Tartalmak

0:36
Híradó
2015. január 6. 14:50

Előzetes: Ahogy kijött a börtönből, megerőszakolt egy lányt

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 28 éves férfit, aki miután a börtönből kiszabadult, még aznap megerőszakolt egy 17 éves lányt Ménfőcsanakon. A férfit a lány apja teperte le, és bár menekülni próbált, visszatartotta a rendőrök kiérkezéséig. Az is kiderült, hogy a volt rab pár órával korábban egy másik lányt is megtámadott, de neki sikerült elmenekülnie. Hogy mit mondott a bíróságon, az kiderül hat órakor a Híradóból.
3:36
Híradó
2015. január 5. 18:00

Autó csapódott a háznak, kidőlt a fal

Nem tudta bevenni a kanyart, lesodródott az útról és háznak hajtott egy autó Mikepércsen. Az ütközés akkora volt, hogy kidőlt a ház fala, a kocsi pedig a nappaliban állt meg. Négyen utaztak benne, 3 felnőtt és egy 1 éves kisgyerek. Csodával határos módon mindannyian túlélték a szörnyű balesetet. A házban egy 71 éves asszony élt. Szerencséjére éppen a kertben volt, amikor a baleset történt. Kameránk végig rögzítette a mentést.
0:37
Híradó
2015. január 5. 14:39

Előzetes: Ház falának rohant az autó

Lakhatatlanná vált egy ház, miután egy autó a falának ütközött Mikepércsen. A kocsi, amelyben négyen ültek, köztük egy kisgyerek, a nappaliban állt meg. A sérülteken szomszédok segítettek, a roncsba szorult nőt a kameránk előtt emelték ki a roncsból a tűzoltók. A házban egy idős asszony lakott, szerencséjére a kertben volt, amikor a baleset történt. 6-kor az RTL Híradóban ő maga meséli el, mit élt át, és a szemtanúk beszámolóját is hallhatják.
0:40
Híradó
2015. január 5. 14:33

Előzetes: Hihetetlen számsor a Hatoslottón!

Még sosem történt olyan, mint a vasárnapi sorsoláson. A hat számból öt egymás mellett lévőt húztak ki. 37, 38, 39, 40, 41 és a 45. Ez lett volna a nyerő számsor, senki nem találta el. Öttalálatos viszont több is volt. Hogy mekkora az esélye annak, hogy egymás melletti számokat húznak, és hogy hány szelvényt kellett volna kitölteni a hat találatoshoz, ez is kiderül 6-kor az RTL Híradóban.
1:56
Híradó
2015. január 4. 18:50

Szabadon felhasználhatók a Radnóti-művek

Újévtől szabadon felhasználhatók Radnóti Miklós versei - lejárt ugyanis a 70 éves szerzői jogi védelem, amely a költő halála óta védte a műveit. Mostantól akár új könyveket, vagy előadásokat is meg lehet jelentetni Radnóti verseiből. Különös véletlen, hogy özvegye, Gyarmati Fanni szinte a teljes védelmi idő alatt életben volt, így a jogok gyakorlója lehetett. A költő felesége tavaly hunyt el.  
4:06
Híradó
2015. január 4. 18:35

Felülvizsgálják az útdíjrendszert

Elképzelhető, hogy lekerülhet a fizetős útszakaszok listájáról a repülőtérre vezető körülbelül 800 méteres szakasz - ezt mondta a közlekedési helyettes államtitkár a HírTv-ben. Az új útdíjrendszert a hónap végén felülvizsgálják. Az M30-as út egy szakasza már most lekerült, igaz, egyébként sem lett volna fizetős: csak a matricás szakaszokat jelölő térképen hibáztak. Aki csak emiatt a szakasz miatt vett matricát, visszakapja a pénzét.
2:15
Híradó
2015. január 4. 18:20

Fél órát kőrözött a gép a jég miatt

Szánkó és jégoldó. Ezek nélkül vasárnap szinte senki sem indult útnak Debrecenben. A szombati ónos eső után éjjel leesett az első hó, aminek viszont nem mindenki örült. A Debreceni Repülőtér dolgozóinak különösen meggyűlt a baja a zord időjárással. A leszállópályát borító jégpáncél miatt ugyanis a szombati londoni járat kénytelen volt a város fölött körözni, mielőtt landolhatott.