Tartalmak

2:20
Híradó
2016. július 30. 18:30

Ötezer vagyonnyilatkozatba lehet belenézni

Nyaraló a gyerek, cég a feleség nevén. És ez csak két módja annak, hogy valójában sosem derüljön ki, milyen vagyonnal rendelkeznek a politikusok. A jelenlegi vagyonnyilatkozati eljárás szerint nem kell nyilvánosságra hozni, mi van a hozzátartozók nevén. A direkt36 és a Transparency International által indított portálon, a vagyonkereso.hu-n már több mint ötezer vagyonnyilatkozatba lehet belenézni.
2:15
Híradó
2016. július 30. 18:27

Káosz a fürdőnél az RTL riportja után

Káosz a lipóti termálfürdőnél : percekig helyet kereső autósok, kerülő útra kényszerülő buszjárat.  Szombat reggelre a polgármester lezáratta a fürdő melletti önkormányzati területet, ahol korábban parkolni tudtak a vendégek. Mindez azután történt, hogy pénteken beszámoltunk arról, hogy az RTL Híradó birtokában lévő hangfelvétel leirata szerint a Győr-Moson-Sopron megyei település polgármestere termálkutat kér a helyi fürdő tulajdonosaitól, cserébe pedig telket ad és csökkenti a rájuk kivetett telekadót.
2:17
Híradó
2016. július 30. 18:10

Sokfelé volt dugó az országutakon

Több órás sorok alakultak ki több határátkelőnél, mert sokan indultak nyaralni. Hegyeshalomnál az osztrák határőrök szúrópróbaszerű ellenőrzése lassítja a haladást, Röszkénél pedig a nyugatról hazafelé tartó vendégmunkások miatt volt tömeg. Az RTL Híradónak nyilatkozó közlekedésbiztonsági szakértő türelemre intett, azt mondta, veszélyes, ha az autósok gyorshajtással próbálják behozni a dugóban elvesztett időt.
1:37
Híradó
2016. július 30. 18:05

Nem vette észre az előtte fékezőket

Hármas karambol volt az M3-as autópályán Füzesabony közelében szombat délután. Egy korábbi baleset miatt állt a forgalom, amikor egy teherautó nem vette észre az előtte fékezőket, és a sornak hajtott. Két kocsit tört össze. A sofőr az RTL Híradónak azt mondta, éppen a GPS-t próbálta beállítani, mielőtt nekicsapódott az előtte haladóknak. A balesetben összesen öten sérültek meg, egyikük súlyosan, őt mentőhelikopterrel szállították kórházba.
1:54
Híradó
2016. július 30. 18:00

Rablógyilkossággal gyanúsítják

Egy kocsmában, sörözés közben fogták el a rendőrök a gödöllői lány gyilkosát. A férfi még csütörtök éjjel egy autót akart ellopni, a 24 éves tulajdonos azonban ezt igyekezett megakadályozni, végül az autó alá szorult és meghalt. A férfi segítségnyújtás helyett elmenekült. Egy nappal később találták meg a Pest megyei Isaszegen. A Blikk értesülése szerint zenészként dolgozott, úgy tudni már volt bűntetve. Most rablógyilkossággal gyanúsítják.
1:46
Híradó
2016. július 30. 14:57

BALESET: Megrázó látvány az M7-es autópályán

Mindkét jármű a külső sávban haladt, amikor a személyautó 64 éves sofőrje hirtelen lassítani kezdett a lehajtó előtt. Ekkor csapódott bele hátulról a kisbusz. Az ütközés erejétől az autó a kanyarodó sávba, majd a szalagkorlátnak csapódott. A mikrobusz pedig többször megpördült, csúszott a tetején és az ütközés helyétől 150 méterre állt meg. Az autó úgy összeroncsolódott, hogy a tűzoltóknak kellett kiszabadítani a sérülteket. Az autóban négyen, a kisbuszban hatan utaztak. Az autó sofőrje a helyszínen életét vesztette. A sérültekhez két mentőhelikoptert is küldtek.
2:21
Híradó
2016. július 29. 18:43

Adó a vendégmunkások ellen?

Napi 800 forintos adót kell fizetniük szeptembertől Alsónémediben a vendégmunkásoknak egy nemrég elfogadott rendelet szerint. Erről az Index írt először. Bár a szabály nem nevezi meg a Romániából érkezett munkavállalókat, a feltételeket úgy alakították ki, hogy leginkább rájuk vonatkozik. Az LMP szerint elfogadhatatlan az adó, a kormány azt írta, nem szólnak bele az önkormányzatok által kiszabott helyi adórendeletekbe.
2:28
Híradó
2016. július 29. 18:40

Hivatali visszaélés gyanúja Lipóton

Egy termálkutat kér az irreálisan magas telekadó csökkentéséért cserébe a lipóti polgármester- tudta meg az RTL Híradó. Egy testületi ülés hanganyaga szerint a helyi termálfürdő tulajdonosainak ajánlotta ezt a település vezetője. A termálfürdő tulajdonosainak idén több mint 50 millió forintot kellene fizetniük. A hangfelvétel szerint „reálisra vissza lehet venni az adó mértékét”, ha a polgármester szállodájának kapja az egyik termálkutat. A polgármester szerint ez nem igaz.
2:05
Híradó
2016. július 29. 18:30

Varga: Cél a teljes foglalkoztatottság

A Nemzetgazdasági Miniszter szerint egyre közelebb kerül az ország a teljes foglalkoztatottsághoz. Varga Mihály szerint a 2010-es kormányváltás óta több mint 600 ezer új munkahelyet hoztak létre. A szocialisták azt mondják, a munkanélküliek száma azért csökken, mert az állást kereső fiatalok és szakemberek inkább elhagyják az országot. A közmunkások száma közben tizedével nőtt tavaly óta, ez is javítja az adatokat.
2:05
Híradó
2016. július 29. 18:26

Büszkeségből sem járnak rákszűrésre

Gyakran félelemből és büszkeségből nem járnak a férfiak rák-szűrőizsgálatra - ezt mondta az RTL Híradónak egy onkológiai betegekkel foglalkozó szakpszichológus. A szakember szerint a férfiak nehezebben szembesülnek azzal, ha baj van. Erről elsőként a Napi Doktor nevű portál írt. Az RTL Híradó által megkérdezett onkológus szerint nincsenek pontos adatok arról, hány férfi jár rendszeresen szűrésre.
2:12
Híradó
2016. július 29. 18:22

Vikidál tagadja, hogy jelentett

Vikidál Gyula jelenthetett a 30 évvel ezelőtti Queen koncert szervezéséről - erre utaló 3/3-as jelentést hozott nyilvánosságra az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Erről először a Blikk írt. Az énekesről 12 éve derült ki, hogy ügynöknek szervezték be, a Dalos fedőnevet kapta. Vikidál Gyula az RTL Híradónak azt nyilatkozta, ebből a jelentésből semmi sem igaz. Az egykor világszenzációt jelentő koncert szervezője pedig magyarázatot is talált arra, vajon ki jelenthetett valóban.
1:34
Híradó
2016. július 29. 18:13

Gödör felett nyílt ki a busz ajtaja

Másfél méter mély gödörre nyílt a buszok ajtaja az egyik budapesti buszmegállóban – értesült a 444.hu. A Bartók Béla úton felújítási munkák miatt bontották fel a burkolatot. Az egyik megállóban a buszok utolsó ajtaja épp egy munkagödörnél nyílt ki. A balesetveszély miatt a megállót péntekre néhány méterrel arrébb helyezték, de még mindig van olyan sofőr, aki a lyuknál áll meg. Tavaly Kaposváron meghalt egy utas, miután beesett a busz alá, mert egy fa miatt, nem tudott akadály nélkül leszállni a járműről.
1:52
Híradó
2016. július 29. 18:10

Lezárták a csúszdát a baleset után

Életveszélyben van a férje, mert összetörte magát a zalakarosi csúszdaparkban - ezt állítja a közösségi oldalon írt bejegyzésében egy nő. A gyógyfürdő vezérigazgatója szerint ájultan találták a férfit a csúszdában, és még nem tudják, mi történhetett. A csúszdát lezárták, megvizsgálták, és biztonságosnak találtak, azonban egy újabb vizsgálatig még zárva tartják. A strand vezetője szerint sok csúszdázó nem tartja be a szabályokat.
1:38
Híradó
2016. július 29. 18:06

Csapattársai üzentek a megsérült kisfiúnak

Videóval üzentek a DVSC játékosai annak a 10 éves kisfiúnak, aki életveszélyesen megsérült egy balesetben még kedden Hajdúhadház közelében. Úgy tudjuk, édesanyjával éppen fociedzésre tartottak, amikor autójukkal egy másik kocsinak csapódtak. Zsomborról azóta kiderült, hogy a LOKI utánpótlás csapatában játszik. Információink szerint a kisfiú állapota stabil, de még intenzív osztályon kezelik.
2:18
Híradó
2016. július 29. 18:00

Autótolvaj miatt halt meg a fiatal nő

Tragédia lett egy autórablás vége Gödöllőn. Egy fiatal nő éppen hazaért, kiszállt a kocsijából, hogy kinyissa a kaput, amikor a rabló bepattant a helyére. A nő belekapaszkodott a kocsiba, hogy visszatartsa, de a férfi gázt adott. Árokba borultak, a nő a kocsi alá szorult, és szörnyethalt. Támadója elmenekült, a rendőrök péntek délután fogták el Isaszegen, egy sörözőben. Az áldozat a budapesti Turay Ida színházban dolgozott, kollégái megrendülten búcsúztak tőle.
2:13
Híradó
2016. július 28. 18:58

Orosz hackerekhez fordult Trump

Orosz segítségét kért kampányához Donald Trump. Az amerikai elnökválasztás republikánus jelöltje orosz hackereket buzdított arra: hozzanak nyilvánosságra ellenfele, a demokrata Hillary Clinton számára kínos e-maileket. Egyre több jel mutat arra, hogy a demokrata párt levelezését oroszok törték fel, és hozták nyilvánosságra. Trump Oroszország felé fordulását sokan újabb bizonyítéknak tekintik arra, hogy a milliárdos elnökjelöltet egyre jobban befolyásolják Putyin elnök emberei.
2:21
Híradó
2016. július 28. 18:54

Kétharmad szerint van korrupció

Majdnem minden második Fidesz-KDNP-szavazó úgy látja, hogy a kormány csak akkor lép fel a korrupció ellen, ha ő maga abban érdekelt. A HVG és Medián frissen publikált kutatásából az is kiderül, hogy a magyarok kétharmada gondolja úgy, hogy a kormányra jellemző a pénzügyi visszaélés - vagyis a korrupció. Kósa Lajos a kormánypárt frakcióvezetője éppen egy hete beszélt arról, hogy a rendszerszintű korrupciót felszámolták.
2:11
Híradó
2016. július 28. 18:52

Több tízezer aláírást érvénytelenítettek

Úgy néz ki, nem lesz népszavazás az állami földeladásokról. A szocialisták által kezdeményezett kérdésben ugyanis a támogató aláírások ötödét nem fogadta el a Nemzeti Választási Iroda. Az MSZP szerint a hivatal megint a Fidesz érdekeit szolgálja. A Választási Irodánál ezt visszautasítják, azt mondják, volt olyan ember, aki 12-szer is aláírta a kezdeményezést. A Fidesz nem reagált a szocialisták felvetésére.
2:25
Híradó
2016. július 28. 18:50

Kubatovtól kért segítséget Vizoviczki

A Fidesz pártigazgatójától levélben kért segítséget Vizoviczki László még 2013-ban, hogy kiengedjék a börtönből. Az egyebek mellett hivatali vesztegetéssel vádolt vállakozó nem sokkal később házi őrizetbe került. Az N1 Tv számolt be a levél létezéséről, amelyet Vizoviczki László Kubatov Gábornak írt. A Fidesz pártigazgatója elismerte, hogy ismeri Vizoviczkit és megkapta a levelét, és azt állítja, azonnal átadta a hatóságoknak.
2:11
Híradó
2016. július 28. 18:50

3 MNB-s szervezetben Matolcsy rokona

Egyszerre három jegybanki szervezettől vesz fel pénzt Matolcsy György unokatestvérének felesége - tudta meg az RTL Híradó. Szemerey Gabriella havonta több mint egymillió forintot keres azzal, hogy igazgató az egyik jegybanki alapítványnál, két alapítványi cégnél pedig az igazgatóság tagja. A DK-nál azt mondják, felháborító, hogy rokonokat juttatnak jól fizető állásokhoz. Az alapítványok szerint Szemerey Gabriellát szakmai hozzáértése alapján delegálták a posztokra.
2:09
Híradó
2016. július 28. 18:40

Lesz víz és lámpa, ígérik a magyaroknak

Nem folyt víz a csapból, hiányzott a lámpa - ilyen hibákat tapasztaltak a szálláson a magyar olimpiai küldöttség már Brazíliában lévő tagjai. Egy delegáció már Rióban van, több sportoló, köztük Hosszú Katinka csütörtökön indult el Budapestről. A Magyar Olimpiai Bizottság szóvivője arra számít: mire megérkeznek, minden rendben lesz, mert a szervezők gőzerővel dolgoznak, hogy kijavítsák a hibákat.
0:32
Híradó
2016. július 28. 18:38

A világ legmélyebb tengeri krátere

Megkezdődött a világ legmélyebb tengeri, a levegőből is látható kráterének feltárása. A lenyűgöző természeti képződmény a Dél-kínai-tengeren található. Az első robot-vizsgálat szerint a "jongle kék lyuk", ahogy a kínaiak nevezik, 300 méter mély. A műszerek azt mutatják, hogy 100 méter után már nincs oxigén a vízben, vagyis élőlények sincsenek a kráterben. A mélyedés közelében van az a sziget, amelynek tulajdonjogát féltucat ázsiai ország, köztük Kína követeli magának.
1:36
Híradó
2016. július 28. 18:35

Mindkét túszejtőt ismerte a rendőrség

Mindkét túszejtőt ismerte a francia rendőrség a keddi templomi támadás előtt - ez derült ki azután, hogy mára sikerült azonosítani a második terroristát is. A két 19 éves férfi kedd délelőtt berontott egy észak-francia település templomába, megölte a papot, és túszokat ejtett. Végül lelőtték őket a rendőrök. Az Iszlám Állam terrorszervezet szerda este nyilvánosságra hozott egy videót, amelyben a támadást megelőzően a francia születésű fiatalemberek hűséget esküdtek nekik.
1:59
Híradó
2016. július 28. 18:30

Már nincs életveszélyben a megégett fiú

Jobban van és már enni, beszélni is tud az a 8 éves kisfiú, aki súlyosan megégett még tavasszal. Házuk mellett egy bokor gyulladt ki, Dominik pedig megpróbálta eloltani, de lángra kapott a ruhája. Teste 80 százaléka megégett, sokáig az sem volt biztos, hogy túléli. Nemrég kiengedték a miskolci kórház intenzív osztályról, de még hosszú kezelés vár rá. Legnagyobb vágya most egy TV, hogy tudja nézni a kedvenc mesefilmjeit.
2:08
Híradó
2016. július 28. 18:05

Sártenger zúdult a falura

Egymást érték a viharok. Sok helyen egy havi csapadék esett le néhány óra alatt. Ami pedig utána maradt: elmosott utak, megrongálódott házak, letört ágak. A Borsod megyei Múcsonyra sártenger zúdult a közeli dombokról. Az embereknek kapaszkodniuk kellett, hogy ne sodorja el őket a sáros víz. Több ház és út is megrongálódott. Budapesten több metró, trolibusz és villamos is órákig nem járt reggel a rengeteg eső miatt. Péntektől viszont már sokkal jobb idő lesz.
3:38
Híradó
2016. július 28. 14:07

RIO 2016: Elindult az első magyar sportolói küldöttség

Elindult az első magyar sportolói küldöttség Rióba. Nem sokkal hat óra után gépre szállt Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid úszó és két tornász, Kovács Zsófia és Hidvégi Vid. A Magyar Csapat szálláshelye az Olimpiai Faluban a Magyar Olimpiai Bizottság közlése szerint napról napra szépül. Bár a megérkezéskor még voltak hiányosságok és hibák, a brazil szakemberek folyamatosan dolgoznak, hogy mire minden olimpikon megérkezik a szobák hibátlanul működjenek.