Tartalmak

1:54
Híradó
2016. június 5. 18:27

Sok depressziós nem megy orvoshoz

Többszázezer ember szenved a depressziótól Magyarországon, mégis sokan azért nem mennek orvoshoz, mert szégyellik a betegségüket, és próbálják eltitkolni a környezetük elől is. Pedig a megfelelő kezeléssel már tízből kilenc beteget meg tudnak gyógyítani. Az, hogy kinél alakul ki a betegség, nem csak a hajlamtól és attól függ, hogy mi történik velünk. Az is befolyásolja, hogy például mennyit éjszakázunk vagy mit eszünk.
2:08
Híradó
2016. június 5. 18:17

Tilos végigtolni a babakocsit a bolton

Tilos végigtolni a babakocsit a bolton! - ez a felirat fogadja egy pilisi boltban a vevőket. Egy 20 hónapos gyermek édesanyja felháborodott, és kirakta közösségi oldalára a képet, melyet azóta több, mint hétezren osztottak meg. A kismamák nagy része azt írta, babakocsi nélkül szinte lehetetlen egy izgő-mozgó gyerekkel bevásárolni. A boltban azt mondták, senkit nem akartak bántani, csak a lopásokat akarták elkerülni.
2:02
Híradó
2016. június 5. 18:04

Özönvíz és sárlavina Budapesten

Özönvíz okozott súlyos károkat Budapesten. Pincéket, garázsokat, udvarokat öntött el az eső a 17. kerületben. A hirtelen jött vihar a sarat is behordta a házakba. A tűzoltók folyamatosan szivattyúztak. Sok helyen még délelőtt is takarítottak. A környéken lakók azt mondják: kevés a csatorna azon a részen, ami nem tudta elvezetni a vizet. Az alpolgármester az RTL Híradónak azt mondta: bővítik a csatornahálózatot.
2:04
Híradó
2016. június 4. 18:40

Trianon: 96 éve írták alá a szerződést

Az ország új határait kijelölő békeszerződést 96 évvel ezelőtt írták alá a versailles-i Nagy Trianon palotában. Ezzel a Magyar Királyság területének több mint 70 százalékát, népességének pedig felét elveszítette. A magyarok jelentős része elfogadhatatlannak tartotta az I. világháborút lezáró békeszerződést, és már nem sokkal az aláírás után legendák sokasága született a határok újrarajzolásáról.
2:03
Híradó
2016. június 4. 18:30

Százmilliós állami hirdetések a Lokálban

Majdnem nettó 400 millió forintért hirdet a Szerencsejáték Zrt. a Lokál című heti és napilapokban idén, ezt a Magyar Narancs derítette ki. A Lokált a Modern Média Group adja ki, amelynek Habony Árpád, a miniszterelnök állítólagos tanácsadója az egyik tulajdonosa. A Szerencsejáték Zrt. azt írta, a hirdetési felületek kiválasztásakor mindig a hatékonyságot tartják szem előtt. Az Együtt viszont úgy látja, Habony Árpád lapjai piaci szempontból értéktelenek, és a Fidesz közpénzből épít médiabirodalmat magának.
1:38
Híradó
2016. június 4. 18:25

65 milliós kisjátékfilm jegybanki pénzből

Filmet is készíttet a nemzeti bank egyik alapítványa. Több mint 65 millió forint közpénzt költenek erre - derítette ki az RTL Híradó. A kisjátékfilm a magyar találmányokról szól majd. A céget, amely a pénzt kapta, egy héttel a döntés előtt jegyezték be. Az alapítvány szerint a 25 perces alkotás a kis és középvállalkozások versenyképességét növeli majd. Az DK-nál úgy látják: az alapítványoknak nem dolguk, hogy filmeket finanszírozzanak.
2:00
Híradó
2016. június 4. 18:18

600 forintra nőhet az idegenforgalmi adó

Akár 600 forint is lehet jövőre az idegenforgalmi adó személyenként és éjszakánként. Az önkormányzatok által beszedett adó felső határát 100 forinttal megemelnék a kormánypártok. A Fidesz frakcióvezetője azt mondja, megjelentek a drága hotelek, amelyek arányaiban keveset fizetnek, ezért emelnének. Az MSZP vérlázítónak tartja a javaslatot, mert az emelés egységes, vagyis az olcsóbb panziókban éjszakázókra is ugyanúgy vonatkozik.
2:19
Híradó
2016. június 4. 18:17

Meghalt Muhammad Ali

74 éves korában meghalt minden idők legnagyobb bokszolója, Muhammad Ali. A régóta Parkinson-kórban szenvedő egykori ökölvívó légzési zavarokkal került kórházba, családja szombat hajnalban jelentette be halálát. Az olimpiai-és háromszoros világbajnok Ali nemcsak a ringben küzdött, hanem híres polgárjogi harcosként a békéért és az emberi jogokért is. Életével a sporton túl is nagy hatást gyakorolt Amerikára és a világra.
2:03
Híradó
2016. június 4. 18:15

Döntöttek a kórházak sorsáról

Bezárnák a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórházat és a Szent János Kórházat, újra megnyitnák az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet egy részét, és három új sürgősségi centrumot építenének fel a fővárosban. Erről elsőként a Népszabadság számolt be. A lap úgy tudja: pénteken már kormánydöntés is született arról, hogyan alakítják át a fővárosi egészségügyi ellátást. A Péterfy kórház főigazgatója azt mondta: a médiából tudta meg, hogy bezárhatják a kórházát. A kormánytól nem reagáltak, az egészségügyi államtitkárság pedig nem erősítette meg, hogy valóban született már döntés az átalakításról.
1:43
Híradó
2016. június 4. 18:00

Újraélesztették az 5 éves kisfiút

Újra kellett éleszteni egy 5 éves kisfiút, miután úszásoktatás közben majdnem belefulladt a medencébe Balatonbogláron. Óvodástársával volt, amikor valószínűleg vizet nyelt és elmerült. Az oktatók azonnal rohantak, hogy kimentsék, de már nem lélegzett. Még a mentők kiérkezése előtt az úszómester élesztette újra. A veszprémi kórházban ápolják, már sokkal jobban van. Még vizsgálja a rendőrség, hogy ki hibázott.
Híradó
2016. június 4. 17:58

Többmilliós játékfilm jegybanki pénzből

Több mint 65 millió forint közpénzt költ egy kisjátékfilm elkészítésére a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványa – derítette ki az RTL Híradó. A film a magyar találmányokról szól majd. A Talentum Film Kft.-t, amely a pénzt kapta, egy héttel a döntés előtt jegyezték be. Az DK szerint az alapítványoknak nem dolga, hogy filmeket finanszírozzon, az alapítvány szerint a 25 perces alkotás a kis és középvállalkozások versenyképességét növeli majd.
2:06
Híradó
2016. június 3. 18:40

Öt új cég az MNB alapítványainál

Öt új céget alapított az MNB Alapítványainak ingatlan hasznosítója, egyenként 10 millió forintos alaptőkével - írta az atlatszo.hu és a Világgazdaság. Hogy a cégek pontosan mit csinálnak majd, nem tudni. A Jegybank március végi összesítése alapján eddig már több mint 266 milliárd forintot kaptak az MNB-s alapítványok. Ebből vásároltak több nagyértékű ingatlant is, csak a budai várban kettőt. A Jegybank volt alelnöke szerint semmi szükség nincs ennyi ingatlanra.
2:31
Híradó
2016. június 3. 18:40

Érdemes változtatni a cafeteria összetételén

Havi ezer forintot bukik jövőre egy átlagos dolgozó, ha nem változtat a cafeteria összetételén - így számol az egyik legnagyobb munkaügyi tanácsadó cég.  A kormány ugyanis 50 százalékkal emelné az egészség- és nyugdíjpénztári befizetések adóját, és a továbbiakban nem érné meg ezeket, a most még népszerű juttatásokat választani. Az LMP szerint a kormány felszámolja a nyugdíj előtakarékosságot. A Nemzetgazdasági Minisztérium azt írta, az emberek majd az önkéntes pénztárakba utalhatják a készpénzben kapott cafetériát.
2:11
Híradó
2016. június 3. 18:35

Olcsó díjat állapított meg az I. kerület Ákosnak

Többe kerül egy hosszúlépés Ákos és Tiffán Zsolt fideszes politikus Lánchíd melletti éttermében, mint amennyiért a hely négyzetméterét bérlik havonta az I. kerületi önkormányzattól – írta meg a 444.hu. Pedig egy hete épp a túl alacsony bérleti díjak miatt mondták fel egy kerületi cukrászda bérleti szerződését. Ákos nem akart reagálni. Az önkormányzat azt írta: minden esetben egyedi elbírálás alapján állapítják meg a bérleti díjakat. A DK szerint elfogadhatatlan ez az eljárás.
2:40
Híradó
2016. június 3. 18:10

Érettségi közben sérült meg Berki bokája

Rosszul érkezett a szőnyegre, így zúzta össze a bokáját Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász. Emelt szintű érettségi vizsgát tett a Testnevelési Egyetemen, ami a felsőoktatási felvételiéhez kellett. Ekkor történt a baleset. Bár Berki Krisztián olimpiai bajnok, a vizsgakövetelmények előírják, hogy ugyanúgy kell érettségiznie testnevelésből, mint midnenki másnak, ha felvételizni szeretne.
2:04
Híradó
2016. június 3. 18:10

Korábban is voltak gondok az edzővel

A gyanú szerint a bokszedző, úgy büntette a gyerekeket, hogy szíjjal kellett ütniük egymást. A Fókusznak adott telefonos interjút Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke. Azt mondta, hasonló okok miatt korábban már elmarasztalták a mesteredzőt, de a múltjáról nem tudtak. A fullánk.com írta meg elsőként, hogy a férfit elítélték nemi erőszak kísérlete és súlyos testi sértés miatt korábban. Most is verekedés miatt kell bíróságra járnia. A vád szerint ugyanis 2014-ben megvert egy 80 éves férfit.
1:51
Híradó
2016. június 3. 18:00

Verésbe halt bele egy csecsemő Recsken

Egy halott kisbabával állított be egy recski pár a helyi rendelőintézetbe. Azt állították, hogy a két hónapos gyerek babakocsiját feldöntötte a kutya, és kiesett belőle. A rendőrök azonban nem hittek nekik. A fiatal pár másik gyerekét ugyanis már korábban elvették tőlök gyerekbántalmazás gyanúja miatt. És az első orvosszakértői vélemény szerint a két hónapos babát is bántották. Mindkét szülőt őrizetbe vették. Információnk szerint egyik beismerte az erőszakot.
2:05
Híradó
2016. június 2. 18:37

Új metrókocsikat küldtek az oroszok?

Nem felújított, hanem valószínűleg új metrókocsikat szállítanak az oroszok Budapestre - ezt a Népszabadság írta. A szerelvényeket csütörtökön a Metróért Egyesület szakemberei is megnézték. A civil szervezet vezetője ezután az RTL Híradónak megerősítette, a metró 90 százalékban új, csak néhány alkatrész a régi. A Demokratikus Koalíció szerint ez felveti a korrupció, a csalás, illetve a megtévesztés gyanúját. Ugyanis a közbeszerzési eljárást felújításra írta ki a fővárosi önkormányzat. A BKV azonban állítja: felújítás történt.
2:37
Híradó
2016. június 2. 18:35

Új cégeivel is sikeres Mészáros és Garancsi

Újonnan vásárolt cégeivel is jó évet zárt tavaly Garancsi István és Mészáros Lőrinc. A felcsúti polgármester egyik vállalkozása például alig két héttel azután kapott állami megrendelést, hogy megvásárolta a céget. Garancsi István vállalkozása, amely az online pénztárgépekhez szállít alkatrészt, 420 milliós osztalékot fizetett idén. A száz leggazdagabb magyar kiadványát készítő szakújságíró szerint ezek a cégek látszólagos versenyen érnek el jelentős profitot.
2:34
Híradó
2016. június 2. 18:30

Kapcsolataira hivatkozott a Quaestor-vezér

Politikailag kellemetlennek nevezte a Quaestor csődöt sms-ben az ügy egyik gyanúsítottja - ez a nyomozati anyagokból derül ki, amelyeket a 168 óra szerzett meg. Az iratok szerint az MNB alelnökétől azt kérte Tarsoly Csaba, a brókerház vezetője, hogy inkább máskor folytassák le a felügyeleti vizsgálatot. Az elutasító válasz után Tarsoly azt üzente, hogy a kormányhoz fordul, mert Orbán Viktor jó barátja.
1:57
Híradó
2016. június 2. 18:27

Nincs elég hely a gyermekpszichiátrián

Kevés az ágy a Heim Pál Gyermekkórház pszichiátriáján, nagyobb osztályra lenne szükségük, mert egyre több a beteg. Ezt mondta az RTL Híradónak az osztály vezetője. A kórház új pszichiátriai központot szeretne kialakítani, az épület megvan hozzá, de az átalakításhoz egyelőre nincs meg a pénz. Nekik gyűjt idén az Európai Orvosok Zenekara, közelgő budapesti koncertjük teljes bevételét a kórháznak ajánlották fel.