Tartalmak

1:39
Híradó
2016. június 2. 18:15

Két szatírt is fogtak a Margitszigeten

Egy nap alatt két szatírt is elkaptak a Margitszigeten. Mindkét férfit gyorsított eljárásban állították bíróság elé. Egyiküket, aki önkielégítést végzett a kocogók szeme láttára, 90 nap elzárásra ítélte a bíróság, valamint egy évre kitiltották a szigetről. Egy másik férfi viszont megúszta két év próbára bocsátással, ő két napozó nőt bámult, miközben szintén önkielégítést végzett egy fa mellett.
2:09
Híradó
2016. június 2. 18:04

Újabb sportvezető múltja derült ki

Újabb sportbotrány. Ezúttal a Hajdúszoboszlói Papp László Bokszakadémia elnökéről derült ki, hogy büntetett előéletű. Először a privatkopo.hu és a fullánk.com számolt be az ügyről. Kiderítették, hogy a most 74 éves edzőt többször is elítélték. Most is van egy bírósági ügye. Két éve az utcán vert meg egy 80 éves férfit Hajdúszoboszlón. Csak Híradónknak nyilatkozott az edző egykori tanítványa, aki azt mondta, volt, hogy büntetésből nadrágszíjjal kellett ütniük egymást a gyerekeknek.
1:54
Híradó
2016. június 2. 18:03

Teherautóval ütközött: egy halott, négy sérült

Egy osztrák férfi meghalt, négyen pedig megsérültek, amikor szalmabálákat szállító teherautó és személyautó ütközött Szombathely határában. A baleset szerdán délután történt. A kocsit vezető osztrák férfi áttért a szemközti sávba, és frontálisan ütközött a teherautóval. A sofőr mellett a felesége ült, hátul pedig két fiatal, magyar lány utazott. Mindannyian megsérültek, akárcsak a teherautó vezetője.
Híradó
2016. június 2. 12:16

FOTÓ: Ma is nagy volt a dugó a Budai Vár környékén

Amióta a korábbinál jóval kevesebb turistabusz mehet fel a Várba, az oda felvezető utakat árasztják el a buszok arra várva, hogy feljussanak. A felvétel a Várkert Bazár előtt készült, ahol ma is egymás után álltak az autóbuszok, ahol regisztrálniuk kell. A korlátozásokat azért vezették be, mert a várban építkezik a kormány. Csepreghy Nándor miniszter-helyettes szerint az is lehet, hogy ha az építkezések befejeződnek a turistabuszok teljesen kiszorulnak a Várból.
2:43
Híradó
2016. június 1. 18:40

Egy év alatt nyereséges lett Habony cége

Egy év alatt megtérült Habony Árpád média-befektetése: a miniszterelnök tanácsadójának médiacége tavaly 800 millió forintos bevétel mellett 200 milliós nyereséget termelt - tudta meg a Híradó. Miközben a Modern Media Group kiadványaiba ömlenek az állami hirdetések, Simicska Lajos korábban kormánybarát médiacsoportjától elpártolnak az állami cégek. A DK szerint új médiabirodalom épül, a kormány viszont állítja: nem ők döntenek arról, hol hirdetnek az állami cégek.
2:28
Híradó
2016. június 1. 18:35

Teljesen kitilthatják a turistabuszokat

Nagy volt a torlódás Budapesten a Clark Ádám téren, mert szerdától új szabályok vonatkoznak a turistabuszokra. Sokkal szigorúbb szabályok szerint vihetnek csoportokat a várba, mint eddig. Előzetesen regisztrálniuk kell és legfeljebb öt percet tölthetnek a várban. A korlátozásokat azért vezették be, mert a várban építkezik a kormány. Csepreghy Nándor miniszter-helyettes szerint az is lehet, hogy ha az építkezések befejeződnek, a turistabuszok teljesen kiszorulnak a várból.
1:36
Híradó
2016. június 1. 18:20

Szüleire támadt, majd robbantani akart

Halálra késelte apját, rátámadt az anyjára, majd fel akarta robbantani XVII. kerületi lakásukat az a férfi, aki ellen a napokban emelt vádat a Fővárosi Főügyészség. A vádlott tavaly júniusban támadt rá apjára, valószínűleg azért, mert az nem engedte, hogy az éjszaka közepén felébressze anyját. A nőt kizárta a teraszra, majd szétszerelte a gázcsövet és azzal fenyegetőzött, hogy a levegőbe repíti a lakást. A férfit kommandósok fogták el, kiderült, hogy mentális betegsége van, azóta elmegyógyintézetben ápolják.
1:39
Híradó
2016. június 1. 18:15

Rendőr verhette meg brutálisan barátnőjét

Brutálisan összeverte barátnőjét egy miskolci rendőr. Az eset április végén történt, a férfi már előzetes letartóztatásban van. Az ügyészség szerint a rendőr rendszeresen ivott, és olyankor féltékenysége miatt verte a barátnőjét. Április végén a gyanú szerint minden határon túlment: a nő életveszélyes állapotban került kórházba, életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.
1:46
Híradó
2016. június 1. 18:00

Menekültek tragédiája a Holt-Tiszában

Két menekült eltűnt, valószínűleg vízbefulladtak szerdán kora hajnalban Röszkénél a Holt-Tiszában. A rendőrök és a vízimentők még keresik a feltehetően iraki férfiakat. Hajnalban egy kilencfős társaság próbált úszva átjutni a szerb oldalról magyar területre, a sűrű nád miatt nem tudtak partra mászni. Többen visszafordultak, a két férfi ekkor tűnhetett el. A rendőrök közben egy háromgyerekes családot találtak a vízben, akik az utolsó erejükkel próbáltak a part közelében maradni. Őket még időben húzták ki az alig 16 fokos Holt-Tiszából.
1:57
Híradó
2016. május 31. 18:42

Évi 285 milliárdba kerülhet Paks

Évente 285 milliárd forintjába is kerülhet az adófizetőknek Paks II. – ezt állítja egy független, nemzetközi elemző cég tanulmánya. Szerintük nincs olyan forgatókönyv, amely mellett gazdaságos lenne a két új blokk megépítése és üzemeltetése. A kormány viszont kitart amellett, hogy lesznek olyan magasak az energiaárak, hogy akár nyereséges is lehet a paksi bővítés. A Népszabadság szerint ugyanakkor már az állami MVM vezetője is arról beszélt: a mostani alacsony energiaárak inkább csökkenni fognak.
1:53
Híradó
2016. május 31. 18:40

LMP: minden tisztségéről lemond Schiffer

Abbahagyja a politizálást, lemond a frakcióvezetőségről és a parlamenti mandátumát is visszaadja Schiffer András, az LMP társelnöke. Ezt hétfő este jelentette be a párt elnökségének. Az Indexnek azzal magyarázta döntését, hogy a párt nem tudott áttörni, ezért inkább a hátországának megerősítésén dolgozna. Az LMP-ben teljes hírzárlatot rendeltek el a politikus távozásáról, az országos elnökség holnap dönt Schiffer utódjáról.
1:54
Híradó
2016. május 31. 18:33

Napi 9,5 milliót keres a Mészáros házaspár

Napi 9,5 millió forintot keresett tavaly a Mészáros-házaspár egyetlen cégével - ez derül ki a Mészáros és Mészáros Kft. most nyilvánosságra került 2015-ös beszámolójából. A dolgozókra közben átlagosan havi 283 ezer forintot költöttek. A cég a második Orbán-kormány megalakulása óta egymás után nyeri az állami munkákat, az elmúlt két évben több, mint 50 milliárd forintnyi állami megbízást kaptak egyedül vagy konzorciumban. iligarMészáros Lőrinc korábban azt mondta, nem érzi magát oligarchának, ő csak egy egyszerű, dolgozó ember.  
1:49
Híradó
2016. május 31. 18:30

Eljárás a volt MDF-székház bontása miatt

Felügyeleti eljárást indított a hatóság a budapesti Bem József téren álló volt MDF székház, egykori Radetzky laktanya átépítése miatt - tudta meg az RTL Híradó. Azt, hogy az eljárás pontosan miért indult, nem közölte a fővárosi kormányhivatal. A befektető kérdésünkre elismerte, valóban indult eljárás, bár többet erről ők sem tudnak. Az építkezés ellen a környéken élők és egy civil szervezet is tiltakozik.
2:14
Híradó
2016. május 31. 18:20

A budapesti állatkert egyetért a lelövéssel

A heves támadások ellenére másodjára is azt mondta a Cincinnati állatkert igazgatója, hogy helyesen döntött szombaton, amikor utasítására lelőtték a kisfiút veszélyeztető hímgorillát. Bár a budapesti állatkertben másmilyen a gorillák élőhelye, a park szóvivője azt mondta: ha mégis lenne, és ilyen helyzet állna elő, ők is lövetnének, mivel jogszabály is előírja, hogy első az ember.
1:47
Híradó
2016. május 31. 18:13

Futárnak álcázta magát a fojtogató

Futárnak álcázta magát, majd amikor ajtót nyitottak neki, fojtogatni kezdett egy idős nőt egy férfi tegnap Újbudán. A támadó egy BMX kerékpárral érkezett a házhoz, azt hazudta, hogy csomagot hozott, de mikor kinyílt a kapu, azonnal megtámadta a nőt. Az egész jelenetet rögzítették a ház biztonsági kamerái. Az épületben Lakos Imre, volt újbudai alpolgármester él családjával. Az ismeretlen férfi feltehetően be akart törni a házba, a rendőrök még keresik.
1:44
Híradó
2016. május 31. 18:08

Azt állítják, gyerekeket zaklat az edző

„Rágalom az egész ügy” – ezt mondta az RTL Híradónak a nagykanizsai kajak-kenu egyesületnél gyerekmolesztálási ügybe keveredett edző. A Blikk írta meg először, hogy az 59 éves férfi a tanítványait zaklatta. Szexuális tartalmú üzeneteket küldött egy 15 éves lánynak, másokat pedig fogdosott a napilap szerint. Az edző ellen eddig egyetlen szülő sem tett feljelentést, a rendőrség ismeretlen tettes ellen, hivatalból indított nyomozást.
2:36
Híradó
2016. május 30. 18:35

88 milliót költenek az őrség felszerelésére

Újra cserélik az országgyűlési őrök golyóállómellényeit is, mert időszerű - ezt válaszolta Híradónknak az Országgyűlés Hivatala. Elsőként híradónk számolt be arról, hogy csaknem 100 új tagot vesznek fel a testületbe, vagyis legalább két őr jut majd minden egyes képviselőre a Parlamentben. Mára kiderült, biztonsági eszközökre is költenének - 88 millió forintot. Ennek érdekében is az utolsó pillanatban nyújtottak be módosító javaslatot a jövő évi költségvetés tervezetéhez. Az Országház vezetése a terrorizmus elleni küzdelemmel érvel.
1:54
Híradó
2016. május 30. 18:25

A bevásárlást segíti a diáklány ötlete

Időt és pénzt spórolhat az, aki egy csongrádi diáklány díjnyertes ötletét használja. Bálint Karolnia okostelefonra írt alkalmazást, ami forradalmasíthatja a bevásárlást. A telefonba írt bevásárlólista alapján az alkalmazás megmutatja, melyik terméket hol lehet megtalálni az áruházban. Az ötlet különdíjat nyert a világ legnagyobb, középiskolásoknak szóló innovációs versenyén Amerikában.