Tartalmak

5:42
Híradó
2020. október 29. 16:28

MÁCSAI: „Rengeteg erőt kapunk abból, hogy a nézőtér nem fél”

Az Örkény az egyetlen budapesti kőszínház, ami kiépített saját stream-stúdiót, amivel közvetíteni tudják az előadásokat élőben online is. A színház igazgatója szerint a digitálisan sugárzott előadásokat nemcsak a pandémia hívta életre, hanem a digitális forradalom is, amivel a színháznak is kezdenie kell valamit. Hogy mennyire sikeres az Örkény kezdeményezése, azt Mácsai Pál szerint az is mutatja, hogy az előadások közben senki sem szokott kiszállni az online közvetítésből.
1:54
Híradó
2020. október 28. 18:42

79 millió forint büntetés a politikusoknak

2010 óta összesen 79 millió forintra büntetett politikusokat az Országgyűlésben Kövér László házelnök, ezt a Népszava számolta ki. Bírság szinte kizárólag ellenzéki politikusoknak járt. A legtöbb büntetést, összesen csaknem hatmillió forintot a jobbikos Jakab Péternek kellett fizetni, akit legutóbb majdnem 4,5 millió forintra büntettek. Jakab Péter az RTL Híradónak azt mondta, fellebbez, és akár nemzetközi fórumokig viszi az ügyét. A KDNP szerint a Jobbik elnöke pontosan tudhatta, mire számíthat az akciója miatt.
2:17
Híradó
2020. október 28. 18:31

Hatvanmilliárdos ajánlat: átvállalna a kormány néhány fővárosi beruházást

Átvállalna a kormány néhány fővárosi beruházást 60 milliárd forint értékben - ezt Fürjes Balázs jelentette be. A budapesti fejlesztésekért felelős államtitkár szerint ezért semmit nem kér a kormány a fővárostól, csak segíteni szeretne. A főpolgármester azt mondja, ha segíteni akarnának, nem vonnának el 100 milliárdot Budapesttől, így az önkormányzat saját forrásból tudná fejleszteni a fővárost.
2:45
Híradó
2020. október 28. 18:28

Egyelőre nincs elég oltóanyag

Nincs elég egyik influenza-oltóanyagból sem, sok páciensüknek már nem jutott, erre panaszkodott több háziorvos az RTL Híradónak. A DK szerint felháborító, hogy a kormány nem volt képes elegendő oltóanyagot beszerezni. A tisztifőorvos szerint a háromkomponensű oltásból lesz utánpótlás, a négykomponensűből pedig elegendő a megvásárolt 100 ezer darabos mennyiség. Ezeket a napokban megkapják a háziorvosok, hogy a 3 év alatti gyerekeket beolthassák.
2:07
Híradó
2020. október 28. 18:22

Így ünneplik Melbourne-ben a négy hónapja tartó karantén feloldását

Szilveszteri hangulatban ünnepelték Melbourne lakói a négy hónapja tartó karantén feloldását. A szigorú járványügyi korlátozások eredményeként vasárnap óta gyakorlatilag nem regisztráltak új koronavírusos megbetegedést. Izraelben szintén enyhítettek a szeptember közepén bevezetett országos lezáráson. Európában viszont továbbra sem javul a helyzet, a kormányok sorra jelentik be az újabb szigorításokat.
1:43
Híradó
2020. október 28. 18:09

Elismerte, de nem magyarázta meg tettét a pestszentlőrinci emberölés gyanúsítottja

Információink szerint körülbelül egy tucatnyi késszúrással végzett édesanyjával a pestszentlőrinci emberölés gyanúsítottja. Elismerte, hogy ő gyilkolt, de egyelőre nem adott magyarázatot tettére. Így azt sem tudni, hogy mit csinált a gyilkosság után. Hétfő hajnalban végzett édesanyjával és annak párjával, de a bűncselekményt csak este jelentette a rendőröknek.
2:02
Híradó
2020. október 28. 17:12

Brutális baleset: ütközéskor kettészakadt az autó

A helyiek szerint egy hete kapta meg jogosítványát az a huszonéves fiatal, aki kedd délután halálos balesetet okozott a Komárom-Esztergom megyei Tarjánnál. A sofőr - a rendőrség szerint - nagyon gyorsan ment, az útpadkára hajtott, majd keresztbefordult és a szembejövő autónak csapódott. Az ütközés miatt a kocsi kettészakadt. A hátul utazó 32 éves férfi azonnal meghalt, a többiek megsérültek.
2:17
Híradó
2020. október 27. 18:45

Az SZFE ügye volt a téma a meghallgatáson

Anarchikus állapotokról és baloldali politikai kampányról beszélt Vidnyánszky Attila, míg az autonómia és szabadság védelméről a Színművészeti Egyetem lemondott rektorhelyettese. Igaz, nem ültek le egy asztalhoz - az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága ma videochaten tartott meghallgatást. A színművészetis diákok és a sztrájkoló tanárok továbbra is blokád alatt tartják az egyetemet, amíg úgy nem látják, hogy az egyetem visszakapta autonómiáját.
2:18
Híradó
2020. október 27. 18:42

Újságírókat hallgatott ki a rendőrség

Az Átlátszó és a Magyar Hang egy-egy újságíróját is tanúként hallgatta ki a rendőrség, amiért a Mészáros Lőrinc egyik cégének területén parkoló harckocsikról közöltek felvételeket. Híradónk is beszámolt arról, hogy a Búzakalász 66 Kft. Bicske melletti birtokán Hadházy Ákos független képviselő két harcászati járművet fotózott le a levegőből. A képeket először a Magyar Hang című hetlap publikálta, majd az Átlátszó saját drónfelvételeket is készített. A rendőrség híradónkkal azt közölte, tiltott adatszerzés miatt nyomoznak.
2:20
Híradó
2020. október 27. 18:38

4,4 milliós, rekordösszegű büntetés Jakab Péternek

Egy zsák krumpliért csaknem 4 és fél millió forint. Így árazta be a Jobbik elnökének parlamenti akcióját Kövér László. A házelnök azután szabta ki a rekordösszegű büntetést, hogy Jakab Péter a Borsod megyei időközi választásra utalva egy zsák krumplit akart Orbán Viktor asztalára tenni. Az ellenzéki politikus szerint Kövér László a büntetéssel minden rendszerkritikusnak azt üzeni, hogy fogja be a száját. A Fidesz úgy látja: Jakab Péter megérdemelte a büntetést.
1:34
Híradó
2020. október 27. 18:37

Patkány mászott egy utas nyakába a buszon

Patkány mászott az utas nyakába a BKV egyik buszán - erről az Index.hu írt. Egy olvasójuk kereste meg őket azzal, hogy hétfő reggel munkába menet arra lett figyelmes, hogy valami mászik a nyakában. Utólag vette észre, hogy egy patkány volt. A fővárosi patkányirtást végző cégcsoport vezetője szerint ősszel mindig megnő a patkányészlelések száma, de ebben az esetben szerinte  arról van szó, hogy valaki elhagyhatta a házikedvencét. 
2:11
Híradó
2020. október 27. 18:32

Egyre súlyosabb a helyzet Európában: lakhelyelhagyási tilalom Szlovéniában

Életbe lépett a lakhelyelhagyási tilalom Szlovéniában. A koronavírus terjedése miatt mától senki sem mehet el abból a járásból vagy városból, ahol él. Csehországban pedig éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be holnaptól. A járványhelyzet egyre súlyosabb Európában. Tegnap, a világon diagnosztizált összes beteg felét a kontinensen regisztrálták. A belga egészségügy például már alig győzi ellátni a betegeket.
2:27
Híradó
2020. október 27. 18:30

„Ha háziorvos rendeli a mentőt, neki kell megmondania, hova vigyék a beteget”

A háziorvost kérte meg a mentőszolgálat, hogy nézzen utána, melyik fővárosi kórház tudná fogadni a covid pozitív, nehézlégzéssel küzdő betegét. Erről maga az orvos beszélt híradónknak. Azt mondja, azzal indokolták ezt a mentők, hogy előfordult, hogy több beteget vittek egy intézménybe, mint ahány ágy volt. A mentőszolgálattól azt közölték, egy új utasítás értelmében, ha háziorvos rendeli a mentőt, neki kell megmondania, hova vigyék a beteget.
2:10
Híradó
2020. október 27. 18:27

Be kellett zárni a berettyóújfalui kórház sebészetét

Bezárt a berettyóújfalui kórház sebészete, mert az osztály több dolgozója is koronavírusos lett. Több százan megfertőződtek a Máltai Szeretetszolgálat intézményeiben is. Eddig 200 gondozottjuk és 100 dolgozójuk érintett. Egy veszprémi bentlakásos intézetben is több mint kétszáz bentlakó fertőződött meg a vírussal. A híradónknak nyilatkozó víruskutató szerint szinte lehetetlen kivédeni, hogy bejusson az intézményekbe a koronavírus.
3:00
Híradó
2020. október 27. 18:25

Egyetlen nap alatt 63 áldozat

Újabb rekordot döntött a koronavírusban elhunytak száma Magyarországon. Egy nap alatt 63-an vesztették életüket. Az Operatív Törzs is elismeri, hogy meredeken emelkedik fertőzöttség és nem látszik, hogy ez mikor állhat meg. Azt viszont nem árulták el, hogy mire számítanak és milyen fertőzöttségnél várhatóak újabb szigorítások. Az orvosi kamara szerint, ha a kormány nem cselekszik hamarosan, akár napi több száz halottja is lehet a járványnak Magyarországon.
1:43
Híradó
2020. október 27. 18:05

Maga hívta a rendőröket a kettős gyilkosság után

Megölte édesanyját és nevelő apját egy 40 éves férfi Budapesten. Ezután maga hívta fel a rendőröket. Úgy tudjuk, leszúrta áldozatait. Hogy miért tette, egyelőre nem tudni. Állítása szerint a gyilkosság tegnap hajnalban történt, de a rendőröket csak kora este értesítette. A házban élőket megdöbbentette a bűncselekmény. Azt mondták, nem látszott, hogy baj lett volna a családban. 
2:01
Híradó
2020. október 27. 18:00

Szemtanú: figyelmeztető lövést is leadtak a rendőrök

Figyelmeztető lövést is leadtak és kiabáltak a rendőrök, hogy tegye le a kézigránátot, az embercsempész azonban nem hallgatott rájuk - ezt mondta Híradónknak az egyik szemtanú a tegnap Vitnyédnél történtekről. Egy 52 éves német férfi öt illegális határátlépőt vitt kocsijával, amikor megállították. Ezután egy fegyverrel és gránáttal a kezében menekülni kezdett, majd a rendőrök előtt végzett magával, ekkor a kézigránát is felrobbant. Utasai elfutottak, azóta mindegyiküket elfogták.
5:19
Híradó
2020. október 27. 16:54

HÁZIORVOS: „Én mondjam meg, hová vigye a mentő a beteget?”

Az Uzsoki utcai kórházban ápolják annak a háziorvosnak a betegét, aki telefonon, neve elhallgatását kérve nyilatkozott híradónknak. Tegnap hívta egy igazoltan koronavírusos idős betege, akinek lánya pénteken halt bele a fertőzésbe. Az asszony rosszul volt, ezért telefonált. A mentőszolgálat a háziorvost kérte meg, hogy nézzen utána, melyik fővárosi kórház tudná fogadni a beteget. A háziorvos nem érti a helyzetet.
2:12
Híradó
2020. október 26. 18:43

Légszennyezés: a maszk segíthet

Putnokon és Sajószentpéteren veszélyes, Miskolcon és Kazincbarcikán pedig egészségtelen levegőminőséget mértek vasárnap. A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint ennek leginkább a fűtési szezon az oka. Ezért azt javasolják, a gyerekek, az idősek és a légzőszervi betegek ne nagyon menjenek utcára ezekben a napokban. Az általunk megkérdezett víruskutató szerint ilyenkor mindenkinek javasolt a maszkhasználat szabadtéren is.
2:00
Híradó
2020. október 26. 18:39

Polgármesterek kérik az adatokat

Törvényjavaslattal kötelezné a DK a kormányhivatalokat, hogy adják ki a településekre lebontott járványügyi adatokat az önkormányzatoknak, ezzel is segítve a védekezést. Az elmúlt napokban ugyanis több ellenzéki polgármester is hiába kérte ki a települése adatait, nem kapták meg azokat. Egy fideszes országgyűlési képviselő viszont a teljes választókerülete adatait nemcsak megkapta, de közzé is tette egy internetes újságban – vette észre a 24.hu. A cikket később törölték mindenhonnan.
2:05
Híradó
2020. október 26. 18:34

Tudni akarják, hány tanár beteg

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem tudni, pontosan hány pedagógus fertőződött meg koronavírussal az iskolákban, mert a Klebelsberg Központ nem gyűjt erről adatot. Erről a Magyar Nemzet írt először. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az illetékes tankerületek rendelkeznek a pontos számokkal, de mivel ez érzékeny adat, így nem oszthatják meg. Közben a pedagógusok egy része attól fél, hogy bármikor megfertőződhet, mert nincs egységes eljárási rend, ha valaki beteg lesz az iskolában.
2:21
Híradó
2020. október 26. 18:30

Infektológus: a szigorítás megmosolyogtató, miközben tömegrendezvényeket engedélyez a kormány

Ötven helyett akár 600 ezer forintos bírságot kaphatnak azok, akik megsértik a karanténszabályokat - így módosította ma az Országgyűlés az erről szóló jogszabályt. Pusztai Erzsébet infektológus a Híradó kérdésére azt mondta: a szigorítás megmosolyogtató, miközben a kormány tömegrendezvényeket, például teltházas labdarúgó mérkőzéseket engedélyez.
2:02
Híradó
2020. október 26. 18:27

Újabb szigorítások Európában

Fél évig tartó éjszakai kijárási tilalmat vezettek be Spanyolországban a koronavírus terjedése miatt. Olaszországban pedig a középiskolai órák többségét online kell megtartani. Németországban, a helyzetet drámainak értékelő Angela Merkel kormánya pénteken dönthet az újabb szigorításokról. Hiába jelentenek be azonban Európa-szerte szinte naponta újabb korlátozó intézkedéseket, a járvány terjedését egyelőre nem sikerült megfékezni.
2:23
Híradó
2020. október 26. 18:15

Sokan újrafertőződhetnek a koronavírustól

Tízből nyolc betegnél nem jelennek meg kellő mennyiségben antitestek, miután átestek a koronavírus- fertőzésen a Dél-Pesti Centrumkórház adatai szerint. Így akár újra is fertőződhetnek a betegek. Az országos tisztifőorvos is tud olyan magyarországi esetekről, amikor a betegek másodszor is elkapták a vírust. A Házon Kívülnek nyilatkozó főorvos szerint elsősorban a genetikától függ, hogy kit mennyire visel meg a betegség.
2:14
Híradó
2020. október 26. 18:10

Nem tervez további szigorítást az Operatív Törzs

Sem a halottak napi hétvégére, sem a növekvő esetszámok miatt nem tervez további szigorításokat az Operatív Törzs. Az országos tisztifőorvos úgy látja, hogy a jelenlegi intézkedések hatékonyak, a temetőkbe látogatóknak pedig az ajánlotta, hogy végig viseljenek maszkot. Közben már közel 44 ezer aktív fertőzött van az országban, de Müller Cecília szerint a maszkviselés, a távolságtartás és a kézmosás hatékony intézkedés.