Tartalmak

2:01
Híradó
2018. február 23. 18:40

Ingyen energiát ígér a DK a rászorulóknak

Mindenkinek ingyen adná a létfenntartáshoz szükséges minimális mennyiségű vizet, gáz és áramot illetve tűzifát a Demokratikus Koalíció. A választási ígéretről Gyurcsány Ferenc pártelnök beszélt. Szerinte mindez semmibe sem kerülne az államnak, mert az átlagosnál többet fogyasztók sávosan többet fizetnének az általuk elhasznált energiáért, és ez kiegyenlítené az ingyen energia árát. A Fidesz szerint Gyurcsány háromszorosára emelte a gáz árát, és eltörölné a rezsicsökkentést.
2:19
Híradó
2018. február 23. 18:38

Nyilvánosságra hozta a jelentést, kirúgták

Megszüntették a munkahelyét, és megfosztották két bizottsági tagságától azt a szocialista önkormányzati képviselőt Kalocsán, aki nyilvánosságra hozta az OLAF Elios ügyben küldött észrevételeit. A baloldali többségű közgyűlésben Angeli Gabriella ellen szavazatott párttársa is, aki a szocialisták helyi elnöke. Közben a Népszava arról ír, hogy Felcsút sem marad ki a közvilágítás-korszerűsítési botrányból. A lap szerint ugyanannak a cégnek a tanácsai alapján végezték el a faluban a munkát, amelyik az ELIOS ügy egyik főszereplője.
2:33
Híradó
2018. február 23. 18:35

Lista készült Márki-Zay támogatóiról

Szórólapon listázták az ellenzéki polgármester-jelölt támogatóit Hódmezővásárhelyen. Egy rejtélyes kiadó állítja, hogy Márki-Zay Péter támogatói lebontanák a kerítést és illegális bevándorlókat engednének az országba. Az egyik listázott nyugdíjas azt mondta, felháborító, ami történik. Márki-Zay Péter szerint karaktergyilkosságról van szó, a kormánypárti képviselőjelölt szerint szomorú, hogy idáig fajult a kampány.
2:34
Híradó
2018. február 23. 18:27

Pszichológiai elemzést rendelt Kocsis Máté

A HVG.hu írt először arról, hogy a VIII. kerületi testületi ülésen épp az állítólagos Soros-tervről szólt a vita, amikor a Párbeszéd egyik képviselője azt mondta, inkább a korrupcióról, vagy a kórházakról kellene beszélni. Ezután közölte a kerület fideszes polgármestere Erőss Gáborral, hogy készíttetett egy elemzést a jelleméről, mely igen tanulságos. Az ellenzéki politikus az adatvédelmi hatósághoz fordul, hogy kiderüljön visszaéltek-e személyes adataival.
2:02
Híradó
2018. február 23. 18:24

Elmeorvoshoz küldték az áldozatok hozzátartozóit

Elmeorvosi vizsgálatra küldte a biztosító a veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozóit. Erről a Blikk írt. A lapnak hozzátartozók arról számoltak be, egy elhunyt gyermek testvérének például olyan kérdésre kellett válaszolnia, mire költene egy nagyobb összegű kártérítést. A Magyar Biztosítók Szövetségénél azt mondták, ez jogszerű. A Magyar Nemzeti Bank - mint felügyeleti szerv kivizsgálja az esetet.
1:45
Híradó
2018. február 23. 18:14

Életfogytiglant kapott a rablógyilkos

Életfogytiglanra ítélték egy háromtagú rablóbanda egyik tagját, aki társaival még 2012-ben végzett egy idős asszonnyal a Heves megyei Kisnánán. Két társa 16 és 14 évet kapott. A nyugdíjasra éjszaka rontottak rá, ütötték-verték a földön fekvő nőt, aki belehalt sérüléseibe. Ékszereket és készpénzt raboltak, majd megléptek. A rendőrség hamar elfogta őket, de egyikük szökni próbált: megszerezte az egyik járőr fegyverét. Erre egy rendőrnő háromszor rálőtt. A férfi életveszélyesen megsebesült, de végül felépült.
1:58
Híradó
2018. február 23. 18:00

Gyász és megemlékezés az Újpest stadionjánál

Virágok, mécsesek, egy nagy szív gyertyából kirakva - így emlékeztek csütörtök este a szurkolók a tragikusan fiatalon elhunyt Lázár Bencére az Újpest stadionja előtt. A 26 éves futballista leukémiával küzdött. Fradi- és Honvéd-szurkolók is részt vettek a megemlékezésen, ami pénteken is folytatódott. Sokan adtak vért reggel, a véradást még Bencének szervezték. Szülei viszont fiuk halála ellenére sem akarták, hogy elmaradjon.
2:00
Híradó
2018. február 22. 18:41

Jobbikos plakátokat rongáltak

Azonos módszerrel festettek le több tucat Jobbikos választási óriásplakátot a fővárosban. A párt szerint szervezett akcióval próbálják eltüntetni az alig néhány napja kihelyezett választási hirdetéseik legfőbb üzeneteit. A Fidesz szerint belefér a politikai vélemény-nyilvánításba, hogy lefestik a választási plakátokat, de a kormánypárt kommunikációs igazgatója szerint ők senkit sem bátorítanak erre.
2:33
Híradó
2018. február 22. 18:30

„Rendszerszintű a korrupció”

Az egész unión belül csak Bulgáriában nagyobb a korrupció, mint Magyarországon - ezt állapította meg a Transparency International korrupcióellenes civil szervezet legfrissebb jelentése. Azt írják, Magyarország mára történelmi mélypontra jutott, rendszerszintű a korrupció. A magyar külügyminiszter szerint nem véletlen, hogy épp azt a két országot támadják, amelyik kerítést épített az illegális bevándorlás megállítására.
1:24
Híradó
2018. február 22. 18:20

Bizarr garázdaság: tört-zúzott, azt hitte otthon

Eltévesztette a házszámot. Azt hitte, felesége nem engedi be a házba, ezért törni-zúzni kezdett egy debreceni férfi még decemberben. Nemcsak a kerti bútorokat, a családi kocsi szélvédőjét is betörte. A rendőröktől tudta meg, hogy nem otthon van, hanem az egyik szomszédnál… Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Table Normal"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0in 5.4pt 0in 5.4pt; mso-para-margin-top:0in; mso-para-margin-right:0in; mso-para-margin-bottom:8.0pt; mso-para-margin-left:0in; line-height:107%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri",sans-serif; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi; mso-fareast-language:EN-US;}
1:46
Híradó
2018. február 22. 18:06

Szörnyethaltak a balesetben

Ketten meghaltak abban az autóban, ami egy fékező kamionba rohant csütörtök délelőtt a Borsod megyei Halmaj közelében. A kocsiban ketten ültek, egy 74 éves férfi és utasa, egy 64 éves nő. A kamion Miskolc felé tartott, amikor defektet kapott. A sofőr azt mondta, azonnal kirakta a vészvillogót, és fékezni kezdett. A rendőrség szerint a mögötte haladó személyautó fékezés nélkül rohant a kamion hátuljába.
2:13
Híradó
2018. február 21. 18:38

Volt, aki 1 forint emelést kapott

1 Ft-ot kaptak béremelésként-erre panaszkodik sok egészségügyi dolgozó az internetes fórumokon. A szakdolgozók, például az ápolók, műtősök, nővérek tegnap kapták meg a novemberről előrehozott 8 százalékos béremelés januárra járó összegét. Átlagosan nettó 8 ezer forintot, nagyjából minden tizedik dolgozó viszont nem kapott semmit, mert a bérük még most sem haladja meg a szakmai minimálbért.
1:49
Híradó
2018. február 20. 18:45

Vetítéseket zavartak szét szélsőjobbosok

Egy hónapon belül a második mozielőadást zavarták szét magukat ortodox kereszténynek nevező szélsőjobbosok Bukarestben. Mindkétszer arra hivatkoztak, hogy a vetített filmek szerintük a homoszexualitást propagálják. A Cannes-nagydíjas román filmrendező, Cristian Mungiu felszólította a kulturális minisztert és Bukarest polgármesterét, hogy védjék meg a művészi szabadságot, de egyelőre mindketten hallgatnak.