Tartalmak

2:19
Híradó
2015. február 15. 19:07

Több ezren voltak kíváncsiak a román csarnokra

A padlótól a plafonig falfestmények díszítik, de a háború és a beázások miatt nagyon rossz állapotban van. Több ezren voltak kíváncsiak a II. világháború óta elzárt Román Csarnokra a Szépművészeti Múzeumban. Hetven év után mindössze néhány órára nyitották meg a látogatók előtt, ezzel búcsúzik a Szépművészeti Múzeum, hiszen éjfélkor három évre felújítás miatt bezár.
2:53
Híradó
2015. február 15. 18:29

A legtöbb magyar sem lehet földtulajdonos

Az új földtörvény 9 és fél millió magyar embert megfoszt attól, hogy földtulajdonosok legyenek, de ez az ára annak, hogy külföldiek ne vásárolhassanak magyar földet. Ezt mondta Lázár János egy vidéki gazdafórumon. Szavai szerint a kormány célja, hogy háttérbe szorítsa a nagyvállalkozásokat. Emellett a kormány megvédi a gazdákat a finánctőkétől is. A DK szerint a kormány épp az ellenkezőjét teszi, mint amiről beszél.
2:12
Híradó
2015. február 15. 18:07

Méteres lángokkal égett a busz

Teljesen kiégett egy BKV busz hajnalban, Budapesten. A sofőr még időben észlelte, hogy baj van. Leszállította az utasokat, így nem sérült meg senki. A busz 12 éves és Németországból vette a BKV, használtan. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke híradónknak azt mondta, ugyanilyen buszok már többször is kigyulladtak. Az elnök úgy gondolja, a bajt a kipufogóra folyó üzemanyag okozhatja.
3:14
Híradó
2015. február 15. 16:19

TERRORTÁMADÁS: Kávézóban és zsinagógánál lövöldözött

Két embert megölt, ötöt megsebesített egy fegyveres szombaton Koppenhágában. A rendőrök azt állítják, hogy csak egy támadó volt, és végeztek vele. Kétszer kezdett lövöldözni, először egy kávézóban, ahol egy svéd karikaturista szervezett nyilvános vitát a szólásszabadságról és az istenkáromlásról. Feltehetően a rajzoló volt a célpont, aki sértetlenül megúszta a merényletet. A másik terrortámadás egy zsinagógánál történt, itt egy biztonsági őr volt az áldozat. A dán miniszterelnök hidegvérű terrortámadásnak nevezte a történteket.
0:40
Híradó
2015. február 15. 16:19

Előzetes: Terror Dániában

Két embert megölt, ötöt megsebesített egy fegyveres Koppenhágában. A rendőrök azt állítják, hogy csak egy támadó volt, és végeztek vele. Kétszer kezdett lövöldözni, először egy kávézóban, ahol egy svéd karikaturista szervezett nyilvános vitát a szólásszabadságról és az istenkáromlásról. Feltehetően a rajzoló volt a célpont, aki sértetlenül úszta meg a merényletet. A másik terrortámadás egy zsinagógánál történt, itt egy biztonsági őr volt az áldozat. A támadásról még többet 6-kor az RTL Híradóban tudhat meg.
0:34
Híradó
2015. február 15. 16:18

Előzetes: Teljesen kiégett egy busz hajnalban Budapesten

A járműből több méteres lángok csaptak fel. A sofőr menet közben vette észre a füstöt. Azonnal megállt, leszállította az utasokat, és elkezdte az oltást. Aztán megérkeztek a tűzoltók is, de hiába, csak a busz váza maradt meg. Senki nem sérült meg. A jármű 12 éves, használtan, néhány éve, Németországból vette a közlekedési vállalat. Az oltás képeit mutatjuk 6-kor az RTL Híradóban.
3:49
Híradó
2015. február 14. 18:40

Így működik az MTVA sajtóosztálya

Személyeskedő kérdéssel válaszolt az Index újságírójának az MTVA sajtóosztálya, miután a riporter az állami média átalakításáról tett fel kérdést. A válaszban a közpénzből működő sajtóosztály névtelen munkatársa azt tudakolta, az újságíró helyét is érintik-e a hírportálnál állítólag tervezett változások. Nem ez az első eset, hogy hasonló stílusú választ kap a sajtó a közmédiától. Az MTVA kommunikációs igazgatóságának munkáját egyébként a Fidesz volt pártigazgatójának cége segíti.
2:41
Híradó
2015. február 14. 18:33

Kórházszövetség: Jóval több pénz kell az egészségügyre

Feleannyi ápoló dolgozik itthon, mint a nyugat-európai országokban, és a fizetésekben már a szomszédos országoktól is leszakadt Magyarország - ezt mondta Híradónknak a Kórházszövetség elnöke. Velkey György szerint az átlagéletkor magas, az utánpótlás pedig kevés, ezért is kellene a mostaninál jóval több pénzt fordítani az egészségügyre. Az emberi erőforrások minisztere szerint sehol nem tökéletes az egészségügy, és ösztöndíjakkal próbálják majd itthon tartani az ápolókat.
1:45
Híradó
2015. február 14. 18:30

Szívátültetés hatnapos koraszülöttnél

Orvosi bravúr Amerikában: párnapos, koraszülött csecsemőn végeztek el szívátültetést. Bár komoly kockázatokat rejtett az operáció, mégis a műtét mellett döntöttek. A kisfiú abnormális méretű szívvel jött a világra, amely a tüdeje és veséi fejlődését veszélyeztette. A baba jól van, szülei még mindig alig merik elhinni, hogy Olivernek csaknem ugyanolyan élete lesz, mint bármely más gyereknek.
2:38
Híradó
2015. február 13. 18:30

Orbán: Másodlagos, mit mond Simicska

Hogy ki milyen stílusban, mit mond, hogy nem szeretne például adót fizetni, az másodlagos - ezt mondta Orbán Viktor a reggeli interjújában, amit az állami rádiónak adott. Név nélkül utalt így Simicska Lajosra, amikor a műsorvezető azt kérdezte, mi a véleménye egykori barátja durva kijelentéseiről. Éppen egy héttel ezelőtt robbant ki a botrány, amikor Simicska médiaháborút hirdetett a kormány ellen.
2:15
Híradó
2015. február 13. 18:05

A háromból egy szatírt még nem fogtak el

Szatír férfiak Szegeden. Az elmúlt hónapokban három is rettegésben tartotta a várost. Kettőt elfogtak a rendőrök: egyikük az erőszaktól sem riadt vissza, míg egy 60 éves férfi fényes nappal, egy forgalmas körúton riogatta a lakókat. Azt a fiatalembert azonban még keresik, aki az egyetem épületében mutogatta magát. A kar dékánja Híradónknak azt mondta: a diákoknak nem kell félni, biztonságban vannak.