
2017. május 31. 18:25

Több pénzért tüntettek a mentők

Anyagi megbecsülést akarnak - ezért demonstráltak a mnetők. Szerintük nem fog emelkedni a fizetésük annyival, mint ahogy ígérték nekik és, ahogy azt a kormány máig állítja. Az egészségügyi államtitkár és a mentőszolgálat főigazgatója a tüntetéssel  egy időben tartott sajtótájékoztatót. Az államtitkár úgy látja, a tüntetés egy szándékos hergelés. Szerinte a mentősök huszonhat hónap alatt 67 %-os béremelést kapnak.
2:37
Híradó
2017. május 31. 18:25

Felismerték a zaklató nőgyógyászt

Háziorvosnak jelentkezett az a nőgyógyász, akit az orvosi kamara fél évre felfüggesztett, mert szexuális tartalmú üzenetekkel zaklatta pácienseit. Erről három éve a Házon Kívül című műsornak beszéltek az áldozatok. A férfi büntetése most jár le, júliustól vett volna át egy szigetszentmiklósi háziorvosi praxist. Erről szerdán szavaztak volna a helyi képviselők, de miután kiderült, hogy az orvost elmarasztalták a zaklatás miatt, kinevezése lekerült a napirendről.