Tartalmak

0:40
Híradó
2018. július 4. 18:55

Elhunyt Aczél Endre

Hosszas súlyos betegség után meghalt Aczél Endre, Rózsa Ferenc- és Pulitzer-emlékdíjas újságíró, televíziós műsorvezető, a Híradó és a Hét volt főszerkesztője. Aczél Endre 17 évig volt az MTI külpolitikai munkatársa. Dolgozott pekingi és londoni tudósítóként. A redszerváltás előtt és alatt vezette a Magyar Televízió Híradó és egy éven keresztül a Hét című műsorának szerkesztőségét. 1999-től 2008-ig a Nap-kelte műsorvezetője volt. 25 éven keresztül írt külsős munkatársként a már megszűnt Népszabadságban. A gyászhírt a családja erősítette meg. Aczél Endre 74 éves volt.  
5:08
Híradó
2018. július 4. 18:00

Exkluzív: vallásos életet élt a zaklató

Minden nap bibliát olvasott és rendszeresen járt templomba az a hitoktató, akit nemrég gyanúsítottak meg azzal, hogy kislányokat zaklatott. Korábbi nevelt fia mesélte ezt róla, akit a férfi szintén szexuálisan molesztált. A fiatalember azt mondta, esténként azért imádkozott, hogy aznap ne erőszakoskodjon vele nevelőapja. A 22 éves fiú új részleteket mesélt gyerekkoráról és zaklatójáról az RTL Híradónak.
2:26
Híradó
2018. július 4. 15:26

BARLANGBAN REKEDT GYEREKEK: Jókedvűek, és jól vannak

Jókedvűek, és jól vannak a thaiföldi barlangban rekedt gyerekek. Ez derül ki az újabb videóból, amit a mentést irányító thai haditengerészet hozott nyilvánosságra. Az ifjúsági focicsapat tagjai 11. napja vannak a föld alatt, miután a barlang járatait elöntötte a víz. A mentőbúvárok hétfőn találták meg őket, de még mindig nem tudni, hogy mikor és hogyan hozzák őket a felszínre.
1:46
Híradó
2018. július 3. 18:47

Már nem kell lélegeztetni a fiút

Először ültettek be rekeszizom-pacemakert Magyarországon. A Semmelweis Egyetem orvosai egy ötéves kisfiú testébe ültették be a készüléket. Azért volt rá szüksége, mert egy születési rendellenesség miatt alvás közben nem tudott magától lélegezni. A készülék stimulálja a légzőizmot, így a pacemakerrel már nem szorul lélegeztetésre. Még ebben az évben várhatóan három másik gyereket is megoperálnak.  
1:46
Híradó
2018. július 3. 18:38

Lepusztult mosdó a rendelőben

Letakart, rossz piszoárok, ülőke, szappan és papír nélküli WC-k – ilyen állapotokat tapasztalt egyik nézőnk a legnagyobb szegedi rendelőintézetben. Erről videót is készített. Híradónk üres sörös dobozt, rövid italos üveget és büdös WC-ket talált a helyszínen. A betegek szerint ez nem 21. századi ellátás. A látható problémák miatt kerestük a Szegedi Tudományegyetemet, de adásunkig nem válaszoltak. A Híradó felvételét ide kattintva láthatják teljes hosszában.
2:04
Híradó
2018. július 3. 18:37

Egy cégé a milliárdos kampány

Újabb kommunikációs kampányt indít a kormány, ezúttal 2,3 milliárd forintért. Ezt pedig egyedül Balásy Gyula cégcsoportja költheti el. Hiába adták ugyanis ők a legdrágább ajánlatot, a másik két céget – Csetényi Csaba és Kuna Tibor vállalkozásait - kizárták a korábbi szabálytalanságok miatt. A kormány szerint ők mindent törvényesen csináltak, így a verseny sem sérülhet. A Párbeszéd szerint a rossz elvtársak elmennek és jönnek a jó elvtársak.  
1:51
Híradó
2018. július 3. 18:35

Csaknem 100 millió forintért ellenőrizteti saját parkolási ellenőreit Óbuda

Közbeszerzési pályázatot írtak ki a feladatra és a munkát egy olyan vállalkozás nyerte el, melynek tulajdonosa egyben az önkormányzat parkolási cégében is vezető. Az ügyről a Népszava írt először. A szocialisták szerint ez így összeférhetetlen és korrupció-gyanús. A fideszes vezetésű önkormányzatnál viszont azt mondják, hogy minden törvényes volt. Etikai okból mégis mást bíznak meg a vezetői feladatokkal.  
2:15
Híradó
2018. július 3. 18:33

Drágulni kezdtek a lakáshitelek

7 éve nem volt ilyen, drágulni kezdtek a lakáshitelek. 2500 forinttal havi 65 ezerre nőtt a legkeresettebb fix kamatozású kölcsönök átlagos törlesztője két hónap alatt - a Bankmonitor szerint. Emelték a hitelkamatokat a pénzintézetek, miután a befektetők más, jövedelmezőbbnek tartott országokba viszik a pénzüket. A már meglévő lakáskölcsönök legtöbbjéért átlagosan néhány száz forinttal kell majd többet fizetni havonta.  
2:27
Híradó
2018. július 3. 18:30

Újra lehet határellenőrzés

A magyar tranzitzónákhoz hasonló, zárt táborokat állítanak fel Németországon belül, és már a határról oda viszik ezentúl a menedékkérőket, erről egyezett meg tegnap este Angela Merkel és koalíciós partnere, a német belügyminiszter. Azt egyelőre senki sem tudja, hogyan szűrik ki a menedékkérőket, de a magyar kormányszóvivő arra számít, hosszabb-rövidebb ideig az unión belül is visszatérhetnek a határellenőrzések.  
1:17
Híradó
2018. július 3. 18:07

Élettársa késelhette halálra

Saját élettársa késelhetett halálra egy 41 éves férfit éjjel Budapesten. A rendőröket a nő hívta, aki azt mondta, hogy a férfi sebesülésekkel ért haza és rosszul van. A mentők már nem tudták újraéleszteni, a helyszínen meghalt. Délutánra kiderült, hogy a 34 éves nő hazudott a rendőröknek és valószínűleg ő késelte halálra élettársát. Azt, hogy miért szurkálta meg a férfit, egyelőre nem tudni.
2:46
Híradó
2018. július 3. 18:02

„Engem is megerőszakolt”

Megrázó történet! Sokkolta, hogy nevelőapja újra gyerekek közelébe kerül - megszólalt Híradónknak a gyerekmolesztálás gyanújába keveredett hitoktató nevelt fia, akivel éveken keresztül szintén erőszakoskodott. Múlt héten számoltunk be arról, hogy a hitoktató előzetes letartóztatásba került, miután egy tatabányai iskolában 7 és 9 éves kislány tanítványait próbálta molesztálni. Kiderült, korábban már hat évet ült börtönben, mert többször megerőszakolta akkor még kiskorú nevelt fiát. A férfi ennek ellenére taníthatott hittant.
10:40
Híradó
2018. július 3. 16:46

MEGSZÓLALT A MOLESZTÁLÓ HITOKTATÓ NEVELT FIA: „5-6 éves lehettem, amikor ez kezdődött”

Sokkolta, hogy újra gyerekek közelébe kerül - megszólalt Híradónknak a molesztáló hitoktató férfi nevelt fia, akivel éveken keresztül szintén erőszakoskodott. Múlt héten számoltunk be arról a tatabányai iskoláról, ahol a hitoktató előzetes letartóztatásba került, miután 7 és 9 éves tanítványait próbált molesztálni. Kiderült, korábban már hat évet ült börtönben, mert többször megerőszakolta akkor még kiskorú nevelt fiát.
1:34
Híradó
2018. július 3. 15:49

GORILLA BABY: Kihalástól súlyosan veszélyeztett gorilla született

Kitörő örömmel jelentette be a chicagói állatkert, hogy gorilla született náluk, méghozzá egy lány, bár a neve fiús: Ali. Az újszülött egészséges, anyja féltő gonddal eteti, vigyáz rá. Az állatkert örömére az is okot ad, hogy a kicsi a nyugati, síkföldi gorillák alfajához tartozik. Ez a Nyugat-Afrikában honos gorilla a kihalástól súlyosan veszélyeztett. A világ állatkertjei, állatvédő szervezetei fokozott erővel küzdenek a megmentéséért.
1:54
Híradó
2018. július 3. 15:12

BARLANGBAN REKEDTEK: Nem tudni, mikor jöhetnek ki

Egyelőre nem tudják megmondani, mikor hozzák felszínre a barlangban rekedt gyerekeket Thaiföldön. Akár hónapokig is lent lehetnek. A 12 fiút, egy ifjúsági focicsapat tagjait, és edzőjüket tegnap találták meg. Tíz napja vannak a barlangban, miután egy hirtelen jött monszuneső elárasztotta a járatokat. Az őket megtaláló brit mentőbúvárok videót készítettek róluk. A gyerekeket leginkább az érdekelte, hogy milyen nap van, illetve, hogy mikor mehetnek ki.
0:29
Híradó
2018. július 2. 18:50

15 méter mély lyukból mentették ki a kiskutyát

Süket kiskutyát mentettek az Egyesült államokbeli Alabamában. A kutyus egy lakóház mögötti, 15 méter mély lyukba esett bele még csütörtök délután. A gazdája eleinte nem találta a 7 hetes Toffee-t, és az egyik közösségi oldalon próbálta keresni. Végül meghallotta a nyüszítését. Tűzoltók érkeztek, akiknek nagyon nehéz dolguk volt a szűk járat miatt. Az akció végül sikerült, és 30 óra után kimentették a kölyökkutyát.
2:14
Híradó
2018. július 2. 18:32

Nyomozás Kispaládon a fiktív lakcímbejelentések miatt

Nyomozás folyik ukrán-magyar állampolgárok tömeges és fiktív lakcímbejelentése miatt Kispaládon. - tudta meg híradónk. A rendőrség közokirathamisítás, az adóhatóság költségvetési csalás miatt nyomoz, nyilatkozta az a család, akinek házába papíron 115 ukrán-magyar állampolgárt jelentettek be. A választások előtti héten a Házon kívülben beszéltek arról, hogy közmunkáért, és a fideszes polgármester kérésére jelentették be házukba a rengeteg embert.
2:11
Híradó
2018. július 1. 18:35

Büntetőügy lett a járdafestésből

Bűncselekménnyel gyanúsítják a Magyar Kétfarkú Kutyapárt aktivistáit: a bűnük az volt, hogy lefestettek egy rossz állapotú járdaszakaszt Székesfehérváron. A rendőrség szerint ezzel pedig csaknem 400 ezer forintos kárt okoztak. Nem ez az első eljárás a járdafestési akcióik miatt, de az első, amikor büntetőügy lehet a színezésből. A párt elnöke csalódott: azt mondta ők minimum 15 milliós kárra gondoltak.
2:04
Híradó
2018. július 1. 18:26

Sok haláleset megelőzhető lenne

A 75 éves koruk előtt meghalt magyarok majdnem fele megmenthető lenne, az orvostudomány jelenlegi állása szerint. Ez derül ki az Eurostat felméréséből. A vizsgált 28 országból Magyarország a 22. helyre került. Ez azt jelenti, hogy több tízezer ezer embert lehetett volna megmenteni, ha időben orvoshoz kerül. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint sokszor a szerencsén múlik, hogy egy beteg időben megkapja-e a megfelelő ellátást. A minisztérium nem reagált a felmérésre.