Tartalmak

2:06
Híradó
2017. augusztus 6. 18:30

Terjeszkedik Vajna rádiója

Kevesebb helyi hír és műsor jut majd el a hallgatókhoz a Rádió1 terjeszkedése miatt - így látja a Helyi Rádiók Országos Egyesülete. Az érdekvédelmi szervezet szerint a Médiahatóság több esetben is régóta működő cégektől vette el a frekvenciát. Így országszerte már 22 hullámhosszon fogható az Andy Vajna filmügyi kormánybiztos érdekeltségébe tartozó Rádió1. A Fidesz szerint az üzletember terjeszkedése gazdasági kérdés.
1:38
Híradó
2017. augusztus 6. 18:18

Mélygarázsba omlott egy családi ház szobája, azóta is a romos házban laknak

Egy műszaki vezetőt gyanúsíthatnak a debreceni házomlás ügyében. Tavaly októberben, egy éppen épülő mélygarázsba omlott egy családi ház egyik szobája. Csaknem 10 hónapja folyik a nyomozás az ügyben. A rendőrség közölte: már van gyanúsítottjuk. Bár senki sem sérült meg, a beomlott lakásban élőknek nem volt hova menniük, ezért azóta is a romos házban laknak.
2:08
Híradó
2017. augusztus 6. 18:17

Kómába esett lány: hiába fordultak a nagykövetséghez, sokáig semmi sem történt

Meg kell várni, amíg stabilizálódik a Bulgáriában balesetet szenvedett magyar lány állapota, azután lehet hazaszállítani – közölte a külügyminisztérium. A 19 éves fiatalt három hete érte baleset a fekete-tengeri Burgasznál, azóta kómában fekszik. Apja minél előbb szeretné Magyarországra szállíttatni lányát. Azt állítja, hiába fordultak a nagykövetséghez, sokáig semmi sem történt. A külügyminisztérium szerint azonban ők az első perctől segítették a családot.
1:52
Híradó
2017. augusztus 6. 18:13

Rendőri igazoltatás közben halt meg – panaszt tesz a család

Panaszt tesz az ügyészségen annak a férfinak a családja, aki rendőri igazoltatás közben halt meg Újpesten. A szemtanú, aki végig mellette volt, az RTL Híradónak azt mondta: indokolatlanul megrúgták a barátját, aki ettől elesett, beverte a fejét, elájult, majd meghalt. Az áldozat fia pedig arról beszélt: látta, amint a járőrök tanakodnak: hogyan élesszék újra a férfit. Az ügyészség nem nyomoz, mert szerintük nem merült fel bűncselekmény gyanúja.
2:27
Híradó
2017. augusztus 6. 18:10

Nem volt baj az elhunyt focibíró egészségével

Nem volt baj az egészségével, ezt mondta az RTL Híradónak a pénteken meghalt focibíró lánya. A férfi fizikai felmérés közben vesztette életét Miskolcon. A szerencsi család szerint a szervezőknek nem lett volna szabad a hőségriadó idején, a déli órákban futófelmérést végezni. A HírTv-nek nyilatkozott egy már nem aktív bíró, aki azt mondta, csak idő kérdése volt, hogy mikor történik tragédia. Az MLSZ vizsgálatot indított.
1:47
Híradó
2017. augusztus 6. 18:01

Családja előtt fulladt vízbe a 18 éves fiú

Újabb tragédia a Balatonon! Egy 18 éves fiú fulladt a vízbe szombat délután Balatonmáriafürdőnél. Vizibicikliről beugrott a mély vízbe, pedig nem tudott úszni. Sőt a körülötte lévő családtagok sem, így ők sem tudtak segíteni a fiatalnak. A környéken lévők viszont próbálták kimenteni, de hiába. A fiú holttestét több mint 3 órás kutatás után a vízimentők hozták felszínre. Az idei szezonban ő már a 15. halálos áldozat a Balatonnál. Tíz éve nem fulladtak ilyen sokan a vízbe.
2:04
Híradó
2017. augusztus 5. 18:32

Titkos megfigyelőrendszer épül?

Titkos információgyűjtésre használható videós megfigyelőrendszert épít a kormány. Ezt állítja az Adatvédelmi Hatóság arról a javaslatról, amelyet nemrég nyújtott be a Belügyminisztérium a Parlamentnek. Ha elfogadják, egy helyen kezelnék a rendőrségi vagy a bankautomaták által rögzített felvételeket, amelyekhez sokkal könnyebben hozzá lehetne jutni, mint most. A javaslat szerint a szállodáknak, panzióknak pedig le kellene másolni a vendégek személyi igazolványát.
2:28
Híradó
2017. augusztus 5. 18:30

Menekültek nyaralását gátolná

Magyarországon élő, a magyar állam oltalma alatt álló családok balatoni nyaralását akadályozná meg egy fideszes országgyűlési képviselő. Manninger Jenő Facebook-posztban tájékoztatta ismerőseit arról, hogy Soros György támogatásával menekülteket látna vendégül Zalaváron a Migration Aid nevű civil szervezet. Miután a poszt óriási vitát robbantott ki, a politikus törölte a bejegyzést. A segítők szerint elkeserítő, ami történik, mert ők olyan menedékkérőket nyaraltatnának, akik már Magyarországon laknak, gyermekük pedig magyar óvodákba jár.
2:15
Híradó
2017. augusztus 5. 18:17

Magyar filmrendező segített megfékezni egy őrjöngő utast

Magyar filmrendező segített megfékezni egy őrjöngő utast a Torontóból Budapestre tartó repülőjáraton csütörtökön. Egy férfi ugyanis először az ajtót akarta feltépni a levegőben, majd a stewardra támadt. Vékes Csaba ekkor lépett közbe és segített az utaskísérőnek. Híradónknak ma arról mesélt, ösztönösen cselekedett. Csak azt bánja, hogy a gépnek vissza kellett fordulni, így lekéste első nagyjátékfilmje plakátfotózását.
1:57
Híradó
2017. augusztus 5. 18:07

Nem tudják hazahozni kómában fekvő lányukat

Nem tudják hazahozni kómában fekvő lányukat, három hete küzd a bolgár kórházzal egy szegedi család. A 19 éves lány nyaralni volt a Fekete-tengernél lévő Burgaszban, amikor autóbalesetet szenvedtek. A lány kómába esett. Családja a magyar konzulátustól kért segítséget, de azt állítják, csak fizetős tolmácsot ajánlottak, hétfőtől pedig szabadságra megy a konzul. A szülők már a tartalékaikat élik fel, hogy minden nap meglátogassák a lányukat.
1:57
Híradó
2017. augusztus 5. 18:06

Igazoltatás közben halt meg egy autós

Igazoltatás közben halt meg egy autós pénteken, Budapesten. Az 57 éves férfit egy újpesti kereszteződésnél állították meg a rendőrök, majd elkérték a papírjait. Úgy tudjuk: ellenállt, ezért megbilincselték. Ekkor ájult el. A rendőrök levették róla a bilincset, majd megpróbálták újraéleszteni, de ez már a mentőknek sem sikerült. Az ügyészség vizsgálja, hogy az autós miért halt meg. Úgy tudjuk, hogy szívproblémái voltak.
1:44
Híradó
2017. augusztus 5. 18:04

Hőségben futott, meghalt a focibíró

Felmérés közben meghalt egy borsodi focibíró. A kötelezően előírt erőnléti vizsgát pénteken, a legnagyobb hőségben tartották. A tesztfutáson az 54 éves játékvezető térdfájásra panaszkodott és kiállt. Nem sokkal ezután összeesett és meghalt. Minden szükséges orvosi papírja rendben volt. A tábort szervező MLSZ csak annyit közölt: a hőség miatt mindenkitől megkérdezték, hogy vállalják-e a futást és könnyítettek a szabályokon is.
1:56
Híradó
2017. augusztus 5. 18:01

Két idős sofőr halt meg a frontális ütközésben

Két idős sofőr meghalt egy péntek délutáni frontális ütközésben, Bács-Kiskun megyében. Egyikük egy nyílegyenes útszakaszon tért át kocsijával a szemközti sávba. A nagy melegben máshol is történt halálos baleset. Tolna megyében árokba borult egy autós, a helyszínen meghalt. Csongrádnál pedig egy köveket szállító kamion ütközött az elé kanyarodó furgonnal, hárman sérültek meg.
1:43
Híradó
2017. augusztus 4. 18:48

Gyerekbarát öltözőt kért Pink

Organikus zöldségek és gyümölcsök, gyerekbarát öltöző, gumimacik - egyebek mellett ezeket kérte a Sziget Fesztivál szervezőitől Pink. Az amerikai szupersztár családjával és csaknem 70 fős stábjával jön Budapestre, szerda esti koncertje előtt már egy nappal. De nemcsak neki voltak speciális kívánságai a fesztivál szervezőihez az elmúlt 25 évben: Prince például az előre kért bútorok felét kidobatta, Robbie Williams pedig felépíttetett egy edzőtermet, amit aztán nem is használt.
2:17
Híradó
2017. augusztus 4. 18:35

Eladott lapok – Juhásszal készítettek interjút

Juhász Péterrel, az Együtt elnökével jelent meg interjú három olyan vidéki napilapban, amelyek hamarosan kormányközeli kézbe kerülhetnek. A politikus szerint ez azt jelenti: a szerkesztőségek nem hagyják magukat megfélemlíteni. A Hajdú-Bihar Megyei Napló, a Kelet-Magyarország és az Észak-Magyarország szerkesztősége nem kommentálta az interjút. Az RTL híradó úgy tudja, utóbbiban már szombaton bejelenti az új tulajdonos: milyen változtatásokat tervez.
1:49
Híradó
2017. augusztus 4. 18:26

Civil autókból figyelik a rendőrök a kamionokat az autópályákon

Elsőként a somogyi rendőrök ültek kocsiba az M7-esen. Ha szabálytalanul előzgető kamionokat láttak, szóltak a járőröknek, akik félreállították a teherautókat. Nyolc sofőrt meg is büntettek. Ahol kétsávos a sztráda, a 7 tonnánál nehezebb autók nem előzhetnek. De gyakran a felelőtlen személyautó-sofőrök okoznak életveszélyt, ahogy ez egy nézői felvételen is jól látszik.
1:45
Híradó
2017. augusztus 4. 18:24

Gulyással várnák haza a dílert

Álképeslappal csalogatna haza egy Európa-szerte körözött drogdílert a rendőrség. Az áll rajta: gulyással várják, mert tudják, hogy szereti a fűszeres dolgokat. A képeslap valójában egy körözési adatlap, amivel a magyar rendőrség egy nemzetközi kampányban vesz részt. Az európai rendőrség honlapján több képeslapszerű körözés is van. A kampányt nemcsak viccnek, hanem felhívásnak is szánják.
1:36
Híradó
2017. augusztus 4. 18:22

Lázadnak a turisták ellen Barcelonában

Turistaellenes akciócsoport riogatja Barcelonában a városba látogatókat. Kiszúrják a városnéző buszok kerekeit, megrongálják a bérelhető kerékpárokat, egyszer pedig kisebb pánikot okoztak, amikor elmaszkírozva megrohantak egy turistabuszt, hogy összefirkálják - az utasok ugyanis azt hitték, terroristák támadták meg őket. Az aktivisták szerint viszont épp a nyaralók a terroristák, akik pokollá teszik a helyiek életét.
2:21
Híradó
2017. augusztus 4. 18:07

Egyre többen lesznek rosszul a hőségben

A napok óta tartó hőség már a fiatal, egészséges szervezetre is veszélyes. Egyre többen lesznek rosszul az utcákon, és kerülnek kórházba, főleg kiszáradás miatt. 37 fok felett már 30 százalékkal több a közlekedési baleset is. Pénteken volt a héten a legmelegebb, az egész országban harmadfokú riasztás volt érvényben. Budapesten csaknem 100 éves rekord dőlt meg, méghozzá 3 fokkal. De sok helyen 40 foknál is melegebb volt. Szombattól viszont, még ha csak kicsit is, de már enyhül a forróság.
1:31
Híradó
2017. augusztus 4. 15:16

SZABÁLYTALAN: Ellenőrzik az előzgető kamionokat

Civil autókból figyelik a rendőrök a kamionokat az autópályákon! Elsőként a somogyi rendőrök ültek kocsiba az M7-esen. Ha szabálytalanul előzgető kamionokat láttak, szóltak a járőröknek, akik félreállították a teherautókat. Nemcsak a kamionsofőrök okoznak veszélyes pillanatokat a sztrádán. Egyik nézőnk felvette, ahogy az M6-os autópálya fővárosi bevezető szakaszán egy autós szabálytalanul, szlalomozva kerülgeti a többieket.
Híradó
2017. augusztus 3. 19:49

Megvonná a választójogot az írni-olvasni nem tudóktól a Jobbik

Alapfokú végzettséghez kötnék a részvételt a választásokon - közölte közösségi oldalán Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője. 2012-ben is benyújtott egy hasonló javaslatot a Jobbik, de a többi párt akkor nem támogatta. Most a választási programjukba vették bele ezt az ötletet. Dúró Dóra szerint erre azért van szükség, hogy visszaszorítsák a szavazatvásárlásokat.
1:45
Híradó
2017. augusztus 3. 18:43

Neymar: imádták, most gyűlölik

Árulónak tartják a négy évvel ezelőtt még körülrajongott Neymart Barcelonában. Már biztos, hogy a brazil csillag át akar igazolni a Paris Saint-Germain-hez. Mostanra az is kiderült, hogy Neymar maga fizette ki a 222 millió eurós, vagyis 67 és fél milliárd forintos kivásárlási árát, így már nem a Barcelona játékosa. A spanyol liga elnöke viszont egyelőre nemet mondott, arra hivatkozva, hogy pénzügyileg nem tisztességes a tranzakció. Az Európai Labdarúgó Szövetség dönti majd el, hogy megbünteti-e Neymart.
2:23
Híradó
2017. augusztus 3. 18:38

Többen bíznak az Unióban

Több magyar bízik az Európai Unióban, mint az Orbán-kormányban - ez derült ki az Eurobarometer legfrissebb közvéleménykutatásából. A felmérés szerint a megkérdezettek 46 százaléka bízik meg az Európai Unióban, szemben a kormány 39 százalékával. A legtöbben az egészségügy állapotát tartották az ország legsúlyosabb problémájának. A Fidesz szerint a felmérés megbízhatatlan, az MSZP-nél azt mondják, a kormány tízmilliárdokat szórt el a Brüsszel- és menekültellenes kampányokra.  
2:14
Híradó
2017. augusztus 3. 18:30

Hol nyaralnak a politikusok?

Titok, hogy mikor és hol nyaral az idén Orbán Viktor. A miniszterelnök a Fidesz-frakcióülésén júniusban azt mondta: augusztus 1-20 között lesz szabadságon, de sajtófőnökénél hiába érdeklődünk, nem mondta meg, hová utazott a kormányfő. Trócsányi László igazságügyi miniszter a Balatonnál pihen, Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje Egyiptomban volt. Szél Bernadett, az LMP társelnöke Horvátországban a kislányától tanult görkorcsolyázni. Gyurcsány Ferenc az idén is kötcsei birtokán töltődik fel, és naponta háromszor főz.