Tartalmak

2:00
Híradó
2018. július 10. 18:11

Rovarok, lárvák a tejüzemben

Rovarok  a sajton, lárvák  a padlón egy Hajdú-Bihar megyei tejüzemben, aminek a működését a NÉBIH június végén azonnali hatállyal felfüggesztette. A hivatal több mint 3 tonna tejterméket semmisített meg. A tulajdonos szerint nem voltak nagy szabálytalanságok, mindent gyorsan rendbe hoztak. Az ellenőrök azóta tényleg mindent rendben találtak, a felfüggesztést feloldották, de a cég több milliós bírságra számíthat.  
2:53
Híradó
2018. július 10. 17:00

604 ezer forintja van a Jobbiknak

604 ezer forint van a Jobbik bankszámláján, januárig nem kapnak egyetlen fillér állami támogatást sem az Állami Számvevőszék és a NAV bírsága miatt, de nem fognak csődbe menni – mondta Híradónknak adott interjújában az ellenzéki párt elnöke. Sneider Tamás bízik abban, hogy kapnak részletfizetést az adóhatóságtól. A Jobbik elnöke szerint a következő négy évben az egyéni szabadságjogokért küzdenek majd, bár elismerte, hogy a korábbi romákkal, vagy melegekkel szembeni fellépésüket el lehet ítélni.
2:18
Híradó
2018. július 10. 16:52

Néprajzosból pénztáros lehet?

Létszámleépítés lesz a közszférában - erről beszélt a pénzügyminiszter az RTL Híradónak. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének javaslatáról kérdeztük, akik szerint 100 ezer állami alkalmazottat lehetne elküldeni, és az ő felvételükkel enyhítenék a versenyszférát feszítő rekord magas munkaerőhiányt. Varga Mihály azt mondta, a következő hetekben eldől, hol és pontosan hány embert tudnak nélkülözni.  
9:46
Híradó
2018. július 10. 16:51

SNEIDER TAMÁS: 604 ezer forintja maradt a Jobbiknak

Interjút adott az RTL Híradónak Sneider Tamás, a Jobbik elnöke. A párt az Állami Számvevőszéktől kapott büntetés miatt januárig már biztosan nem kap állami támogatást. Sneider szerint összesen 604 ezer forintjuk maradt, így a párt három alkalmazottját sem biztos, hogy fogják tudni fizetni. Sneider szerint a párt képviselőitől és a támogatóktól kapott adományokból azért túl fogják élni ezt a fél évet.
1:57
Híradó
2018. július 9. 18:45

Utasok tolták a nosztalgia trolit

Az utasok tolták meg a BKV nosztalgia járatát, amely egy forgalmas fővárosi kereszteződésben rekedt a hétvégén. Erről egy nézőnk felvételt is készített. A trolibusz a Kiskörúton akart átmenni, amikor az áramszedője egy nagyot szikrázott és csattant, majd a busz megállt. A 38 éves trolibuszt sokan várták, hogy felvételeket készítsenek róla. A rajongók azonnal a bajba jutott jármű segítségére siettek.  
2:04
Híradó
2018. július 9. 18:37

Schmidt Mária Pruck Pál helyén

Felfestették Schmidt Máriát egy zuglói házfalra. Oda, ahová az általa vezetett 56-os emlékévet szervező bizottság korábban Pruck Pál, 56-os pesti srác képét festette, de Dózsa László felirattal. Májusban bíróság mondta ki, hogy a szervezők tévedtek, mert tényleg Pruck Pál szerepelt a képen. Javítaniuk kellett volna a házfalon a nevet, de a kép eltűnt. Erre a Kétfarkú Kutya Párt akcióba lépett.  
2:10
Híradó
2018. július 9. 18:30

Sokkal nagyobb a munkaerőhiány, mint a statisztikák mutatják

Már legalább 200 ezer betöltetlen álláshellyel küzdenek a cégek - a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint. Szegeden konkurens vendéglősök kénytelenek szövetkezni egymással. A munkáltatói szövetségnél azt mondják, egyre nehezebb embert találni, pedig egyre több munkahelyet kínálnának. Szerintük 100 ezer állami alkalmazottat lehetne elküldeni, és részben az ő felvételükkel orvosolható lenne a rekord magas munkaerőhiányt.  
1:49
Híradó
2018. július 9. 18:26

„Nem volt ilyen veszélyes akció”

Nem csak Thaiföldön figyelik folyamatosan a barlangi mentőakciót. Magyar búvárok és barlangi mentők is követik az eseményeket. Azt mondják, még soha nem volt ilyen bonyolult és veszélyes akció. Képzetlen, úszni sem tudó gyerekeket kell hosszú órák alatt, egyesével átvezetni a veszélyes járatokon. A legnagyobb kockázatot, szakemberek szerint az jelenti egy ilyen szituációban, ha valamelyik gyerek mentés közben pánikba esik.  
2:05
Híradó
2018. július 9. 18:25

Már 8 fiút kiszabadítottak a thai barlang fogságából

Több órás küzdelem után újabb 4 gyereket tudtak kihozni a barlangban rekedt focisták közül Thaiföldön, így már összesen 8 fiú szabadult ki a fogságból. A focicsapat és edzőjük több mint 2 hete indult kirándulni a barlangrendszerhez, de kijönni a sok eső miatt már nem tudtak. A kiszabadított gyerekek jól vannak, kórházba szállították őket. Odabent még 4 gyerek és 25 éves edzőjük várja, hogy kiszabadítsák.  
2:22
Híradó
2018. július 9. 18:17

„Tákolmányon” utaztak a buszbaleset áldozatai?

Olyan rossz állapotban volt, hogy nem mehetett volna közúti forgalomba a busz - ezt mondta Híradónknak a veronai busztragédia egyik áldozatának édesapja. A férfi nemrég kapta meg a Magyar Nemzeti Nyomozóiroda nyomozati anyagát - erről a Blikk írt először. Ebből szerinte az derül ki, idézem: egy "tákolmányra" ültek fel 2017 januárjában a sítáborozók. A buszos cég vezetőjét ma hiába kerestük.  
2:18
Híradó
2018. július 9. 18:03

Órákig üldözték a szökött rabot

Mozgó rabszállító autóból szökött meg hétfőn reggel, délutánra elfogták. A börtönbüntetését töltő férfit éppen másik helyre szállították, amikor Cegléd határában egyszerűen kiugrott a lassító rabszállítóból és elmenekült. Azonnal keresni kezdték a 4-es főút melletti gabonaföldeken, még helikoptereket is bevetettek. Végül egy ceglédi cég telephelyén találták meg, úgy tudjuk, előtte pénzt és ruhát lophatott magának.
2:12
Híradó
2018. július 9. 17:00

Egy hónap után hazatérhetett a kétéves Levente

Egy hónap után hazatérhetett a kétéves Levente Magyarországra, nővére hozta haza. Ő az a kisfiú, akit már több mint 1 hónapja azért szakítottak el szüleitől, mert az amerikai hatóságok szerint illegálisan akartak átlépni a kanadai-amerikai határon. Szülei viszont még mindig őrizetben vannak Amerikában. Apját akár néhány napon belül kitoloncolhatják, hazajöhet, de a kisfiú anyját bíróság elé állítják és akár sok éves börtönbüntetést is kaphat.  
1:53
Híradó
2018. július 8. 18:35

Nyaralni megy Orbán Viktor?

Titokzatos képek kerültek fel Orbán Viktor Facebook-oldalára. Először a német kancellárral volt látható egy nagy Ó betű kíséretében, majd egy újabb találkozóról került ki kép és most már az IÓ szótöredék olvasható. A miniszterelnök oldalának legtöbb követője szerint napokon belül a vakáció szót írják majd ki, de sajtófőnöke kérdésünkre nem árulta el, Orbán Viktor mikor és hol nyaral majd.
Híradó
2018. július 8. 16:45

4 gyereket már kimentettek a thaiföldi barlangból

4 gyereket már sikeresen kihoztak a Tham Luang barlangrendszerben rekedt ifjúsági focicsapat 12 tagjából. Egyes hírforrások kezdetben arról beszéltek, hogy már 6 gyerek is kijutott,  a thai  hatóságok viszont  csak 4 fiú kihozatalát erősítették meg hivatalosan.. A fiúknak egy 1 km-es szakaszon a víz alá kellett merülniük és helyi idő szerint 17:40-kor jöttek ki a felszínre. Azonnal kórházba szállították őket.