Tartalmak

1:35
Híradó
2017. július 31. 18:01

Szirénázó mentőautóba rohant

Két kisgyerek és egy 29 hetes, várandós anyuka is ült abban a kocsiban, amelyik vasárnap délután mentőautóval ütközött Miskolcon. A mentőket balesethez riasztották, villogót és szirénát is használva hajtottak be a kereszteződésbe, ahol a másik jármű nekik csapódott. A sofőr későn vette észre a szirénázó mentőt, hiába fékezett, már nem tudott megállni. Szerencséjük volt, mert mindannyian megúszták karcolásokkal a balesetet, és a babának sem lett baja. Az egyik mentős viszont könnyebben megsérült.
2:07
Híradó
2017. július 30. 18:30

Hová tűntek a milliárdok?

Évi 6-8 milliárddal több bevétele volt az elmúlt négy évben az Erzsébet-utalványt forgalmazó cégnek annál, mint amennyit a rászoruló gyerekek üdültetésre költenek – állítja a Magyar Nemzet. A kormány azért alakította át a cafateria-rendszert, hogy az utalványokból termelt nyereséget kedvezményes üdültetésre költsék, ez az Erzsébet-program. A DK szerint a családoktól vették el a pénzt. Rétvári Bence államtitkár viszont azt állítja, az üdültetés átlátható, semmiféle hiány nem lehet.  
2:20
Híradó
2017. július 30. 18:25

Már kampányolnak Erdélyben

Az Orbán kormány mellett kampányol a Romániai Magyar Demokrata Szövetség háromszéki elnöke. Szerinte az erdélyi magyarság érdeke, hogy a Fidesz nyerje meg a jövő évi választást. Orbán Viktor egy hete Tusványoson azt mondta, az ellenzéki pártok a külhoni magyarok számára káros döntéseket hoznak. Az MSZP viszont úgy látja, hogy a Fidesz kivezetné az országot az Európai Unióból, ami rosszul érintené a külhoni magyarokat is.
2:03
Híradó
2017. július 30. 18:20

Ábris szülinapját ünnepelték

Az orvosok Magyarországon azt mondták, hogy nem éri meg az egyéves kort, mégis első születésnapját ünnepli Ábris. A súlyos izomsorvadásban szenvedő kisfiú betegségére itthon jelenleg nincs gyógymód. A kisfiú édesanyja három hónap alatt negyvenmillió forint adományt gyűjtött össze, ebből fedezik Ábris belgiumi gyógykezelését, ami már elkezdődött. Az anyuka hálából az adományozókat is meghívta a kisfiú születésnapjára.  
2:10
Híradó
2017. július 30. 18:20

Nem akarnak tanúvallomást a tanár jelenlétében

Nem akarnak a diákok az őket zaklató tanár jelenlétében tanúvallomást tenni a bíróságon. A soroksári Qualitas Középiskola tanárát huszonkét kiskorú veszélyeztetése és zaklatása miatt hetekkel ezelőtt állították bíróság elé. Az üggyel először az RTL foglalkozott miután tavaly több szülő is feljelentette a földrajztanárt, aki szerintük szexuális ajánlatokat tett a diákjainak a jobb jegyért.  
2:21
Híradó
2017. július 30. 18:00

Halálos balesetek az utakon

Több mint 80 méteren át tolt maga előtt egy kocsit egy kisteherautó, miután összeütköztek a 4-es főúton. Az egyik sofőr azonnal meghalt, valószínűleg ő hibázott. A balesetet az okozta, hogy a kocsi sofőrje nem adta meg az elsőbbséget, ezért a kisteherautó az oldalának csapódott. Több halálos baleset is történt országszerte, a rendőrök szerint ennek az lehet az oka, hogy nagyobb a forgalom a főutakon a szabadságolások miatt.
2:06
Híradó
2017. július 29. 18:20

Pénzbehajtókat keresnek

Gyorsított eljárásban szerződtetne pénzbehajtókat a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Zrt. Ez az az állami cég, amelyik fizetési felszólítást küldött, miközben sok esetben még a szemétszámlákat sem postázta. Az állami hulladékkezelő szerint éppen az ügyfeleik érdekében szerződtetik a pénzbehajtókat. A gödöllői polgármester szerint valakinek végre ki kellene mondani, hogy az egész rendszert elrontották.  
2:16
Híradó
2017. július 29. 18:15

Nem vihetett volna álló utast?

Nem vihetett volna álló utast, mégis nyolcan utaztak órákon át keresztül állva egy Budapestről Pécsre tartó Volánbuszon. Az egyik utasnak még helyjegye is volt mégis a padlón kellett utaznia.  A Volánbusz azt írta, az érintett busz szállíthat álló utast, szerintük a panaszos rossz helyre állt sorba, ezért nem kapott helyet. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet úgy gondolja, szerintük hibázott a cég.  
2:30
Híradó
2017. július 29. 18:10

Beteg kislánynak adta a haját

Nyolc évig növesztette a haját egy nagykanizsai asszony azért, hogy egy rászoruló gyereknek adja azt. A tizennégy éves pécsi lánynak egy ritka betegség miatt születése óta csak foltokban nő a haja, emiatt csak szégyenkezve megy ki az utcára. A lány az RTL Híradó kamerája előtt tudta meg, hogy parókát kaphat, erre viszont csak akkor kerülhet sor, ha sikerül összegyűjteniük nagyjából 200 ezer forintot. Ennyibe kerül ugyanis az adomány-hajból a paróka elkészítése.  
1:27
Híradó
2017. július 29. 18:00

Átszúrta a kocsit a szalagkorlát

Átfúrta a szalagkorlát egy autó ajtaját, miután összeütközött két kocsi péntek este az M5-ös autópályán. A vétlen autóban egy német család utazott, egy harminckilenc éves férfi meghalt, 16 éves lánya életveszélyesen megsebesült. Autójuknak neki hajtott egy másik kocsi, majd mindketten a szalagkorlátnak csapódtak. Ekkor fúródott a korlát az egyik autóba. Az életveszélyes sérülten kívül még öten sérültek meg könnyebben.
0:15
Híradó
2017. július 28. 18:31

Szocialista belharc

Az MSZP elnökhelyettese is árulásnak tartja azt a politikát, amit Molnár Zsolt, a párt elnökségi tagja folytat. Gőgös Zoltán a Híradónak azt mondta: Botka Lászlónak kell eldönteni, hogy kezdeményezi-e párttársa kizárását az MSZP-ből. Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter pedig azt mondta, Botka László nem csak Molnár Zsoltnak üzent. Botka a 168 órában nevezte árulónak Molnár Zsoltot, amiért nem támogatja a szövetségi politikáját. Molnár Zsolt pártszavazást kezdeményez az ügyben, Horváth Csaba, a párt fővárosi képviselője szerint pedig nem kellene egymást árulónak nevezni.
0:12
Híradó
2017. július 28. 18:30

Felverte a gaz az emlékparkot

Felverte a gaz, a frissen ültetett fák száradnak a két hónapja átadott 1956-os emlékhelyen a XVIII. kerületben. Erről a 444.hu egyik olvasója készített videót. Az 1956-os Emlékbizottság 5 millió forinttal támogatta a park kialakítását, ami összesen 13 millió forintba került. Bár a helyiek azt mondják rég nem nyírt senki füvet a területen, az önkormányzat szerint folyamatosan rendben tartják a parkot és épp ma mentek ki újra dolgozni a munkások az emlékhelyhez.
0:13
Híradó
2017. július 28. 18:27

Most újságokat venne Vajna

A Médiatanács már döntött, de egyelőre nem árulják el, hogy hozzájárulnának-e Andy Vajna terjeszkedéséhez. A filmügyi kormánybiztos a TV2 és a Rádió 1 felvásárlása után most újságokat venne. A Bors, a Kisalföld és a Délmagyarország kiadóját szerezné meg. Ehhez a Médiatanács engedélye kell. Előzetes állásfoglalásukat várhatóan a jövő hét elején hozzák nyilvánosságra. Az ellenzéki pártok szerint már így is alig van olyan független médium, ahonnan nem a kormányzati propaganda dől.
0:15
Híradó
2017. július 28. 18:23

„Elfogadhatatlan a fenyegetőzés”

Elfogadhatatlan, hogy egy egészségügyi intézmény behajtókkal fenyegessen meg szülőket, mert nem tudják kifizetni lázas gyermekük kórházi számláját - így reagált a Miniszterelnökség Híradónknak azután, hogy bemutattuk egy Angliából hazatért család kálváriáját. A 3 és fél éves kislánynak 40 fokos láza volt, a vizsgálatok után azonban a kórház számlát küldött a családnak, hisz bár a kislány magyar állampolgár, még mindig nincs TAJ-kártyája. A miniszterelnökség tájékoztatása szerint a brit hatóságoknál akadt el az ügyintézés.
2:05
Híradó
2017. július 28. 18:21

Védőoltás: „Volt némi fennakadás”

Volt ugyan némi fennakadás, de mától mindenhol lesz elég oltóanyag a csecsemőknek. Ezt mondta ma az Emberi Erőforrások minisztériumának helyettes államtitkára. De azt nem tudni, hogy miért volt a probléma. A minisztérium szerint a beszállítás akadozott, a gyártó állítja, ők folyamatosan szállítottak. A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének Elnöke azt mondja, nekik senki, semmiről nem szólt. Közben több kisbaba hetek óta nem kapta meg az 5 legsúlyosabb betegség elleni kötelező védőoltást.
1:50
Híradó
2017. július 28. 18:20

Roham az albérletekért

Megindult a roham az albérletekért a felvételi ponthatárok kihirdetése után. Sok lakástulajdonos kivárt, egy hét alatt 5-6 százalékkal több kiadó lakás jelent meg a piacon. Az árak is emelkedtek, Budapesten átlagosan 150 ezer forintért lehet lakást bérelni, de a többi egyetemi városban is drágult a lakásbérlés. A roham az ingatlanosok tapasztalatai szerint augusztus végéig tart, akkortól kicsivel lejjebb mennek a bérleti díjak.
2:31
Híradó
2017. július 28. 18:08

Aquaworld: máshogy látták a szemtanúk

Még élt, amikor leérkezett a vízbe a csúszdáról az az idős férfi, aki egy budapesti élményfürdőben halt meg, még szerdán – ezt állítja több szemtanú. Azt mondják: közvetlen közelről látták, hogy a 74 éves férfi még eszméleténél volt, amikor landolt a medencében. Szerintük azután lett rosszul, hogy az utána érkező hátulról nekicsapódott, és ezután már nem tudtak rajta segíteni. Az Aquaworld pénteken nem reagált az állításokra, de korábban azt közölték: ők nem hibáztak, és a férfi már a csúszdán infarktust kapott. Az Aquaworld reagált: Azt írták: az idős férfi valószínűleg már eszméletét vesztette, mire leért a csúszdán és a víz alatt átsodródott a szomszédos kamikaze csúszda érkező medencéjébe. Itt ütközött össze az ott csúszó másik vendéggel. Megerősítették, hogy nem hibáztak, nem történt technikai hiba, és az úszómester azonnal megpróbált segíteni az idős férfinak.
1:54
Híradó
2017. július 28. 18:04

Rács mögött marad a gödöllői gázoló

Szeptemberig biztos, hogy rács mögött marad a gödöllői gázoló – így döntött a bíróság. Napra pontosan egy évvel ezelőtt a férfi egy autót akart ellopni a városban. A kocsi tulajdonosa odafutott és belekapaszkodott az ablakba. A tolvaj ennek ellenére gázt adott. Egy árokba hajtott, ahol a kocsi súlya agyonnyomta a fiatal nőt, aki tegnap lett volna 25 éves. Édesanyja azt mondta, szeretne egyszer a férfi szemébe nézni.
1:56
Híradó
2017. július 28. 18:01

Előzetesben: molesztálás a gyanú

Újabb fiú állítja azt, hogy molesztálta őt az a 70 éves mindszenti férfi, aki ellen nemrég vádat emelt az ügyészség. A rendőrség őrizetbe vette és a bíróság pénteken már el is rendelte az előzetes letartóztatását. Néhány héttel ezelőtt számoltunk be először arról, hogy a férfi diákmunkára hívta a gyerekeket, munka közben azonban - a fiúk állítása szerint - molesztálta őket. Akkor a szülők fordultak a nyilvánossághoz. Valószínűleg ennek köszönhetően jelentkezett egy újabb fiú a rendőrségen. A férfi a bíróságon tagadta a bűnösségét.
Híradó
2017. július 27. 22:41

Magyarország-Görögország 7-5

Döntőben a magyar férfi vízilabda-válogatott! Remek védekezéssel, 7-5-re verték meg tegnap a görög csapatot a vizes-vb-n. A meccs leglátványosabb csavargólját Hosnyánszky Norbert szerezte: Híradónknak azt mondta, nem szokta a bravút gyakorolni az edzéseken, most örült, hogy betalált a kapuba. A magyar csapat szombaton játszik a világbajnoki aranyért a horvátokkal. A mérkőzést végül nem teszik át a jóval nagyobb Duna Arénába, az eredeti helyszínen, a Margitszigeten játszanak döntőt.