Az emberek szégyellik, ahogy Magyarország Ukrajnával bánik, százezreket adnak érte, hogy ezt a képet lemossuk magunkról – tízmilliókat dobtak össze civilek az ukrajnai magyar katonáknak
2023. január 25. 16:06
Magyarországon sokan nem értik, vagy nem akarják elfogadni, hogy kárpátaljai magyarok katonának álltak, és fegyverrel védik a hazájukat, Ukrajnát. Azt az országot, amelyik sokszor igencsak mostohán bánt velük. Köztük van Fegyír Sándor egyetemi tanár is, aki sokat posztolt a frontról, például azt, ahogy órát tart a lövészárokból. Az ő példája lelkesített fel magyar civileket, hogy ahelyett, hogy kommentekben kritizálnák őket, vagy értetlenkednének, gyűjtésbe kezdjenek. Több tízmillió forintot szedtek már össze, hogy megvehessék azt, amire Fegyíréknek a legnagyobb szüksége van.
Trautmann Balázs, aki civilben újságíró, jobb híján a dolgozószobája sarkát rendezte be adományraktárként. Ukrajnában harcoló kárpátaljai önkéntes katonáknak mennek majd ezek, már a harmadik alkalommal.
„A következő szállítmány fő és legdrágább eleme két darab Honda generátor lesz. A lövészárokban kifejezetten nagy probléma az elektromos áram előállítása, vittünk ki három nagy teljesítményű akkumulátort, de annak is valahonnan töltekeznie kell. Kettő darab hőkamera, nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ezek teljesen civil eszközök, a hozzá szükséges négy darab akkumulátorcsomag” – sorolta a szállítmány tartalmát Balázs.
Az egész egy október 23-i Facebook-poszttal indult. Három önkéntes katona áll egy ukrán és egy lyukas magyar zászlóval egy felszabadított ukrán területen. Középen a magyar származású Fegyír Sándor, akiről az rtl.hu már korábban is beszámolt. Például arról, mennyire fontos a magyar nyelv az ukrajnai fronton.
De arról is az rtl.hu-n olvashattak, mit üzent Fegyír egysége augusztus 20-a alkalmából a magyaroknak.
Ajánló: Budapestért, Magyarországért, 1956-ért – magyarul üzennek rakétáikon az ukrán katonák az oroszoknak
Fegyír Sándor az Ungvári Egyetemen tanít, nem csak békeidőben.
Ezzel a fotóval ismerte meg a világ: egyik kezében tankönyv, a másikban gépkarabély. Még a lövészárokból is tartott előadásokat a tanítványainak.
„Elkezdődött az ötletelés, és akkor én másnap lementem, nyitottam egy számlát a saját nevemre, és kiraktunk egy posztot arról hogy gyűjtünk, úgy gondoljuk hogy ez jó lesz” – mesélte Balázs.
Felvették a kapcsolatot Fegyír Sándorral és beszerezték, amit kért. Először speciális, nagy teljesítményű töltőket. amiből egy darab 330 ezer forint volt akkor. Balázs abban reménykedett, hogy az összeg fele, kétharmada összejön, de ennél sokkal nagyobb meglepetés érte.
28 óra alatt jött be az első egymillió forint, ez azt jelentette, hogy három töltőt tudtunk venni azonnal, meg is vettük őket két-három napon belül, és ezzel indult az egész
– mondta.
Először csak egy zárt Facebook-csoportban kezdtek gyűjteni, aztán több csoport is csatlakozott, mint például a Diétás Magyar Múzsa. A Magyar Hang nekik ítélte az év embere díjat és 100 ezer forintot, amit megdupláztak, és ezzel szálltak be a gyűjtésbe. Közben írt erről a civil összefogásról a 444.hu és ennek nyomán az rtl.hu is. Mindennek eredményeként most már ezres nagyságrendű a támogatók száma.
Mindenki ilyen egy két három millió forinttal számolt, és tátott szájjal néztük, hogy a harmadik nap átléptük a tízmillió forintot és azóta is növekszik az összeg
– ezt már Ésik Sándor, a Diétás Magyar Múzsa vezetője mesélte.
Eddig 25 milliónál is több jött össze, pusztán Facebook-követőktől.
„Amikor elkezdett ez a dolog nőni, amikor összejött a második csomag, amikor kiderült, hogy Sándorék tényleg hisznek nekünk, bíznak bennünk és mernek tőlünk kérni dolgokat, például speciális hegymászó zoknikat, téli felsőruházatot, lábmelegítőt, kamáslit, akkor már éreztük a csoporton belül is, hogy ez a dolog működni fog, hogy ennek lendülete van” – emlékezett vissza Trautmann Balázs.
Ilyen, földbe vájt lyukakban voltak, vannak napokig Fegyir Sándorék, ők készítették ezeket a fotókat.
És ilyen a szállásuk a fronton.
Jól jön a speciális hegymászózokni, amiért egészen Pozsonyig kellett menniük Balázséknak, ugyanis ott kapták meg olcsón. Vannak cégek, amelyek örömmel adnak kedvezményt is, mikor megtudják, kiknek gyűjtenek, és persze olyanok is vannak, amelyek nem. Úgy néz ki, hogy már drónokat is tudnak szerezni.
Ésik Sándor azt mondta, ők nem etnikai alapon magyaroknak gyűjtenek, hanem minden kárpátaljainak, aki kint van a fronton.
Olyan dolgokat gyűjtünk, ami nem fegyver, de nem is ilyen megúszós, humanitárius dolog. Kifejezetten azokat a dolgokat gyűjtjük, amik a kárpátaljai katonák túléléséhez szükségesek.
Fegyírék most zászlókat is kapnak, mert az összes zászlójukat elkérték, elvitték múzeumokba. Trautmann Balázs mutatta meg a szállítmányt.
„Szereztünk nekik 3 kicsi és 6 darab nagy zászlót, úgyhogy ez is kimegy, ne legyen az, hogy nincs mivel mutatni, hogy ők azért szívükben és nyelvükben magyarok.”
És Fegyír Sándoréknak vannak egészen különleges, magyaros kéréseik is, mint például a csípős paparikakrém. Az Erős Pista után most házi készítésű chilikrém-szállítmány is érkezik majd nekik. Az adományokat fotókkal, videókkal köszönik meg.
Szerintem mi valamit teszünk, nem sokat, tényleg keveset, de valamit csinálunk, és ez szerintem egy óriási dolog
– vélte Balázs.
Álmukban sem gondolták mikor belevágtak, hogy ennyien adnak majd össze pénzt azért, hogy más országban harcoló katonáknak egy kicsit jobb legyen. Nemcsak magyaroknak, hanem a velük együtt harcolóknak is.
Ésik Sándor szerint Fegyír alakja szimbolikus lett, aki azt az erőfeszítést jeleníti meg, amit a kárpátaljai magyarok az ukrán fronton tesznek, és ahogyan a magyarországi magyarok próbálnak ebben segíteni.
Minden ügynek megvan a maga arca. Nyilván nem Fegyír Sándor az egyetlen kárpátaljai magyar, aki kint van a fronton, De ő rendelkezik azokkal a képességekkel, hogy megszólítsa a honfitársait, ő mutatta meg azt, hogy lehet egyszerre jó magyarnak és jó ukrán katonának is lenni.
– tette hozzá.
Bojár Iván András építészkritikus, író, úgy látja, az emberek szégyellik magukat.
Ahogy Magyarország hivatalosan viselkedik Ukrajnával meg az ukrán néppel szemben, az annyira gyalázatos, hogy az emberek szégyellik. Százezreket adnak érte, milliókat adnak érte, csak hogy valamilyen módon ezt a képet ezt lemossuk magunkról.
Ő maga is gyűjtésbe kezdett, ugyancsak a Facebookon.
„Úgy indult, hogy kiírtam a saját oldalamra, és akkor első körben egy csomó millió forintot befizettek az én számlámra az emberek” – mesélte nevetve
Három hét alatt 7 és fél millió forint gyűlt össze. 13 aggregátort, áramfejlesztőt vittek Kijevbe kisteherautóval még karácsony előtt. Bojár Iván András azt mondta, mivel országnyi területeken nincs áram, az emberek iszonyúan örültek ezeknek.
„Amint megérkeztek ezek az eszközök, akkor már mentek szedték le, már tudták, hogy hova kell vinni, melyik iskolába, melyik óvodába, melyik rendelőintézetbe, melyik közösségi helyszínre kell” – mondta.
Ők maguk is fűtés és áram nélküli szállodákban aludtak, miközben kint mínusz 8 Celsius-fok volt. Kijevben átéltek légiriadót és légitámadást is.
Bojár Iván András fotókat is mutatott, az egyik képen egy nagy kijevi bevásárlóközpont látható. A pláza egy héttel karácsony előtt teljesen üres volt. Járt Bucsán, ahol tömegeket gyilkoltak meg az oroszok.
A környékbeli házakban élő embereket ölték meg. Ez most körülbelül olyan, mintha Békásmegyerre bemenne az orosz hadsereg, és aki ott jön, mindenkit lelő
– mondta, majd hozzátette: nehéz feldolgozni a szétlőtt otthonok, üres utcák látványát.
Iványi Gáborék, a Magyar Evangéliumi Testvérközösséggel és a hozzájuk tartozó Oltalom Karitatív Egyesülettel már több, mint tízszer vittek adományokat a háború kitörése óta Ukrajnába. Iványi Gábor szerint ezeknek komoly üzenete is van.
„Elvisszük annak a hírét, hogy a magyar nép szolidáris és érző nép. Azok, akik számára, a politika nem egyesek uralomvágyáról, vagy akarnokságáról, cseleiről szól, hanem az emberségről, azt a fajta politikát, itt nagyon sok jó szándékú ember támogatja” – tette hozzá a lelkész.
Bojár Iván András szerint Magyarországnak is kötelessége segíteni. És jó, hogy legalább a civilek érzik ezt.
Visszaigazolódott a feltevésünk, hogyha viszünk valamit, akkor jó érzést okozok ezzel. A jó érzés pedig az egész kapcsolatunkra, a népek közötti érzelmi viszonyokra pozitívan hat.
És mivel arra ért haza, hogy megint van pénz a számlán, hamarosan újra útnak indul, egy újabb szállítmánnyal.
A legnagyobb gondot az okozza, hogy egész Európában nincs aggregátor a piacon.
Olyan szinten nincs, hogy ami a piacon volt, mind felvásárolták. Lehet rendelni aggregátorokat áprilisi szállítással Törökországból, Kínából, de hát akkor már lassan lemegy a tél. Erre most van szükség
– panaszolta.
Tervei szerint ezúttal Kijeven túlra megy, ahol most is mindennaposak a harcok.