Tartalmak

2:21
Híradó
2016. szeptember 12. 18:40

Bekiabálásokkal zavarták Orbán beszédét

Bekiabálásokkal zavarták meg baloldali képviselők Orbán Viktor szezonnyitó beszédét az Országgyűlésben. A miniszterelnök éppen arról beszélt, hogy szerinte Brüsszel, ha Magyarországgal nem tudja elfogadtatni a kvótát, a baloldali vezetésű városokkal, Szegeddel, Zuglóval és Salgótarjánnal fogja leboltolni, hogy menekülteket fogadjanak be. A kormányfő azt mondta, hogy erről Martin Schultz, az Európai Parlament baloldali elnöke nyilatkozott korábban. Az MSZP frakcióvezetője a kijelentést aljas hazugságnak nevezte.
1:43
Híradó
2016. szeptember 12. 18:30

Leváltották, hazaküldte a diákokat

Utolsó munkanapján minden diákot hazaküldött a Bercsényi Miklós Szakiskola igazgatója, akinek a Földművelésügyi Minisztérium szerint vezetői szabálytalanságok miatt kell mennie. Erről pénteken született döntés. Azt nem árulták el, hogy a kőbányai iskola igazgatója pontosan miben hibázott. Gál Ferenc szerint azért küldött haza hétfőn minden diákot, mert több tucat gyerek sírógörcsöt kapott, amikor kiderült a hír.
1:34
Híradó
2016. szeptember 12. 18:19

Plakáton keresik az ellopott markolót

Humoros plakáttal keresi az interneten egy pécsi kertészeti cég a szeptember elején ellopott nyolc tonnás markolóját. A képen, amit közzétettek azt írták a gépre, hogy „Hazavárjuk”. Üzemanyag és akkumulátor se volt benne, ezért a tulajdonos azt gyanítja, hogy trélerre pakolták és úgy szállították el. A képet eddig több százan osztották meg, a cégnél azt remélik, mihamarabb előkerül a markoló.
2:07
Híradó
2016. szeptember 12. 18:08

Balesetnek akarta álcázni a gyilkosságot

Akár életfogytiglant is kaphat az a mentős, aki tavaly megölte gimnazista barátnőjét. Ügyét hétfőn kezdte tárgyalni a Szombathelyi Törvényszék. A 33 éves mentőápoló egy elsősegély tanfolyamon ismerkedett meg a 16 éves lánnyal. Két évig tartott a viszonyuk, de a férfi élettársa közben terhes lett, és a mentős attól félt, hogy a lány beszélni fog a kapcsolatukról. Ezért határozta el, hogy megöli.
1:44
Híradó
2016. szeptember 12. 18:05

Tiszti vizsgájára készült az egyik áldozat

Rutinfeladat volt a kormányállás leengedése, és mindkét magyar hajós képzett szakember volt - ezt mondta az RTL Híradónak az egyik elhunyt hajós oktatója. Vasárnap hajnalban két magyar halt meg, mert egy németországi vasúti híd alatt nem fért el az a luxushajó, amin szolgáltak. A magyarok a kormányállásban voltak, a híd ezt tarolta le. A 49 éves első tiszt vezette a hajót. Egy 33 éves matrózzal volt a hídon. A matróz oktatója azt mondta, hogy tehetséges hajós volt. Édesapja nyomdokába léphetett volna, aki ugyanennél a társaságnál kapitány. 
2:30
Híradó
2016. szeptember 11. 18:36

Nincs elég takarító, sokan külföldön dolgoznak

Vakarni lehet majd a koszt az országban, mert nincs elég takarító. Ezt állítja a szövetségük. A hivatalos statisztika alapján január óta megduplázódott, 8500-ra nőtt a betöltetlen takarítói állások száma. Hiába ígérnek a cégek kétszer annyi pénzt, mint két éve, nem találnak takarítót, mert sokan nyugatra mentek dolgozni. A kormány szerint a munkaadóknak kell lépniük, de nem vendégmunkások alkalmazásával.
1:32
Híradó
2016. szeptember 11. 18:35

13 évesen magától tanult meg programozni

Alig 13 éves és magától, mindenféle segítség nélkül megtanult programozni. A miskolci kisfiú a nyári szünet alatt 2 játékot is fejlesztett androidos telefonra. Nem járt informatikai szakkörre, és néhány hónap alatt tanulta meg a kódolást. Azt mondja, az angol tudása elég volt ahhoz, hogy a lényegre magától is rájöjjön. A munkájáért járó pénz egy részét pedig jótékony célra ajánlja.
2:12
Híradó
2016. szeptember 11. 18:32

Mákos gubát kap a cukorbeteg gyerek

Volt olyan, hogy a cukorbeteg kislány az iskolában porcukros mákos gubát kapott ebédre - ezt egy a diabéteszes kisgyerek édesanyja mondta el Híradónknak. A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete tanévkezdéskor naponta 10-20 panaszt hasonló panaszt kap a szülőktől. Azt mesélték előfordul, hogy az iskolákban azt kérik, a gyerek inkább egyen otthon. Pedig egy rendelet szerint minden arra jogosult gyereknek biztosítani kell a speciális étrendet.
1:53
Híradó
2016. szeptember 11. 18:17

Ruhája alá rejtette a gyilkos fegyvert

A gyilkos fegyvert a ruhája alá rejtette, és egy övvel erősítette magára a nyíregyházi gyilkosság gyanúsítottja - ez abból a videóból derült ki, amit most hozott nyilvánosságra a román rendőrség. Az orvosként dolgozó román férfi a házaspár otthonához ment, és az ajtóban végzett a 40 éves anyával, majd annak férjére is rálőtt. A nő azonnal meghalt, a férj csodával határos módon túlélte a támadást. Mindezt végignézték a pár gyerekei. A férfit másnap elkapták a rendőrök, azóta előzetesben van.
2:12
Híradó
2016. szeptember 11. 18:03

Két magyar halt meg a vezetőkabinban

Két magyar matróz meghalt, amikor egy szállodahajó vasúti hídnak ütközött Németországban. A 33 és 49 éves magyar áldozat a hajó tetején lévő vezetőállásban volt az ütközéskor, a híd gyakorlatilag legyalulta a kabint. Testüket a romok között találták meg. A hajón 180 utas és 49 fős legénység tartózkodott. A luxushajó Budapestre tartott, egyelőre nem tudni, mi okozhatta a végzetes balesetet.
3:31
Híradó
2016. szeptember 11. 15:35

FÉLMARATON BUDAPESTEN: Együtt a futókkal

Ez a félmaraton Közép-Kelet Európa legnagyobb félmaratonja. Különlegessége pedig az, hogy a pálya a világörökség három helyszínét is érintette. Az idei versenyre több mint 10400 egyéni nevező és több mint 4000 csapat jelentkezett. Magyarország 842 településéről és hetvenhét másik országból érkeztek a fővárosba a futók, akik vállalták, hogy egyedül vagy csapatban, de lefutják a 21 kilométert.
2:26
Híradó
2016. szeptember 11. 15:11

FUTOTT AZ EGÉSZ VÁROS: Budapest Félmaraton

Ez a félmaraton Közép-Kelet Európa legnagyobb félmaratonja. Különlegessége pedig az, hogy a pálya a világörökség három helyszínét is érintette. Az idei versenyre több mint 10400 egyéni nevező és több mint 4000 csapat jelentkezett. Magyarország 842 településéről és hetvenhét másik országból érkeztek a fővárosba a futók, akik vállalták, hogy egyedül vagy csapatban, de lefutják a 21 kilométert.
1:01
Híradó
2016. szeptember 11. 15:09

FÉLELMETES ÁTKELŐ: 565 méteres mélység tátong a híd alatt

Újabb félelmetes átkelő készül Kínában a sokak által horrorisztikusan nevezett üveghíd után. Összeillesztették a világ legmagasabban ívelő kábel-hídjának utolsó elemeit, ezzel létrejött a kapcsolat a két oldal között az ázsiai ország délnyugati részén. Hivatalos közlés szerint annyira pontos a számítás és az építés, hogy csak 5 milliméter volt az eltérés, amikor egybeértek a végső elemek. A hídról, amely alatt 565 méteres mélység tátong, lélegzetelállító felvételek készültek. Az új híd egy folyó fölött biztosítja majd a közlekedést. A tervek szerint az év végéig átadják.
7:54
Híradó
2016. szeptember 11. 6:00

9/11: Kommandósok teperték le kollégáinkat, egy másikuk lábát törte

2001. szeptember 11-én csaknem 3 ezren haltak meg néhány óra leforgása alatt az Egyesült Államokban. A reggeli órákban a World Trade Center ikertornyaiba két repülő csapódott 20 perc eltéréssel. A New York-i események után Washingtonban és a Pennsylvania állambeli Shanksville közelében is lezuhant két repülő. A terrortámadás fő felelősét, Osama Bin Ladent majdnem tíz évvel később találták meg. A támadások 15 éves évfordulója alkalmából kollégáinkat kérdeztük, ők hogyan emlékeznek arra a napra. Volt, akinek akkor kezdődött szakmai karrierje az RTL Híradónál, más lábát törte a munkában, operatőreinket pedig kommandósok teperték a földre pár nappal később.
2:06
Híradó
2016. szeptember 10. 18:40

Ügynökként tartották nyilván

Tizennégy éven át ügynökként tartottak nyilván a titkosszolgálatok egy férfit, akit sikertelenül próbáltak meg beszervezni még a 70-es évek végén - ez derül ki Ungváry Krisztián történész legújabb kutatásából. A papírok szerint a Vadász Péter fedőnevű ügynök 14 éven át volt állományban, csakhogy ez idő alatt egyetlen jelentést sem írt, még a beszervezési papírját sem írta alá. A történész szerint tartótisztek sora falazott a fantomügynöknek, vélhetően azért, hogy elsikkasszák a találkozókra, jutalmakra szánt pénzt.
1:58
Híradó
2016. szeptember 10. 18:39

Matolcsy válásáról írt a jegybank

Havonta nettó 1,1 millió forintot keresett a jegybanknál az a 32 éves nő, akivel kapcsolatban Matolcsy György válásáról írt az MNB egyik közleménye. A nő fizetésére a Népszabadság kérdezett rá, és az összeg mellé a jegybank odaírta, a Matolcsy házaspár válása magánügy. A nő egyébként már nem dolgozik a nemzeti banknál, de két pozíciója is van a jegybank alapítványainál. A Párbeszéd Magyarországért feljelentést tesz, mert szerintük a nő kinevezése jogilag és erkölcsileg is összeférhetetlen volt.
2:00
Híradó
2016. szeptember 10. 18:38

Tartozik a klub, de felújítják a stadiont

Félmilliárd forintot költenek a kaposvári stadion felújítására, miközben a helyi fociklubot üzemeltető cég felszámolás alatt áll. A Népszabadság értesülése szerint a klub több mint 366 millió forintos tartozást halmozott fel, a gazdálkodását a rendőrség és az adóhatóság is vizsgálja. A céget hiába kerestük. A kaposvári polgármester szerint a beruházásra a gyerekek érdekében van szükség. A Demokratikus Koalíció szerint inkább az iskolákra vagy a közbiztonságra kellene költeni.
2:30
Híradó
2016. szeptember 10. 18:35

Hadházy: rendőri túlkapás történt

Panasszal él az LMP társelnöke, amiért egy forgatás közben igazoltatták őt és egy német tévéstáb tagjait, majd a ruházatukat is átvizsgálták a rendőrök. Mindez még csütörtökön, Felcsúton történt. Hadházy Ákos rendőri túlkapásra gyanakszik. A Fidesz frakció szóvivője biztos abban, hogy a rendőrök jogosan intézkedtek. A Helsinki Bizottság szerint a fokozott ellenőrzéssel nem magyarázható a rendőrök fellépése.
1:04
Híradó
2016. szeptember 10. 18:32

Orbán változtatna a szabályokon

Komoly küzdelmet kell folytatni Brüsszelben az október 2-ai népszavazás után az európai bevándorlási szabályok megváltoztatásáért - ezt mondta a kötcsei piknik előtt Orbán Viktor. A miniszterelnök idén is zárt körben tartott előadást a Somogy megyei településen, de előtte újságíróknak arról beszélt: meg kell változtatni a menekültek szétosztására kidolgozott szabályokat, és a bevándorlókra vonatkozó családegyesítés feltételeit is. A miniszterelnök szerint a népszavazás nem pártügy, hanem Magyarország jövőjéről szól.
2:18
Híradó
2016. szeptember 10. 18:30

Sokat költöttek Vajna és Habony cégeinél

Sok pénzt hagyott Habony Árpád és Andy Vajna médiacégeinél a kormány a népszavazási tájékoztató kampányra szánt milliárdokból. Ez derül ki a dokumentumokból, amelyekbe az átlátszó.hu tekinthetett bele. A kormány szerint a 3,1 milliárdos keretből nemcsak a népszavazással kapcsolatban tájékoztatták a választókat. Azt írták: a megfelelő hirdetési ügynökségek helyezik el a kormányzati reklámokat, kizárólag az alapján, hogy azok minél több emberhez eljuthassanak. A szocialisták szerint a kormány úgy hirdet, hogy a baráti cégek gazdagodjanak a közpénzből.
1:23
Híradó
2016. szeptember 10. 18:17

Történelmi fotót cenzúrázott a Facebook

Néhány hete egy norvég író tette ki azt a Pulitzer-díjas fényképet, amelyen egy napalmtámadás után súlyosan megsérült, vietnámi kislány fut a kamera felé, meztelenül. Az író posztját törölte a Facebook, majd le is tiltotta a férfit. Ezután Norvégiában tiltakozásul ezrek tették ki a fotót, még a norvég miniszterelnök is. Sőt, egy ottani napilap címoldalon hozta le. A Facebook végül meggondolta magát.
2:28
Híradó
2016. szeptember 10. 18:03

Segíteni akart, de az alpolgármester is meghalt

Alig indult el a szüret, máris ketten meghaltak hordótakarítás közben. A tragédia pénteken a Bács Kiskun megyei Csengődön történt. Az egyik áldozat a település alpolgármestere. Szerencsétlenül járt kollégáját próbálta kimenteni az 50 hektoliteres, ember nagyságú műanyag hordóból. Valószínűleg nem figyeltek a tárolóban felgyülemlett mérgező gázra, ez okozta a tragédiát. Azt tanácsolják a gazdáknak, hogy használjanak gyertyát, ha az elalszik, akkor biztosan baj van.