Házon kívül

„Eljött az a pillanat, hogy elfogyott a pénz” – ilyen, amikor egy falu fizetésképtelenné válik a rezsi miatt

Boros KrisztinaBoros Krisztina

2022. november 16. 10:45

Van, aki már csak kézzel mos, és van, akinek fogalma sincs, hogyan fizeti ki az 50 ezres villanyszámláját. Nemcsak a családok vannak gondban a rezsiválság miatt Jákfalván, hanem maga a település is. Az önkormányzat egyszerűen kifogyott a pénzből, támogatást pedig hiába kért a kormánytól.

Megjöttek az első emelt összegű rezsiszámlák a pár száz fős Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településre, Jákfalvára. Vilcsek Ernő polgármester már augusztusban rettegett az októbertől, és nem véletlenül.

Eljött az a pillanat, hogy elfogyott a pénz 

– mondta most kétségbeesetten a Házon kívülnek. A polgármester hiába pályázott kormányzati támogatásra rendkívüli helyzetük miatt, semmit sem kaptak. „A tényleges hiányunkra, másfél millió forintra – mondom azt kis gúnnyal – természetesen nem kaptunk egy fillért sem.”  

Amíg jó idő van, kint vannak az udvaron

A jákfalvi önkormányzat fizetésképtelenné vált, de nemcsak a település, a hanem falu lakói is óriási bajban vannak. Van olyan család, akinél kikötötték a vizet, mert nem fizettek. A visszakötésre sincs pénzük, ami önmagában hatvanezer forint. Olyan háztartás is akad, ahol a kötelező szemétszállítást nem tudják fizetni, mert nem maradt egy huncut fillérjük sem.

A hatgyerekes Szabóék a villanyszámlától tartottak a leginkább már augusztusban is: akkor még csak tizenháromezret fizettek havonta, és a családanya, 

Szabó Zoltánné úgy tippelt, hogy ez húszezer forint körüli összegre nő. Így tátva maradt a szája, amikor kijött az ötvenezer forintos csekk.

Megjöttek az első emelt összegű rezsiszámlák: elfogyott a pénz Jákfalván, a polgármester nem tudja, mi tévő legyen

Közben a lakók száma is bővült Szabóéknál. A legnagyobb gyerek odaköltözött a feleségével és a féléves kislányával télire. A kétszobás házban tizenegyen laknak, és egyelőre csak részletfizetéssel tudnák kifizetni a rezsiszámlákat. Ám ha meg is kapják a részletfizetési lehetőséget, hamarosan jön az újabb számla.

„Egy fizetésből nem lehet, mert én két gyerek után kapok családi pótlékot, az csak 24 ezer forint” – panaszolta az asszony, a Szabó családban ugyanis csak a férj keres. Szabóné azt mondta, csak a mosógéppel tudnak spórolni, így most már csak minden második nap mos.

Sztojkáék már augusztusban elkezdtek spórolni, egy 17 éves és egy másfél éves gyerek mellett.

Próbálok kéz közt mosni a kisgyerek után, mert neki kisebbek a ruhái. Saját magunknak azért mindennap mosni kell, az megy az automata gépbe 

– mondta még augusztusban Sztojka Jánosné.

Megjöttek az első emelt összegű rezsiszámlák: elfogyott a pénz Jákfalván, a polgármester nem tudja, mi tévő legyen
Sztojka Jánosné

Úgy tűnik, ha nehezen is, de a Sztojka család mostanra tényleg átállt a takarékosabb háztartásvezetésre.

Ami árammal megy, azt csak a legszükségesebb esetben használják. Amíg jó idő van, kint vannak az udvaron, bent alig kapcsolnak villanyt, nem néznek tévét, kihúzták a mikrót, a kávéfőzőt.

„Nem használok annyi áramot, kevesebb így a víz is, muszáj spórolni” – mondta az asszony. Úgy néz ki, megéri takarékoskodni: a család villanyszámlája az előző hónapban 13 ezer lett, ez az összeg most lecsökkent 6500 forintra.

Online oktatás a fűtés miatt

Sztojkáék fia a 16 kilométerre lévő Kazincbarcikára jár iskolába, mivel Jákfalván csak óvoda van. „Kabátban ülnek bent, vastag pulóver, két nadrág” – mondta Sztojkáné a fűtetlen iskoláról, ahova a gyerekek általában hetente csak kétszer járnak. 

Sokszor van online oktatás a fűtetlen épület miatt, ilyenkor a család nem tud spórolni az áramon és a fűtésen sem, hiszen nem ülhetnek a gyerekekkel a hideg házban.

A jákfalvai óvodában fával tüzel az önkormányzat, de a konyhán sok gázt használnak, amivel nem tudnak spórolni. „Eddig fizettünk 40 ezret, most fizessünk ki 120 ezret. A főzéshez az energiát használni kell, nem lehet megspórolni, nem lehet minden másnap hideg élelmet adni a gyerekeknek” – mondta Vilcsek Ernő. A polgármester döbbenten tapasztalta, hogy háromszor annyit kell fizetnie a gázért az óvodának októberben, mint augusztusban.

Az óvodát még nem zárták be, a háziorvosi rendelő viszont veszélybe került, mert a fenntartása, ami eddig egymillió forintba került, most már több mint kétmillió forint. 

Hiába újították fel, és vezették be a gázfűtést, hátha lesz orvos, aki mindennap tud rendelni. 

Ilyet nem találtak, ezért a szomszéd faluból jár át az idős doktor, hetente egyszer egy-két órára. A polgármester szerint ilyen rezsiárak mellett még ezt az egy-két órát sem fogják tudni fenntartani.

Megjöttek az első emelt összegű rezsiszámlák: elfogyott a pénz Jákfalván, a polgármester nem tudja, mi tévő legyen
A polgármester a Házon kívül riporterével Boros Krisztával

Vilcsek Ernő az önkormányzatnak kiszámlázott villanyszámlákat sem érti. „Van két intézményünk, mindkettő önkormányzati fenntartású, és szemembe ötlött az, hogy az egyik helyen, az óvodáknál 93 forint 70 fillér a villamosenergia kereskedelmi díja, a másik intézményünknél pedig 98 forint.” A Házon kívül megkérdezte erről a Magyar Villamosműveket, az a magyarázat, hogy „az egyes intézmények eltérő időpontban szerezhették be az energiát”, vagy „az intézmények jellemzői” és „az energiafelhasználás sajátosságai” is okozhatják az eltérést.  

Megjöttek az első emelt összegű rezsiszámlák: elfogyott a pénz Jákfalván, a polgármester nem tudja, mi tévő legyen

Vilcsek Ernőnek van egy kisboltja a faluban, 16 négyzetméter az egész. „Van öt olyan világítótestem, ami egy izzónak felel meg, tehát az öt fénycsövem összesen fogyaszt 90 wattot. Két hűtő ki van kapcsolva, tehát ez nulla forint. Egyetlenegy hűtő van bekapcsolva, a röviditaloknak, az is minimálisan fogyaszt. 60 ezer forint a számlám csak azért, mert vállalkozó vagyok.” A polgármester otthon több áramot fogyaszt, rezsicsökkentett áron, olcsóbban kapja – mégis magas a számla az úgynevezett rendszerhasználati díj miatt, ami 16 ezer forint.

Otthon hétezer forintot fizetek az elfogyasztott áramért, a kisboltban meg 43 ezret. Otthon árammal főzök, árammal megy a bojler. Tehát ne is kérdezzenek többet, mert felrobbanok, komolyan mondom, ez abszurd!

A tavalyi fa az egyetlen kincs

Körülbelül 115-120 köbméternyi fája még van az önkormányzatnak, amit tavaly vettek.

„Sajnos az intézményeink biztonsága érdekében itt kellett tartanunk” – mondta a polgármester, aki azt is bevallotta, hogy végül nem osztották ki lakosságnak, hanem megtartották saját maguknak, mert jelenleg ezzel a fával fűtik az intézményeiket, ami a rezsiválságban aranyat ér. Pedig a polgármestert lépten-nyomon megállítják az utcán, nem tud-e az önkormányzat fát adni.

Megjöttek az első emelt összegű rezsiszámlák: elfogyott a pénz Jákfalván, a polgármester nem tudja, mi tévő legyen

A polgármester segít majd szétosztani a szociális tűzifát is az időseknek, mert arra a falunak már végképp nincs pénze. Az állam ugyanis már a beszállítás árát sem fizeti, ami több mint egymillió forintba is kerülhet.

„Önkénteseket fogok keresni, akiket egy jó ebéddel, egy fél deci pálinkával, egy üveg sörrel ki fogok fizetni, és én magam is megyek pakolni. Saját zsebből fizetem már hónapok óta az üzemanyagot is” – mondta a polgármester, aki egyelőre nem lát más megoldást arra, hogy szétossza a tűzifát.

A kormány csak ígér

A kormány miniszteri biztost nevezett ki, és tárgyalásokat ígért az önkormányzatokkal „Mindenkivel le fogunk ülni és tárgyalni fogunk. Lehet, hogy a kisebb önkormányzatoknál lehet általános megoldást is adni, hiszen a kétezer vagy ötezer fő alatti településeken a saját bevételek és a vagyon is minimális” – mondta korábban Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ehhez egy menedzsmenttervet is be kell nyújtaniuk az önkormányzatoknak.

„Az orvosi rendelőbe például, ahol le kell vetkőznie a betegnek, két embert odaállítsak hősugárzóval, hogy melegítse a testét, vagy milyen tervet akarnak?” – fakadt ki a stábnak Jákfalva polgármestere. Vilcsek Ernő szerint a falu nem tud min spórolni, mint ahogy már a családok se nagyon. 

A Sztojka család lassan már nem tudja magának megvenni a kenyeret sem, ugyan vannak háziállataik, de a termény is drága, és mire meghízik a disznó, már javarészt megette az árát. Jákfalva lakosai főleg a jövőtől félnek: mi lesz később, ha már most alig tudnak megélni?

#Házon kívül#Videó#jákfalva#rezsi#rezsipara#támogatás#rezsiválság#szegénység#vidék#falvak#önkormányzatok#kistelepülések#tűzifa#energia

Címlapról ajánljuk