Tartalmak

2:22
Híradó
2015. március 26. 18:20

Saját lányát akarta megerőszakolni

Kilenc év fegyházbüntetésre ítélt első fokon a Miskolci Törvényszék egy férfit, aki saját, tizenkét éves kislányához közeledett szexuálisan. Az eset, ami tavaly márciusban történt, akkor derült ki, amikor a kislány az iskolában elmondta mindezt az osztálytársainak. A férfi végig tagadott. A bíróság szerint azonban a szakértői vélemények egyértelműen alátámasztották a gyanút. Az RTL Híradó megtalálta a férfi legidősebb fiát.
2:43
Híradó
2015. március 26. 18:10

Sorozatgyilkos végezhetett a lányokkal

Sorozatgyilkos vadászhatott prostituáltakra Jász-Nagykun Szolnok megyében. A rendőrség szerint valószínűleg több örömlánnyal is végezhetett. Felhívást adtak ki, amelyet 22 ezer családhoz juttattak el. Ebben az áll, hogy a feltételezett gyilkos otthonosan mozog az örömlányok körében, egy bordó autóból nézte ki áldozatait. Az első eset még 2007-ben történt, majd 2010-ben további két örömlány holttestére bukkantak, egy nőt pedig azóta is keresnek a rendőrök.
2:13
Híradó
2015. március 26. 18:05

A 11. emeletről mentették a mozgássérültet

A 11. emeletről mentettek ki a tűzoltók egy embert csütörtök délelőtt Gazdagréten, miután kigyulladt a lakása. A lángok kora délelőtt csaptak fel az egyik szobában, majd percek alatt átterjedtek a többi helységre is. A mozgáskorlátozott férfit emelőkosárral hozták le, egy idős nőt pedig a lépcsőházon át mentettek ki. A lakás teljesen kiégett, a tüzet úgy tudjuk, elektromos zárlat okozta.
1:58
Híradó
2015. március 26. 18:05

Raktártűz: 40 tűzoltó órákig küzdött

Hatszáz négyzetméteren lángolt egy mezőgazdasági épület a Veszprém megyei Nemesvámoson. Negyven tűzoltó oltotta órákig a tüzet és több gázpalackot is kihoztak az égő épületből. A területen asztalosműhely, iroda is működött, ezek teljesen megsemmisültek. Egy autószerelőműhely és a raktárak is lángra kaptak. A kár százmilliós is lehet, és valószínűleg egy kiskutya bent égett az épületben.
7:56
Híradó
2015. március 26. 18:00

Szándékosan zuhanhatott le a géppel

Megdöbbentő fordulat: a másodpilóta szándékosan irányította az Alpok hegyeinek a Germanwings repülőgépét kedden. Erre a megtalált feketedoboz hanganyaga alapján következtettek a francia nyomozók. Kiderült: a 28 éves Andreas Lubitz azután vette át a gép irányítását, hogy a kapitány kiment a vécére. A másodpilóta ezután nyomta meg azt a gombot, amitől a gép ereszkedni kezdett, majd kizárta a visszatérő kapitányt, aki hiába próbált meg bejutni.
1:44
Híradó
2015. március 26. 14:28

SZÉDÍTŐ: 11. emeletről mentették ki

Emelőkosaras autókkal érkeztek a tűzoltók csütörtök délelőtt a gazdagréti tűzhöz. A kosárra egy hordágyat erősítettek, így igyekeztek a 11. emelet felé, ahol egy 60 négyzetméteres lakás lángolt. Az egyik tűzoltó az ablakban ült, így várta társait, akik a mozgássérült férfit próbálták meg lehozni. A szédítő magasságban nem volt könnyű dolgozniuk, figyelniük kellett minden apróságra, nehogy valami baj történjen a mentés közben.
3:23
Híradó
2015. március 25. 21:26

RTL II: Orbán szólt, hogy vegyék ki a pénzt

Orbán Viktor miniszterelnök rendelte el még a Quaestor csődje előtt, hogy a minisztériumok vegyék ki a brókercégeknél tartott pénzüket. Ezt maga a miniszterelnök mondta az RTL Híradó kérdésére válaszolva, azután, hogy kedden kiderült a Külügyminisztérium egyik cége a Quaestor  csődjének bejelentése előtt néhány órával vette ki az összes pénzét, 3,8 milliárd forintot. Az MSZP lemondásra szólította fel a miniszterelnököt, mert miközben a minisztériumok pénzét mentette, hagyta, hogy a kisbefektetők elveszítsék az összegyűjtött pénzüket.
2:30
Híradó
2015. március 25. 18:37

Kegyeletsértő levél a jobbikostól

Holokauszt helyett „kamukauszt”-ot emleget  a jobbikos Kulcsár Gergely abban a most előkerült levélben, , amit a 444.hu hozott nyilvánosságra. Két héten belül ez a harmadik olyan nyilvánosságra került levél, amelyet a debreceni jobbikos országgyűlési képviselő korábban frakciótársainak írt. Kulcsár Gergelyt legutóbb a debreceni zsidó hitközség jelentette fel a holokauszt emlékművet gyalázó kijelentései miatt.  
2:46
Híradó
2015. március 25. 18:36

Csak 10 évig lenne orosz monopólium

Megoldódhat a paksi fűtőanyag-ellátás kérdése - ezt mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János az állami hírügynökségnek arról beszélt, hogy az úgynevezett finn modellt választva csak 10 évig szállítana fűtőanyagot a Roszatom, utána pályázatot kellene kiírni az ellátásra - ez az Európai Uniónak is megfelel. A Párbeszéd Magyarországért szerint más problémák is vannak a bővítési szerződéssel.
3:27
Híradó
2015. március 25. 18:29

Újra Tarsoly lesz a Quaestor vezetője

Nincs középfokú végzettsége, többször ült börtönben, és közmunkából tartotta fent magát a Quaestor új vezérigazgatója. Ezt mesélték stábunknak a helyiek Orgován Béláról, aki Tarsoly Csaba milliárdost váltotta a 150 milliárdos fiktív kötvénykibocsátásba keveredett cég anyavállalatának élén. Orgovánék szerdán sem engedték be stábunkat. Kedden viszont már rendőrök is jártak a tápiósági otthonuknál. Tarsoly Csaba közben bejelentette: visszaveszi a vezető tisztségeit a Quaestor-csoportban. Ügyvédje szerint Tarsolyt még nem hallgatta ki egyetlen hatóság sem.
2:05
Híradó
2015. március 25. 18:25

Videó a terrortámadásról

Videóra vette egy olasz turista a tuniszi Bardo múzeum elleni terrortámadás első perceit. A felvételen látható az is, hogy menekült mindenki, amikor a lövések eldördültek. 21 ember halt meg a március 18-ai mészárlásban, amit az Iszlám Állam terrorszervezet vállalt magára. Olasz turisták egy csoportjának mutatta az idegenvezető a Bardo múzeum világhíres római mozaikgyűjteményét, amikor lövés dördült.
2:37
Híradó
2015. március 25. 14:53

KARAMBOL: Három autó ütközött

Szerdán, kevéssel dél előtt három autó ütközött össze az M0-ás elkerülő út és a hatos főút csomópontjában. A baleset pontos okát még vizsgálják, de úgy tudjuk, hogy az egyik kocsi vezetője elvéthette az útirányt, és amikor sávot akart váltani kocsija nekicsapódott két szembe jövő autónak. A balesetben a harmadik kocsi is összetört, de annak vezetője karcolások nélkül megúszta a karambolt.
0:35
Híradó
2015. március 25. 14:52

Előzetes: Lebukott egy német kutyacsempész a horvát-magyar határon

Letenyén állították meg a rendőrök, és a kocsijában 21, különböző korú és fajtájú kiskutyát találtak apró rekeszekbe zárva. Volt, amelyik már alig élt, mert levegőt is alig kapott a zsúfolt csomagtartóban. Az állatorvos szerint Németországig biztosan nem bírta volna ki az utat. A rendőrség állatkínzás gyanúja miatt nyomoz. Az esti Híradóból megtudhatják, hogy a csempész mennyit fizetett egy kiskutyáért és mennyiért akarta eladni Németországban.
2:53
Híradó
2015. március 24. 18:45

Bővülhet a vasárnap nem dolgozók köre

Tovább szélesítené a KDNP azoknak a munkahelyeknek a körét, ahol vasárnap nem lehetne dolgoztatni az alkalmazottakat. Harrach Péter azt mondja: a jelenlegi törvényben túl sok a kivétel, szerintük csak azoknak kellene vasárnap is dolgozniuk, akiknek munkája a társadalom számára nélkülözhetetlen. Azt, hogy ez pontosan kiket jelent, nem árulta el. Az ötlettel Rogán Antal is egyetért. A Fidesz frakcióvezetője szerint még akár ebben a ciklusban elfogadhatnak erre vonatkozó újabb szabályozást.
3:12
Híradó
2015. március 24. 18:35

A Külügyminisztérium időben kivette a pénzét

Kártalanítania kell a Befektető-védelmi Alapnak azokat a Quaestor ügyfeleket, akik fiktív, fedezet nélküli kötvényeket vásároltak - ezt mondta a Nemzeti Bank alelnöke. Az Alap vezetői még nem reagáltak erre, egy jogászcsoport vizsgálja a jogi lehetőségeket, de még nem végeztek. A Külügyminisztériumot viszont nem kell kártalanítani - a Magyar Nemzeti Kereskedőház ugyan a Quaestornál tartotta a pénzét, de az Index információi szerint néhány órával a csődbejelentés előtt ki tudták venni a pénzt a cégből.
2:53
Híradó
2015. március 24. 18:35

Jolie újabb rákmegelőző műtéte

Újabb rákmegelőző műtéten esett át Angelina Jolie. Az amerikai színésznő eltávolíttatta petefészkét és petevezetékeit is két évvel azután, hogy melleit vették le. Erről, akárcsak két éve, most is a New York Times című lapban számolt be. A világsztárnál egy rutinvizsgálatnál vették észre, hogy egy hibás gén miatt nagyobb esélye van a mell és petefészekrák kialakulására. Ráadásul anyja, nagyanyja és nagynénje is rákban halt meg.  
2:54
Híradó
2015. március 24. 18:30

Amerikai erődemonstráció Ukrajna miatt

Erődemonstrációt tart az Egyesült Államok, illetve az NATO Közép -és Kelet-Európa több országában válaszul Oroszország kelet-ukrajnai politikájára. Legújabb fejleményként amerikai Patriot-rakétaüteget csoportosítottak át Varsó közelébe egy NATO-hadgyakorlatra hivatkozva. Közben az amnerikai törvényhozás nagy többséggel határozatot hozott, amely felszólítja Obama elnököt, hogy lássa el fegyverekkel Ukrajnát függetlensége megvédése érdekében.
2:24
Híradó
2015. március 24. 18:25

Túlélték a tüzet, 200 ezret kell fizetniük

Túlélték a tűzvészt, most bírságot kell fizetniük. 200 ezer forintos büntetést kapott a katasztrófavédőktől az a hajléktalan család, amelyiknek a fabódéja vasárnap hajnalban gyulladt ki Pécsen. A családfő azt mondja, 10 éve laknak a város határában, nincs semmijük, nem tudja, hogyan fizesse ki a bírságot. Közben az egyik közösségi oldalon gyűjtést szerveztek, hogy segítsenek a szerencsétlenül járt családon.
2:27
Híradó
2015. március 24. 18:15

Intim kapcsolatban volt a támadójával?

Akár 15 évet is kaphatnak azok, akik megvertek, kifosztottak, majd egy erdőben a kocsijának a csomagtartójába zártak egy férfit Pest megyében. Egy vadász mentette meg az életét, akinek gyanús lett az ismeretlen kocsi az erdőben. Az ügyet délelőtt zárt ajtók mögött kezdte tárgyalni a bíróság, mert a nyomozás közben kiderült, hogy az áldozat és az egyik – akkor még fiatalkorú – vádlott közeli kapcsolatba került a bűncselekmény előtt.
2:12
Híradó
2015. március 24. 18:10

Megkéselték a késes támadót

A kórházban meghalt az a férfi aki hétfőn este megtámadta volt élettársát. A nő segítségére sietett jelenlegi szállásadója. A két férfi dulakodott, és eközben megszúrták a nőt, majd a korábbi támadó halálos sebet kapott. A nőt védelmező férfit a rendőrök őrizetbe vették, emberölés miatt indul eljárás ellene. A megszúrt nő már jobban van. Híradónknak ma elmesélte mi váltotta ki a végzetes veszekedést.
5:53
Híradó
2015. március 24. 18:00

Senki nem élte túl a katasztrófát

144 utassal és 6 fős személyzettel a fedélzetén lezuhant egy utasszállító repülőgép a francia Alpokban. A Germanwings légitársaság Airbus A320-asa Barcelonából Düsseldorfba tartott, amikor délelőtt nem sokkal háromnegyed 11 után eltűnt a radarokról. A roncsokat körülbelül 2000 méteres magasságban szóródtak szét a hegyekben. Csak helikopterrel tudják megközelyteni őket. A tragédiát valószínűleg senki sem élte túl. Az áldozatok között két csecsemő és meg nem erősített hírek szerint egy német iskoláscsoport is van. A magyar külügyminsztérium nem tud magyar áldozatokról. Azt, hogy mi okozhatta a tragédiát, még vizsgálják a hatóságok.
0:41
Híradó
2015. március 24. 13:53

Előzetes: Lezuhant egy német utasszállító

Lezuhant egy német utasszállító repülő a francia Alpokban. A Germanwings légitársaság Airbus A320-asán 144 en utaztak és a 6 fős személyzet - valószínűleg senki nem élte túl a katasztrófát. Többségében német és spanyol állampolgárok voltak a gépen, köztük német gimnazisták is. Magyar áldozatokról nem tudni. A repülő Barcelonából Düsseldorfba tartott, amikor délelőtt nem sokkal háromnegyed 11 után eltűnt a radarokról. A légikatasztrófa részleteiről este hatkor számolunk be az RTL Híradóban.
3:04
Híradó
2015. március 23. 19:00

Megkapják az elmaradt túlórapénzt is

Aki még mindig nem kapta meg a túlórapénzét, az személyesen az államtitkárnál tegyen panaszt. Ezt kéri Zombor Gábor egészségügyi államtitkár, miután néhány hete a Házon kívülben mutattuk be egy ápolónő történetét, aki végső elkeseredésében fordult a nyilvánossághoz. Azt állította, hogy több kollégájával együtt hosszú hónapok óta nem fizették ki a túlóráikat az egyik fővárosi kórházban. A minisztérium a riport után indított vizsgálatot és mindent rendben talált.