Tartalmak

1:56
Híradó
2015. december 27. 18:10

Nagyon hideg lesz szilveszterkor

Most még fehér köd borítja az egész országot, de az újévre kitisztul az idő, igaz mínuszokkal és havazással. Igaz lesz aki nem örül majd , ha felszáll a köd, vannak ugyanis, akik a szépet látják benne. A közösségi médiát elárasztották a ködről készült fotók. Ők néhány nap múlva az első havat is fotózhatják majd, de érdemes lesz jól felöltözniük, mert szilveszter éjjel például mínusz 10 fok is lehet.
1:36
Híradó
2015. december 27. 18:07

Pörögve csapódtak egy autónak

Egy idős nő halt meg reggel Veszprém megyében, amikor autójukkal egy szemből jövőnek csapódtak. A vétlen kocsi sofőrje csak annyit látott, hogy a nagy ködben egy autó pörög feléjük, majd a következő pillantban ütköztek. A feleségével ők sértetlenül megúszták a karambolt, de a másik kocsi utasait a tűzolók vágták ki a roncsok közül. A sofőr anyján már nem tudtak segíteni, belehalt a sérüléseibe.
1:32
Híradó
2015. december 27. 18:00

Aknában töltötte a karácsonyt

Három méter mély aknában töltötte a karácsonyt egy férfi a Veszprém megyei Kislőd mellett. Két nappal ezelőtt esett bele a gödörbe, azóta várta, hogy valaki rátaláljon. Szerencséje volt, vasárnap délelőtt egy kutyáit sétáltató biztonsági őr meghallotta a jajveszékelését, aki azonnal riasztotta a mentőket és a rendőröket. A férfinak szerencsére nem esett komolyabb baja. Azt, hogy mit keresett az elhagyatott épületben és hogy hogyan zuhant az aknába, még nem lehet tudni.
2:05
Híradó
2015. december 26. 18:45

Lehet, hogy éjfélkor is úszniuk kell az olimpián

Több hónapig este is fog edzeni Cseh László, Hosszú Katinka pedig folytatja a folyamatos versenyzést. Így készülnek legjobb úszóink arra, hogy szokatlan időpontban, este 10 órától rendezik az úszódöntőket a 2016-os riói olimpián. A döntést az amerikai televíziós közvetítések miatt hozták, mert így az Egyesült Államokban főműsoridőben láthatják majd a döntőket a nézők. A magyar szövetség megpróbál mindenben segíteni az úszóknak.
2:23
Híradó
2015. december 26. 18:40

Járna, mégsem kapják meg a támogatást

Veszélyben vannak az Evangéliumi Testvérközösség óvodái, iskolái, és hajléktalan szállói. A NAV levelet küldött azoknak, akik adójuk egy százalékát ennek a közösségnek ajánlották fel. A levélben az áll, hogy nem támogathatják a szervezetet. A Strasbourgi Nemzetközi Bíróság már több mint egy éve kimondta, hogy jogellenesen fosztották meg egyházi státuszuktól a kisegyházakat, de az Országgyűlésnek két hete sem sikerült helyreállítania a törvényes állapotot. Pedig amíg a közösségek nem kapják vissza a rangjukat, a támogatásokhoz sem juthatnak hozzá.
2:34
Híradó
2015. december 26. 18:37

70 milliárdot oszt szét a kormány

70 milliárd forintot oszt szét a kormány, ez a Magyar Közlöny karácsonyi számában jelent meg. A 2015-ben fel nem használt költségvetési pénzből 3 milliárd jut például kormányzati kommunikációra és konzultációra. 7 milliárdot költhet a Belügyminisztérium infokommunikációra, 20 milliárdot pedig az Exim Bank kap. De adnak a maradék pénzből az egészségbiztosítónak is, gyógyító-megelőző ellátásokra 12 milliárdot. Az Együtt szerint indokolatlan még többet költeni a kormányzati kommunikációra, a bennragadt tíz milliárdok pedig azt mutatják, hogy a kormány nem tud tervezni.
1:54
Híradó
2015. december 26. 18:32

Visszakapták az elveszett, 83 éves jegygyűrűt

A facebookozóknak hála került elő egy régi és becses családi kincs. Egy hónappal ezelőtt egy pécsi lakótelepen egy idős férfi elvesztette a jegygyűrűjét, és akárhogy kereste ott, ahol leesett az ujjáról, egyszerűen nem találta. A férfi kétségbeesett, hogy eltűnt a régi családi ereklye, de egy hónap után mintha csoda történt volna. Egy járókelő lenézett a földre, ahol észrevette a gyűrűt.
1:17
Híradó
2015. december 26. 18:10

Holnap már több bolt is kinyit

Csak a hibás karácsonyi ajándékokat kötelező visszavenni a kereskedőknek és nem él már a három napos indoklás nélküli csere lehetősége. Ezek a legfontosabb tudnivalók annak, aki szeretné kicserélni a karácsonyi ajándékát. A kereskedők azonban - a jó hírnevük érdekében- még sok helyen segítenek, és ha pénzt nem is adnak vissza, a termék árát le lehet vásárolni. A boltokban nagy rohamra számítanak, ezért van olyan üzlet, amely a holnapra is rendkívüli nyitvatartást hirdetett.  
1:51
Híradó
2015. december 26. 18:05

Veszélyes az út a sok sár miatt

Másfélmilliárd forintból kapott új aszfaltot, mégis olyan mintha földút lenne a Makót Hódmezővásárhellyel összekötő út. Az autósok azt mondják, életveszélyes közlekedni rajta, mert sokszor a felezővonalig vastagon áll a sár, amin csúszkálnak a kerekek. A szabályok szerint a közlekedőknek kell ügyelniük rá, hogy ne teremtsenek balesetveszélyes helyzetet az utakon. A felelőst viszont szinte lehetetlen megtalálni.
1:48
Híradó
2015. december 26. 18:00

Súlyos balesetek a nagy ködben

Néhány 100 méter. Ennyi lehetett látni napközben az ország nagy részén. Köd borította szinte az egész országot. Több baleset is történt a csúszós, ködös utakon. A 7-es úton Szabadbattyán közelében három autó ütközött, két sofőrt is a tűzoltók vágtak ki a roncsból. Az előrejelzések szerint két-három napig még marad a maihoz hasonló szürke időjárás. A jövő héten azonban, megszűnik a köd, lehűlés kezdődik, akár mínusz 10 fok is lehet éjszakánként.