Gazdaság

Észrevette? Családonként 1 millió forinttal nőtt a magyarok vagyona

rtl.hurtl.hu

2024. május 22. 8:06

Persze az ördög a részletekben rejlik, nem mindegy, melyik családról van szó, az 1 milliós szám ugyanis az átlag. 

Elképesztő vagyongyarapodáson vannak túl az első negyedévben a magyarországi háztartások – számolt be róla a Bank360.hu. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adatai szerint több mint 4000 milliárd forinttal nőtt a vagyon három hónap alatt, amit ha átlagosan elosztanánk, egymillió forintot jelentene háztartásonként.

A szórás azonban nyilván hatalmas: néhányan tízmilliókkal vagy még többel gazdagodtak, sokan meg semmivel.

A vagyongyarapodás több mint 30 százalékát azok a magánbefektetők nyerték meg, akiknek saját cégeik vannak, a jegybank adatai szerint ezek értéke több mint 1200 milliárd forinttal nőtt. Sokat kerestek még a befektetési alapokba fektetők és a részvénytulajdonosok is.

A kisember tanácstalan

Míg tavaly egyértelmű volt, mibe érdemes tenni a pénzt, hiszen a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) jól kamatozott, az idei első negyedévben visszatérni látszanak a korábbi évek befektetésekkel szembeni ellenérzései. Ahogy eltűntek a piacról az igazán vonzó kamatot kínáló lakossági állampapírok, ismét nőni kezdett a készpénz- és folyószámlabetét-állomány.

A háztartások 6705,2 milliárd forintot tartottak március végén készpénzben, ami történelmi rekord. A bankbetétek állománya egyetlen negyedév alatt több mint 500 milliárd forinttal 14 737 milliárd forintra hízott, ennek 71,4 százaléka többnyire semennyit sem kamatozó folyószámlabetét volt – hívta fel a figyelmet Herman Bernadett, a Bank360.hu vezető szakértője.

A gazdagok tudják, mibe rakják a pénzüket

A tőzsdei részvényeken is sokat kerestek a magyar háztartások az első negyedévben, főleg az árfolyam-emelkedésnek köszönhetően március végén már 2472 milliárd forintot tartottak részvényekben, ami történelmi rekord. Ennél jóval nagyobb vagyont tartanak a háztartások nem tőzsdei részvényekben (több mint 6200 milliárd forintot), illetve egyéb cégekben (30 780 milliárdot).

Az összesen mintegy 37 ezer milliárd forintnyi cégtulajdon, vagyis a háztartások pénzügyi vagyonának bő egyharmada azonban nagyrészt valószínűleg egy szűkebb, vagyonos kör tulajdonába tartozik.

2020-ban legalábbis az MNB vagyonfelmérése szerint a felső 10 százaléké volt az ilyen vagyon csaknem 90 százaléka. Az átlagos családoknak nem voltak nagy értékű vállalkozásaik.

Rekordon a hitelezés

A háztartások kötelezettségeinek állománya is nőtt az év első három hónapjában. Március végén 15 208,4 milliárd forint volt a teljes tartozás, ez csak minimális növekedés a tavalyi év végéhez képest. A Bank360.hu elemzése szerint a kötelezettségek legnagyobb része hiteltartozás, 12 720 milliárd forint, ami történelmi rekord.

Nyitókép (illusztráció): Pixabay

#Gazdaság#család#vagyon#háztartás#hitel