Tartalmak

1:54
Híradó
2018. szeptember 1. 18:03

30 milliónak nyoma veszett

Adósságai miatt volt szüksége pénzre. Úgy tudjuk ezt mondta a rendőröknek a megszökött pénzszállító, akit két napja fogtak el a nyomozók. Több mint 70 millió forinttal még augusztusban tűnt el, azóta bujkált. Dunakeszin egy bérelt lakásban kapták el. A nyomozók megtalálták a lopott pénz egy részét is. Információink szerint nagyjából 30 millió forint hiányzik belőle. A 26 éves férfi bevallotta tettét. Úgy tudjuk, nem ez az első eljárás ellene.
1:53
Híradó
2018. szeptember 1. 16:48

Visszaadta a pénzadományt az őcsényi panziós, akinek tavaly rongálták meg az autóit

Visszaadta a pénzadományt az őcsényi panziós, akinek tavaly rongálták meg az autóit, mert néhány napig Magyarországra befogadott menekülteket nyaraltatott volna a házában. Akkor civilek segítették ki a bajból: gyűjtöttek neki, hogy új gumikat vehessen a kocsikra. A rongálót megtalálta a rendőrség és nemrég kártérítésre kötelezte a bíróság. A panziós azt mondta Híradónknak, hogy szerinte a világ legtermészetesebb dolga, hogy ezek után visszaadta az adományt.
2:17
Híradó
2018. augusztus 31. 18:30

Drágul a 10 napos sztrádamatrica

Majdnem 18%-kal, 3500 forintra drágul a 10 napos autópálya-matrica októbertől, a fuvarozóknak pedig csaknem 6%-kal kell majd több e-útdíjat fizetniük januártól - ezt a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be. Gulyás Gergely azt mondta, évek óta nem emelték a díjakat, és falusi utak fejlesztésére költenek majd a többletbevételből. A Fuvarozók Ipartestülete szerint a bolti termékek és a szolgáltatások is drágulnak majd a díjemelés miatt.  
2:07
Híradó
2018. augusztus 31. 18:20

Kiszökött a kisfiú a bölcsödéből

Zokniban és teljesen átázva találta meg egy férfi azt a kétéves kisfiút, aki egy pécsi bölcsődéből osont el. Az eset még júliusban történt, a gyerek anyja most számolt be róla a közösségi oldalon. Azt írta, kisfiát alvásidőben felügyelet nélkül hagyták, így amikor felébredt, kisétált az épületből és elindult hazafelé. Egy közeli buszmegállóban figyelt fel rá egy járókelő, aki szólt a rendőröknek. A rendőrség eljárást indított.
2:05
Híradó
2018. augusztus 31. 18:15

Szexuális tartalmú üzeneteket írt két diákjának

Többször is elsírta magát tárgyalásán az a 48 éves tanár, aki egy éven keresztül szexuális és félreérthető tartalmú üzeneteket írt két diákjának. A 14-15 éves lányokkal több, mint száz üzenetet váltott. Végül az egyik tanuló szólt az iskola igazgatójának. Mivel a tanár elismerte bűnösségét, az első tárgyaláson el is ítélték. Két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az ügyész súlyosbítást kért, így a büntetés mértéke még változhat.
1:51
Híradó
2018. augusztus 31. 18:10

Ököllel ütötte az asszonyt

Nem bírná az eljárással járó tortúrát, ezért nem tesz feljelentést támadója ellen az idős nő, akit – állítása szerint – egyik utastársa ütött meg ököllel egy budapesti trolibuszon. Az asszony azt mondta Híradónknak a mögötte ülő férfi azt kérte tőle, hogy csukja be az ablakot, mert fáj a füle. Ő viszont szerette volna, ha nyitva marad, mert nehezen kap levegőt. A férfi ezután szidni kezdte, majd állítása szerint hátulról megütötte. Az ügyben egyelőre nem indul eljárás.
2:57
Híradó
2018. augusztus 31. 16:40

Quimby-dalokat festettek meg fiatal képzőművészek

Quimby-dalokat festettek meg fiatal képzőművészek. A különleges tárlat célja az, hogy a nagyothallók számára is élvezhetővé tegyék az együttes által teremtett világot. A kiállított képekre licitálni is lehet, a befolyt pénzből egy hallássérülteket segítő alapítványt támogatnak. A képeket a Budapest Park állította ki, ezekre szeptember 7-ig, a Quimby koncertjéig lehet licitálni.
1:51
Híradó
2018. augusztus 31. 16:33

Veszély: szembe ment egymással két vonat Dömsödnél

Néhány száz méteren múlt az ütközés. Szembe ment egymással két vonat Dömsödnél. Az eset még múlt pénteken történt, erről egy szemtanútól értesült az RTL Híradó. Az utas azt mondta, leszállás után látták, hogy egy másik vonat is áll az övékkel szemben. A MÁV a honlapján a balesetről csak annyit közölt, hogy egy gyorsvonat nem a kijelölt helyen állt meg. Azt, hogy két szerelvény szembement egymással nem írták. Megkérdeztük, hogy miért, de nem válaszoltak.
1:32
Híradó
2018. augusztus 30. 16:45

Heteken át nyomoztak a helyettes államtitkár ellopott táskája ügyében

Heteken át nyomozott egy helyettes államtitkár táskalopási ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik kiemelt ügyekkel foglalkozó főosztálya. A gyanú szerint a táskát júliusban vette ki egy Nyugati téren parkoló autóból egy férfi és egy nő. Úgy tudjuk, hogy a helyettes-államtitkár lehúzva felejtette az egyik ablakot, így tudták kivenni táskáját a tolvajok.
2:05
Híradó
2018. augusztus 29. 18:48

Bűzös anyag lepte el a földeket Hatvan mellett

Ismeretlen eredetű, bűzös anyag lepte el a földeket Hatvan mellett. A fekete színű massza olajos állagú, szaga legjobban kerozinra, vagy gumira hasonlít. Civilek vették észre a szennyezést kedden reggel. A hatóságok azonnal mintát vettek az anyagból, egyelőre azonban még nincsenek eredmények. A terület közvetlen közelében egy hulladékkezeléssel foglalkozó cég telephelye van, ma nem akartak nyilatkozni. Az önkormányzat feljelentést tesz az ügyben.  
1:40
Híradó
2018. augusztus 29. 18:45

Lemondott, most nevelő lehet

A rendőrség még mindig nyomoz kiskorú veszélyeztetése miatt ismeretlen tettes ellen, az érintett iskola egykori igazgatója, viszont már egy budapesti kollégiumban kapott nevelői állást. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újkenéz korábbi fideszes polgármestere egy hónapja mondott le iskolaigazgatói posztjáról, nem sokkal azután, hogy több szülő állította, megütötte a gyerekét. A Klebelsberg Központ azt válaszolta, amennyiben a rendőrségi nyomozás bűnösnek találja az egykori igazgatót, megteszik a szükséges munkajogi lépéseket.  
3:11
Híradó
2018. augusztus 29. 18:28

„Demokratikus, de nem egyenlő”

Demokratikus volt az április magyar választás, de nem volt egyenlő a pártok közötti verseny - derül ki az EBESZ-nek a választásokról készült részletes jelentéséből. A nemzetközi szervezet szerint elfogult a média, átláthatatlan a kampányfinanszírozás, a megfélemlítő, idegenellenes kormányzati tájékoztató kampányok összemosódtak a Fidesz üzeneteivel, és végeredményben a választók nem dönthettek a teljes tájékozottság birtokában.
1:53
Híradó
2018. augusztus 29. 18:05

Életben van a villanyszerelő?

Életben van az 5 hónapja eltűnt mosonmagyaróvári villanyszerelő – ezt állítja az ügyben gyilkossággal meggyanúsított vállalkozó ügyvédje. Mácsik Zoltánt március végén egy Győrhöz közeli benzinkúton látták utoljára - találkozója volt az azóta letartóztatásban lévő vállalkozóval, aki tartozott neki több millió forinttal. A gyanúsítottat egy másik villanyszerelő eltűnésével is kapcsolatba hozták - az ügyvéd szerint ő is él, a védence azt is tudja, hol lehetnek.  
2:36
Híradó
2018. augusztus 29. 18:02

Botrányos közjátékok zavarták meg a Teréz körúti robbantó tárgyalását

Két embert is kiküldött a bíró a teremből. Egyikük meg is fenyegette ezért. A két rendőr elleni merénylettel vádolt 23 éves fiatalembert szerdán újra behozták a tárgyalóterembe, nem maradt sokáig, nem akarta meghallgatni a perbeszédet. Testvére csak a Fókusznak adott interjút. Szerinte a férfi ártatlan és a börtönben gyógyszerrel kezelik, ami miatt mentálisan is megváltozott. Szeptember elején hirdetnek elsőfokú ítéletet az ügyben.  
2:09
Híradó
2018. augusztus 29. 17:30

Ágyi poloskák a kórházban?

Ágyi poloskák csíphettek össze egy három hetes kisbabát és édesanyját a Heim Pál gyermekkórházban. Ezt állítja az anya, aki nyilatkozott Híradónknak, az ő lábán máig látni a csípéseket. Az ágyi poloskáról fotó is készült. A fiatal nő szerint az övé nem egyedi eset. Az intézményben azt mondják, a kórteremben már nincsenek ágyi poloskák, a többiben pedig megelőző fertőtlenítést végeztek. A Híradónknak nyilatkozó szakértő szerint a betegek akár haza is vihetik a kártevőket ruházatukon.  
1:48
Híradó
2018. augusztus 29. 16:59

Harapófogókkal kergette el a rablót

Harapófogókkal kergette el a rablót annak az ékszerüzletnek az alkalmazottja, amit még áprilisban raboltak ki Budapesten. A támadó megijedt a harcias eladótól, aki csak a szerszámokat találta a pult alatt, így inkább elmenekült. Egy héttel később viszont egy másik üzletet is megtámadott, onnan néhány százezer forintnyi ékszerrel menekült el, de fél órán belül elfogták. Az ügyészség most emelt vádat ellene, akár húsz évet is kaphat.
2:06
Híradó
2018. augusztus 28. 18:53

Víz a panelházak között

Elárasztott a víz egy panelházas övezetet Körmenden, mert elavult a csatornarendszer – állítja egyik nézőnk, aki videót is készített a múlt pénteki felhőszakadás után. Az önkormányzat éppen most 285 millió forintból újítja fel a területet, de a vízelvezetéshez nem nyúlnak. A helyiek szerint ez probléma. Az önkormányzat szerint a csatorna megfelelő, csak az építési törmelék eltömítette a lefolyókat.