Tartalmak

2:46
Híradó
2015. január 15. 18:30

15 milliókkal csábítják a háziorvosokat

Hiába kaphattak akár tízmillió forint támogatást is, csak minden negyedik üresen álló háziorvosi rendelőbe jelentkezett orvos. Az Egészségbiztosító még ősszel hirdetett pályázatot a majd kétszáz üres praxis üzemeltetésére, így 38 rendelőbe találtak háziorvost. Ők mostanában nyitják újra a rendelőket. Az Egészségbiztosító szerint az a baj, hogy az orvosok nem szeretnek falvakban dolgozni. Az alapellátó orvosok szövetsége szerint viszont ezekben a körzetekben annyira kevés a beteg, hogy nem éri meg fenntartani.
2:41
Híradó
2015. január 15. 18:25

A hittankönyv szerint bűn a homoszexualitás

A homoszexualitás bűnében éltek - ez olvasható egy ötödikeseknek szánt hittankönyvben. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az RTL Híradónak azt mondta, hiba ha ilyen mondat szerepel egy tankönyvekben, mert a gyerekekben előítéletet gerjeszt. A könyv szerzője viszont úgy fogalmazott, a gyerekek szexuális fejlődésében segíthet az, ha tudják, hogy a nőt és férfit egymásnak teremtették.
2:00
Híradó
2015. január 15. 18:10

Halálos baleset az úton fekvő részeg miatt

Meghalt egy 24 éves csongrádi férfi szerdán éjszaka Kecskemét határában, miután autójával frontálisan összeütközött egy teherkocsival. Utasát, egy 24 éves szentesi nőt életveszélyes állapotban kellett kórházba szállítani. A tragédiát az okozta, hogy az országúton feküdt egy ittas, láthatósági mellényt nem viselő férfi. Őt akarta kikerülni a teherkocsi sofőrje, amikor összeütközött a fiatalok autójával.
0:31
Híradó
2015. január 14. 18:50

Elhunyt Andrassew Iván

62 éves korában hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Andrassew Iván, a Népszava publicisztikai rovatának vezetője. Andrassew Iván a MÚOSZ újságíró iskolájában külpolitikát tanult. Dolgozott a Népszabadságnál, a Hócipőnél, 1999-ben pedig ő lett a mai Index elődjének főszerkesztője. Munkáját a szakma számos díjjal ismerte el. A Népszava saját halottjának tekinti, csütörtök este 18 órakor, a Szent István parkban gyertyagyújtással emlékeznek meg róla.
1:56
Híradó
2015. január 14. 18:40

Ellenezték a kancellárt, visszalépett

Nem lesz kancellár a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a miniszterelnök által kinevezett Papp Csilla. Szerda délután jelentette be, a személyét ért támadások miatt nem vállalja a megbízatást. Bár törvény kötelezte rá, a kancellár kinevezését nem írta alá az intézmény rektora, miután a szenátus több fórumon is tiltakozott Papp Csilla személye ellen. Szerintük a zuglói jegyzőnek nincs gazdasági tapasztalata. Az MSZP szerint az egész kancellári rendszerrel probléma van.
2:30
Híradó
2015. január 14. 18:10

8 év az „ágyneműtartós” gyilkosnak

8 év fogházra ítélte a bíróság az ágyneműtartós gyilkosként elhíresült fiatalembert Szombathelyen. A huszonéves férfi még 2010-ben, féltékenységből megfojtotta a barátnőjét, a holttestet pedig lepedőbe csavarta és elrejtette egy ágyneműtartóba. Azután bukott le, hogy egy szabálysértés miatt igazoltatni akarták a rendőrök, de nem állt meg. Menekülés közben balesetet szenvedett és hetekig kómában feküdt. Agysérüléséből azóta sem épült fel.
2:04
Híradó
2015. január 14. 18:05

Életük végéig börtönben maradhatnak

Akár életfogytiglant is kaphatnak a brutális támadók. Vádat emelt az ügyészség az ellen a két férfi ellen, akik másfél éve kegyetlenül megvertek és kiraboltak egy idős asszonyt Nagykőrösön. A 92 éves néni súlyos fejsérülései ellenére a kórházban még el tudta mondani a rendőröknek, hogy mi történt, ám pár nap múlva belehalt sérüléseibe. A két ceglédi férfi mindössze 10 ezer forintot zsákmányolt. Tagadnak.
0:53
Híradó
2015. január 14. 16:20

FOGÁS: Ennyi 200 milliónyi kokain

Egymás után sétáltak át az utasok a zöld, vagyis vámellenőrzés nélküli folyosón kedd dél körül. A felvételen jól látni a bőröndjét húzó férfit, aki Dubai érintésével, Brazíliából érkezett Budapestre. Már vártak rá a nyomozók. Egyikük odalépett hozzá, majd közölte vele, hogy csomagjait szeretnék átvizsgálni. A férfi megmutatta útlevelét, de azt mondta, nincs nála semmi elvámolnivaló. Ezért egy külön szobába kísérték, itt nyitották ki a bőröndöt. Mivel gyanúsan viselkedett, ezért a pénzügyőrük átvizsgálták a csomagját, és amikor kinyitották akkor látták, hogy a csomagban hajfesték van. A szombati felderítés miatt ez már eleve gyanús volt. Kinyitották a tasakot és a tasakban lévő porról kábítószertesztet végeztek és egyértelműen bebizonyosodott, hogy ez kokain.
3:10
Híradó
2015. január 13. 18:55

A bevándorlók képzettebbek

A Magyarországon letelepedett bevándorlók képzettebbek és kevesebb bűncselekményt követnek el, mint a magyar átlag. Ezt igazolják a sok éves statisztikák a Helsinki Bizottság szerint. Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Párizsban, a terrortámadások miatti megemlékezés után azt mondta: meg kell állítani a gazdasági bevándorlást, mert csak veszedelmet hoz Európára, és „Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani”. A Tárki vezető kutatója szerint a kormányfő kijelentései miatt nőni fog Magyarországon az idegenellenesség.
2:33
Híradó
2015. január 13. 18:40

Habonyék rejtélyes külföldi cége

Éveken keresztül volt közös külföldi cége a kormányfő tanácsadójaként emlegetett Habony Árpádnak, és a milliárdos kormányzati megrendelések elnyerő Századvég elnökének, valamint helyettesének, tudta meg az RTL-Híradó. A céget a kedvező adózásáról ismert Luxemburgban jegyezték be 2010-ben, és az iratok szerint befektetési tanácsadással foglalkozott. Heim Péter, a Századvég elnöke az RTL Híradónak azt mondta, igazából semmire sem használták a céget, de minden díjat és adót befizettek utána.
2:53
Híradó
2015. január 13. 18:20

Viadalon sérülhetett meg a kutya

Kutyaviadalon szerezhette sérüléseit az a pitbull, amelyet félholtra marcangolva találtak Nyíregyházán. A kutyát állatorvos vizsgálta meg, szerinte a sérüléseiből és a viselkedéséből lehet arra következtetni, hogy gazdái viadalokon indíthatták. Az állatot egy testvérpár dobta ki egy kocsiból a város határában. Egy környéken lakó ezt végignézte, felírta a rendszámukat, így került az ügy a rendőrségre.
2:14
Híradó
2015. január 13. 18:05

Próbálta, de nem tudta megmenteni a fiát

Saját ágyában égett halálra egy 41 éves férfi kedd reggel egy mórahalmi tanyán. Valószínűleg cigarettázott és az égő csikk okozta a tüzet. A hatalmas füstre a férfi édesapja ébredt fel, aki hiába próbált segíteni fián. Sajóvámoson pedig egy gázpalack robbant fel egy családi házban. A hatalmas robbanás miatt szinte minden darabjaira hullott. Az ott élők csak a szerencsének köszönhetik életüket.
0:37
Híradó
2015. január 13. 14:11

Előzetes: Gyilkosság miatt ült 18 évig, most újra ölt

Gyilkosság miatt ült 18 évig, pár hónapja szabadult a börtönből, most újra ölt. Egy 36 éves férfit fogtak el a rendőrök, aki a gyanú szerint 15 éves társával együtt brutálisan megvert egy idős embert Mezőkeresztesen. A férfi belehalt a sérülésekbe. A gyilkosság hétfő este történt, a gyanúsítottakat két órán belül megtalálták. Kiderült, többször is jártak már korábbi áldozatuknál. Hogy hogyan jutottak a rendőrök a brutális támadók nyomára, elmondjuk 6-kor az RTL Híradóban.