Tartalmak

2:01
Híradó
2017. június 27. 18:19

Versmondó versenyen indult a fojtogató

Kizárta a Nemzeti Színház saját internetes versmondó versenyéből az ózdi fojtogatóként elhíresült férfit, miután a 444. hu megírta, hogy Liebe Attila is az indulók között van. A férfit 32 évvel ezelőtt 10 év börtönre ítélték, mert egy színházi próba közben megfojtott egy fiatal lányt. A Nemzeti Színház szerint etikailag vállalhatatlan, hogy ha valaki a színházat bűncselekmény elkövetésére használta, akkor ezután bárhol is színpadra lépjen.
1:50
Híradó
2017. június 27. 18:12

Savval öntötte le a zajongókat

Állandó a zajongás – ezt mondta az RTL Híradónak az a 61 éves kecskeméti nő, aki tavaly maró anyaggal öntött le egy pizzéria teraszán bankettező diákokat. Két fiatalt és a velük tartó matematika tanárt találta el a házi készítésű veszélyes anyag. A diákok meggyógyultak, a tanár égési sérüléseit viszont még a támadás után egy évvel is orvosok kezelik. A rendőrök lezárták a nyomozást, vádemelést javasolnak, a nő börtönbe is kerülhet.
1:55
Híradó
2017. június 27. 18:06

Rádőlt a fa, azt hitte, nem éli túl

Az hitte, meg fog halni - ezt mondta a Kisalföld című napilapnak a nő, akire múlt pénteken dőlt rá egy hatalmas fa Győrben egy szálloda udvarán. Az asszony mintegy 80 gyerekkel egy előadásra készült, amikor kitört a vihar, és rá valamint a mellette álló nagymamára zuhant az ág. A kétgyerekes anyuka életveszélyesen, az idősebb asszony súlyosan megsérült. Országszerte zajlanak a kárfelmérések a múlt heti viharok után. A Körös Mentőcsoport drónnal készített felvételeket.
2:04
Híradó
2017. június 26. 18:45

Vödörfej Nagyúr Brüsszelbe menne

„Ki menti meg Nagy-Britanniát?” - kérdezik egyre többen, mióta Theresa May miniszterelnöknek az eddiginél is nehezebb helyzetben, kisebbségi kormány élén kell folytatnia a kilépési tárgyalásokat Brüsszellel. A népszerűségét rohamosan elvesztő May helyett sokan már Lord Bucketheadben, azaz Vödörfej Nagyúrban is inkább bíznának, aki azzal lett világhírű, hogy egy vödörrel a fején indult a választásokon ellene.
1:56
Híradó
2017. június 26. 18:41

Takata: Azt ígérik, nem zárják be a gyárat

Nem fogják bezárni a miskolci gyárukat - ezt közölte az RTL Híradó megkeresésére a légzsákbotrány miatt csődvédelmet kérő Takata szóvivője. Sőt, a japán világcégnél azt tervezik, hogy a következő hónapokban további munkahelyeket hoznak létre. A Takata által gyártott légzsákok miatt legkevesebb 16-an haltak meg világszerte és sokan megsebesültek. A kormány három éve stratégiai megállapodást kötött a céggel.
2:11
Híradó
2017. június 26. 18:39

Értékelték a nemzeti konzultációt

A magyarok nem hagyják, hogy nélkülük döntsenek róluk - így értékeli a nemzeti konzultáció eredményeit a kormány. Azt állítják, hogy az Állítsuk meg Brüsszelt kampányra csaknem 1,7 millióan válaszoltak. Mint mondják, mind a hat kérdés esetében volt olyan válasz, amit az emberek több mint 99 százaléka támogatott. Az LMP szerint a konzultáció felesleges pénzkidobás, és csak a kormányközeli médiát támogatják vele. A konzultációs teljes költségét egyelőre nem árulják el.
1:19
Híradó
2017. június 26. 18:10

Ketten haltak meg a balesetben Tatánál

Ketten haltak meg, miután autójukkal áttértek a szemközti sávba és egy másik kocsinak csapódtak vasárnap este Tata közelében. Az autót egy 58 éves tatabányai férfi vezette, a mellette ülő nő holttestét a tűzoltóknak kellett kiemelniük a roncsból. A sofőr valószínűleg megcsúszhatott az esőtől nedves úton. A szabályosan érkező kocsiban hárman utaztak, ők túlélték a balesetet, kórházba vitték őket.
1:52
Híradó
2017. június 26. 18:06

Balesetben bukott le a bűnöző

Baleset buktatott le egy sokszorosan körözött bűnözőt vasárnap este a Vas megyei Pornóapáti közelében. A 37 éves férfi kocsijával lesodródott az útról, árokba hajtott, kiszállt, és menekülni kezdett. Az épp helyszínre érkező rendőr még látta, és próbálta követni, de akkor nyoma veszett. Végül egy szabadnapos rendőr riasztotta kollégáit azzal, hogy egy gyanús férfira lett figyelmes egy közeli kocsmában. Végül ott kapták el, kiderült, hat elfogatóparancs is érvényben volt ellene.
2:24
Híradó
2017. június 26. 18:01

Halálos áldozata is van a vasárnapi viharnak

Megtalálták annak az idős embernek a holtestét, aki a szekszárdi szőlőhegyen tűnt el a vasárnap a reggeli ítéletidőben. A tűzoltókat országszerte mintegy 400 helyre riasztották. Volt, ahol pavilont emelt fel a viharos erejű szél, máshol dió nagyságú jég esett, az ítéletidőben fák dőltek ki és vezetékek szakadtak el. Kecskemét környékén több ezer családnál órákig nem volt áram.
Híradó
2017. június 26. 12:06

Egy kis varázslat Harry Potter 20. születésnapján!

Ma 20 éve, azaz 1997. június 26-án jelent meg a Harry Potter és bölcsek köve első angol kiadása az Egyesült Királyságban. A varázslótanonc iskolás éveiről készült regénysorozat azóta óriási karriert futott be, 450 millió példányt adtak el a regénysorozatból, és 74 nyelvre fordították le. A könyv minden részéből film készült, az írónő, J.K. Rowling multimilliomos lett, Harry Potter meséjén pedig generációk nőttek fel.
2:37
Híradó
2017. június 25. 19:00

Kígyózó sorok a Múzeumok Éjszakáján

Hatalmas tömeg és kígyózó sorok - erre kellett számítania annak, aki tegnap éjjel részt vett a Múzeumok Éjszakájának rendezvényein. Debrecenben a Munkácsy-trilógiának volt a legnagyobb sikere, a látogatók ugyanis 2 év után újra láthatták a Golgotát. Budapesten pedig az interaktív tárlatvezetések, és a rendhagyó fekvő művészettörténeti bemutató varázsolta el leginkább a közönséget.
2:38
Híradó
2017. június 25. 18:52

Nincsenek egyenlő esélyek

Egyszerűsítené a határon túli magyarok honosítását és a szavazásukat is könnyebbé tenné Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes egy konferencián beszélt arról, hogy novemberig várhatóan már az egymilliót is eléri az új magyar állampolgárok száma. Az MSZP EP-képviselője szerint ez nem más, mint választási csalás, hiszen a változtatások után olyanok is szavazhatnak majd, akiknek nincsenek is magyar gyökereik, viszont az állampolgárságért cserébe bármikor támogatják a kormányt.
2:04
Híradó
2017. június 25. 18:45

Orbán Viktor édesapja "nem az államnak dolgozik"

Nem az államnak teljesít megrendeléseket, hanem azoknak a cégeknek, amelyek megnyerték az állami beruházást. Így érvelt Orbán Viktor, amikor Brüsszelben arról kérdezték, nem aggályos-e, hogy édesapja cége állami beruházások beszállítója. A kormányfő még 2001-ben arra kérte édesapját, ne vegyen részt állami projektekben, mert így elkerülhetik a politikai támadásokat. Azóta viszont több közpénzből és uniós forrásból finanszírozott építkezésre szállítottak építőanyagot, ezt a Direkt36 derítette ki. Az MSZP szerint a miniszterelnök csak játszik a szavakkal, mert családja gazdagodása magáért beszél.
2:08
Híradó
2017. június 25. 18:40

Nem zárták le, csak nincs nyitva

Tagadja a jászberényi kórház főigazgatója, hogy osztályokat zártak le a kritikus nővér és orvoshiány miatt. A Szoljon.hu-n tegnap jelent meg egy interjú a kórházvezetővel. A portál szerint maga az igazgató beszélt súlyos létszámgondokról. A főigazgató a Híradónknak ma azt mondta, kiforgatták a szavait, nem zártak le osztályt. Rejtett kamerával azonban felvételeket készítettünk, azt láttuk, nem működik a belgyógyászat, a krónikus osztály és rehabilitációs osztály fele.
1:48
Híradó
2017. június 25. 18:35

Több mint félezer ház sérült meg

Még napokig tarthat a károk felmérése a Borsod megyei Megyaszón. A falut szinte teljesen letarolta a szerdai vihar és jégeső. 700 házból, több mint 500 sérült meg, több épület lakhatatlanná vált. A településen sok az egyedül élő idős ember és a sokgyermekes család, ők saját erőből nem tudják újjáépíteni az otthonukat. Most segélyszervezetek járják a környéket, hogy összeírják, hol, mire van szükség.  
2:11
Híradó
2017. június 24. 18:30

Vizes vébé: még csak a jegyek felét adták el

A jegyek felét adták el eddig a három hét múlva kezdődő vizes vb-re. Mostanáig mintegy 380 millió forint folyt be. Vagyis ha minden jegyet eladnak, még akkor sem jön össze egymilliárd forint. Miközben nemrég összesen 130 milliárd forintra becsülte a költségeket a fejlesztési miniszter. Ebből hatalmas anyagi bukta lehet az LMP szerint. A szervezők viszont azzal érvelnek, hogy a vébé nélkül is megvalósították volna a fejlesztéseket.  
2:25
Híradó
2017. június 24. 18:25

M3: Fónagy szerint biztonságos

Biztonságosak a szerelvények - írta ezt Fónagy János államtitkár néhány órával azután, hogy péntek reggel rövid időre az egyik felújított orosz metrókocsiban ragadtak az utasok. A Közlekedési Hatóság szerint viszont nem biztonságosak a szerelvények, ezért péntek délután az összeset kivonták a forgalomból. Az MSZP szerint a főpolgármesternek vállalnia kell a felelősséget a metróbotrányért. Kerestük a fővárosi önkormányzatot, de nem reagáltak. A BKV ma azt írta, jelenlegi feladatuk a vádaskodás helyett a probléma kezelése.
1:28
Híradó
2017. június 24. 18:10

Telefonos játékban csalt több TEK-es

Megsúgták neki mikor telefonáljon, a gyanú szerint így vitte el sorozatosan a főnyereményt egy rendőr egy tévécsatorna telefonos játékában. Információink szerint hónapokon át csalt kollégáival, akikkel akkoriban a Terrorelhárítási Központnál dolgozott. Úgy tudni, ismerte a játékot felügyelő informatikust, aki segített neki. Az ügyészek a napokban hallgatták ki a férfit, csalással gyanúsítják.
1:27
Híradó
2017. június 24. 18:05

Rádőlt egy 30 méteres fa a kerekesszékesre, túlélte

Kerekesszékes nőre borult egy 30 méter magas fa a csongrád megyei Domaszék határában. A nagyjából ötvenéves nyárfa az elmúlt napok viharai miatt dőlhetett ki. Az asszony vízért ment az utcai kúthoz, amikor a baleset történt. A szomszédban lévő büfés hallotta meg a fa recsegését, kiabált is a nőnek, hogy próbáljon menekülni, de az nem tudott, rádőlt a több tonnás fa. Az asszonyt kórházba vitték.  
Híradó
2017. június 23. 18:58

Lengyelország legalizálta az orvosi kannabiszt

Zöld utat kapott a marihuána orvosi célú alkalmazása Lengyelországban. A parlament elsöprő többséggel szavazta meg. A törvénynek még a felsőházon, és a szenátuson is át kell mennie, majd az államfőnek is alá kell írnia. Ennek értelmében az importált kannabiszból előállított termékek fogyasztása legális, de csak ha ezt orvos rendeli el. Két éve még elbocsátották egy varsói gyermekklinika orvosát, mert az marihuánával kezelt epilepsziás fiatalokat. Lengyelország az unió 15. olyan állama, amely legalizálta az orvosi kannabiszt.  
1:44
Híradó
2017. június 23. 18:43

Donald Trump meggyilkolásával viccelődött Johnny Depp

Donald Trump meggyilkolásával viccelődött Johnny Depp a Glastonbury fesztiválon. "Mikor történt olyan, hogy egy színész megölte az elnököt?" - kérdezte a közönségtől. Ezzel egyértelműen Abraham Lincolnra célzott, akit pár nappal az amerikai polgárháború vége előtt egy színész lőtt le. A masszív alkohol-és drogproblémákkal küszködő Depp szavait sokan elítélték, mondván nyíltan merényletre buzdított az elnök ellen.  
2:14
Híradó
2017. június 23. 18:37

Nem engedték nyilatkozni a történészt

Belátta tévedését és elnézést kér Horváth Miklós hadtörténész, amiért tévesen azonosította az egyik '56-os plakátokon szereplő fiút. Korábban Schmidt Mária közalapítványa is azt állította, hogy ő azonosította Dózsa Lászlóként a képen szereplő forradalmárt. A történész azonban most azt állítja, ő korábban is rájött a tévedésére, ám nem engedték nyilatkozni erről. Most pedig szerinte úgy hárítják rá a felelősséget, hogy szakmai vezetőként nevezik meg, miközben állítása szerint sosem volt az.  
2:14
Híradó
2017. június 23. 18:36

Nem jelent meg a kihallgatásán Kovács Béla

Nem jelent meg a kihallgatásán Kovács Béla, a Jobbik Európai Parlamenti képviselője, akit költségvetési csalás gyanúja miatt akartak pénteken számon kérni a Központi Nyomozó Főügyészségen. Ügyvédje több mint egy órán át várakozott az utcán, közben hiába próbálta elérni a képviselőt. Kovács Béla ellen korábban kémkedés gyanúja miatt is nyomozás indult, nemrég a két ügyet egyesítették.  
2:28
Híradó
2017. június 23. 18:31

Feles törvénnyel fogadták el a plakáttörvényt

Nem lett volna meg a kétharmad, ezért egy feles többséggel módosítható törvénnyel írták át a politikai plakátok szabályait a kormánypártok. A szigorítást rendkívüli ülésen fogadta el a Parlament. A Fidesz szerint a módosítással a pártok finanszírozását akarják átláthatóvá tenni. A Jobbik azonban Alkotmánybírósághoz fordul, mert szerintük a törvénnyel az ő plakátjaikat akarják eltüntetni. Az MSZP-nél azt mondják, a szigorítást a kormánypártok ki tudják majd kerülni, mert a kormányközeli civil szervezetek hirdetnek majd helyettük.  
2:21
Híradó
2017. június 23. 18:25

Nem tudnak beosztást csinálni, olyan kevesen vannak a nővérek

Nem tudnak beosztást csinálni, olyan kevesen vannak a nővérek a belgyógyászaton. Ezt mondta az RTL Híradónak az egyik ápoló, aki évek óta azon az osztályon dolgozik a Dél-pesti kórházban, amit nemrég lezártak. A kórház és az egészségügyi államtitkár szerint felújítás miatt nem működik a részleg, a Híradónknak nyilatkozó dolgozó viszont eddig nem tudott festésről, csak arról, hogy hatan mondtak fel ott két hónap alatt. A kórház részéről pénteken nem reagáltak.  
2:44
Híradó
2017. június 23. 18:20

Kivonták a forgalomból a felújított metrókat

Elszabadultak az indulatok, megint elromlott a felújított orosz metró. Saját magukat szabadították ki az utasok a 3-as metró egyik szerelvényéből reggel, a Nyugati téri állomáson. A klíma nélküli zsúfolt kocsikban több mint 15 perc várakozás után sem nyíltak ki az ajtók, ezután feszítették fel azokat az utasok. Péntek délutántól egyetlen új orosz szerelvény sem járhat Budapesten. A közlekedési hatóság a sorozatos hibák miatt kivonta a forgalomból a felújított metrókat.  
1:39
Híradó
2017. június 23. 18:10

Követték az autótolvajokat a rendőrök

Végignézték a nyomozók, ahogy két férfi ellopott egy autót Zuglóban. A rendőrök követni kezdték a párost, akik egy Mogyoródi úti telephelyre vitték a kocsit, ott fogták el őket. A műhelyben még egy lopott autót találtak, valamint lopott rendszámtáblák, szervizfüzetek és alkatrészek is előkerültek. A bíróság a két tolvajt előzetes letartóztatásba helyezte, harmadik társuk – a telephely tulajdonosa – szabadlábon maradt.  
1:35
Híradó
2017. június 23. 18:03

Két utasa meghalt, a sofőr megpróbált elmenekülni

Két utasa meghalt, a sofőr a baleset után megpróbált elmenekülni. A tragédia a 62-es úton történt Székesfehérvár közelében. A 23 éves fiatalember egy forgalom elől elzárt területen akart előzni, amikor frontálisan ütközött egy kamionnal. A kocsiban két nő is utazott, mindketten azonnal meghaltak. Egyikük kirepült az autóból. A kocsit vezető férfi elmenekült, a közeli gabonatábla felé rohant.