Tartalmak

2:13
Híradó
2017. szeptember 27. 18:30

Plakátháború: Simicska Lajos visszalép

Simicska Lajos cégei egyelőre nem tesznek ki újabb politikai plakátokat. Ezt maga a vállalkozó jelentette be, miután a kormányhivatalok elkezdték leszedni a kormányellenes plakátokat a cég reklámhelyeiről. Eltávolítják a Jobbik plakátjait is. Simicska Lajos szerint lehetetlen további anyagi és személyes kockázatot vállalni. Egy új jogszabály miatt plakátonként akár 150 ezer forint bírságot is kiszabhatnak a hatóságok.
1:19
Híradó
2017. szeptember 27. 18:20

Videón a mobilozó buszsofőr

Perceken keresztül telefonált vezetés közben egy buszsofőr az egyik budapesti járaton. Erről egy utas videót is készített. A felvételen látszik, amint egy kézzel tartja a kormányt, és úgy vezet, miközben valakivel beszél a mobilján. Az általunk megkérdezett vezetéstechnikai szakértő szerint ez balesetveszélyes. Kerestük a BKK-t, de ott azt mondták: a járatot a Volánbusz üzemelteti, onnan azonban adásunkig nem válaszoltak kérdéseinkre.
1:42
Híradó
2017. szeptember 27. 18:12

Fejszével verte fejbe

Azért volt nála fejsze, hogy be tudjon törni, nem akart vele ölni. Ezt mondta szerdán kezdődő tárgyalásán a túronyi gyilkosság vádlottja. A 26 éves férfi a vád szerint tavaly májusban ölt meg egy 81 éves német férfit a baranyai településen. Többször fejbe ütötte fejszével, majd kirabolta. A gyilkosság után kitakarított, hónapokkal később bukkantak csak a nyomára. Ha bűnösnek találják, életfogytig tartó börtönt is kaphat.
1:56
Híradó
2017. szeptember 27. 18:07

Gyerekek vertek hajléktalanokat

Gyerekek álltak bíróság elé Debrecenben. A vád szerint 2015-ben minden ok nélkül megtámadtak és brutális módon összevertek három hajléktalant - egyikük életveszélyes állapotban került kórházba. A fiatalok az utolsó szó jogán azt mondták, megbánták a történteket. A bíró egyiküket 3 év fiatalkorúak börtönére, két társát 2, illetve 1 év javítóintézetre ítélte. A döntés nem jogerős.
0:50
Híradó
2017. szeptember 27. 14:33

TÁNC A MAGASBAN: Házfalakon gyakorolnak

A rémüldöző járókelők előtt tartott főpróbát egy különleges tánccsoport az amerikai Portlandben. A csoport ugyanis függőleges táncokat mutat be házak falain, jó magasan. Természetesen biztosító kötelekkkel, lentről nézve azonban így is ijesztő volt a látvány, ahogy a falra merőlegesen sétálnak, ugrálnak, mutatnak be különféle táncokat. A csoport színházi, múzeumi épületeken, gyakran felhőkarcolókon adja elő produkcióit: a fal a színpad. A mostani, szerencsére sérülésmentes főpróbával készültek új darabjuk hétvégi bemutatójára.  
2:04
Híradó
2017. szeptember 26. 18:38

Nyolc éve már megígérte Magyarország Vietnamnak a kórházat

Nyolc éve már megígérte Magyarország az ötszáz férőhelyes onkológiai kórházat Vietnamnak. 2009-ben Bajnai Gordon, akkori kormányfő írt alá megállapodást az ázsiai országgal. Ezt a 24.hu vette észre. Néhány napja Orbán Viktor járt Vietnamban, és ő is bejelentette a kórház felépítését. A kormányszóvivő szerint a különbség az, hogy most valóban megvalósul az elképzelés, mert Vietnámnak erre van szüksége.
2:19
Híradó
2017. szeptember 26. 18:34

Kabátban ülnek a gyerekklinikán

Jéghidegek a radiátorok a Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai Gyerekklinikáján is. Több gyerek és szülő is kabátban ült a folyosón, amikor ma ott jártunk, miután egy nézőnk levelet írt szerkesztőségünkbe az ottani állapotokról. A kórtermekben olajradiátorokkal fűtenek, az egyetem szerint felújítás van, ezért átmenetileg nem működik a fűtés. Az emberi erőforrások minisztere azt ígérte: a felújításokkal a lehető leggyorsabban végeznek és a fűtési szezon kezdetére minden intézményben lesz fűtés.
2:30
Híradó
2017. szeptember 26. 18:30

Nem lesz többé Felcsút polgármestere Mészáros Lőrinc

Ezt a HírTv-nek árulta el. A jelenleg fideszes településvezető azt mondta, 2019 után inkább már a cégeire koncentrálna. A kormánypárt frakcióvezetője, korábbi debreceni polgármester szerint jól döntött Mészáros Lőrinc, Kósa Lajos szerint nem lehet valaki örökké polgármester, keresni kell az új kihívásokat. Az Együtt szerint Mészáros Lőrincnek már annyi dolga van Orbán Viktor strómanjaként, hogy nem fér bele az idejébe Felcsút vezetése.
2:34
Híradó
2017. szeptember 26. 18:27

„Nincs gyerekkorom, robot vagyok”

Nincs gyerekkorom, robot vagyok - így fakadt ki közösségi oldalán egy középiskolás lány, aki az Oktatási hivatalnak címzett levelében a diákok túlterheltségére panaszkodott. Most Híradónknak is elmondta, miért elviselhetetlenek a nyolcórás napok. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint van lehetőség arra, hogy az iskolák csökkentsék a terheket - az általunk megkérdezett oktatáskutató szerint viszont az egész rendszeren kellene változtatni.
2:00
Híradó
2017. szeptember 26. 18:10

Vadkan üldözött egy horgászt

Kilométereken át üldözött egy horgászt egy vaddisznó Visegrádnál – erről a 444.hu írt először. Az állat a bozótból bukkant elő, és elindult a férfi felé. Ő megpróbálta elcsalni a kocsijával, de a disznó csaknem egy órán keresztül üldözte. Sőt: elé is állt, majd lefeküdt a földre, hogy a horgász ne tudjon tovább menni. Azóta kiderült: egy Rozi nevű, háznál nevelt szelíd vaddisznó követhette a horgászt.
8:05
Híradó
2017. szeptember 26. 15:57

VADDISZNÓS ÜLDÖZÉS: "Feltehetően ez az első vaddisznó üldöz autóst videó az univerzumban"

Fischer Kristóf régóta jár Visegrádra horgászni, de nem hitte volna, hogy egyszer ilyen szürreális élményben lesz része. Pecázás közben hirtelen felbukkant egy vaddisznó, aki sokáig követte őt és ezzel még akkor sem hagyott fel, amikor Kristóf már az autójában ült. A férfi azt mondta, sokáig nem tudta eldönteni, hogy az állat, barátkozni, ismerkedni, vagy "hancúrozni" akar vele.
2:20
Híradó
2017. szeptember 25. 18:40

Keserédes győzelem Merkelnek

Keserédes győzelem. Angela Merkel és a mögötte álló pártszövetség negyedszerre győzött Németországban, ennek ellenére a kereszténydemokraták az elmúlt csaknem 70 év legrosszabb eredményét érték el. Az elpártolt szavazók többsége a szélsőjobboldali - elsősorban menekültellenes üzenetekkel kampányoló - Alternatíva Németországnak elnevezésű pártra szavazott, amely 13 százalékot ért el, és ezzel a harmadik legnagyobb erő lett. Választási sikerük ellenére ma komoly belső viták jelei mutatkoztak a pártban.
0:27
Híradó
2017. szeptember 25. 18:35

Magyar pénzből épül kórház Vietnámban

Orbán Viktor egy 500 ágyas onkológiai kórház felépítéséről is megállapodott a vietnámi kormánnyal. A létesítményt a magyar állam tulajdonában álló Eximbank finanszírozza majd. 60 millió eurót, vagyis csaknem 19 milliárd forintot költenek majd rá. Az erről szóló szerződést már alá is írták. Orbán Viktor szerint a magyar kormánynak az a célja, hogy különleges kapcsolatot építsenek ki Vietnámmal.
2:07
Híradó
2017. szeptember 25. 18:33

Luxusrepülővel utazott Vietnamba Orbán Viktor

Luxusrepülővel utazott Vietnamba Orbán Viktor és a hivatalos látogatásra érkező kormánydelegáció. A zoom.hu vette észre, hogy a miniszterelnök facebook oldalán látható videóban Orbán Viktor egy Airbus 340-es VIP típusú gépről száll le. A 100 férőhelyes gépen hatalmas fotelekben utazhatnak az utasok, minden szék ággyá alakítható. Az LMP szerint a kormány már a látszatra sem figyel, a Miniszterelnök sajtófőnöke szerint viszont a lehető legolcsóbb megoldást választották az utazáshoz.
2:33
Híradó
2017. szeptember 25. 18:30

Összefogás: új javaslatot tett az MSZP

Új javaslattal állt elő az MSZP a baloldali pártok jövő évi választási összefogására. Eszerint a szocialista párt a közös listás helyek majdnem feléről lemondana, így szerintük a többi párt több parlamenti mandátumot kapna, mint amennyi egyébként a támogatottságuk alapján jutna. A javaslatot csak a Liberálisok fogadták pozitívan. A Fidesz szerint a baloldalon tényleg semmi sem változik.
2:22
Híradó
2017. szeptember 25. 18:27

Szemét maradt a vizes vb után

Építési törmelék és szemét maradt a Városligeti tó medrében, ott, ahol két hónapja rendezték a vizes világbajnokság szinkronúszó számait. A versenynek már majdnem két hónapja vége, a tó környéke mégis úgy néz ki, mint valami raktár. Konténerek állnak egymás mellett, és rengeteg a hulladék a Hősök terétől pár méterre. A vizes világbajnokságot szervező cég Híradónkkal azt közölte, a jövő héten elszállítják a szemetet.
2:17
Híradó
2017. szeptember 25. 18:22

Éjszakánként kilenc fok van a kórtermekben

Éjszakánként kilenc fok van kórtermekben, még ma is erről panaszkodott a fővárosi Szent János kórház egyik dolgozója. Szombaton számoltunk be arról, hogy az intézményben elromlott a kazán, ezért több osztályon nincs fűtés. Ma visszamentünk a kórházba, ahol azt tapasztaltuk, volt, aki hősugárzót hozott magával otthonról. Kiderült, már nyáron tudni lehetett, hogy rossz a kazán, és tavaly télen is több hétre leállt a fűtés. A kórházat fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központtól ma sem kaptuk választ.
1:52
Híradó
2017. szeptember 25. 18:18

Negyven háznak lesz újra teteje a jégkár sújtotta Megyaszón

A Magyar Vöröskereszt 13 millió forint értékben több mint hétezer négyzetméternyi tetőborítást oszt szét a károsultak között. Az adomány ma érkezett a településre. Megyaszón júniusban okozott komoly károkat a vihar és a jégeső, a házak kétharmada megsérült. Az még kérdéses, hogyan kerülnek fel a tetőkre a borítólemezek, mert a településen nincsenek szakemberek.
2:17
Híradó
2017. szeptember 25. 18:08

Lánya megerőszakolásával vádolják, elsírta magát a bíróságon

Figyelem megrázó történetet! Elsírta magát a bíróságon az a férfi, aki a vád szerint többször megerőszakolta a lányát a Pest megyei Tápiószelén. Az ügyészség szerint gyógyszerrel elkábította, ezután erőszakoskodott a gyerekével. A kislány teherbe esett, 14 évesen gyereket szült apjának. A férfi részben bevallotta tettét, de azt mondta, csak egyszer közösült a lányával.
1:52
Híradó
2017. szeptember 25. 18:04

Szándékosan gázolhatta el az őrt

Tragikus veszekedés a szüreti bálon! Elütött és húsz méteren át vonszolt egy kocsi egy biztonsági őrt Letkésen! A férfi súlyosan megsérült, többször is meg kellett műteni. A szombati bál után három fiatalember veszett össze az őrökkel, akik rendőrt akartak hívni, de a fiatalok autóba ültek és a gyanú szerint szándékosan elgázolták az egyik őrt. A rendőrök még vasárnap hajnalban mindhármukat elkapták.
1:52
Híradó
2017. szeptember 24. 18:50

Merkel negyedszer

Angela Merkel egymás után negyedszer is Németország kancellárja lesz a mai, általános választások előzetes eredménye alapján. A közvetlenül a szavazás után elvégzett felmérések szerint a jobboldali CDU-CSU szövetség 32 és fél százalékot, a szociáldemokraták pedig 20 százalékot szereztek. Meglepetésre nem a Szabaddemokraták lettek a harmadikok, hanem az idegenellenes AFD, 13 és fél százalékkal. A végső, hivatalos eredményekből derül ki majd, hogy Merkel tud-e koaliciós partner nélkül kormányozni.
2:24
Híradó
2017. szeptember 24. 18:00

Kómába esett egy fiatal rab

Kómába esett egy fiatal rab a Gyorskocsi utcai börtönben, öt nappal azután, hogy bekerült. Az augusztusban történt esetről egy akkori rabtárs beszélt az RTL Híradónak. Azt állítja: hiába szóltak az őröknek, ők sokáig azt hitték, a rab csak alszik, mert begyógyszerezte magát. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága belső vizsgálatot indított az ügyben. Azt mondják, nem hibáztak, azonnal mentőt hívtak az eszméletlen férfihez, aki jelenleg is kórházban fekszik.