Tartalmak

2:02
Híradó
2016. július 10. 18:00

Lezuhant egy sárkányrepülő, ketten meghaltak

Ketten meghaltak, amikor lezuhant egy motoros sárkányrepülő szombat este Zalaegerszeg mellett. A 64 éves oktatón és 26 éves tanítványán már nem tudtak segíteni. A hatóságok még vizsgálják, hogy pontosan mi okozhatta a szerencsétlenséget.  A hétvégiházas övezetben többen is végignézték a történteket. Több szemtanú is azt állítja, hogy a gép motorja a levegőben leállt, majd ezután nagy sebességgel csapódott a földnek.
2:03
Híradó
2016. július 9. 18:45

Tisztáznák a Fidesz és a kopaszok kapcsolatát

Nem érdeke az ügyészségnek, hogy kiderüljön az igazság a választási irodánál történt februári botrányról – ezt állítja az MSZP. A párt képviselőjét a Ferencváros biztonsági cégének is dolgozó kopasz, kigyúrt férfiak akadályozták meg az év elején abban, hogy beadja népszavazási kezdeményezését. A szocialisták szerint őket a Fidesz küldte oda, de hiába kérték, a rendőrség nem hallgatja meg az ügyben tanúként Kubatov Gábort, a Ferencváros elnökét, aki a Fidesz alelnöke is.
2:14
Híradó
2016. július 9. 18:42

A főváros kidolgozta a dugódíj részleteit

A kormány nem támogatja a dugódíjat, ezért nem is kezdeményezi a bevezetéséhez szükséges törvény módosítását. Ezt válaszolta a kormány az RTL Híradó kérdésére, azt azonban nem mondták meg, hogy miből fizetik ki a dugódíj elmaradásáért járó uniós bírságot. A díjat azért kellene bevezetni, mert a főváros korábbi vezetése úgy egyezett meg az unióval, hogy a négyes metró támogatásáért cserébe bevezetik a dugódíjat.
2:14
Híradó
2016. július 9. 18:37

Homofóbia miatt mondatnák le Kocsis Mátét

A DK szerint homofób kijelentései miatt minden közéleti posztjáról le kellene mondania Kocsis Máténak a Fidesz kommunikációs igazgatójának, a VIII. kerület polgármesterének. A politikus a Facebookon tegnap melegnek nevezte azt az ügyvédet, aki Ungár Klárát képviselte egy perben, amit elvesztett az egykori SZDSZ-es képviselő ellen. Pártja szerint Kocsis megsértett családapaként, mint magánember nyilvánított véleményt, akit ha Ungár Klára nem sértett volna meg annak idején, akkor sosem indult volna el a vita.
2:13
Híradó
2016. július 9. 18:35

Milliárdokat bukhatnak egy méteren

Hiába készült el 300 millió forintos uniós támogatásból, nem használhatják a Türr István Kutató Intézet központját a Baranya megyei Vajszlón. Valaki elmérhette a területet, ezért az épületet tíz méter hosszan, egy méterre belelóg a Magyar Közút területébe, így pedig nem kaptak használatba vételi engedélyt. A vajszlói beruházás egy országos program része, és az uniós szabályok szerint több milliárd forintot kell visszafizetni, ha nem teljesül a program. 
2:08
Híradó
2016. július 8. 18:47

Tízszer annyi megy közmunkára, mint átképzésre

Több mint tízszer annyit költ a kormány a közmunkaprogramra, mint az állást keresők képzésére. A Közmunkások Szakszervezete szerint a mostani tanfolyamokkal nagyon nehéz bekerülni a munkaerőpiacra, ahol pedig hiány van a dolgozókból. A Nemzetgazdasági Minisztériumnál azt állítják, 3 milliárd forintot költenek arra, hogy a közmunkások álláshoz jussanak, és közülük 1700-an már munkát is találtak.
2:23
Híradó
2016. július 8. 18:45

Tarlós letiltotta az ügyvédi irodát

Kormányközeli gazdasági érdekkörhöz kerülhet a fővárosi vállalatok évi 300 milliárd forintos közbeszerzése - az Index szerint ettől tartanak a budapesti cégek vezetői. A valasz.hu pedig ennek kapcsán arról írt, hogy a közbeszerzések lebonyolításra létrehozott vállalat cégbejegyzését Habony Árpád, a miniszterelnök tanácsadójának volt ügyvédje végezte. A főpolgármester ezután megtiltotta, hogy a Fővárosi Közbeszerzési Kft. szerződjön az ügyvédi irodával. Az MSZP szerint, ha el akarják lopni a közpénzeket, akkor el is fogják.
3:03
Híradó
2016. július 8. 18:40

Orvlövészek gyilkoltak rendőröket

Orvlövészek gyilkoltak meg öt rendőrt az amerikai Dallasban a rendőri túlkapások elleni tüntetés közben. Találatok értek további hét rendőrt, többen közülük súlyos állapotban vannak. Három gyanúsítottat őrizetbe vettek, egy negyedik az egyik dallasi parkolóházban barikádozta el magát, aztán végeztek vele a rendőrök. Előtte azzal fenyegetőzött, hogy bombák robbannak majd a városban, de a rendőrök nem találtak robbanószerkezetet. Megrázó felvételek következnek.
1:49
Híradó
2016. július 8. 18:38

Panorámás nyaralót építtet Matolcsy fia

Panorámás balatoni nyaralót épít Matolcsy György fiának megbízásából az a cég, amely a jegybanki alapítványoknak is dolgozik. Az ügyről a Népszabadság írt. A céget egy olyan vállalkozás hozta létre, amelyben korábban tulajdonos volt Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás is. Az Együtt szerint ebből is látszik, hogy rokonainak juttat közpénzt Matolcsy György. Az alapítványok szerint kizárólag szakmai alapon bízták meg a céget az ingatlanfejlesztésekkel.
1:47
Híradó
2016. július 8. 18:00

Megölte a feleségét, majd kiugrott az ablakon

Családi tragédia Szombathelyen. Agyonszúrta feleségét egy 47 éves férfi reggel. A támadás után kiugrott az ötödik emeletről és szörnyethalt. A helyiek szerint a házaspárnak három gyereke van, két tinédzser lány és egy fiú. Állítólag az apa és az anya egy ideje már nem éltek együtt, egy szomszédjuk az RTL Híradónak azt mondta, a gyerekek miatt veszhettek össze. Megrázó történet következik.
3:19
Híradó
2016. július 8. 17:15

LÖVÖLDÖZÉS: Pánik Dallas utcáin

Orvlövészek gyilkoltak meg öt rendőrt az Egyesült Államokbéli Dallasban egy rendőri erőszak ellen szervezett tüntetésen. Miután kitört a lövöldözés a rémült emberek egymást taposva próbálnak biztonságba kerülni a golyók elől. A támadók célpontjai a rendőrök voltak, akik az ellenük szervezett tüntetést biztosították. A demonstrálók azután vonultak az utcára, hogy a héten két fegyvertelen afroamerikait lőttek le fehér rendőrök. Ezt az alkalmat használták ki a támadók, akik valószínűleg a környező házak emeleteiről nyitottak tüzet.
2:19
Híradó
2016. július 7. 18:39

Miniszterek vitáznak vendégmunkásokról

Nem támogatja a kormány a nemzetgazdasági minisztert, hogy vendégmunkásokkal enyhítsék az általánossá vált munkaerőhiányt - ezt közölte Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter. Varga Mihály szerdán még konkrét intézkedésekről beszélt a gazdaság teljesítőképességének megőrzésért, először azt mondta, az európai unión kívülről érkezők elszállásolásáról is gondoskodni kell. Majd közleményt adott ki arról, hogy nem menekültek betelepítésére gondolt.
2:22
Híradó
2016. július 7. 18:37

Hat milliárdból épülne sportcsarnok Felcsúton

Majdnem kétszer felépíthetnék a Pancho arénát a tervezett felcsúti sportcsarnok árából. A Figyelő című lap derítette ki, hogy a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány 6 milliárd forintból építene sportcsarnokot az 1800 lakosú faluba. A beruházás jórészt a társasági adókedvezményekből befolyó pénzből valósulna meg. Az Együtt szerint ez közpénz, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nem az.
2:09
Híradó
2016. július 7. 18:31

Aggódnak az önkormányzati alkalmazottak

Kétségbeestek az önkormányzati óvodáknál dolgozó dajkák, attól félnek, nem kapnak abból a kétszer 35 ezer forintos pluszjuttatásból, amit a nevelést-oktatást segítőknek szánt a kormány. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte, ők csak az állami dolgozók béréről dönthetnek. Az Önkormányzatok Szövetségénél viszont azt mondják, ez megkülönböztetés, helyi szinten pedig egyre kevésbé van erre pénz.
1:59
Híradó
2016. július 7. 18:11

Megint nyomozók jártak Galambos Lajosnál

Újra rendőrök jártak Lagzi Lajcsi birtokán. A Bors információi szerint szerdán hajnalban civil ruhás nyomozók vizsgálódtak a zenész boldogasszonypusztai házánál. Néhány napja Galambos Lajos azzal került a címlapokra, hogy gyerekek mentek be a birtokra, és kinyitották az ott lévő halastó egyik zsilipjét, hogy a vízben fürödjenek. A gyerekek az állítják, hogy megverték őket, a zenész viszont azt, hogy őt ütötte meg az egyik gyerek apja.
1:39
Híradó
2016. július 7. 18:09

Padon hagyta a gyerekét, börtönt kaphat

Évekre börtönbe kerülhet az a miskolci nő, aki tavaly októberben egy lakótelepi padon hagyta a gyermekét. Kiskorú veszélyeztetésével vádolják, az ügyét csütörtökön kezdte tárgyalni a bíróság. A nőnek öt gyermeke van, négy nevelőszülőknél, egy pedig az apjával él. Most megint terhes, úgy tudjuk, az utolsó hónapban van. Arról, hogy megtarthatja-e a babát, az ítélettől függően dönt majd a gyámügyi hatóság.