Tartalmak

1:54
Híradó
2016. augusztus 9. 18:45

Hajléktalanok fotózták Budapest utcáit

Kerítések, Duna-part, padok – jellemzően ezekről készítettek fotókat a hajléktalanok, akik egy hónappal ezelőtt kaptak fényképezőgépet a Budapest Bike Maffiától. A civil szervezet arra volt kíváncsi, hogyan látják Budapestet az utcán élő emberek. Csaknem kétezer fénykép készült.  A szervezőket meglepte, hogy a legtöbb kicsit sem komor hangulatú, hanem a fotósok igyekeztek megmutatni a főváros színeit és szépségeit.
1:50
Híradó
2016. augusztus 9. 18:40

Volt kémelhárítókat alkalmaz az MNB

A kémelhárítás volt vezetője, annak helyettese és a terrorelhárítás egyik volt kommandós kiképzője is a Magyar Nemzeti Bank biztonsági cégeinél dolgoznak – tudta meg az Index. A jegybank elismerte, hogy volt titkosszolgákat alkalmaz. A Matolcsy György vezette intézmény szerint a szakmai tapasztalatukkal segítik a jegybank biztonságpolitikai munkáját. A DK szerint viszont semmi szüksége a jegybanknak ezekre a szakemberekre.
2:13
Híradó
2016. augusztus 9. 18:30

A vagyonáról kérdezték, feljelentést tett

Zaklatás miatt tett feljelentést Tasó László államtitkár, miután a Direkt36 oknyomozó portál arról írt, hogy évekig hiányosan töltötte ki a vagyonnyilatkozatát. Az államtitkár ellen ugyanakkor semmilyen vizsgálat nincs, pedig az Együtt vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett a politikussal szemben. A vagyonnyilatkozati ügyekben eljáró parlamenti bizottság elnöke az RTL Híradónak azt mondta: csak az elmúlt két évben több mint száz bejelentés érkezett a testülethez, de egyetlen eljárást sem indítottak.
2:14
Híradó
2016. augusztus 9. 18:25

Párok, akik nem tudnak egymás nélkül élni

Húsz perc különbséggel halt meg egy házaspár, akik 63 évig házasok voltak. Mindketten ugyanabban az idősek otthonában éltek Dakotában. A 87 éves asszony Alzheimer-kórral, egy évvel fiatalabb férje rákkal küzdött. Előbb a nő hunyt el, férje pedig percekkel később utána halt. Az RTL Híradó által megkérdezett szakértő szerint ez ritka, de nem egyedi eset. Ha valaki ugyanis elveszti egy szerettét, a sokktól akár le is állhat a szíve.
2:02
Híradó
2016. augusztus 9. 18:10

Családi vita után részegen okozott balesetet

Részegen karambolozott, miután összeveszett feleségével. A szombathelyi férfi a vita után kocsiba ült, de nem adott elsőbbséget egy kereszteződésben és nekiment egy kamionnak. Az 51 éves rokkantnyugdíjasnak nincs jogosítványa. Sem ő, sem a kamionsofőr nem sérült meg. A mentők végül csak a balesetet okozó férfi feleségét vitték kórházba. Az asszony állítólag otthon sérült meg, a vita hevében ütötte meg a férfi.
1:56
Híradó
2016. augusztus 9. 18:07

ERDŐTŰZ: Vészhelyzet Portugáliában

A múlt hét vége óta pusztító több mint 500 kisebb-nagyobb tűzfészek eloltásán háromezer tűzoltó dolgozik. 16 repülőt, illetve helikoptert is bevetettek, ám ez egyelőre kevés. Portugáliának ezen a részén hetek óta nem esett az eső. A kiszáradt fenyő és eukaliptusz erdőkben, az erős szélben könnyen terjed a tűz. A régióban vészhelyzetet hirdettek, hogy még több embert lehessen mozgósítani a természeti csapás elleni harchoz.
2:36
Híradó
2016. augusztus 9. 18:05

A szervezésre panaszkodnak, de a hangulat jó

A szervezés és a közlekedés nem tökéletes Rióban, de fölösleges volt az aggodalom - erről számoltak be magyar szurkolók a helyszínen lévő tudósítónknak. A legtöbben úgy vélik, sem a közbiztonság, sem a zika vírus miatt nem kell félni. A hangulat szerintük fantasztikus, a szurkolók kifejezetten barátságosak és nincsenek olyan konfliktusok, mint Franciaországban a futballhuligánok között.
1:44
Híradó
2016. augusztus 8. 21:30

RTLII: A ligetvédők újabb táborát számolták fel

Ismét feszült a helyzet a Városligetben a park átépítésén dolgozó munkások, a rendőrök és a fák megvédésére szerveződött civilek között. Hétfőn újabb épületeket kezdtek bontani, a többi között azt is, ahol a ligetvédők vertek tábort. Az üres büfét még márciusban foglalták el a demonstrálók - önkényesen. A területre azóta tüntetést jelentettek be, ezért azt mondják, hogy a rendőrség jogtalanul szorította ki őket onnan.
2:11
Híradó
2016. augusztus 8. 18:45

MNB-s szerződéseknek is köszönheti a sikert

Egy év alatt tizenháromszorosára növelte árbevételét az a cég, amely csaknem 100 millió forinthoz jutott a jegybanktól és alapítványaitól. A Frank Digital a vs.hu 31 éves tulajdonosáé, erről a Népszabadság írt. A DK szerint az Orbán-kormány haveroknak osztogatja az adófizetők pénzét. Száraz István azt közölte, hogy szerinte megtévesztő a 2014-es csonka üzleti év eredményét összehasonlítani a 2015-ös év forgalmával.
2:04
Híradó
2016. augusztus 8. 18:40

KLIK: kétszer többet költöttek fizetésekre

Több mint kétszer annyi közpénzt költöttek az iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ vezetőinek fizetésére tavaly, mint két éve, ezt a Magyar Nemzet derítette ki. A KLIK Híradónknak azt írta, a vezetői fizetések nem emelkedtek, sőt, átlagosan csökkentek, ugyanakkor a vezetők létszáma több mint a duplájára, 78-ról 200 főre nőtt. A Párbeszéd Magyarországért szerint a KLIK-be a Fideszhez közel álló embereket teszi a kormány, és minden vezető fizetését nyilvánosságra kell hozni.
1:42
Híradó
2016. augusztus 8. 18:35

Szenzáció lett a habzó szökőkút

Akár egy habostorta, olyan volt a szökőkút Balatonalmádi belvárosában. Valaki ugyanis jó tréfának tartotta, hogy valamilyen erősen habzó szert öntsön a vízbe. A szemközti fagyizó dolgozói meglepődtek, miután a szökőkút habtengerként öntött ki vasárnap reggel. Szenzációnak számított a városban: volt aki fényképezkedett, mások a habbal játszottak. A városüzemeltetőnek viszont nem volt tréfás, egész délelőtt takarítaniuk kellett.
2:09
Híradó
2016. augusztus 8. 18:35

Szavazás külföldön: minden marad a régiben

Továbbra sem szavazhatnak levélben a nyugatra vándorolt magyarok, ha van itthon állandó lakcíműk. A Fidesz ugyanis nem támogatja a jogszabályváltozást. A Jobbik igazságtalannak tartja a jelenlegi rendszert, ezért kezdeményezett parlamenti egyeztetést, amire az LMP is elment. A két párt azonban kevés ahhoz, hogy a parlament rendkívüli ülésen tárgyalja a külföldön élő magyarok szavazási rendszerét.
2:21
Híradó
2016. augusztus 8. 18:25

Tavaly életet mentett, idén elismerést kapott

Életet mentett tavaly a Sziget fesztiválon, most elismerést kapott a Mentőszolgálattól. A 18 éves, büfében dolgozó lány egy középkorú férfit élesztett újra, aki összeesett a standja előtt. Az esetről akkor az RTL Híradó is beszámolt. A lányt, aki közben orvostanhallgató lett, hétfőn oklevéllel jutalmazták. A szerdán induló Sziget Fesztiválon 9 mentőautó lesz ügyeletben éjszakánként, sürgősségi ambulanciát alakítanak ki, három helyre pedig mentőhelikopter is le tud majd szállni.
2:00
Híradó
2016. augusztus 8. 18:10

Rosszul szigetelt kábel miatt halt meg

Rossz földelésű vezeték miatt rázott meg az áram egy 83 éves asszonyt a Baranya megyei Ipacsfán. A nő szinte azonnal meghalt, amikor megbotlott és véletlenül hozzáért a vezetékhez. Nevelt lánya talált rá, segíteni akart neki, de közben őt is megrázta az áram. A kábelt azért kötötték be, hogy onnan kaphasson áramot a szomszéd. A nő a helyszínt akarta megmutatni az RTL Híradó stábjának, amikor megjelent a szomszéd. Kiabált és meg is rángatta a nőt, hogy ne mutathassa meg a helyszínt.
3:05
Híradó
2016. augusztus 8. 18:00

Kameránk előtt vették el az unokáit

Vigasztalhatatlan gyerekek, könnyek és fájdalom – hétfő délelőtt a gyámhivatal elvette az unokáit annak a nagymamának, akinek lányát meggyilkolták másfél éve. A konyári asszony azóta nevelte lánya gyerekeit. A 4 éves kisfiú és a 7 éves kislány az utolsó pillanatig kétségbeesetten kapaszkodott a nagymamájukba. Édesanyjukat a vád szerint az apjuk ölte meg, ő most is előzetesben van, mindent beismert. A gyilkossággal vádolt apa 60 éves nővérét jelölték ki a gyerekek gyámjának. Megrázó tudósítás!
0:43
Híradó
2016. augusztus 8. 16:20

PÁRATLAN: Ugrálva szabadult ki a cápa

Páratlan videó egy cápáról Kaliforniából. Halászok készítették a felvételt a bő kétmázsás ragadozóról, amely hatalmasakat ugrott a levegőbe. Nem jószántából fickándozott, ő is horogra akadt, és így próbált meg kiszabadulni. A cápa ötször-hatszor is repült egyet a halászok kurjongatása közepette. Végül eltűnt. A módszere eredményes volt, ugyanis sikerült elszakítania a zsinórt és kereket oldani.
2:14
Híradó
2016. augusztus 7. 18:45

ELKÉPESZTŐ ÁLLATMENTÉS: Cicát lélegeztettek a partiőrök

Élettelen cicát vesznek kezelésbe az olasz parti őrség emberei. Az egyik az oldalát nyomogatja finoman, a másik az ujjával a homlokát cirógatja. Látszik, hogy szakember küzd az életéért, hiszen szájon át is lélegezteti. Szemmel látható, hogy a macska a kilenc életéből legalább egyet már biztos felhasznált. Az állat a hírek szerint már teljesen rendbe jött. Gazdája is lett, mindjárt több is. A parti őrség bázisa fogadta be és a Charlie nevet kapta tőlük.  
2:08
Híradó
2016. augusztus 7. 18:35

Napi négy órát javasolnak

Négy órára kellene csökkenteni az alsó tagozatban a kötelező tanórák számát legalább az első és a második osztályban - ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar, és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A szakmai szervezetek szerint a gyerekek terheinek csökkentése javítaná a fejlődésüket. Az ötlettel a szakszervezetek is egyetértenek. Az oktatási államtitkárság szerint a Nemzeti Alaptanterv módosításával meg kell várni a szakmai viták végét, de nyitottak a változtatásra.
2:07
Híradó
2016. augusztus 7. 18:22

Késelés és tömegverekedés Siófokon

Késelés és tömegverekedés volt a siófoki Petőfi sétányon, egy rendőr is megsérült. Híradónk értesülése szerint péntek hajnalban egy népszerű bulihelyen kidobók és egy budapesti társaság szólalkozott össze, amely odáig fajult, hogy bottal, baseball ütővel és késsel támadtak egymásnak. A rendőrök köztük akartak rendet tenni, amikor egyikük megsérült. 7 férfi került előzetesbe. Négy éve is történt hasonló eset a sétányon.
2:19
Híradó
2016. augusztus 7. 18:18

255 km-es sebességgel az autópályán

255 kilométer per órával száguldott egy luxusautó az M7-es autópályán. Erről videó is készült, amit Berki Krisztián tett fel a közösségi oldalára. A celebet feljelentették a rendőrségen. Egy újságírónak erről azt mondta: senki nem állította, hogy az autót ő vezette, vagy akár hogy egyáltalán ott volt, amikor a felvétel készült. A Híradónknak nyilatkozó szakjogász szerint a celeb börtönt nem, de akár 300 ezer forintos pénzbírságot is kaphat, ha ő vezetett.
1:44
Híradó
2016. augusztus 7. 18:11

Gyászolják a 3 és fél éves kisfiút

Sokan gyászolják a szombati, tragikus balesetben elhunyt három és fél éves tolnai kisfiút. A család autója egy pénzszállítóval ütközött frontálisan a hatos úton. A kisfiú a helyszínen meghalt, két nővérét és szüleit életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A Gyermekklinikán azt mondták a két lánynak eltört a gerince, kábító fájdalomcsillapítót kapnak. Egyiküket szombaton megoperálták, testvérét pedig vasárnap műtik. A szülők állapotáról egyelőre nincs információ.
1:48
Híradó
2016. augusztus 7. 18:08

10 millióért van kint a magyar család

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki az olimpiára megy. Egy öttagú magyar család 10 millió forintra tippeli a kint lét költségeit. A 8-10 napos utakat nagyjából 800 ezer forintért hirdetik. Két magyar férfi biciklivel járta körbe Dél-Amerikát másfél hónap alatt, 2000 kilométert tekertek, mielőtt megérkeztek Rióba. Azt mondták, hogy a túra fejenként 600 ezer forintjukba került. A helyszínen körülbelül 2000 magyar szurkol.