Tartalmak

Híradó
2021. augusztus 9. 18:11

2 milliárd 390 millió forint jutalmat kaptak idén az olimpia legsikeresebb magyar versenyzői

Összesen 2 milliárd 390 millió forint jutalmat kaptak idén az olimpia legsikeresebb magyar versenyzői. A legtöbbet, 107 egész 2 tized milliót a kajakozó Csipes Tamara. A szintén kajakos Kozák Danuta, és az úszó Milák Kristóf 100 millió, az érem nélkül távozó Hosszú Katinka 20 millió forint jutalmat kapott. A Híradónak nyilatkozó sportközgazdász szerint ezek az összegek, bár első hallásra soknak tűnhetnek, mégsem azok.
0:39
Híradó
2021. augusztus 9. 16:07

Kigyulladt a kecskeméti szeméttelep

Tegnap délben csaptak fel a lángok egy hulladéktelepen Kecskemét külterületén. A tűz először 400 négyzetméteren égett, majd délután kettő órára már kétezer négyzetméteren izzott a felhalmozott hulladék. A lángokhoz több település tűzoltói vonultak, akik öt vízsugár és egy vízágyú segítségével dolgoztak. Az egységek munkáját két erőgép is segítette. Közben a katasztrófavédelmi labor vizsgálta a levegőminőséget, nem találták káros anyagot. A tüzet délután 5 órára oltották el.
5:32
Híradó
2021. augusztus 9. 15:50

TŰZ: Fél napon át, 150 tűzoltó küzdött az óriási lángokkal

Vasárnap késő este riasztották a tűzoltókat a Kerepesi úton lévő raktárépületsorhoz. A tető felől sűrű füst is gomolygott. Fél napon át oltották az épületet. Lányi László a gyerekeivel tartott hazafelé, amikor észrevették a tüzet a bevásárlóközpont melletti épületnél. Azt mondta, ekkora tüzet még sosem láttak. A 150 tűzoltó fél napot küzdött a lángokkal, vízágyúkat is bevetettek.
2:07
Híradó
2021. augusztus 8. 18:30

Az osztrákok is tiltakoznak Fertő-tó magyar oldalára tervezett beruházás miatt

Az osztrák kormány is tiltakozik a Fertő-tó magyar oldalára, közpénzből tervezett turisztikai beruházás miatt. Az osztrák környezetvédelmi miniszter a magyar kormányhoz fordul azért, hogy Ausztria szakhatóságait is vonják be a szálloda és kikötőépítés környezeti hatásainak vizsgálatába. A Greenpeace szerint a szabályok szerint ezt már évekkel ezelőtt meg kellett volna tenni, az érintett természetvédelmi terület ugyanis átnyúlik Ausztriába.
2:29
Híradó
2021. augusztus 8. 18:30

Boldogkői Zsolt: Az oltás az egyetlen megoldás

Több mint kétszeres esélye van megfertőződésre annak, aki átesett a koronavírus-fertőzésen, de nem oltatta be magát, szemben azzal, aki beteg volt és oltást is kapott. Ezt az Amerikai Betegségmegelőzési Központ egyik kutatása mutatta ki. Boldogkői Zsolt virológus szerint ebből is az látszik, hogy az oltás az egyetlen megoldás. Nem tanácsos arra hagyatkozni a szakember szerint, hogy valakinek erős az immunrendszere és nem lesz baja, ha elkapja covidot, mert a poszt-coviddal is számolni kell, ami sokszor a fiatalokat sem kerüli el.
2:11
Híradó
2021. augusztus 8. 18:27

Nem árulják el, hogyan érintette a második hullám az idős- és szociális otthonok lakóit

Nem árulja el a Magyar Államkincstár, hogy hogyan érintette a koronavírus második hulláma az idős- és szociális otthonok lakóit. Az adatokat Ungár Péter LMP-s politikus kérte ki, de az államkincstár azt közölte: nem tartja nyilván azokat. Az ellenzéki képviselő szerint ez nem igaz, csak titkolják a számokat. Az országos tisztifőorvos korábban azt közölte: a második hullám alatt minden negyedik koronavírusban elhunyt beteg idősotthon lakója volt.
2:23
Híradó
2021. augusztus 8. 18:24

Naponta közel öt nemzetbiztonsági célú lehallgatást engedélyezett a kormány idén

Minden nap közel 5 nemzetbiztonsági célú lehallgatást engedélyezett idén a kormány - ezt a HVG adatkérésére árulták el. Ez több, mint 2014 óta bármikor. A kormánytól nem kaptunk választ arra, hogy miért nőtt meg a megfigyelések száma. A Társaság a Szabadságjogokért szerint ezt külső körülmények nem indokolják, és valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy mi áll a magas szám mögött.
1:37
Híradó
2021. augusztus 8. 18:21

Többszáz forinttal emelkedhet a házhoz szállított ételek ára

Többszáz forinttal emelkedhet a házhoz szállított ételek ára, augusztus elsejével ugyanis megszűnt a rájuk vonatkozó 5 százalékos Áfa. Novemberben csökkentette az áfát a kormány a házhoz szállított valamint az elviteles ételekre és italokra. A Vendéglátósok Ipartestülete szerint időközben a nyersanyag és a munkaerő is drágult, így kénytelenek lesznek a vásárlókra hárítani az éttermek az adó visszaemelését.
2:02
Híradó
2021. augusztus 8. 18:03

Két nap alatt hét baleset történt az M5-ös autópályán Kecskemétnél

Két nap alatt hét baleset történt az M5-ös autópályán Kecskemétnél, ahol két napja útfelújítás miatt terelést építettek ki. A lezárás miatt óriási a dugó napok óta, a rendőrség szerint a baleseteket a nem megfelelő követési távolság okozza. Ugyan 15 autó összetört, de szerencsére senki sem sérült meg. A híradónak nyilatkozó autósoktató szerint a sok baleset oka lehet az is, hogy a Nyugat-Európából hazatérő külföldi sofőrök már fáradtan érnek Magyarországra, így megnő a reakció idejük is, ami balesetveszélyes.
Híradó
2021. augusztus 8. 15:54

Az éremtábla 15. helyén zárt a tokiói olimpián a magyar csapat

A tokiói olimpiai játékokon Magyarország mérlege: 6 arany, 7 ezüst és 7 bronz, ami a sportközgazdász szerint azért külön öröm, mert a riói olimpiához képest nem csak a díjazottak száma, a sportági paletta is bővült. Az úszás, a vívás és a kajak-kenu mellett a közönség jobban megismerhette a vitorlázást, illetve az új sportágként megjelenő karatét is. Az olimpia zárónapján a férfi vízipólósok is bronzérmet nyertek.
1:59
Híradó
2021. augusztus 7. 18:39

Rekordszámú LMBTQ sportoló az idei olimpián

Soha annyi, másságát nyíltan vállaló sportoló nem vett még részt ötkarikás játékokon, mint a vasárnap véget érő tokiói olimpián. Egy ezt összesítő honlap szerint összesen 182 szexuális kisebbséghez tartozó, és ezt felvállaló sportoló volt az eseményen. Többen, mint az összes eddigi modern olimpián együttvéve. A következő játékokat szervező Franciaország sportminisztere szerint azonban még az elfogadásért folytatott harc elején járnak.
1:54
Híradó
2021. augusztus 7. 18:36

Pedofilokat buktatna le új szoftverével az Apple

A pedofilokat buktatná le az az új eszköz, amelyet az amerikai Apple cég készül telepíteni telefonjaira, óráira, számítógépeire, tabletjeire. A szoftver az ezeken tárolt képeket vizsgálná át, és értesítené a hatóságokat, ha gyanús felvételt talál. A rendszer a felhasználók egymás közötti titkosított csevegéseiből is kiszűrné az illegális pornográf tartalmat. Biztonsági szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek: az eszközt a kormányok is bevethetik politikai ellenfeleik ellen.
2:14
Híradó
2021. augusztus 7. 18:30

Nem kell tesztért fizetni annak, aki önhibáján kívül nem kaphatott oltást

Nem kell tesztért fizetni annak, aki önhibáján kívül nem kaphatott oltást, vagy aki gyermekét kíséri a műtétre – kormányrendeletben jelent meg az a korábbi miniszteri utasítás, amelyben kimondták, fizetni kell a tesztekért annak, aki nem oltatta be magát koronavírus ellen és műtét előtt áll. Szél Bernadett független országgyűlési képviselő szerint emiatt a hátrányos helyzetben élők kerülnek még nehezebb helyzetbe. Kásler Miklós arról beszélt, az ajtónk előtt a negyedik hullám, és csak az oltás hatékony fegyver ellene.
2:31
Híradó
2021. augusztus 7. 18:24

A kormány szerint Norvégia tartozik Magyarországnak

A Norvég Alap támogatásának visszatartására válaszul határozatba foglalta a kormány, hogy Norvégia tartozik Magyarországnak. Több minisztert is felkértek arra, hogy tájékoztassa az uniós intézményeket Norvégia magatartásáról, hogy jogi úton próbálják meg kikényszeríteni a támogatást. A Magyarországnak szánt 77 milliárd forint azért veszhet el, mert annak 5 százalékát egy olyan civil szervezet osztotta volna el, amelyet a magyar kormány nem fogad el.
2:37
Híradó
2021. augusztus 7. 18:21

Eltűnhet a könyvesboltok polcairól több irodalmi mű 30 nap múlva?

Eltűnhet a könyvesboltok polcairól 30 nap múlva több irodalmi mű, mert megjelenik bennük a homoszexualitás – akár így is értelmezhető a kormány friss, kereskedelmet szabályozó rendelete Nyáry Krisztián irodalomtörténész szerint. Az új jogszabály előírja, hogy templomok és iskolák 200 méteres körzetében egyáltalán nem árusíthatnak ilyen termékeket, máshol pedig csak külön, becsomagolva. A Kormányzati Tájékoztatási Központ úgy reagált: az irodalmi szöveggyűjtemények kivételek.
2:13
Híradó
2021. augusztus 7. 18:15

Már legalább két település teljesen megsemmisült az erdőtüzek miatt

Már legalább két település teljesen megsemmisült az Egyesült Államok keleti partvidékén tomboló erdőtüzek miatt. Száznál is több nagyobb tűzfészekről tudni, és a lángok már akkora területen pusztítanak, mint Bács-Kiskun Megye. A tűz pokolbéli tájat és felperzselt földet hagyott maga után, és százak otthonát pusztította el. Szakértők szerint mindez a klímaváltozás következménye.
1:45
Híradó
2021. augusztus 7. 18:12

Egy hete vesztegel az árokban egy kamion sofőrjével együtt

Az RTL híradó stábja hívott mentőt ahhoz a lengyel sofőrhöz, akinek a kamionja egy hete borult árokba a Borsod megyei Novajidránynál. A kamion azóta is az árokban vesztegel, a tulajdonosa benne lakik. Lengyelországból Bulgáriába szállított volna paradicsomot. A rakomány egy részét már elvitték, de a kamionját egyelőre nem. Többen is segítettek már neki étellel és vízzel, de most már orvosi segítségre is szüksége volt.
Híradó
2021. augusztus 7. 16:17

A dobogó legfelső fokáig evezett a női kajaknégyes 500 méteren

Újabb magyar arany az olimpián. Szombaton két női csapat is dobogóra állhatott. A kajaknégyes 500 méteren sorozatban harmadszor szerezte meg az aranyérmet. Kozák Danuta ezzel már hatszoros olimpiai bajnok és így a legeredményesebb magyar női sportoló az olimpiákon. Történelmet írtak a női vízilabdázók is, akik első olimpiai érmüket szerezték meg. Három olimpiai negyedik helyezés után most bronzérmesek lettek.
2:12
Híradó
2021. augusztus 6. 18:37

A mobiljával kért segítséget az a sprinter, akit erőszakkal akartak hazaküldeni edzői

A mobilját megmutatva kért segítséget a japán rendőröktől a reptéren az a fehérorosz sprinter, akit fenyegetőzéssel és erőszakkal akartak hazaküldeni edzői a tokiói olimpiáról. A sportoló most először beszélt hosszabban arról, hogyan sikerült végül megszöknie. Lengyelországtól kapott humanitárius vízumot. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság visszavonta edzőinek akkreditációját.
2:09
Híradó
2021. augusztus 6. 18:34

Kövér beszéde miatt tiltakoznak

Diplomáciai jegyzékben tiltakozott a szlovák külügyminiszter Kövér László beszéde miatt. Az országgyűlés elnöke a felvidéki Somorján a Benes-dekrétumok alapján deportált magyarok emlékművének avatásán kifogásolta, hogy a magyar kisebbség ellen elkövetett bűnökért a mai napig nem kértek bocsánatot az utódállamok. A szlovák külügyminiszter úgy fogalmazott, "határozottan elutasítom, hogy Magyarország második legfőbb közjogi méltósága Szlovákiában ismertesse a saját történelemolvasatát".
2:45
Híradó
2021. augusztus 6. 18:32

Tovább drágul a kenyér

Tovább drágulhat ősztől a kenyér a rendkívül magas gabonaárak miatt - erről beszélt a Gabonaszövetség egyik képviselője a Népszavának. Lakatos Zoltán szerint könnyíthetne az ágazat helyzetén, ha a kenyér is bekerülne az 5 százalékos áfakörbe. A Pénzügyminisztérium kérdésünkre azt közölte, általánosságban az adócsökkentés a céljuk, de az áfacsökkentésből származó plusz bevételt többnyire a kereskedők, gyártók nyelik le.
2:56
Híradó
2021. augusztus 6. 18:24

Orbánt kérdezte Tucker Carlson

Az összes magyar számára személyes sértés - így reagált a Fox Newsnak adott interjúban Orbán Viktor az amerikai elnök, Joe Biden szavaira, aki gengszterhez hasonlította. A magyar kormányfő a republikánusok körében népszerű amerikai műsorvezetőnek, Tucker Carlsonnak a Karmelita kolostorban adott interjút. A műsorvezető a honvédség helikopteréről a magyar határkerítést is megnézte. A kormány szerint azért azzal a géppel szállították, mert a Miniszterelnökség államtitkára hívta a déli határra.