Tartalmak

2:06
Híradó
2016. július 15. 18:37

Egymilliárdért utazott Orbán Viktor

Több mint egymilliárd forintba kerültek a miniszterelnök külföldi útjai az elmúlt két évben. Ez a Népszabadság összesítéséből derült ki. Orbán Viktor eddig 86 hivatalos úton vett részt ebben a kormányzati ciklusban. A legdrágább utazására majdnem 67 millió forintot költöttek. A miniszterelnök sajtófőnöke szerint mindig a legolcsóbb megoldást választják. Az Együtt viszont úgy látja, Orbán Viktor sokszor feleslegesen utazik.
2:22
Híradó
2016. július 15. 18:32

Hatalmas pusztítást végzett a jégeső

A becslések szerint egymilliárd forintos kárt okozott az országban a szerda éjszakai vihar. Bács-Kiskun megyében annyi helyre hívták a tűzoltókat, hogy még ma is dolgoztak. Az erős szél és a jégeső miatt 10 ezer kárbejelentésre számítanak a biztosítók. Az ítéletidőnek még nincs vége, szombatra a legmagasabb vörös figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Annyi eső eshet, mint máskor egy hónap alatt.
1:55
Híradó
2016. július 15. 18:25

Rabosították Kis Grófot

Ujjlenyomatot vettek tőle, lefényképezték és gyanúsítottként hallgatták ki a népszerű zenészt, Kis Grófot értesült a Blikk. Az énekes még május végén keveredett családi verekedésbe Abonyban. A történtekről mind a két érintett fél mást állít, vita van például abban, hogy ki szorította le a másikat autójával az útról. A rendőrség egyelőre szűkszavúan annyit közölt, garázdaság miatt nyomoznak.
1:26
Híradó
2016. július 15. 18:22

30 pisztolyt tartott engedély nélkül

30 pisztolyt és több ezer lőszert találtak a rendőrök csütörtökön egy gyöngyöshalászi férfi házában. A gyanúsított testvére Híradónknak azt mondta, hogy bátyja évek óta szenvedélyesen gyűjtötte a fegyvereket, de hibázott, mert nem volt rájuk engedélye, és a pisztolyok egy része nem is volt hatástalanítva. A férfit őrizetbe vették. Azt egyelőre vizsgálják, hogy honnan szerezte a pisztolyokat és lőszereket.
3:08
Híradó
2016. július 15. 18:12

Sokkolta a világot a tömegmészárlás

"Gyáva támadás a szabadság és a nyugati civilizáció ellen” – így kommentálták a világ vezetői a nizzai tömeggyilkosságot. Az ENSZ és külföldi politikusok sora egyöntetűen elítélte az ártatlan civilek elleni barbár merényletet. Mindenki kiemelte annak jelentőségét, hogy a támadást azon a napon követték el, amelyen a franciák a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméit ünnepelték.
3:08
Híradó
2016. július 15. 18:10

Sok magyar volt a tömegben

Pánik, gyereksikolyok, vérző sebesültek, tetőre menekülő emberek. Erről számoltak be Híradónknak a nizzai terrortámadás magyar szemtanúi. Egy fiatal magyar pár a szállodája erkélyéről nézte végig az egészet. Egy magyar család hatéves kislányával pedig egy étterem padlóján feküdt rettegve, amíg tartott a pánik és a lövöldözés. A külügyminisztérium arról tájékoztatta Híradónkat: a sérültek és a már azonosított halottak között nincs magyar állampolgár.
3:08
Híradó
2016. július 15. 18:07

Nem figyelte a terrorelhárítás

Magányos terrorista lehetett a tömeggyilkos. Eddig ez derült ki a 31 éves, Nizzában élő tunéziai származású támadóról, aki nem szerepelt a francia terror-elhárítás listáján. A férfinak korábban kisebb ügyei voltak a rendőrséggel, és nem tudták róla, hogy radikális iszlamista lenne. A francia hatóságok mindenesetre vizsgálják, hogy lehettek-e segítőtársai. A merényletet még egyik terrorszervezet sem vállalta magára.
2:31
Híradó
2016. július 15. 18:03

Rengeteg sérült élet-halál között

"Mint a tekebábuk, úgy dőltek az emberek a robogó kamion előtt" - ezt mondták azok a túlélők, akik közel kerültek a tömegben száguldó teherautóhoz. Több ezer ember menekült pánikban, egymást taposva a teherautó elől. A több mint száz sebesült közül legalább ötvenen vannak élet-halál között, sokan kerültek sokkos állapotba. A Külügyminisztérium szerint az áldozatok és a sérültek között nincs magyar.
3:47
Híradó
2016. július 15. 18:00

Terror Nizzában - 84 halott

Terrortámadás történt Nizzában! Legalább 84-en meghaltak, és több mint 200-an megsérültek, amikor egy férfi a francia Riviéra egyik legnépszerűbb sétányán teherautóval belehajtott az összegyűlt tömegbe, majd a rendőrökre lőtt. A merénylet röviddel azután történt, hogy csütörtök éjjel véget ért a francia forradalom évfordulóján tartott tűzijáték, amit tízezrek néztek. A rendőrök lelőtték a terroristát. A helyszínen sokan készítettek felvételeket. Különösen megrázó képek következnek!
3:02
Híradó
2016. július 15. 17:38

KIS GRÓFO ÜGYVÉDJE: "Nem igaz, amit az ellenoldal állít!"

A rendőrségre várták Kozák Lászlót, művésznevén Kis Grófot. A zenész május 29-én keveredett verekedésbe Abonyban. Az ügyről a Fókusz számolt be először. A zenésznek az unokatestvére korábbi barátnőjének családjával gyűlt meg a baja. Az ügyről a rendőrség csak egy szűkszavú közleményt küldött. Ebben azt írják, hogy garázdaság miatt indítottak eljárást, eddig gyanúsítottakat és tanúkat hallgattak meg, valamint házkutatást is tartottak. Bővebb tájékoztatást azonban nem tudnak adni, mert folyamatban lévő ügyről van szó.
1:18
Híradó
2016. július 15. 15:00

Szemtanúk beszámolója a nizzai terrorról!

Híradónk Nizzában tartózkodó magyarokkal is beszélt. Egyikük épp barátnőjével nyaral a francia Riviérán, egy órával a támadás előtt még lent voltak a sétányon. Csak átöltözni mentek a szállodába, így az erkélyről nézték végig a tragédiát. A másik szemtanú pedig családjával nézte a tűzijátékot, 200 méterre voltak a helyszíntől, mikor a pánik kitört, így egy étterembe szaladtak be.
0:37
Híradó
2016. július 15. 13:57

KIVÉGZÉS: A támadás vége

A támadás vége – francia rendőrök vették körbe a gázoló teherautót és folyamatosan tüzeltek a vezetőfülkére. Az egyik rendőr a lövöldözés közben kissé hátrébb húzódik, mintha a sofőr viszonozta volna a tüzet, majd visszamegy és újra tüzelni kezd. A 31 éves, tunéziai származású férfi egyedül volt a fülkében, a rendőrség az átvizsgálás után  fegyvereket, robbanószereket és gránátokat talált a teherautóban.
0:28
Híradó
2016. július 14. 18:55

450 milliót fizetett Nagy Ádámért a Bologna

Az olasz Bologna csapatához igazolt Nagy Ádám, az idei labdarúgó Európa-bajnokság magyar felfedezettje. Az olasz klub másfél millió eurót, több mint 450 millió forintot fizet a magyar középpályásért eddigi klubjának, a Ferencvárosnak. A 21 éves játékos egy éve került be a válogatottba, az Eb előtt már több külföldi oldal is, a torna lehetséges felfedezettjeként írt róla. A Bologna mellett több európai csapat is érdeklődött iránta.
2:12
Híradó
2016. július 14. 18:40

Egyenruhások vertek menekülteket?

Kutyákkal kergették, megbilincselték, megverték Magyarországon azokat a menekülteket, akik a kerítés ellenére átjöttek az ország területére. Ezt írja jelentésében a neves nemzetközi emberi jogi szervezet a Human Rights Watch. A Helsinki Bizottsághoz is érkeztek ilyen panaszok. Szerintük az utóbbi hetekben a magyar kormány tolerálja a bántalmazást a menekültekkel szemben. A belügyminiszter Híradónknak azt mondta: visszautasítja, hogy rendőrök menekülteket vertek volna meg.
2:24
Híradó
2016. július 14. 18:40

Nem lesz uniós pénz a metrófelújításra?

Nem fogadna Lázár János arra, hogy az Unió támogatást ad a 3-as metró felújítására. Így reagált a miniszter a Népszabadság értesülésére, miszerint támogatás helyett hitelből kell fizetni a 139 milliárdos felújítást. A fővárosi önkormányzat a metró kocsik 69 milliárd forintos felújítására már vett fel kölcsönt. A városháza egyelőre hallgat, az szocialisták Orbán Viktor és Tarlós István kudarcáról beszélnek.
2:23
Híradó
2016. július 14. 18:35

Nem bontanak szerződést a biztonsági céggel

Nem bont szerződést a Városliget Zrt. a biztonsági cégekkel, amíg tart a rendőrség vizsgálata. De azt mondják, kevesebb őrt küldenek a területre, ahol a tervezett múzeumnegyed ellen már hónapok óta tiltakoznak civilek. A tüntetők szerint tőlük egyáltalán nem kellene megvédeni a Ligetet. Közben zenészek egy csoportja azt mondja, ha a Ligetben tervezett Magyar Zene Házához fákat kellene kivágni, akkor inkább ne húzzák fel az épületet.
2:07
Híradó
2016. július 14. 18:35

Alagutat építenek a Parlamenthez

Alagúttal kötik össze a Parlamentet és az Országgyűlés Hivatalának új irodaházát. Ez derül ki egy most megjelent kormányrendeletből. Hogy mindez mennyibe kerül majd, egyelőre nem tudni, ahogy azt sem, hogy néz majd ki az új épület. Csak annyi biztos, hogy a most üresen álló, 1972-ben átadott irodaházat lebontják. Az Együtt szerint túl sokba kerül az embereknek a kormányzati költözködés. A párt úgy látja: a miniszterelnökség Várba költözésével épp elég hely lenne irodistáknak a Parlamentben - nincs szükség új épületre.
2:04
Híradó
2016. július 14. 18:35

Alacsony benzinár: nem lesz olcsóbb a taxizás

Nem lesz olcsóbb a taxizás a fővárosban az Uber távozása után. A Főpolgármesteri Hivatal szerint nem tervezik a taxisrendelet módosítását - pedig a jogszabály életbe lépése óta az üzemanyagárak nagyot zuhantak, a taxisok mégis ugyanazzal a hatósági árral dolgoznak. A kormány szerint az Uber nem akarta betartani a szabályokat, ezért vonul ki a magyar piacról. A DK viszont tiltás helyett megegyezett volna a céggel.
2:08
Híradó
2016. július 14. 18:35

Hiába újították fel, hosszabb lesz a menetidő

Hiába a felújítás, tovább tart a vonatozás Békéscsabára a fővárosból – írja a Világgazdaság. A vasúti pályára csaknem 39 milliárd forintot költöttek, a korábbi menetidő azonban 1 perccel nőtt. A MÁV-nál azt mondják azért, mert 3 új megállóhely is lett. Pedig a beruházás átadóján a társaság műszaki igazgatója azt ígérte, 40 perccel csökken a menetidő. Most kiderült, ez valójában 2017 végétől várható.
1:44
Híradó
2016. július 14. 18:10

A szülők és kisfiuk is meghalt a balesetben

Családi tragédia! Egy 13 éves kisfiú és szülei vesztették életüket szerdán egy balesetben Tiszabura és Abádszalók között. Hazafelé tartottak, amikor rokonaikkal ütköztek össze a két falut összekötő főúton. Úgy tudjuk, a kocsi megcsúszott a rossz minőségű úton és átsodródott a másik sávba, ahol egy mikrobusznak csapódott. A tragikus balesetben még hárman megsérültek, egyikük életveszélyesen.
2:05
Híradó
2016. július 14. 11:23

Nézői: Ítéletidő Balatonfüreden is

Balatonfüredre még délután érkezett meg a vihar, és az úton lévő autósok rögtön menekülőre fogták. A jég, a heves szél és az eső elől egy benzinkút alá húzódtak be. Az utak sokfelé járhatatlanná váltak, ugyanis hatalmas faágak zuhantak az úttestre. Máshol vízátfolyások nehezítették a közlekedést. A csatornarendszer alig bírta a nagy mennyiségű csapadékot, ezért több helyen feltört a víz.
1:53
Híradó
2016. július 14. 11:08

Állatokra omlott egy épület a viharban

Belekapott a szél a tetőszerkezetbe, majd össze is dőlt egy hodály Poroszló közelében. Az épületben több állat is volt, egy részük elpusztult a balesetben. A helyszínre érkező tűzoltók a még életben maradt állatokat kimentették. Az országban jelenleg is több mint 400 helyen dolgoznak a tűzoltók, többségében Kelet-Magyarországon, ahol még ma is lehet heves zivatarokra számítani. Részletek este 6-kor a Híradóban.
2:15
Híradó
2016. július 14. 10:50

Folyóvá változott Eger belvárosa

Óriási viharral érkezett meg Heves megyébe is a hidegfront. Az éjszaka során Eger elesett, a város csatornái nem bírták elvezetni a hirtelen jött, nagy mennyiségű csapadékot, sok helyen éppen a csatornákból tört fel a víz. Az autósok több helyen kénytelen voltak visszafordulni. A gyalogosok is megküzdöttek a viharral, ők bokáig gázoltak a vízben. A vihar a fákban is hatalmas pusztítást végzett, több helyszínen a tűzoltóknak kellett járhatóvá tenni az utakat.