Tartalmak

2:14
Híradó
2018. szeptember 2. 18:32

Működésképtelen sürgősségi?

Legkésőbb október első felében működésképtelenné válhat a Honvédkórház sürgősségi osztálya - ezt írta a kórház vezetésének szóló levelében Zacher Gábor. A levelet az Index hozta nyilvánosságra. Az osztályvezető főorvos pénteken adta be felmondását, amelyet azzal indokolt, hogy az ottani állapotok már a betegellátást veszélyeztethetik. A felmondási idejét sem kell letöltenie, a honvédelmi miniszter felmentette ez alól.  
2:43
Híradó
2018. szeptember 2. 18:30

Helyreigazítások sora jelenik meg a kormányközeli sajtóban

Helyreigazítások sora jelenik meg a kormányközeli sajtóban a választás óta - írta meg az Index. A portál szerint a Fidesz vezette kormánypártok több olyan cikkből is kampánytémát csináltak, amelyről utóbb kiderült, valótlanságokat tartalmazott. Például a Magyar Idők visszavonta azt az írását, amelyben Vona Gábort azzal vádolták, hogy Allahot dicsőíti. A Jobbik volt elnöke szerint a valótlanságok sok jóhiszemű választót megtéveszthettek. A Fideszt hiába kerestük.
2:03
Híradó
2018. szeptember 2. 18:25

Mekkora teher a tanévkezdés?

Az ellenzéki pártok szerint rendkívül megterhelő az iskolakezdés sok családnak, ezért keveslik a kormány által nyújtott támogatásokat. Az MSZP szerint nem véletlen, hogy ilyenkor megnő a személyi kölcsönt felvevő családok száma, mert máshogy nem tudják kifizetni a szükséges iskolai felszereléseket. A Fidesz szerint ezzel szemben az ellenzéki pártok nemmel szavaztak arra, hogy jövőre több pénz jusson az oktatásra.  
2:49
Híradó
2018. szeptember 2. 18:02

Autók akadtak el, fák dőltek ki

Hatalmas felhőszakadás csapott le szombaton este az ország nyugati és középső részére. Volt, ahol kétszer annyi eső esett, mint amennyi máskor egész szeptemberben szokott. A helyenként 100 kilométeres szél tetőket bontott meg, több családi házba is villám csapott. Sok helyen dió nagyságú jégeső kísérte a felhőszakadást, a közlekedésben is fennakadásokat okozott a vihar. A tűzoltóknak a legtöbb dolguk Pest megyében és a fővárosban volt.
1:36
Híradó
2018. szeptember 1. 18:32

Több száz orvos hiányzik a sürgősségi osztályokról

Több száz orvos hiányzik a sürgősségi osztályokról - a Magyar Orvosi Kamara szerint. Éger István elnök azt mondta az RTL Híradónak, hogy sürgősen megoldást kell találni, mert a sürgősségiken dolgozó orvosok annyira leterheltek, hogy folyamatosan hagyják el a pályát. Pénteken felmondott Zacher Gábor, a Honvédkórház sürgősségi centrumának vezetője, mert szerinte az állapotok már a betegellátást veszélyeztetik.
2:02
Híradó
2018. szeptember 1. 18:25

10%-kal drágulhat a tojás

A tojás is 10 százalékkal drágulhat a következő hónapokban - ezt a Termékszövetség elnöke mondta az RTL Híradónak. Néhány napja derült ki, hogy ilyen mértékben emelkedhet a baromfihús ára az Európát érintő szárazság miatt. Emiatt drágul a takarmány drágul, hiszen kevesebb van belőle. Magyarországon az év elejei csúcsa óta folyamatosan csökkent a tojás ára, de még most többe kerül, mint tavaly ilyenkor.  
1:54
Híradó
2018. szeptember 1. 18:03

30 milliónak nyoma veszett

Adósságai miatt volt szüksége pénzre. Úgy tudjuk ezt mondta a rendőröknek a megszökött pénzszállító, akit két napja fogtak el a nyomozók. Több mint 70 millió forinttal még augusztusban tűnt el, azóta bujkált. Dunakeszin egy bérelt lakásban kapták el. A nyomozók megtalálták a lopott pénz egy részét is. Információink szerint nagyjából 30 millió forint hiányzik belőle. A 26 éves férfi bevallotta tettét. Úgy tudjuk, nem ez az első eljárás ellene.
1:53
Híradó
2018. szeptember 1. 16:48

Visszaadta a pénzadományt az őcsényi panziós, akinek tavaly rongálták meg az autóit

Visszaadta a pénzadományt az őcsényi panziós, akinek tavaly rongálták meg az autóit, mert néhány napig Magyarországra befogadott menekülteket nyaraltatott volna a házában. Akkor civilek segítették ki a bajból: gyűjtöttek neki, hogy új gumikat vehessen a kocsikra. A rongálót megtalálta a rendőrség és nemrég kártérítésre kötelezte a bíróság. A panziós azt mondta Híradónknak, hogy szerinte a világ legtermészetesebb dolga, hogy ezek után visszaadta az adományt.
2:17
Híradó
2018. augusztus 31. 18:30

Drágul a 10 napos sztrádamatrica

Majdnem 18%-kal, 3500 forintra drágul a 10 napos autópálya-matrica októbertől, a fuvarozóknak pedig csaknem 6%-kal kell majd több e-útdíjat fizetniük januártól - ezt a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be. Gulyás Gergely azt mondta, évek óta nem emelték a díjakat, és falusi utak fejlesztésére költenek majd a többletbevételből. A Fuvarozók Ipartestülete szerint a bolti termékek és a szolgáltatások is drágulnak majd a díjemelés miatt.  
2:07
Híradó
2018. augusztus 31. 18:20

Kiszökött a kisfiú a bölcsödéből

Zokniban és teljesen átázva találta meg egy férfi azt a kétéves kisfiút, aki egy pécsi bölcsődéből osont el. Az eset még júliusban történt, a gyerek anyja most számolt be róla a közösségi oldalon. Azt írta, kisfiát alvásidőben felügyelet nélkül hagyták, így amikor felébredt, kisétált az épületből és elindult hazafelé. Egy közeli buszmegállóban figyelt fel rá egy járókelő, aki szólt a rendőröknek. A rendőrség eljárást indított.